2008. február 3. vasárnap

febr. 3
18:16
Három kislányt gázolt el a zebrán egy autós (Infostart)
Három kislányt gázolt el a zebrán egy autós szombat este Zalaegerszegen; az egyik gyerek súlyosan, a másik ketto könnyebben sérült meg.
febr. 3
18:26
Több mint hússzor szúrt a 15 éves fiú (Infostart)
Stabil az állapota annak a 20 éves fiatalembernek, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor Nagykanizsán hasba szúrta egy 15 éves fiú - tudta meg az MTI vasárnap a nagykanizsai kórházban. A támadó a távirati iroda információja szerint több mint hússzor szúrta meg áldozatát.
febr. 3
19:27
Allergiás- és asztmás megbetegedéseket okozhat a szója a kisgyermekeknél (Infostart)
Nem tanácsolt, hogy a kisbabák első életévükben szója alapú táplálékot fogyasszanak - derült ki a német táplálkozási bizottság tájékoztatásából.
febr. 3
19:48
Történelmet írt a világsztár (Infostart)
Történelmi sikert aratott Natasha Bedingfield, miután Pocketful of Sunshine című nagylemeze a harmadik helyen mutatkozott be az Egyesült Államokban. Korábban még soha nem fordult ugyanis elő, hogy egy brit énekesnő ilyen jól indított volna az amerikai slágerlistákon.
febr. 3
20:16
Mégsem lesz szobra a legendás menedzsernek? (Infostart)
Az eredeti tervekkel ellentétben elképzelhető, hogy nem állítanak szobrot Liverpoolban Brian Epsteinnek. Az elképzelést ugyanis élesen kritizálta a Beatles legendás menedzserének egyik közeli barátja, mondván: Brian Epstein a Beatles sikerében él tovább, nincs szüksége szoborra.
febr. 3
20:43
Szexért árulta a jegyeket a professzor (Infostart)
Különös perre figyel ezekben a napokban Németország. A hildesheimi körzeti bíróságon ugyanis megkezdődött egy hannoveri egyetemi professzor ügyének tárgyalása, akit a rossznyelvű sajtó egyszerűen a "szex professzorának" vagy más néven "Campus Casanovának" keresztelt el.
febr. 3
21:05
Hip-hop albummal jelentkezik a 70 éves legenda (Infostart)
Nem akármilyen produkciót tervez Bill Cosby, aki legújabb albumán hip-hop dalokat kíván előadni. A 70 éves legendás előadóművész döntése annál inkább meglepő, mert saját bevallása szerint nem kedveli a műfajt.
febr. 3
21:16
Élete kalandjára emlékezteti az illat a sztárt (Infostart)
A skót színész, Ewan McGregor igent mondott egy parfümreklámban való részvételre. De hogy miért, arra meglepő magyarázatot adott.
febr. 3
21:44
Putyint is bepanaszolták az elhagyott nők (Infostart)
A becsapott és elhagyott nőknek nyitott külön oldalt az egyik orosz hírportál.
febr. 3
21:54
Hatalmas káosz a Jászberényi úton - képekkel (Infostart)
Hatalmas a víz a X. kerületben a Jászberényi úton, miután egy gépkocsi nekiütközött egy tűzcsapnak.

2008. február 4. hétfő

febr. 4
5:48
Egy apáca számítógépén nézegetett pornográf képeket (Infostart)
Egy férfi azért lopakodott be egy templomba az Egyesült Államokban, hogy egy apáca számítógépén nézegessen pornográf képeket az interneten.
febr. 4
5:59
Csodaszer segíthet a videójátékok használóinak (Infostart)
Egy német cég elkezdte forgalmazni az első olyan szert, amely állítólag látványosan javítja a számítógépes játékokat űzők teljesítményét.
febr. 4
6:16
Íme a tavaszi fülbevalódivat (Blikk)
Idén tavasszal is bátran hordhatunk színes, feltűnő fülönfüggőket
febr. 4
8:32
Hittantanárához költözött a 16 éves lány (Infostart)
Hittantanárával költözött össze egy 16 éves brit diáklány. Furcsa döntéséről Jess Anderson elektronikus levélben értesítette szüleit.
febr. 4
8:41
Négyéves ikerpár segítheti a leukémia gyógyításának sikerét (Vital)
tovább
febr. 4
8:43
Mentális problémák fenyegetik a terhesség alatt éhező nők gyermekeit (Vital)
tovább
febr. 4
10:00
Böjti ötletek 10 pontban (Édenkert)
Napjaink divatos témája a léböjt. A méregtelenítés manapság trendi dolog, az egynapostól a többhetes léböjtkúrákig sokféle recept, módszer kering a világhálón.
febr. 4
10:31
50 milliós mobil (Blikk)
A gyémánt és műholdas rádió az alapfelszereltségek közé tartozik
febr. 4
11:27
"Az élet 180 km/h-nál kezdődik" - képriport a súlyos balesetről (Infostart)
Súlyos baleset történt hétfő reggel a 6-os főút a fővárosból kifelé vezető szakaszán, amikor egy személyautó letért az útról és az árokba csapódott. A jármű sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
febr. 4
14:23
Magassarkúban jobb a szex (Blikk)
Egy olasz tudós kísérlete rácáfolt a tűsarok rossz hírnevére
febr. 4
15:47
Mangót magról (Édenkert)
A mangómag ültetése nem nagy tudomány, inkább az a kérdés, hogy kihajt-e. Ha nem szeretnél kísérletezni, olvasd el a mangóvetés trükkjét.
febr. 4
17:42
"Dezinformáció-tömegtermelővé lettek az újságírók" (Infostart)
Másodkézből szerzett, gyakran propagandaanyagokra épülő, még többször teljesen ellenőrizetlen forrásokból származó álhírek tömege jellemzi a mai brit sajtót - ezt az egyik vezető napilap szemleírója állítja, aki saját újságját sem kíméli leleplező írásában.
febr. 4
19:37
Beatles-dallal köszönti a NASA a földönkívülieket (Infostart)
A Beatles békehimnuszát sugározza az űrbe a NASA az Accross the Universe című dal negyven évvel ezelőtti felvételének tiszteletére.
febr. 4
19:54
A benzinfalók betiltását akarja a volt Shell-vezér (Infostart)
A nyolc liternél nagyobb fogyasztású autók kereskedelmének tilalmát sürgette a Shell olajtársaság egykori elnöke. Sir Mark Moody-Stuart szerint az Európai Uniónak kellene megtennie a lépést. Brüsszel két hete hirdette meg emissziócsökkentési stratégiáját, amelynek része a közúti közlekedésből származó üvegházi gázok mérséklése is.
febr. 4
20:05
Mi a közös a mobilban, a kávéban és a mell-implantátumban? (Infostart)
Kicsi a valószínűsége, hogy a kávéivás, a mobiltelefon vagy a mell-implantátum rákot okozna - állítja új, kockázatokat rangsoroló módszere eredményeinek alapján Bernard Stewart ausztrál rákspecialista.
febr. 4
20:54
Szerződésben kötnék ki, hogy nem lehet terhes a koszorúslány (Infostart)
A koszorúslányokkal hamarosan olyan szerződést írathatnak alá a menyasszonyok, amelyben kikötik, hogy nem hízhatnak meg, vagy nem esnek teherbe az esküvő előtt.
febr. 4
21:22
Felnyársalta a buszt a leszakadt korlát - képgaléria (Infostart)
Két ülést döfött keresztül a leszakadt korlát egy balesetet szenvedett buszon Nyíregyházán.
febr. 4
21:33
A jól táplált csecsemők viszik előre a gazdaságot (Infostart)
Ha jól táplálják a kisfiúkat - főképp 3 éves korukig -, azok nem csak erősebbek és okosabbak lesznek, hanem felnőtt korukban nagyobb bért is kapnak és ez viszi előre a gazdasági életet. Ezt a logikus, bár meghökkentő összefüggést ismerteti amerikai kutatók tanulmánya, amelyet a világ egyik legtekintélyesebb angol orvosi folyóirata, a Lancet közölt.
febr. 4
22:00
Emlékművet kap Putyin kutyája (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz államfő labradorja emlékművet kap Szentpéterváron.
febr. 4
22:11
Visszaesett a közlekedési bírság rekorder (Infostart)
Alighanem csúcstartó a közlekedési bírságok terén Artyom Beljakov kemerovói lakos, aki nemrégiben egyszerre 41 bírságot volt kénytelen kifizetni, s már gyűlnek az újabb büntetések.
febr. 4
22:22
A német orvosok 15 százaléka alkoholista? (Infostart)
Különös eset döbbentette meg a napokban a német társadalmat. Egy neves ulmi klinika hasonlóan neves ortopédsebésze ugyanis egy csípőprotézis-műtét során összeesett, elveszítve eszméletét. Az 58 éves Christian T. vérében alkoholt mutattak ki.

2008. február 5. kedd

febr. 5
6:24
Megtalálták Ptolemaiosz ellopott világtérképét (Infostart)
Ausztráliában megtalálták Klaudiosz Ptolemaiosz görög csillagász, matematikus és földrajztudós értékes világtérképét, amelyet a spanyol Nemzeti Könyvtárból loptak el tavaly nyáron.
febr. 5
6:35
Az új szabály szerint kutya nem ülhet a volán mögött (Infostart)
Mexikó egyik északi városában úgy akarják elejét venni az egyre nagyobb számú közlekedési balesetnek, hogy számos tevékenységet betiltanak az autóvezetők számára. A jövőben nem lehet például sminkelni vagy borotválkozni vezetés közben. Ez eddig általános volt Torreon vezetői körében.
febr. 5
6:46
A magas sarok és a szex (Infostart)
A magas sarkú cipő viselése javítja a szexuális életet. Ennek tudományos magyarázata is van: a magas sarkú cipő erősíti a medencefenék izmait - állapították meg az összefüggést egy olasz kutató.
febr. 5
6:57
Férfiak a plasztikai sebészeten (Infostart)
Egyre több férfi fordul plasztikai sebészhez. Így akarják felvenni a versenyt az öregedéssel - derül ki egy brit plasztikai sebészeti klinika adataiból.
febr. 5
7:14
Miért lesznek öngyilkosok a 35 alatti férfiak? (Infostart)
Bár mindenkinek személyes oka van arra, ha öngyilkosságot követ el, az adatok mégis azt mutatják: ha 35 év alatti férfi az illető, nagyobb esélye van erre, mint másoknak. Legalábbis Nagy-Britanniában.
febr. 5
8:13
Furcsa felmérés: Churchill csak mesefigura volt? (Infostart)
Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a britek közele egynegyede kitalált személynek tartja Winston Churchill volt miniszterelnököt. A regényhős Sherlock Holmesról viszont 58 százalékuk úgy tudja, hogy valóban élt.
febr. 5
8:35
Marihuánadílerre csapott le a rendőrség - képriport (Infostart)
Nem először árult drogot az a fiatalember, akit a napokban ismét elfogott a rendőrség. A bíróság ezúttal előzetes letartóztatásba helyezte a férfit, aki ezúttal is marihuánát értékesített. A nyomozás során titkosszolgálati eszközöket is használtak a rendőrök.
febr. 5
9:02
Miért esik jól a vakarózás? (Vital)
tovább
febr. 5
9:04
Olcsóbbá válhatnak a gyógyszerek a jövőben (Vital)
tovább
febr. 5
9:28
Édes diéta: tények és mítoszok a cukrokról (Édenkert)
A szénhidrátok és főként a cukrok étrendi szerepének megítélése rendkívül ellentmondásos. Összefoglaltuk a legfrissebb tényeket és az életmód-tanácsokat.
febr. 5
10:43
Miért esik jól a vakarózás? (Vital)
tovább
febr. 5
11:28
Így lesz jó a vérkeringésed (Blikk)
A vér áramlása befolyásolja szervezetünk működését
febr. 5
11:34
Naponta 25 új vastag- és végbélrákos esetet fedeznek fel (Vital)
tovább
febr. 5
15:13
Hol van a sziklakert helye a kertben? (Édenkert)
A kérdés egyszerű, de a helyes választ megtalálni rá már nem. A tervezéskor több szempontot is figyelembe kell vennünk.
febr. 5
16:12
Taxival üldözte az elszabadult vonatot a mozdonyvezető (Infostart)
Tömegszerencsétlenséget nem okozott - de a saját vezetőjét elütötte egy elszabadult vonat, amely harminc kilométeren keresztül száguldott egy romániai vasúti szárnyvonalon.
febr. 5
20:15
Miért éri meg kövér dohányosnak lenni? (Infostart)
Nem feltétlenül takarítanak meg a kormányok pénzt azzal, hogy dohányzás és elhízás ellenes megelőző kampányokat folytatnak - állítja egy holland tanulmány. Valójában a tovább élő egészséges emberek jelentenek nagyobb terhet az egészségügyi kasszának - jöttek rá a kutatók.
febr. 5
20:26
Törvény tiltaná, hogy enni adjanak a kövéreknek (Infostart)
A rendkívül kövér vendégek éttermi kiszolgálásának tilalmát kezdeményezi egy törvénytervezet Mississippi államban.
febr. 5
20:37
Az alkoholizmus is a női függetlenség része? (Infostart)
Ausztrál nők milliói kétszer annyi alkoholt isznak, mint gondolják - mutatták ki egy országos felméréssel.
febr. 5
20:42
A bevándorlókat a tengerekben sem nézik jó szemmel (Infostart)
Az Észak-Amerika keleti partjairól bevándorolt fésűs medúza veszélyezteti a Balti-tenger tőkehal-szaporulatát. A kieli Leibniz Tengeri Tudományok Intézetének biológusai a medúza emésztőrendszerében ugyanis ikrák maradványait találták.

Keresés