Répássy Róbert

Fidesz: a rendőrség mielőbb mutasson fel eredményt a kislétai gyilkosság ügyében!
2009 augusztus 3.   hirado.hu
A gyilkosok felkutatása és megbüntetése nem a parlament, hanem a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok feladata - mondta Répássy Róbert
Lehet új holokauszttörvény?
2009 július 1.   Alternatív Energia
Van még remény arra, hogy a jövőben elfogadják a holokauszttagadás tiltására vonatkozó alkotmánymódosítást. Még annak ellenére is, hogy az erre vonatkozó javaslatot a Fidesz hétfőn leszavazta az Országgyűlésben. Az új javaslat épp az ellenzéki párthoz kötődik, s szeptemberben akár dönthetnek is róla. Répássy Róbert frakcióigazgató javaslata egyetlen mondattal egészítené ki az alkotmányt.
Répássy: Hétfőn döntsön a parlament Dávid és Herényi mentelmi jogáról
2009 június 25.   HírTV
A Fidesz azt javasolja, hogy az Országgyűlés még a nyári szünet előtti utolsó ülésén, vagyis hétfőn függessze fel Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-politikusok mentelmi jogát - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Répássy Róbert emlékeztetett rá, hogy a mentelmi jogok felfüggesztését a legfőbb ügyész kezdeményezte.
A Fidesz sürgeti Dávid és Herényi kiadatását
2009 június 25.   Alternatív Energia
A Fidesz azt követeli, hogy az Országgyűlés ne halassza szeptemberre a Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló szavazást, hanem jövő hétfőn döntsön róla - közölte Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten. Ennek érdekében a parlament mentelmi bizottságának fideszes alelnöke még csütörtökön kezdeményezi, hogy a testület hétfő délelőtt…
Lomnici cáfolja, hogy szervezkedett volna Baka ellen
2009 június 24.   Infostart
Cáfolta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, hogy politikusokat győzködött arról, szavazzanak nemmel Baka András főbírójelölt megválasztásánál. Hozzátette, nem ő volt az a volt bírósági vezető, aki Répássy Róbert (Fidesz) szerint politikusokat akart befolyásolni a szavazáskor. Lomnici Zoltán a köztársasági elnök azon kijelentésére, hogy "végérvényesen véget ért a Lomnici-korszak"…
"Arra számítanak a szocialisták, nem fognak tudni egyéni körzeteket megnyerni"
2009 június 24.   Alternatív Energia
A Fidesz szerint már nem kell sokat várni a kisebb parlamentre, ha a választók feljogosítják a pártot arra, hogy a törvényhozásban meghozhassa ezt a kétharmados döntést - így reagált Répássy Róbert (Fidesz) Göndör István szerdai tájékoztatójára, ahol a szocialista politikus közölte: a Fidesz nem fogadja el, hogy arányos legyen a választási rendszer.
Simor hazahozza külföldi befektetését
2009 június 23.   Alternatív Energia
Nem rendeli el vagyonnyilatkozati eljárás megindítását Simor András jegybankelnökkel szemben Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke. Az eljárást a fideszes Répássy Róbert kezdeményezte június elején a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ellen.
Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Simorral szemben
2009 június 23.   Metropol
Az eljárást a fideszes Répássy Róbert kezdeményezte június elején. A mentelmi bizottság szocialista elnöke szerint Simor András a vagyonnyilatkozatát a kezdeményező által kifogásoltakon is túlmenően kiegészítette.
Nincs kivetnivaló Simor vagyonnyilatkozatában
2009 június 23.   Alternatív Energia
Nem rendeli el vagyonnyilatkozati eljárás megindítását Simor András jegybankelnökkel szemben Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke. Az eljárást a fideszes Répássy Róbert kezdeményezte június elején a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ellen.
"Saját magát alázta meg az MSZP"
2009 június 22.   Alternatív Energia
A Fidesz szerint a szocialista frakció saját képviselőit megalázva, a frakcióvezetés által ellenőrzött módon szavazta meg főbírónak Baka Andrást - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a főbíróválasztás után tartott sajtótájékoztatóján. Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezető meg szerette volna vitatni ezt a kijelentést, de az ellenzéki politikus ezt elutasította.
A Fidesz ismét elutasított egy MSZP-s kezdeményezést
2009 június 22.   Alternatív Energia
Elutasította a Fidesz az MSZP azon javaslatát, hogy a szocialisták külön urnába dobhassák szavazataikat a főbírójelöltről. Ezt a rendkívüli házbizottság ülése után jelentette be Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója.
"Ez már a köztársasági elnök elleni személyes támadás"
2009 június 15.   Alternatív Energia
Hazudtak a szocialisták, nem szavazták meg Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének - jelentette ki Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn, az eredménytelen szavazás után.
A Fidesz mindig az MSZP-re "nyomta a balhét"
2009 június 15.   Alternatív Energia
Az MSZP-frakció azért javasolta a nyílt szavazást, hogy derüljön ki, ki támogatja Baka András megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára - mondta Göndör István szocialista frakcióvezető-helyettes hétfőn Répássy Róbert (Fidesz) nyilatkozatára válaszolva.
Az MSZP nyílt szavazást akart, a többi frakció elutasította
2009 június 15.   Alternatív Energia
Az MSZP azt javasolta, hogy titkos helyett nyílt szavazáson válassza meg hétfőn az Országgyűlés Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét, ezt azonban a többi három frakció nem támogatta - mondta a rendkívüli házbizottság ülése után Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Fidesz: a javaslat nem ideális
2009 június 10.   Alternatív Energia
Répássy Róbert (Fidesz) szerint nem szerencsés, hogy a képviselők határozzák meg saját tiszteletdíjukat, ám a jelenlegi jogi szabályozás szerint nem lehet mást tenni. Göndör István javaslata nem ideális megoldás, ám jelenleg ennél jobbat nem tudunk - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese a szocialista képviselő indítványáról. Közölte: az lenne a kívánatos, hogy egy létező szabályrendszerbe…
Feljelentik a pénzügyi államtitkárt
2009 június 9.   Privátbankár
Feljelentést tesz az UD Zrt. Katona Tamás pénzügyi államtitkár ellen - írja a Magyar Hírlap keddi számában. Katona Tamás a parlament hétfői ülésén Répássy Róbert fideszes képviselő interpellációjára a...
Meddig maradhat Szilvásy?
2009 június 8.   HírTV
Meddig maradhat Szilvásy György a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő humánpolitikai főigazgatója? – tette fel a kérdést Répássy Róbert hétfőn a parlementben. A Fidesz frakcióigazgatója emlékeztetett: az ügyészség hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett, különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsítja Szilvásyt. Katona Tamás államtitkár szerint a Fidesz el akarja terelni a figyelmet.
Hová tűntek a százmilliók? - Eljárást kezdeményeznek Simor ellen
2009 június 4.   HírTV
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Fidesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke ellen az Országgyűlés mentelmi bizottságánál, hogy kiderüljön: miért csökkent egy év alatt több mint 800 millió forinttal a vagyona és ennek van-e köze a ciprusi offshore céghez - jelentette be Répássy Róbert.
A Fidesz eljárást indít a jegybankelnök ellen
2009 június 4.   Alternatív Energia
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Magyar Nemzeti Bank elnöke ellen a Fidesz, hogy kiderüljön miért csökkent egy év alatt közel 900 millió forinttal Simor András vagyona, és ez milyen összefüggésben van a jegybankelnök offshore cégével - jelentette be Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.
"Miért nem gyanúsítják meg Répássy Róbertet?"
2009 május 29.   Alternatív Energia
Az MSZP szerint az ügyészség azért gyanúsítja Szilvásy Györgyöt, mert végezte a miniszteri teendőit - mondta Nyakó István, a párt szóvivője pénteken az MTI-nek annak kapcsán, hogy a nap folyamán a Központi Nyomozó Főügyészség kihallgatta a volt minisztert.

Közélet