Négyszer nagyobb a szélütés esélye azoknál az idősebb embereknél, akik napközben gyakran elbóbiskolnak - mutatták ki amerikai kutatók. Azt is megállapították, hogy a rendszeresen...
A Fidesz szerint 2013 és 2020 között 300-500 ezer olyan idős ember lehet, akiknek nem lesz, vagy nagyon kevés lesz a nyugdíjuk - erről Iván László, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Két új világrekord is született Japánban szombaton, a rövidpályás bajnokságon. 200 méter pillangón Jukó Nakanisi, 200 háton Reiko Nakamura javított az eddigi csúcson.
A szerb hatóságok felkutatják azokat, akik részt vettek az amerikai nagykövetség és más külföldi képviseletek, illetve érdekeltségek elleni belgrádi támadásokban - jelentette be szombaton a szerb legfőbb ügyész.
Venezuelában megtalálták a pénteken eltűnt repülőgép roncsait. A gépen utazó 46 ember közül senki sem élte túl a katasztrófát. A repülő Meridából indult a főváros, Caracas felé, de röviddel a felszállás után az Andokban egy hegyoldalnak csapódott.
Torgyán József "újra csatasorba áll", tudását és tapasztalatát ismét a magyar nemzet szolgálatába állítja; ezt maga az érintett jelentette be Szegeden egy lakossági fórumon. A kisgazdapárt...
Elképzelhető, hogy a 2010-es országgyűlési választásokon közös MSZP-MSZDP lista lesz - nyilatkozta az InfoRádiónak a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke, szocialista parlamenti képviselő.
Az SZDSZ-Új Generáció elnöke szerint a tandíj igazságosabbá teszi a felsőoktatási teherviselést, amiatt senki sem marad ki az egyetemi vagy főiskolai képzésből; Léderer András erről Nyíregyházán...
Szerbiában nem tudnak napirendre térni az orosz állami televízióban elhangzott mondatok felett: a belgrádi eseményekről szóló műsorban ugyanis a moszkvai médium a 2003-ban merényletben meggyilkolt Zoran Djindjics kormányfőt a Nyugat bábjának nevezte, aki „megérdemelte a golyót”.
Nincs ma forradalmi helyzet, "forradalmár helyett lázadónak kell lennünk" - mondta Csoóri Sándor Keszthelyen, az általa tavaly életre hívott Márciusi Charta rendezvényén. A népszavazás...
Norvég Grammy-díjat kapott az egyik legbrutálisabb black-metal zenekar a norvég - magyar Mayhem. A botrányos pályafutású együttesnek horror filmbe illő előzmények után, a metal kategóriában ítélték oda a rangos elismerést.
Kolo Touré szerdai kidőlése után újabb súlyos sérülés hátráltatja az Arsenal labdarúgócsapatát: az angol Premier League 27. fordulójában egy brutális szabálytalanság következtében eltört a lába Eduardónak, a londoniak horvát csatárának.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szombati sztrájkbizottsági ülésén sem született döntés a felfüggesztett vasutassztrájk folytatásának időpontjáról - mondta Gaskó István, a VDSZSZ...
Országos véleménynyilvánító pártszavazás lesz az MSZP-ben március 15-e és 25-e között a baloldali polgárosodás programjáról - jelentette be az MSZP Országos Választmányának elnöke a testület szombati ülése után Budapesten.
A kurd lázadók saját bejelentésük szerint 22 török katonát öltek meg Észak-Irakban, miközben csak öt sebesült volt a veszteségük a különböző összecsapásokban. A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK)...
A népszavazás befolyásolásának gyanúját vetik fel azok a telefonbeszélgetések, amelyeket a Hír Televízió stábja rögzített pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.
Országos véleménynyilvánító pártszavazást rendelt el az MSZP országos választmánya március 15. és 25. között a baloldali polgárosodással kapcsolatos négy kérdésben - jelentette be Simon Gábor, a...
Koszovói szerb menekültként azonosították a belgrádi amerikai nagykövetségen talált elszenesedett holttestet - közölte szombaton a szerb sajtó. A lapok értesülése szerint a 21 éves, Újvidéken tanult Zoran Vujovicról van szó, aki családjával együtt menekült el az albán többségű Koszovóból. Holttestét apja azonosította. A szerb diák azt követően tűnt el csütörtök este, hogy támadás érte a belgrádi…
Ki mondta, hogy egy kombinak feltétlenül igáslónak kell lennie? A luxuskörülményeket kínáló Volvo V70 is bizonyítja, hogy a praktikumot minden további nélkül össze lehet kapcsolni a simogató lágysággal.
A Symbol Budapest megnyitása alkalmából rendezett farsangi bálon Cziffra Noémi a Velvetnek elmondta, a mindennapjai elsősorban a gyereknevelésről szólnak.
A Szex és New Yorkból ismert Jason Lewis azt állítja, nem igaz az a híresztelés, hogy ő Jennifer Aniston titkos szeretője, sőt azt állítja, soha nem is került személyes kapcsolatba a színésznővel.
Helyre kell állítani azt, ami másfél éve még működött - mondta Orbán Viktor szombaton a szolnoki kórházban, ahol az egészségügy helyzetéről beszélgetett orvosokkal és ápolókkal. A Fidesz elnöke szerint 2006-ban össznemzeti egyetértés volt abban: az egészségügyi ellátást és az oktatást úgy szervezik, hogy az adókon és járulékokon túl már nem kérnek plusz hozzájárulást a választóktól.
Egyelőre nem folytatja a sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete - tájékoztatta az InfoRádiót az érdekképviselet elnöke. Gaskó István elmondta: a szakszervezet hajlott volna a kompromisszumra, de a MÁV nem engedett.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szombati sztrájkbizottsági ülésén sem született döntés a felfüggesztett vasutassztrájk folytatásának időpontjáról.
Súlyos sérülésekkel vitték kórházba azt a férfit, aki lezuhant a dunaszekcsői löszfalról. Hajnalban, egy társával mászott be az omlásveszély miatt elkerített területre. A sötétben azonban megcsúszott és a mélybe zuhant.
Az adócsalók elleni határozottabb fellépést sürgette a német kancellár. Angela Merkel szokásos hétvégi videóüzenetében azt mondta: az adótörvényeket mindenkinek be kell tartania, ez alól senki nem lehet kivétel.
A Professzorok Batthyány Köre arra hív fel mindenkit, hogy menjen el a március 9-i népszavazásra és három igennel szavazzon - mondta az MTI-nek Náray-Szabó Gábor, a kör vezetője a témában Budapesten tartott konferenciát követően szombaton.
A kurd lázadók saját szombati bejelentésük szerint 22 török katonát öltek meg Észak-Irakban, miközben csak öt sebesült volt a veszteségük a különböző összecsapásokban.
Semjén Zsolt szerint a szociális népszavazásnak meghatározó jelentősége lesz abban, hogy megszabadítsák az embereket az ápolási díjtól, a vizitdíjtól, a tandíjtól, hogy megakadályozzák e díjak...
Torgyán József "újra csatasorba áll", tudását és tapasztalatát ismét a magyar nemzet szolgálatába állítja; ezt maga az érintett jelentette be szombaton Szegeden egy lakossági fórumon.