-
Attól félnek az MSZP-ben, hogy Tóbiás nem időben távozik
2015 november 11.
ATV
-
Egyre őszintébben, de még mindig a névtelenség biztonságában veszik ki a részüket Tóbiás József és Hiller István nyíltsisakos küzdelméből a regnáló MSZP elnökség teljesítményével elégedetlen pártkatonák. Lapunknak paranoiáról, következetlenségről, autoriter stílusról és régi reflexekről beszéltek, miközben a volt és a jelenlegi pártelnök tévéműsorokban üzenget egymásnak.
-
Hiller: az MSZP legyen viszonyítási pont
2015 november 10.
Alternatív Energia
-
"A valós alternatívát egy egységes európai uniós megoldás jelentené, ami a kerítéseket lebontja."
-
„Ugráljanak át tüzes karikákon” Hiller a névtelenkedő MSZP-seknek
2015 november 10.
ATV
-
Erős, karakteres, saját arculattal rendelkező MSZP-t akar az Országgyűlés szocialista alelnöke, de semmiképp nem lenne a párt elnöke. Többek között erről is beszélt Hiller István az ATV Húzós című műsorában, ahol üzent az őt támadó párttársainak is.
-
Orbán: A kerítés nem egy csúnya szó
2015 november 9.
ATV
-
A legutóbbi napokban Hiller István kijelentése nyomán összekapcsolódott a menekültügy és a baloldal válsága. Lefülelt mondatok.
-
Molnár: Hiller nyilatkozata nem volt szerencsés
2015 november 9.
hirado.hu
-
Nem tükrözi a párt véleményét - mondta a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke a 180 percben.
-
Gőgös: Hillernek színt kell vallania
2015 november 7.
ATV
-
Gőgös Zoltán szerint félreértették a Népszabadságnak adott nyilatkozatát, amelyet a sajtó úgy interpretált, hogy ő támogatná Hiller István kerítéspárti álláspontját. Az MSZP második embere ezt az ATV Szabad szemmel című műsorában mondta.
-
Hiller, korlátok között
2015 november 7.
Kripto Akadémia
-
Én is becsülöm Hiller Istvánt. Amiből viszont egyáltalán nem következik, hogy azonos platformra kerültem Orbán Viktorral.
-
Hiller és Tóbiás ráerősít
2015 november 7.
Kripto Akadémia
-
Az MSZP-nek nincs útja a Fidesz felé.
-
Hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák
2015 november 6.
Infostart
-
Az InfoRádióban a hétvégén mások mellett hallható lesz Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke, aki az aktuális belpolitikai eseményekről beszélt, Tamás Pál, az MTA Szociológiai Intézet tudományos főmunkatársa és Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója, akik a migráció kérdéséről beszélgettek, valamint Tholt Katalin házi gyermekorvos.
-
Vajon mit forral Hiller István?
2015 november 6.
444.hu
-
A szocialisták volt elnöke váratlanul nyilvánosan kiállt Orbán Viktor menekültpolitikája mellett. Hogy mi ezzel a célja? Új irányt szeretne mutatni az MSZP-nek, ezért választmányi elnök lenne. De mostani megszólalásával még támogatóit is megdöbbentette. Hosszú távon viszont akár még be is jöhet a számítása.
-
Hiller az ATV-ben bejelentette: választmányi elnök szeretne lenni
2015 november 6.
ATV
-
„A nemzeti együttműködés rendszere számomra álságos, elutasítandó, mindenképpen kormányváltást akarok” – mondta Hiller István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Tóbiás felszólítására reagálva.
-
Ki akar itt Fidesz közeli MSZP-t?
2015 november 6.
ATV
-
Hatalmas feszültséget generált az MSZP-ben, hogy Hiller István egymás után két nyilatkozatában is védelmébe vette az ideiglenes határzárat. Tóbiás József pártelnök színvallásra és a Fidesztől való elhatárolódásra szólította fel Hillert, akivel kapcsolatban egyre többször hallani a párt belső köreiben egy olyan összeesküvés elméletet, amely szerint egy Fidesz-barát MSZP kimunkálásában érdekelt…
-
Tóbiás szerint az MSZP álláspontja nem változott
2015 november 5.
Alternatív Energia
-
Hillert arra kérte, korrigálja a nyilatkozatát.
-
Menekültek - Tóbiás szerint az MSZP álláspontja nem változott
2015 november 5.
Kripto Akadémia
-
Hiller Istvánt arra kérte, korrigálja a nyilatkozatát.
-
Fordulat az MSZP-ben? Gőgös meglepően nyilatkozott a kerítésről
2015 november 5.
Alternatív Energia
-
Ellenzéki politikusok reagáltak Hiller vihart kavart nyilatkozatára.
-
Összeugrott a baloldal menekültügyben
2015 november 5.
ATV
-
Miután Gőgös Zoltán és Hiller István is elfogadó hangnemben nyilatkozott a kormány által foganatosított határzárról, Szigetvári Viktor nyílt levelet írt Tóbiás Józsefnek.
-
Hiller István: Meg kell mutatni, miben gondolkodunk másként
2015 november 4.
Infostart
-
Az Országgyűlés szocialista alelnöke egy közös európai haderő létrehozását szorgalmazta az InfoRádió Aréna című műsorában. Hiller István elvetette a kvótákra vonatkozó uniós javaslatot.
-
Szigetvári szerint Hiller csak tudatosan képes ekkora pálfordulásra
2015 november 4.
hirado.hu
-
Az MSZP elnöke az InfoRádióban azt mondta: nem szeretem, hogy az országunk határán kerítés van, csak már mondjon valaki ennél jobbat!
-
Hiller megvédte Orbánék kerítését
2015 november 4.
ATV
-
Hiller István szocialista politikus szerint közös európai uniós megoldásra lenne szükség az illegális bevándorlás kérdésében. Az ellenzéki politikus az InfoRádió kedd délutáni műsorában arról is beszélt: nem szereti a határon felállított kerítést, de nem hallott még annál jobbat.
-
Válaszol: Hiller István az Országgyűlés MSZP-s alelnöke
2015 november 4.
Alternatív Energia
-