Vadai Ágnes

Nyoma sem volt a munkájának – nyomoznak Vadai férjének ügyében
2011 május 20.   HírTV
Csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást indított az V. Kerületi Rendőrkapitányság Vadai Ágnes, szocialista országgyűlési képviselő férjének megbízási szerződése kapcsán – értesült a Magyar Nemzet.
Nyomoznak Vadai férjének tanácsai miatt
2011 május 20.   hirado.hu
Csalás miatt nyomoz az V. kerületi rendőrség az MSZP-s Vadai Ágnes férje, Egerfai Károly megbízási szerződése kapcsán - írja a Magyar Nemzet.
Bizalmi válságban a szocialisták
2011 május 17.   HírTV
Vadai Ágnes, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform tagja az MSZP-frakció tegnapi zárt ülésén elhangzott beszédében felvetette: a pártvezetés közreműködésével szivároghattak ki információk a Demokratikus Koalícióról a Magyar Nemzethez.
Meghallgatná a Magyar Nemzet főszerkesztőjét és újságíróját Vadai Ágnes
2011 május 14.   Gondola
Az alkotmányos rend megzavarására irányuló törekvésnek tartja Vadai Ágnes, hogy a Magyar Nemzet birtokába jutott az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának tagnyilvántartása, és a lap abból adatokat közölt
Vadai Gyurcsányt nem, de az újságírókat meghallgatná
2011 május 13.   HírTV
Jövő hét keddre összehívta a nemzetbiztonsági bizottság ülését Vadai Ágnes. A testület szocialista elnöke az alkotmányos rend megsértése miatt kívánja meghallgatni a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztőjét és a lap egyik újságíróját.
Fidesz: a Magyar Nemzet csak számokat közölt
2011 május 13.   Metropol
Az alkotmányos rend megzavarására irányuló törekvésnek tartja Vadai Ágnes, hogy a Magyar Nemzet birtokába jutott az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának tagnyilvántartása, és a lap abból adatokat közölt. A Fidesz szerint a Magyar Nemzet csak számokat közölt.
Budai: Tétényi Évának is szívesen segítek + videó
2011 április 14.   ATV
Jogi szakvéleményt adott Tarlós István főpolgármesternek az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula az Egyenes Beszéd című műsorban így reagált arra, hogy az ő javaslata nyomán feljelentést tesz Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő férjének ügyében a Fővárosi Önkormányzat.
Négymilliós tanácsok - a főváros csalással vádolja Vadai Ágnes férjét
2011 április 6.   hirado.hu
Egerfai József egykori szocialista fővárosi képviselő 2009-ben négymillió forintért adott tanácsokat a fővárosi tulajdonú Parking kft.-nek. A gyanú szerint valódi munkavégzés nem történt.
Budai célkeresztjében Vadai Ágnes férje
2011 április 6.   ATV
Feljelentést tesz Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő férjének ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos javaslata nyomán a Fővárosi Önkormányzat - mondta György István főpolgármester-helyettes szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Feljelentést tesz Vadai Ágnes férjének ügyében a Fővárosi Önkormányzat
2011 április 6.   Gondola
Feljelentést tesz Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő férjének ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos javaslata nyomán a Fővárosi Önkormányzat - mondta György István főpolgármester-helyette
Feljelentést tesz Vadai Ágnes férje ügyében a Fővárosi Önkormányzat
2011 április 6.   Infostart
Feljelentést tesz Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő férjének ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos javaslata nyomán a Fővárosi Önkormányzat - mondta György István főpolgármester-helyettes
Vadai férje és az ő nyomtalan tanácsai
2011 április 6.   Gondola
Hűtlen kezelés, csalás és a számvitel rendjének megsértése gyanúját veti fel a szocialista Vadai Ágnes férjének megbízási szerződése.
Feljelentést javasol Budai Gyula Vadai Ágnes férje ügyében
2011 április 6.   Gondola
Jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és csalás, továbbá a számvitel rendjének megsértése miatt javasol büntetőfeljelentést Tarlós Istvánnak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő férjének megbízási szerződésével összefüggésben - írta szerdai számában a Magyar Nemzet
Feljelentené Vadai Ágnes férjét a kormánybiztos
2011 április 6.   hirado.hu
Feljelentést javasol az elszámoltatási biztos Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő férjének ügyében.
Vadai férjének nyomtalan tanácsai
2011 április 6.   HírTV
Hűtlen kezelés, csalás és a számvitel rendjének megsértése gyanúját veti fel a szocialista Vadai Ágnes férjének megbízási szerződése, amely alapján négymillió forintot vett fel tanácsadás címén. A munkavégzésnek szinte semmi nyomát nem találták. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos azt javasolja Tarlós István főpolgármesternek: tegyen feljelentést.
Vadai férjének többmilliós tanácsai
2011 március 29.   ATV
Több mint négymillió forintért adott tanácsokat 2009-ben a főváros parkolási cégének Vadai Ágnes férje - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a teljesítési igazolásokból nem állapítható meg, hogy a volt MSZP-és képviselő, Egerfai József pontosan milyen munkát végzett.
Budai újra vádol
2011 március 29.   Alternatív Energia
Több mint 4 millió forintért adott tanácsokat 2009-ben a főváros parkolási cégének Vadai Ágnes szocialista politikus férje - írja a Magyar Nemzet.
Vadai férjének többmilliós tanácsai
2011 március 29.   HírTV
Több mint négymillió forintért adott tanácsokat 2009-ben a főváros parkolási cégének Vadai Ágnes férje - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a teljesítési igazolásokból nem állapítható meg, hogy a volt MSZP-és képviselő, Egerfai József pontosan milyen munkát végzett.
Újabb fordulat a Vadai-ügyben
2011 március 25.   HírTV
Újabb fordulat állt be a Vadai Ágnes kontra Kálmán Imre ügyben, amelynek tárgya Kálmán munkaviszonyának jogellenes megszüntetése. A csütörtöki tárgyaláson nyilvánosságra került egy olyan boríték, amely szerint vélelmezhetően az egykori szocialista államtitkár már akkor foglalkoztatta Kálmánt, amikor még hivatalosan nem állt munkaviszonyban Vadaival.
Folytatódott a Vadai-per
2011 január 31.   HírTV
Tanúmeghallgatással folytatódott a Szolnok Megyei Munkaügyi Bíróságon a volt szocialista honvédelmi államtitkár ellen indított per. Vadai Ágnes ezúttal se járult hozzá a kép- és hangfelvétel készítéséhez.

Közélet