-
A Fidesz néz, de nem lát
2009 november 6.
Alternatív Energia
-
A kormányszóvivő szerint a Fidesz néz, de nem lát. Szollár Domokos azt javasolta Répássy Róbertnek (Fidesz), hogy tisztítsa meg a szemüvegét.
-
Répássy Róbert: A Fidesz nem szavazza meg az új Ptk.-t
2009 november 6.
Infostart
-
A Fidesz nem szavazza meg az új Polgári Törvénykönyvet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt helyettes frakcióvezetője. Répássy Róbert többek között azt kifogásolja, hogy a szocialisták alig 4 hónappal a kihirdetése után, hatályba akarják léptetni a kódexet. A politikus beszélt arról is, hogy a Fidesz szakembert, nem pedig politikus szeretne az Állami Számvevőszék alelnöki posztjára.
-
Fidesz: a demokratikus átmenet elárulása a jelölés
2009 november 5.
Metropol
-
A Fidesz szerint az egész magyar demokratikus átmenet semmibe vételét és elárulását jelenti, hogy a kormány egy kommunista bankárt küld az Európai Unió biztosi pozíciójába - közölte Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese miután nyilvánossá vált a kormányfő Andor Lászlót jelöli a posztra.
-
"A kormány egy kommunista bankárt küld az Európai Unió biztosi pozíciójába"
2009 november 5.
Alternatív Energia
-
A Fidesz szerint az egész magyar demokratikus átmenet semmibe vételét és elárulását jelenti, hogy a kormány egy kommunista bankárt küld az Európai Unió biztosi pozíciójába - közölte Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese miután nyilvánossá vált a kormányfő Andor Lászlót jelöli a posztra.
-
Olcsóbb és rövidebb kampányért kampányol a Fidesz
2009 november 2.
Metropol
-
A Nyitrai Zsolt és Répássy Róbert jegyezte indítvány bevezetné a kampányszámlát, a "kormánystopot", és változtatna a kampánycsend megsértésének jelenlegi szabályozásán is.
-
„Még mindig viszi a pénzt Gyurcsányék egyik legnagyobb kudarca”
2009 október 22.
HírTV
-
Közvetlen összefüggés van a közpénzek elherdálása és a mostani megszorítások között a Fidesz szerint. Répássy Róbert csütörtöki sajtótájékoztatóján megemlítette a kormányzati negyedre kifizetett 13,5 milliárd forintot, illetve Bajnai Gordon egykori munkatársait, akik most miniszterelnöki szintű fizetést kapnak.
-
Fidesz: Közvetlen az összefüggés a megszorítások és a "közpénzlenyúlások" között
2009 október 22.
Infostart
-
A Fidesz szerint közvetlen összefüggést lehet kimutatni a kormány megszorításai és a "közpénzlenyúlások" között. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ezt két sajtóhírrel kapcsolatban mondta.
-
Fidesz: A kormány okozza a közpénzlenyúlásokat
2009 október 22.
Alternatív Energia
-
A Fidesz szerint közvetlen összefüggést lehet kimutatni a kormány megszorításai és a "közpénzlenyúlások" között. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ezt két sajtóhírrel kapcsolatban mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
-
Répássy: "Az MSZP és az SZDSZ a zavarosban akar halászni"
2009 október 19.
Alternatív Energia
-
Nem döntött hétfőn a parlament arról a törvénymódosításról, amely lehetővé tenné a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását, miután a házbizottság rendkívüli ülésén az MSZP és az SZDSZ nem támogatta a házszabálytól eltérést; az önkormányzati frakciók egyeztetésén pedig abban sem értettek egyet a résztvevők, hogy felbomlott-e a Budapestet irányító koalíció.
-
Répássy: még ebben az évben időközi választást lehetne kiírni Budapesten
2009 október 18.
Alternatív Energia
-
Még ebben évben új önkormányzati választást lehetne kiírni Budapesten, ha az Országgyűlés rendkívüli eljárás keretében már hétfőn elfogadná azt a törvénymódosítást, amelyet a Fidesz nyújtott be azért, hogy a Fővárosi Közgyűlés mielőbb feloszlathassa magát - mondta Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján.
-
„Vissza kell adni a budapestieknek a döntés jogát!” (+videó)
2009 október 18.
HírTV
-
Már hétfőn tárgyalná a parlamentben a Fidesz a Fővárosi Közgyűlés feloszlatásához szükséges törvénymódosítást. Répássy Róbert kezdeményezni fogja, hogy az indítványt a Házszabálytól való eltéréssel vegye napirendre az Országgyűlés.
-
Kire marad az új Ptk. elkészítése?
2009 október 13.
Infostart
-
Az igazságügyi és rendészeti miniszter örvendetesnek tartja, hogy az államfő nem talált alkotmányossági problémákat a Polgári törvénykönyv tervezetében. Draskovits Tibor elmondta, változtatni fognak a kifogásolt pontokon. Répássy Róbert fideszes politikus szerint azonban az államfő által kifogásol hibák sokkal súlyosabbak, mint egy-egy alkotmányossági kifogás. Sólyom László indoklásában azt írta:…
-
„600 millió forintos lopást támogatnak Bajnaiék”
2009 október 2.
HírTV
-
A sukorói kaszinóberuházáshoz kapcsolódó pilisi és albertirsai földterületek ügyében a kormány egy majd' 600 millió forintos lopást támogat – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Répássy Róbert fideszes honatya. A frakcióvezető-helyettes hozzátette, amennyiben kormányzati pozícióba kerülnek, felülvizsgálják a szerződéseket, felkutatják a felelősöket, a pénzt pedig visszaszerzik.
-
"A kormány által támogatott lopás"
2009 október 2.
Alternatív Energia
-
A Fidesz kormányra kerülése esetén felül fogja vizsgálni a sukorói beruházással kapcsolatos szerződéseket, a felelősöket megkeresi, a pénzt visszaszerzi, és helyreállítja a törvényes állapotot - közölte pénteken Budapesten Répássy Róbert, aki szerint a projektről bebizonyosodott, hogy az a kormány által támogatott lopás.
-
Répássy: ha a Fidesz kormányra kerül felülvizsgálja az új Ptk.-t
2009 szeptember 22.
hirado.hu
-
A fideszes politikus biztos abban, hogy az Alkotmánybíróságon is lesz olyan, aki megtámadja a kódexet
-
Előre hadat üzen a Ptk.-nak a Fidesz
2009 szeptember 22.
Alternatív Energia
-
Kormányra kerülése esetén felülvizsgálná az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) a Fidesz, feltéve, ha egyáltalán életbe lép a jogszabály - közölte Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója kedden.
-
Így dodzsemezett Répássy Róbert kisfiával
2009 szeptember 18.
Blikk
-
-
"Bajnai Gordon kormánya komoly veszélyt jelent Magyarországra"
2009 szeptember 17.
Alternatív Energia
-
Bajnai Gordon kormánya komoly veszélyt jelent Magyarországra, a benyújtott költségvetés veszélyes, mert az emberekből az utolsó tíz-húszezer forintjaikat sajtolja ki, és tele van felesleges megszorításokkal - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Répássy Róbert.
-
Fidesz: A kormány a nép ellensége
2009 szeptember 17.
Alternatív Energia
-
Bajnai Gordon kormánya komoly veszélyt jelent Magyarországra, a benyújtott költségvetés veszélyes, mert az emberekből az utolsó tíz-húszezer forintjaikat sajtolja ki, és tele van felesleges megszorításokkal – mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Répássy Róbert.
-
„A Bajnai-kormány komoly veszélyt jelent”
2009 szeptember 17.
HírTV
-
A Fidesz szerint a kormány képtelen megszerezni az uniós forrásokat, és ehelyett inkább az emberektől veszi el a pénzt. Ezt bizonyítja a jövő évi költségvetés tervezete, amely rendkívül veszélyes, mert tele van felesleges megszorításokkal - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese annak kapcsán, hogy nyilvánosságra hozták szerdán az Állami Számvevőszék jelentését az uniós…