-
Elemző: hiába mondja több ellenzéki vezető, nem Magyar Péterék miatt szerepeltek csúfosan
2024 június 24.
ATV
-
A korábbi választásokon is kiderült, hogy az MSZP-nek elég alacsony a társadalmi támogatottsága, ezen belül az, hogy kik a társelnökei, még kevésbé számít, ezen belül pedig az, hogy ők mikor mondanak le, ennél is kevesebbet - sorolta Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója az ATV Start műsorában arra a kérdésre, hogy mennyire számít, mikor mondt
-
Zugló új polgármestere: Az ATV, Fiala, a Publicus és a Republikon ne nagyon számítson megbízásokra
2024 június 24.
Telex
-
Revizorral venné át a polgármesteri hivatalt októberben Rózsa András. A Momentum politikusa fel akarja számolni az MSZP-s Tóth Csaba kifizetőhelyeit, és átvilágításokat ígér. Fizetőssé tenné a parkolást az egész kerületben, több területen pedig építési moratóriumot vezetne be.
-
Feltámadhat-e még az MSZP? Mi lesz az ellenzékkel? Elemzőket kérdeztünk
2024 június 24.
ATV
-
Nagy a mozgolódás az ellenzéki oldalon a kudarcos választási eredmények után a kisebb pártoknál. Az MSZP mindkét társelnöke lemondott, viszont a Párbeszéd-Zöldek vasárnapi kongresszusán újraválasztották a párt társelnökeinek Szabó Rebekát és Barabás Richárdot. A híradónknak nyilatkozó elemzők szerint ezeket a kis pártokat szociológiailag már nem le
-
"A legszürreálisabb cikk ever" – Schiffer András megtalálta
2024 június 23.
Mandiner
-
A Párbeszéd megújulásról beszél, miközben a DK és az MSZP nélkül sehol nem lennének.
-
"Vállalni kell a felelősséget" – Megszólalt a lemondásáról Kunhalmi Ágnes
2024 június 23.
Blikk
-
"Vállalni kell a felelősséget, és le kell vonni a megfelelő következtetéseket, tanulságokat a választási eredményekből". Ezekkel a szavakkal indokolta lemondását Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP két társelnöke, akik Kádár rendszer munkáspártjának utódaként számon tartott baloldali párt országos választmányi ülésén adták vissza mandátumukat.
-
A Párbeszédnél elégedettek: marad a két eddigi elnök
2024 június 23.
Telex
-
Szabó Rebeka és Barabás Richárd is újra bizalmat kapott a DK–MSZP–Párbeszéd szövetség legkisebb tagjában, amely "egy megújuló baloldali, progresszív erő kialakításán és megerősítésén kíván dolgozni".
-
Most aztán tényleg megújul az MSZP
2024 június 22.
444.hu
-
A zavartalan működése ezalatt biztosított.
-
Rendkívüli hír, lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre
2024 június 22.
naphire.hu
-
Lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP két társelnöke a párt választmányának szombati ülésén a június 9-i európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választás eredményei miatt. Erről a két politikus a Facebook-oldalán számolt be.
-
Fejek hullanak az Mszp-nél: lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre
2024 június 22.
SzMo
-
Az MSZP két társelnöke valószínűleg a szocialisták számára siralmas EP-választási eredmények miatt távozik a posztjáról.
-
Lemondtak az MSZP társelnökei
2024 június 22.
Infostart
-
Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre a párt gyenge választási szereplésével indokolta a távozást.
-
Lefejezte magát az Mszp, lemondtak Kunhalmiék
2024 június 22.
AC News
-
Megtörtént, amire a hazai baloldal várt: lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthy Imre, miután történelmi bukásba vezették az MSZP-t.
-
Lemondott az MSZP két társelnöke
2024 június 22.
Demokrata
-
Meggyőződésük szerint nincs jó társadalom baloldal nélkül.
-
Vége az MSZP-nek? Lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre is
2024 június 22.
Mandiner
-
Kunhalmi Ágnes azonban leszögezte: "a hazai baloldal volt, van és lesz, a hazai baloldalt megőriztük".
-
Komjáthi Imre megerősítette: igaz a lemondás híre
2024 június 22.
ATV
-
Lemondott az MSZP két társelnöke, Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is.
-
Komjáthi Imre megerősítette: igaz a lemondás híre
2024 június 22.
ATV
-
Lemondott az MSZP két társelnöke, Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is.
-
Darabokra hullik az Mszp, lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre
2024 június 22.
Blikk
-
Vélhetően a választási kudarc miatt döntött úgy a Magyar Szocialista Párt két fontos embere, hogy lemond a pártban betöltött tisztségéről.
-
Lemondott Kunhalmi Ágnes
2024 június 22.
444.hu
-
És Komjáthi Imre is a szocialista párt vezetéséről.
-
Rendkívüli hír: lemondott Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is
2024 június 22.
ATV
-
Az MSZP országos választmányi ülésén Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is lemondott a tisztségéről. Az elmúlt napokban több szocialista politikus, köztük Lamperth Mónika és Lendvai Ildikó is szorgalmazta a lemondásukat valamint egy tisztújítást.
-
Volt MSZP-elnök: nincs mentség, új baloldal kell, morálisan megsemmisültek
2024 június 21.
ATV
-
Lendvai Ildikó volt szocialista partelnök a Népszavában teljes megújulást javasol a baloldalnak, mert morálisan megsemmisültek.
-
Bukás után összeomlás: véget ér a Gyurcsány-koalíció története?
2024 június 21.
Mandiner
-
A Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd hármasa csúfosan leszerepelt, és a szavazatok alig több mint nyolc százalékát megszerezve mindössze két EP-mandátumhoz jutottak.