-
Hiller: A kormány át akarja venni a legfiatalabbak gondolkodása felett a kontrollt
2016 május 26.
ATV
-
Azért 56 kis Klik-et hoznak létre, mert nem 55-öt vagy 59-et, ezt hozta ki a számítás, ez volt a kormányzat magyarázata – ezt Hiller István mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
-
Hiller: a fideszesek szerint sem működött jól a Klik
2016 május 25.
Kripto Akadémia
-
"Ez olyan, mintha nem akarnának leszállni arról, ami nem jó."
-
Hiller: Káosz, kapkodás és szétszórtság lesz a következménye
2016 május 17.
ATV
-
A megfogalmazott elvárásokkal és az eredetileg meghirdetett célokkal is ellentétes a kormány oktatáspolitikai irányvonala, amely nem csak a jelenlegi diák generáció, hanem az egész ország számára káros – vélekedett Hiller István az ATV Start című műsorában.
-
Magyar politikusok Mongóliában
2016 április 26.
444.hu
-
A nap képén két magyar politikus, Hiller István (MSZP) és Tessely Zoltán (Fidesz) Ulánbátorban, a „Nagy Népi Hurál jurtájában”. (via)
-
Hiller: Az alaptörvény a harmadik Magyar Köztársaság végét jelentette
2016 április 25.
ATV
-
Az MSZP a Köztársaság Kövénél emlékezett az Alaptörvény ötödik évfordulóján. "Ez az időszak átmeneti állapot, amikor alkotmány helyett alaptörvény, demokratikus berendezkedés helyett a kormánytöbbség uralma zajlik Magyarországon" – jelentette ki Hiller István az MSZP alelnöke. További részletek a videóban.
-
Új alkotmányt, új köztársaságot akar az MSZP
2016 április 25.
hirado.hu
-
Hiller István szerint az alaptörvény "a Fidesz alkotmánya".
-
Hiller István: félelemben él a jelenlegi hatalom
2016 március 12.
Alternatív Energia
-
Korlátozni, megfélemlíteni, azt igen, de "üzenem, március 15-ét nem lehet betiltani."
-
Megszólalt a miniszter: Ha tudtam volna, nem engedélyezem Habony esküvőjét
2016 február 23.
ATV
-
„Ha tudtam volna, azt mondom, se ingyen lagzi, se ingyen tánc ne legyen”- mondta Hiller István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
-
Hillernek 2007-ben fogalma sem volt, hogy kicsoda Habony Árpád
2016 február 18.
444.hu
-
Baán Lászlónak kiváló szeme volt ahhoz, hogy kiből lesz fontos ember. Akkori főnöke azt mondja, hogy nem tudott a múzeumi lakodalomról.
-
Hoffmann Rózsa szerint csak a kisujj fáj
2016 február 10.
ATV
-
Nem a szervezettel van baj, csak a kisujj fáj - ezt mondta Hoffmann Rózsa a kulturális bizottság keddi ülésén, amelyen meghallgatták a Herman Ottó Gimnázium igazgatóját. A volt oktatási államtitkár szerint nincs nagy gond, csak a sajtó nagyítja fel az ügyeket. Hiller Istán a Klik megszűntetésére tett javaslatot. A gimnázium igazgatója szerint nem akarnak kormányokat dönteni, csak azt szeretnék, ha…
-
Mit mondott Hiller István 2006-ban?
2016 február 9.
Spa Trend Online
-
"Csak az ökör következetes..."
-
Hiller: rendszerjellegű változásra van szükség
2016 február 6.
ATV
-
Az Országgyűlés szocialista alelnöke szerint rendszerjellegű változásra van szükség, az ország jelenlegi vezetői ugyanis olyan társadalomban gondolkodnak, amelyet minden szinten irányítani tudnak.
-
Hiller: a gyermekeket kell a közoktatás középpontjába helyezni
2016 január 29.
Infostart
-
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megszüntetését sürgette az MSZP oktatási kabinetjének vezetője. Hiller István volt oktatási miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában rossz iránynak nevezte az ágazat államosítását, ami szerinte rendszerszintű problémát és jelentős minőségromlást okozott.
-
Hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák
2016 január 29.
Infostart
-
Az InfoRádióban a hétvégén mások mellett hallható lesz Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Szabó T. Anna költő és Dragomán György író, és Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke, volt oktatási miniszter.
-
Hiller: Amit a kormány művel, az a kameráknak szólt
2016 január 20.
ATV
-
Komoly és bátor szakmai kiállás van jelenleg a közoktatásban – ezt Hiller István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
-
Hiller István: A gyerekek érdekei immár nem számítanak
2015 december 16.
ATV
-
Hosszú időn át a gyerekek érdekei mindenek felett álltak, ebben az egy kérdésben konszenzus volt a kormányok között. Ennek immár vége, állítja Hiller István, aki szerint a jelenlegi Orbán-kormány alatt kikerült az ENSZ gyermekjogi szervezetének ajánlásában megfogalmazott kitétel, amely szerint a gyerekek érdekei a legfontosabbak az oktatáspolitikában.
-
Hiller átadná a marsallbotot
2015 december 2.
hirado.hu
-
Karakteresnek kell lennie az MSZP-nek, hogy viszonyítási pont legyen - mondta a párt volt elnöke.
-
Mégsem Hiller vitorláját dagasztja fideszes hátszél?
2015 november 27.
ATV
-
Bármennyire is szerette volna a párt jelenlegi vezetésének belső ellenzéke, az MSZP hétvégi kongresszusán nem dőlnek el személyi kérdések – hangzott el egy háttérbeszélgetésen, ahol az is kiderült: hiába akarják egyes megyei szervezetek kicsit előbbre hozni a tisztújítást, a három hónapos procedúra március elején veszi csak kezdetét.
-
Nem szabad egyetérteni?
2015 november 12.
Kripto Akadémia
-
Elöljáróban kijelentem, hogy osztom Hiller István nézetét: a határszélen épített kerítést nem szereti, de jobbat nem tud helyette javasolni.
-
Mesterházy: a kerítés nem jó megoldás
2015 november 11.
Infostart
-
Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke szerint Hiller István szocialista országgyűlési képviselő a magánvéleményét fogalmazta meg, amikor arról beszélt, hogy az országhatáron felépített kerítésnél még senki nem mondott jobb megoldást.