-
Molnár Zsolt megfejtette, Gyurcsány Ferenc miért nem akadálya a kormányváltásnak
2024 június 21.
444.hu
-
Az MSZP vezetésében nem merült fel, hogy lemondjon a csúfos választási eredmény után.
-
Jánosi György verssel mondott köszönetet a terapeutájának – A volt sportminiszter már jobban érzi magát
2024 június 20.
Blikk
-
Komoly segítséggel, de sikerült kimásznia a gödörből Jánosi Györgynek. Az egykori sportminiszter három hónappal az összeomlása után ugyanis már pozitívabban látja az életet, sőt vidám(abb) verseket ír. Néhány hónapja még egy emberként aggódnak érte a szerettei, barátai és MSZP-s párttársai, segélykiáltásnak is beillő üzenete után pedig rendőrt és m
-
Letartóztatták Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét
2024 június 20.
Mandiner
-
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője erősítette meg a hírt.
-
24.hu: Letartóztatták Czeglédy Gergőt, Óbuda alpolgármesterét
2024 június 20.
Telex
-
Az MSZP-s politikus egy hónapos letartóztatását rendelték el.
-
Molnár Zsolt: Kívülről kell miniszterelnök-jelöltet találniuk a baloldali pártoknak 2026-ra
2024 június 20.
Telex
-
Az MSZP pártigazgatója a Telex stúdiójában elmondta, miért nem mondott le a pártvezetés, hogyan kéne szerinte megújítani a baloldalt, hogyan úszott el az eredménnyel Dobrev Klára kihívói álma, és miért indultak rá több helyen a sikeres ellenzéki polgármesterekre.
-
Az MSZP él, élt és élni fog – élő interjú Molnár Zsolt pártigazgatóval
2024 június 20.
Telex
-
Június 9-én a Tisza szinte a teljes ellenzéket elmosta, a magát baloldalinak mondó DK-MSZP-Párbeszéd szövetség pedig történelmi mélypontra zuhant: 366 ezer szavazattal mindössze 8 százalékot értek el. Miért indultak rá Baranyi Krisztinára és Pikó Andrásra Budapesten? Hogy kerül a NER-rel üzletelő, letartóztatott alpolgármester a fővárosi listájukra
-
Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét
2024 június 19.
Piac és Profit
-
A független országgyűlési képviselő szerint az MSZP-s alpolgármesterről 2018 óta lehet tudni, hogy szeret munka nélkül jól keresni. Alapesetben pályázati közpénzekre hajt rá, amelyeket többszörös túlárazással csapol meg.
-
Magyar Nemzet: Őrizetbe vették Óbuda alpolgármesterét
2024 június 18.
Telex
-
Az MSZP-s Czeglédy Gergőt a központi ügyészek óbudai városházi házkutatása során fogták el.
-
Más mozi
2024 június 18.
Magyar Hírlap
-
Fricska. Amíg a Gyurcsány-házaspár számtalan kritikát kap a választási eredmény miatt, az MSZP-t mintha meg sem érintette volna a penetráns kudarc, az elmúlás lágy fuvallata.
-
"Ez egy nagyon szép eredmény" – közölte a józsefvárosi Mszp, miután minden körzetben kikaptak és elbukták az alpolgármesteri pozíciót is
2024 június 18.
Blikk
-
Attól függetlenül, hogy nem alakultak túl kedvezően a június 9-i választások a szocialista párt számára, a józsefvárosi MSZP így is pozitívan értékelte az eredményeket.
-
Puffog az Mszp – Kunhalmi Ágnes lemondását követeli a tagság
2024 június 17.
AC News
-
"Távozzon a bukott szocialisták teljes vezetése is, mert túlélésre játszottak, belekényelmesedtek az ellenzékiség szerepébe." - fakadt ki az MSZP-s Eszik Bence
-
Magyar Péter szólította meg a fiatalokat, az idősebbeken osztozik a Fidesz-Kdnp és a DK-MSZP-Párbeszéd koalíció
2024 június 17.
444.hu
-
A Tisza Párt szavazóinak csupán 29 százaléka 50 év fölötti.
-
Az MSZP társelnöke értékelte a választásokat, és arra a következtetésre jutott, szükség van még MSZP-re
2024 június 16.
Mandiner
-
Sajátos valóságértelmezés.
-
Az Mszp társelnöke levonta a következtetést a választás eredményéből, már csak egy Horn Gábor hiányzik ide
2024 június 16.
444.hu
-
Komjáti Imre szavainak facebookozó szocialisták tömegei adtak keretet.
-
Elevickél vajon Karácsony a 41 szavazattal, vagy újra választást követel?
2024 június 15.
Mandiner
-
Vitézy Dávid korábban kijelentette, úgy látszik, "ha már ugródeszkának nem tudta használni a Városházát Karácsony, megpróbálja a DK és az MSZP mentőcsónakjaként".
-
Bevallotta Paks új, ellenzéki polgármestere: Szükség van a Paks II.-re
2024 június 14.
Mandiner
-
Nyilatkozatában a polgármester elmondta, hogy már nem tagja az MSZP-nek, de továbbra is hű maradt baloldali értékeihez.
-
Megismételhetik a főpolgármester-választást Budapesten
2024 június 13.
Növekedés
-
A főpolgármester-választás megismétlését kezdeményezi a főváros egész területén Karácsony Gergely (Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP).
-
Kunhalmi Ágnes: az egészet tekintve van okunk a csalódásra
2024 június 13.
Infostart
-
Elkezdődött az MSZP-ben a vasárnapi választások eredményének értékelése, hamarosan a tisztújítás folyamata is elindul.
-
Stefano Bottoni: Ugyanaz történik majd a Fidesszel is, mint az Mszp-vel, lassan elfogynak a támogatók
2024 június 13.
SzMo
-
A történész szerint, ha Orbán 2026-ban veszít, akkor megroppan a varázsa, és valószínűleg már nem engedik visszatérni a sajátjai. Magyar Péter számára sincs más opció, mint a győzelem.
-
Eltaktikázták: több önkormányzatból szinte eltűnnek a régi ellenzéki pártok, és ezt maguknak köszönhetik
2024 június 13.
Telex
-
A legtöbb helyen az MSZP és a DK járt rosszul. A választók látványosan büntették azokat az ellenzéki pártokat, amelyek a helyi összefogással szemben is elindultak. A különindulás miatt az is kiderült, hogy néhány településen és kerületben vannak olyan pártok, amiknek önállóan már alig maradt szavazóbázisuk.