Hende Csaba

Még dél sem volt hétfőn, amikor Hende Csaba már teljesen abszurd helyzetbe keveredett
2014 november 10.   444.hu
A honvédelmi miniszter egy computer tomográf készülék átadásán járt.
Hende: ma is szuverenitásunk védelme a legfontosabb ügy
2014 november 4.   Infostart
A szuverenitást nevezte a legfőbb nemzeti értéknek a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a nemzeti gyász emléknapján, a rákoskeresztúri Új köztemetőben tartott megemlékezésen.
Hende: ma is szuverenitásunk védelme a legfontosabb ügy
2014 november 4.   Alternatív Energia
Azokra "a hős katonákra emlékezünk", akik tudták, mit kell tenniük.
Hende nem volt bekötve
2014 november 4.   Blikk
Balassagyarmat ― Nem volt bekötve, ezért sem úszhatta meg sérülés nélkül Hende Csaba (55) honvédelmi miniszter tavalyi balesetét, amelyben az őt szállító Audi A8-as egy ralissal karambolozott.
A HM benyújtotta előterjesztését a tárca költöztetéséről
2014 október 29.   Infostart
A Honvédelmi Minisztérium (HM) a tárca lehetséges Székesfehérvárra való költöztetéséről "Nem nyilvános" jelzésű előterjesztést nyújtott be a kormány számára - írta Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.
Elismerik a katonák teljesítményét
2014 október 28.   HR Portál
A Honvédszakszervezet támogatja és üdvözli Hende Csaba honvédelmi miniszter bejelentését, miszerint jövő júliustól négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét. Czövek János, a szakszervezet elnöke úgy reagált: ez az illetményfejlesztés a katonák jó teljesítményének elismerését jelenti.
A Honvédszakszervezet üdvözli a katonák illetményemelését
2014 október 27.   Infostart
A Honvédszakszervezet támogatja és üdvözli Hende Csaba honvédelmi miniszter bejelentését, miszerint jövő júliustól négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét. Czövek János, a szakszervezet elnöke hétfőn az MTI-nek úgy reagált: ez az illetményfejlesztés a katonák jó teljesítményének elismerését jelenti.
Jelentős béremelést kapnak a katonák
2014 október 27.   Gondola
Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét a jövő júliustól - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten.
4 év alatt 50 százalékkal emelik meg a katonák illemtényét
2014 október 27.   ProfitLine
Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét jövő júliustól - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Hende: Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák bérét
2014 október 27.   444.hu
Jön a katonai életpályamodell, egyszeri 30 százalékos fizetésemelés jövő év közepétől. Az internetadóhoz persze semmi köze az egésznek.
Másfélszeresére nő a katonák illetménye
2014 október 27.   Portfolio
Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét jövő júliustól - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. A miniszter elmondta: a pedagógusok...
Hende: jövő júliustól emelik a katonák illetményét
2014 október 27.   ATV
Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét jövő júliustól - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Hende: négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét
2014 október 27.   Infostart
Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét jövő júliustól - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Megemelik a katonák fizetését
2014 október 23.   HR Portál
Ugrásszerűen emelkedhet a katonák fizetése jövőre - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter az M1 Ma reggel című műsorában.
Jelentős béremelést kapnak a magyar katonák
2014 október 21.   Portfolio
A honvédelmi tárca jelentős illetményemelést tervez, amely már a jövő évtől "ugrásszerű" javulást eredményezhet a katonák életében - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az M1 Ma reggel...
Hende: jövőre jelentős illetményemelést kaphatnak a katonák
2014 október 21.   Infostart
A honvédelmi tárca jelentős illetményemelést tervez, amely már a jövő évtől "ugrásszerű" javulást eredményezhet a katonák életében - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
Eltökélt támogatás Afganisztánnak
2014 október 17.   Infostart
Katonákat és pénzt küld Afganisztánba Magyarország - jelentette be a honvédelmi miniszter egy budapesti konferencián. Hende Csaba tájékoztatott a magyar honvédség további nemzetközi szerepvállalásairól is.
NATO-csúcs - Hende: történelmi döntések születtek a találkozón
2014 október 16.   Infostart
Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint történelmi döntések születtek az idei, Walesben megrendezett NATO-csúcstalálkozón, és ezek hosszú időre meghatározzák a szövetség jövőjét.
Hende: történelmi döntések a NATO-csúcson
2014 október 16.   ATV
Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint történelmi döntések születtek az idei Walesben megrendezett NATO-csúcstalálkozón, amelyek hosszú időre meghatározzák a szövetség jövőjét.
Hende: Magyarország több mint száz katonát küld Afganisztánba
2014 október 16.   Infostart
Az Afganisztánban jövő januárban kezdődő új NATO-misszióhoz Magyarország több mint száz katonával járul hozzá, 2015 és 2017 között pedig évi 500 ezer dollárral segíti az afgán biztonsági erők finanszírozását - mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön egy budapesti konferencián.

Közélet