2008. február 21. csütörtök

febr. 21
10:37
Három autó rohant egymásba a Hűvösvölgyi úton (HírTV)
Három gépkocsi karambolozott a Hűvösvölgyi úton, egy ember megsérült. Az egyik autó sofőrje megsérült a balesetben, a mentők a helyszínen ápolják, sérülései fokáról egyelőre nincs információ.
febr. 21
10:38
Bebukott hitelek: kongatják a vészharangot (Privátbankár)
Miközben a bankok hitelportfóliója tavaly a felügyeleti statisztika szerint javult, a Központi Hitelinformációs Rendszerben nyilvántartott késedelmes hitelek összege vészesen emelkedik.
febr. 21
10:38
Karsai felháborodott (Alternatív Energia)
Karsai József nem ért egyet azzal, hogy a vele készített interjú hangneme miatt Bánó András nem vezetheti a jövőben az MTV Nap-kelte című műsorát. A szocialista országgyűlési képviselő közleményében felháborodását fejezte ki a sajtószabadságot sértő döntés miatt.
febr. 21
10:38
Elválasztja a színész- házaspárt a Nemzeti (Blikk)
BUDAPEST – Nem tudni, milyen szempontok alapján végzi a „tisztogatást” a Nemzeti Színház új főigazgatója, egy azonban teljesen biztosra vehető: Alföldi Róbert (40) érdekes szituációt teremtett azzal, hogy míg Schmied Zoltán (32) neve ott szerepel a frissen elbocsátott művészek 19 fős listáján, addig párja, a másfél hónapos közös gyermekükkel, Boldizsárral éppen szülési szabadságon lévő Schell…
febr. 21
10:39
Nagyon isszák a Kofolát (Index)
Mintegy 4,55 milliárd koronás bevételt könyvelt el a tavalyi évben Közép-Európában a Kofola, cseh üdítőipari holding.
febr. 21
10:39
Újabb NATO-katona halt meg Afganisztánban (HírTV)
Egy brit katona meghalt, egy másik pedig megsebesült Afganisztán déli részén, amikor bomba robbant őrjáratuk mellett. A hírt csütörtökön közölte a NATO-vezette békefenntartó erők (ISAF) szóvivője, de a merénylet még szerdán történt Helmand tartományban.
febr. 21
10:40
"Hillary Clinton gödörbe került, amely egyre mélyül alatta" (Infostart)
Az amerikai elemzők többsége egyre halványabbnak tartja Hillary Clinton esélyét arra, hogy győztesként kerüljön ki a demokrata előválasztási folyamatból. A korábbi first lady nehéz helyzetét jelzi, hogy a republikánusoknál befutó John McCain már a másik demokrata jelölt, Barack Obama ellen kampányol.
febr. 21
10:40
Mennyit keresnek a polgármesterek? Mérlegen a fizetések (hirado.hu)
A háromezer és tízezer közötti lakosú településeken 483 ezer 125 forinttal honorálhatják a vezető munkáját
febr. 21
10:41
Műkedvelők fóruma a Vivace Zeneszobájában (HírTV)
A komolyzene népszerűsítését célzó előadássorozatot február elején indították útjára a Vivace Zenei Antikváriumban. Neves zenetörténészek, alkotó művészek és szakemberek vállalkoznak arra, hogy az elmélyülés lehetőségét nyújtsák közönségüknek egy-egy témában.
febr. 21
10:42
Megvan a nők G-pontja - csúcsponton a szakemberek vitája (hirado.hu)
Azoknál a nőknél, akiknél nincs semmilyen látható bizonyítéka a G-pontnak, nem lehetséges a hüvelyi orgazmus
febr. 21
10:42
Visszadátumozás: ismét Tóth József lemondását követelik (HírTV)
Újabb tüntetést szerveznek a szocialista Tóth József ellen a milliós visszadátumozási botrány miatt. Pénteken Polgár lakói ismét az országgyűlési képviselő panziója előtt követelik a politikus lemondását.
febr. 21
10:44
Brit Awards - A Take That és az Arctic Monkeys az est nyertese (hirado.hu)
A gálán fellépett Amy Winehouse
febr. 21
10:46
Önjavító gumit találtak fel a franciák (hirado.hu)
Az első öngyógyító termékek 2-3 év múlva kerülhetnek a piacra
febr. 21
10:46
Nem hibázhatnak a gazdák (Piac és Profit)
Az idei évtől a gazdálkodók elektronikus úton is benyújthatják a területalapú támogatásra vonatkozó kérelmüket. A falugazdászok segítenek ebben.
febr. 21
10:48
Drezda rántotta le az Allianzt (Index)
Az Allianz SE német biztosítótársaság múlt év negyedik negyedévi profitja közel 52 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
febr. 21
10:48
Fedél nélkül a salgótarjáni nyugdíjasklub (HírTV)
Két év alatt másodszor került utcára a salgótarjáni városi nyugdíjasklub. Az idősek körében népszerű találkozóhelynek először 2005. december 31-én kellett költöznie, mert elkezdődtek a József Attila Művelődési Központ rekonstrukciós munkálatai.
febr. 21
10:48
Mariah Carey is kokainozik? (Blikk)
febr. 21
10:48
Az új Opel Agila (hirado.hu)
Új Opel Agila: barátságos, dinamikus, flexibilis
febr. 21
10:48
Lakat alatt a maffia-vagyon (Privátbankár)
Bernardo Provenzano, letartóztatott Cosa Nostra-nagyfőnök, és a szintén őrizetben lévő Salvatore Lo Piccolo "keresztapa" tulajdonát képező, mintegy 150 millió euró értékű javakat foglaltak le a palerm...
febr. 21
10:50
Jelentősen erősödött a forint (Index)
Erősödött a forint, az eurót 264,85/95 forinton jegyezték csütörtök délelőtt kilenc óra után a budapesti bankközi piacon, szemben az előző nap délutáni 266,05/10 forinttal.
febr. 21
10:50
Nem bokszolhat Hide ellen Nagy József (hirado.hu)
febr. 21
10:50
Tóth Gabi a konyhában szereti (Blikk)
BUDAPEST – Tóth Gabi (20) elárulta titkát: szerinte egy álomrandit a konyhába kell szervezni, az a helyszín a legeslegjobb. Az énekesnő mindig is szerette a különleges dolgokat, a randevúkat olyan helyre szervezi, ahol sokat lehet beszélgetni.
febr. 21
10:51
Recept: Csokoládés álomtorta (Mindmegette)
Hozzávalók: 12,5 dkg étcsokoládé (70%-os) 4 tojás 9 dkg porcukor 5 dkg vaj 1 csipet só porcukor a szóráshoz
febr. 21
10:52
Fantom elefántcsontparti légióra várnak az Üllői úton (BorsOnline)
Tegnap éjfélkor lezárult a téli átigazolási időszak a futball profi osztályaiben. Az NB II Keleti-csoportjában a feljutásért harcoló Fradinál is kíváncsian várták a befektető-jelölt által beígért új szerzeményeket, akik azonban még nem érkeztek meg.
febr. 21
10:53
A bugyiját is leperlik Kelemen Annáról (Index)
18 millióért állna el a pertől Kelemen Anna szomszédja, akit megharapott a modell kutyája.
febr. 21
10:53
Koszovó függetlensége ellen tüntetnek Belgrádban (HírTV)
Egymillió résztvevőt várnak csütörtökön Belgrádba, a Koszovó függetlensége elleni tüntetésre. A demonstrációt délután öt órakor kezdődik, amit a szerb kormány és a parlamenti pártok többsége szervezett. A tömeggyűlésen Vojiszlav Kostunyica miniszterelnök és Tomiszlav Nikolics, a nacionalista Szerb Radikális Párt vezetője is beszédet mond.
febr. 21
10:53
Karsai szerint nem sértette meg Bánó András (Gondola)
Karsai József nem ért egyet azzal, hogy a vele készített interjú hangneme miatt Bánó András nem vezetheti a jövőben az MTV Nap-kelte című műsorát. A szocialista országgyűlési képviselő az MTI-nek...
febr. 21
10:54
Jézus Krisztus sebei olykor hitetleneken is megjelennek (BorsOnline)
Feltűnési viszketegség, mély lelki élmény, vagy isteni jel? A testen minden ok és fizikai behatás nélkül megjelenő különös sebhelyek, a stigmák már évszázadok óta foglalkoztatják az embereket. Kialakulásukra többféle magyarázat született, melyek egy részét misztikus, másokat pedig orvosi vizsgálatokkal támasztottak alá. A kutatók már több száz ilyen esetet találtak, és a történelem során a…
febr. 21
10:55
Diákoknak írt a jegybank (Index)
A Magyar Nemzeti Bank ma kezdi postázni a középiskolásoknak szóló, a számukra legfontosabb pénzügyi-, gazdasági ismereteket tartalmazó kiadványát, közölte a jegybank.
febr. 21
10:55
Nyolc tipp, hogyan fejlesszük gyerekünket (Blikk)
Játékosan, pozitív szavakkal tanítsuk a kicsiket
febr. 21
10:56
Három autó rohant egymásba a Hűvösvölgyi úton (hirado.hu)
Három gépkocsi karambolozott a Hűvösvölgyi úton, egy ember megsérült
febr. 21
10:57
Se Karsait, se Tarlóst nem sértette meg Bánó (Index)
Pedig a velük folytatott beszélgetések miatt tiltották le a képernyőről a műsorvezetőt.
febr. 21
10:57
Nagyobb sikert ígér az új lombikbébi-eljárás (Infostart)
Javulhat a lombikbébi-beavatkozások sikeressége annak az új technológiának köszönhetően, amelyet londoni kórházakban kísérleteztek ki. Az innovatív eljárásnak köszönhetően ráadásul csökkenhet az ikerterhességek száma is.
febr. 21
10:58
Allergianap az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikáján (HírTV)
Ingyenes szűréssel egybekötött nyílt napot rendez február 23-án, szombaton Szegeden az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikája, hogy még a kezdődő pollenszezon előtt a gyakorlatban is használható információkkal segítse a betegségben szenvedőket.
febr. 21
10:59
Vezetni tanul Barátok közt Emma (Index)
Marenec Fruzsina úgy döntött, hogy tizenhét évesen megszerzi a jogosítványt.
febr. 21
11:02
Rekord erősségű földrengés Norvégiában (Infostart)
A Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökre virradóra a norvég Svalbard-szigeteket (Spitzbergákat).
febr. 21
11:02
Önök kérték! Nézze újra az Arsenal-Milan mérkőzést! (hirado.hu)
Az Arsenal sem tudott saját közönsége előtt előnyt szerezni a címvédő AC Milan ellen
febr. 21
11:03
Retteghetnek a csalók, jön a Kikelet (Index)
Kikelet Hadművelet elnevezéssel tavaszi fogyasztóvédelmi ellenőrzési akciósorozat indult csütörtökön, amely március 31-ig tart - jelentette be Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
febr. 21
11:03
Sokba került Omar Sharif pofonja (Blikk)
febr. 21
11:04
Koszovó függetlensége ellen tüntetnek Belgrádban (HírTV)
Egymillió résztvevőt várnak csütörtökön Belgrádba, a Koszovó függetlensége elleni tüntetésre. A demonstrációt délután öt órakor kezdődik, amit a szerb kormány és a parlamenti pártok többsége szervezett. A tömeggyűlésen Vojiszlav Kostunyica miniszterelnök és Tomiszlav Nikolics, a nacionalista Szerb Radikális Párt vezetője is beszédet mond.
febr. 21
11:05
Mobilpiac: évek óta nem láttunk ilyet (Privátbankár)
Tavaly folytatódott a távközlési árak csökkenése, a díjak 2007-ben több mint 3,5 százalékkal mérséklődtek nominálisan, 8 százalékos infláció mellett - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatósá...
febr. 21
11:07
Öt év börtön a zuglói túszejtőnek (Infostart)
Jogerősen ötéves börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a 20 éves férfit, aki 2006 februárjában túszul ejtett tíz embert a zuglói családsegítő központban.
febr. 21
11:09
Brit kiskereskedelmi forgalmak: +0,8 %- elörejelzés: +0,3% (HírTV)
Januári brit kiskereskedelmi forgalmak: +0,8%- elörejelzés: +0,3%- elözö negyedévi érték: -0,4%. Részletek következnek… in-GFX
febr. 21
11:09
6,2-es erősségű földrengés volt a norvég Svalbard-szigeteken (Gondola)
A Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökre virradóra a norvég Svalbard-szigeteket (Spitzbergákat). A norvég NRK rádióállomás azt közölte, hogy a földmozgás...
febr. 21
11:09
Öt évet kapott a kólás túszejtő (Blikk)
febr. 21
11:11
SZDSZ elnökválasztás: kihallgatták a Deport '56 elnökét (HírTV)
Szerdahelyi Szabolcsot feljelentőként hallgatták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának Gyorskocsi utcai részlegén. Az '56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottságának (Deport '56) elnöke a 2007. március 31-i SZDSZ-es elnökválasztással kapcsolatosan magánokirat-hamisítás miatt tett feljelentést, a BRFK pedig elrendelte a nyomozást.
febr. 21
11:13
Rájött az ihlet a kormányra (Infostart)
Kikelet Hadművelet névre keresztelte a kormány a tavaszi fogyasztóvédelmi ellenőrzési akciósorozatot, amely március 31-ig tart.
febr. 21
11:13
Riadókészültség Spanyolországban (hirado.hu)
A március 9-re kiírt általános választások biztonságos lebonyolításával indokolta a lépést a belügyminisztérium
febr. 21
11:15
Pánikroham tört a magyar énekesnőre (hirado.hu)
Gallusz Niki nehéz feladat előtt áll
febr. 21
11:16
A kert fölött az égi temető (Gondola)
Az éppen idén száz esztendős Nyugat korszakáról írt munkáival komoly tekintélyt vívott ki magának, különösen Kosztolányi Dezsővel foglalkozott sokat Mohai V. Lajos sokkötetes irodalomtörténész. Ám úgy tűnik, nem elégszik meg ennyivel: költőként is jól debütált Kilazult kő címmel megjelent verseskötetével.

Keresés