2010. május 2. vasárnap

máj. 2
19:18
Nem törődnek az élelmiszereken feltüntetett adatokkal a németek (Infostart)
Saját magukat csapják be a német fogyasztók, akik rendkívül fontosnak tartják ugyan a különböző élelmiszerek összetételére vonatkozó adatok feltüntetését, de túlnyomó többségük vásárláskor egyáltalán nem veszi figyelembe azokat.
máj. 2
19:36
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták ki:
máj. 2
21:06
Romantika a vércsoport alapján (Infostart)
A legtöbb embert egyáltalán nem érdekli, hogy milyen a vércsoportja, egészen addig, amíg baleset nem éri vagy műtétre nincs szüksége. De Japánban az, hogy valaki A-s, B-s, 0-s, esetleg AB-s vércsoportú szinte minden napi téma. Széles körben elterjedt hit ugyanis, hogy a vércsoport befolyásolja a személyiséget és hatással van az adott személy életére, munkájára, sőt a kapcsolataira is.
máj. 2
21:24
Brazil titok a betegségek ellen (Infostart)
A brazil egészségügyi miniszter meggyőződése, hogy a legjobb fegyver a makacs betegségek ellen a rendszeres testmozgás, különösen a gyakori szeretkezés.

2010. május 3. hétfő

máj. 3
5:21
Milyen pálmafajtát ültessünk a kertünkbe? (Édenkert)
Egy növény sem tud olyan trópusi hangulatot teremteni, mint a pálmafa. Kezdő termesztőnek zavarba ejtő lehet, hogy rengeteg pálmafajta létezik. Melyiket érdemes választani?
máj. 3
5:23
Melyik földkeverék jó a növényeinknek? (Édenkert)
A dísznövények (és bármilyen cserépben tartott növény) fejlődésének egyik gyakori akadálya az átlagos, vagy gyenge minőségű termesztő közeg. A régi, elhasznált, vagy rossz minőségű földbe ültetett növények sokkal erőtlenebbek, mint egészséges társaik, ezért valószínűbb, hogy elhullatják leveleiket, megsárgulnak, vonzzák a kártevőket, és végül elpusztulnak. Ez az, amit senki sem szeretne,…
máj. 3
6:42
A magyar írásbelikkel kezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák (Infostart)
Ma reggel 8 órakor a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák.
máj. 3
7:54
Villamossal ütközött össze egy személyautó a Nagykörúton (Infostart)
Villamos ütközött össze egy személyautóval Budapesten, a VIII. kerületben, a József körút és a Baross utca kereszteződésében hétfő reggel; a baleset miatt ott nem járnak a 4-6-os villamosok - közölte Fővárosi Tűzoltóság sajtóügyeletese.
máj. 3
10:15
Miért jó a Macskamenta (Nepeta) a kertünkben? (Édenkert)
A macskamenta gyorsan fejlődik, kevés rovar támadja, szárazságban is ellenálló és könnyű gondozni. Lássuk, melyek ezek jellegzetes tulajdonságai!
máj. 3
10:18
Több órás várakozásra kell számítani az ukrán határon (Infostart)
Több órát várakoznak az Ukrajnába tartó mikrobuszok a záhony-csapi határállomáson, ahol az ukrán hatóságok fokozott ellenőrzést tartanak - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
máj. 3
10:36
Késnek a vonatok a szolnoki vonalon (Infostart)
Műszaki hiba miatt 15-30 perces késésre kell számítani a Budapest - Újszász - Szolnok vasútvonalon - közölte a MÁVINFORM ügyeletese.
máj. 3
11:48
Megütötte a mentőorvost egy férfi Vasváron (Infostart)
Megütötte a segítségére siető mentőorvost egy férfi Vasváron - közölte a rendőrség.
máj. 3
13:00
Megkezdődött Miskolcon a villamoshálózat 2011-ig tartó fejlesztése (Infostart)
Megkezdődött Miskolcon a villamoshálózat 2011-ig tartó fejlesztése. Az új járművek beszerzése és a pályák meghosszabbítása 38 milliárd forintba kerül, amelyből mintegy 34 milliárd forint az uniós támogatás.
máj. 3
13:36
Gazdája közelében lőttek le egy kutyát Pécs határában (Infostart)
Sétáltatott kutyát lőtt le egy vadász az állat gazdájától 15-20 méterre Pécs határában; az ügyben eljárás indult.
máj. 3
15:51
Ültessünk négylevelű lóherét, pázsit helyett! (Édenkert)
Gyönyörködtető látvány, ha otthonunkból kilépve zöld pázsitra esik tekintetünk. Azok, akiknek gyermekkori emlékeiben is szerepel a pázsit-élmény még inkább vágynak rá. Legtöbben a pázsitfüvet használják „szabadtéri” szőnyegként. A pázsit ápolása és rendben tartása óhatatlanul is felvet egy alapvető kérdést.Valóban a fű a legzöldebb pázsitnak való növény?
máj. 3
17:30
Klein Dávid beszámolója a tragédiáról: "Nem értettem, hol van Konyi?" (Infostart)
Egy hete tűnt el a Mount Everesten Várkonyi László, akit egy leszakadó jégtömb temetett maga alá. A keresésére induló csapat még a holttestét sem találta meg. A nemzetközi hírű magyar hegymászó társa, Klein Dávid kisebb sérüléseket szenvedett a balesetben, amelynek pontos körülményeit most írta meg egy e-mailben a Csomolungma alaptáborából.
máj. 3
19:54
Barcelona nem kér a félmeztelen turistákból (Infostart)
Öltözködési előírás a barcelonai turistáknak: a város többé nem kér a félmeztelen vagy alulöltözött látogatókból.

2010. május 4. kedd

máj. 4
9:06
Hogyan előzzük meg az ízületi fájdalmat? (Infostart)
Fiatalok és idősek körében egyaránt gyakran jelentkező panasz a nyak, derék, váll és térd fájdalma. Mit tegyünk, hogy megelőzzük a fájdalmat, hogyan tudjuk a táplálkozással befolyásolni a tünetek kialakulását?
máj. 4
9:24
Lóhere pázsit kontra pázsitfű (Édenkert)
A lóhere olcsó, könnyen kezelhető választás a zöld gyepre vágyóknak. Lássuk hát, hogy miért?
máj. 4
9:26
Hogyan védekezzünk vegyszermentesen a kukacmentes cseresznyéért? (Édenkert)
A cseresznye, és néhol még a meggynek is jelentős károsítója az európai cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi). Ez a kártevő 3-4 mm hosszú, aprócska légyre emlékeztető rovar. A szárnyak mintázata jellegzetes, rendszertani bélyeg. A cseresznye esetében 50-100 %-os, míg meggy esetében 25-40 %-os kárt is tud okozni. A károsítás könnyen felismerhető, a termésben nyű található, népies nevén kukac. Lássuk,…
máj. 4
9:42
Szívbajt okozhatnak a gyönyörű nők (Infostart)
A gyönyörű nők látványa már öt perc után káros a férfiak egészségére - derül ki egy kutatásból. Különösen a kishitű férfiak vannak veszélyben.
máj. 4
10:54
Asztmával is lehet sportolni (Infostart)
Az Asztma Világnap alkalmából a Kanadai Tüdő Szövetség felhívja a betegek figyelmét, hogy megfelelően beállított gyógykezelés mellett nem kell lemondaniuk a rendszeres testmozgásról.
máj. 4
16:18
Hogyan lehet kivédeni a csecsemőkori allergiát? (Infostart)
Legalább négy, de inkább hat hónapnyi szoptatással és probiotikumok fogyasztásával az édesanyák meg tudják előzni a csecsemőnél az allergia kialakulását - mondta az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főorvosa. Réthy Lajos közölte: ma minden harmadik várandós számíthat arra, hogy gyermeke allergiás beteg lesz.
máj. 4
16:36
Apró trükkökkel az asztma ellen (Infostart)
Ma van az asztma világnapja. Magyarországon a gyerekek 5-8 százaléka szenved ebben a betegségben, azonban a modern életmód miatt egyre többen lesznek. Az Asztmás és Allergiás Gyerekek Magyarországi Egyesülete szerint apró trükkökkel javítható a beteg gyerekek életminősége.
máj. 4
18:06
Késnek a vonatok a Budapest-Szolnok-Debrecen vonalon (Infostart)
Késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen vonalon.
máj. 4
19:54
Hiába vannak többen, mégis csúfolják őket (Infostart)
Noha egyre többen vannak, mégis a kövér kisiskolásokat csúfolják a leginkább, még akkor is, ha népszerűek és jó tanulók.
máj. 4
20:48
Bírósággal dobatják ki otthonról a gyereket (Infostart)
Egyre gyakrabban fordulnak bírósághoz az olasz szülők nagykorú gyermekeiknek a családi fészekből való eltávolítására. Jogi segítséget kérnek a mama szoknyájától elszakadni nem tudó óriásbébik is.

2010. május 5. szerda

máj. 5
5:21
Miért jó a macskamenta (Nepeta cataria) a kertünkben? (Édenkert)
A macskamenta gyorsan fejlődik, kevés rovar támadja, szárazságban is ellenálló és könnyű gondozni. Lássuk, melyek ezek jellegzetes tulajdonságai!
máj. 5
5:23
Hogyan készítsünk komposztot? (Édenkert)
Minden kert számára hasznos, ha a talajt tápláló- és szerves anyagokkal dúsítják annak érdekében, hogy a növények jobban fejlődjenek. Az egyik legnépszerűbb és leghasznosabb erre a célra a komposzt. Lássuk, hogyan tudjuk magunk is előállítani?
máj. 5
5:25
Miért ültessünk virágot és fűszernövényt a zöldségek közé? (Édenkert)
Semmilyen szabály nem tiltja azt, hogy a virágokat és a zöldségeket egymás mellé ültessük. Tény az, hogy a zöldségeskert hasznára válik, ha virágokat és fűszernövényeket ültetünk bele. Nem csak az esztétikai előnyök miatt, hanem azért, mert védelmet nyújtanak a zöldségek számára a rovarok okozta károk ellen és termékenyebbé teszik a talajt.
máj. 5
6:42
A Shell létesítményeiből tavaly 14 ezer tonna olaj került a Niger deltájába (Infostart)
Közel 14 ezer tonna nyersolaj került tavaly a Niger folyó torkolatába a Royal Dutch Shell olajtársaság nigériai létesítményeiből; a vállalat szerint a környezetkárosításért nigériai tolvajok és fegyveresek felelősek.
máj. 5
7:36
Churchill-dokumentumgyűjteményt árverez el a Christie's (Infostart)
Winston Churchill határidőnaplóiból, leveleiből, könyveiből, fotóiból és más dokumentumaiból összeállt, páratlanul fontosnak ítélt gyűjteményt bocsát kalapács alá három részletben a Christie's árverési ház.
máj. 5
8:12
Csütörtökön érkezik az aranyat érő májusi eső (Infostart)
Az a ciklon halad át Magyarország fölött csütörtökön, amely Franciaország és Olaszország egyes részein rendkívül sok csapadékot hozott - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Vadász Vilmos hangsúlyozta, hogy itthon is számottevő mennyiségű eső várható a következő napokban.
máj. 5
8:30
Autópályadíjak Európában: hol mennyiért autózhatunk - és mennyi a büntetés (Infostart)
A legtöbb országban fizetősek az autópályák, van, ahol a megtett kilométer után, van ahol az utakon eltöltött idő alapján kell fizetni. Egy külföldi út megtervezése előtt érdemes lehet utánanézni a pályadíjaknak, hogy ne érjen minket meglepetés a fizető kapuknál.
máj. 5
8:48
Hol jó anyának lenni? (Infostart)
Az anyák számára Norvégiában és Ausztráliában a legjobbak a körülmények, míg Afganisztánban és egyes afrikai országokban a legrosszabbak - derült ki az anyák lehetőségeit számba vevő évente közölt index 2010-es rangsorából.
máj. 5
9:06
Malév-járatokat töröltek a görög sztrájk és a vulkáni hamu miatt (Infostart)
A görögországi légiirányítók sztrájkja miatt a Malév egyik athéni járata kimarad, a skót és az északír légtér vulkáni hamufelhő miatt elrendelt zárlata miatt pedig az oda irányuló járatok sem közlekednek - közölte Szilágyi Károly, a Budapest Airport (BA) szóvivője.
máj. 5
9:24
Újabb majomkölyök az Állatkertben (Infostart)
Csilla és Maboa frigyéből mandrillkölyök született a fővárosi állatkertben. A ritkuló mandrillok állatkerti szaporítását egyébként a magyar főváros állatkertje irányítja, méghozzá egész Európára kiterjedő hatáskörrel.
máj. 5
10:15
Hogyan virágoztassuk 2x egy évben a nárciszt? (Édenkert)
Gyönyörködtető látvány a téli szobában a tavaszi virágok sokasága. Lássuk, mit kell tennünk ennek érdekében?
máj. 5
11:12
Mennyibe kerül egy gyerek? (Infostart)
Manapság egyre kevesebb gyermek jön a világra, viszont a megszületettek szüleiknél minden bizonnyal jóval magasabb színvonalon élnek majd. Mindez természetesen a vásárlóerő évtizedes növekedésének tudható be, ezzel párhuzamosan pedig a szülők is többet költenek gyerekeikre - derül ki a GfK Hungária kutatási eredményeiből. Egy újszülött érkezése nagymértékben megváltoztatja a család, a háztartás…
máj. 5
13:36
Amikor nem tesz beteggé a munkahely (Infostart)
Sok pénzt spórolhatna az egészségügyi kassza, ha nagyobb szabadságot kapnának főnökeiktől a munkavállalók, a zsarnokoskodó felettesek ugyanis szó szerint ártanak beosztottjaik egészségének - derül ki egy spanyol kutatásból.
máj. 5
15:03
Világháborús bombát találtak a XV. kerületben (Infostart)
Elszállították a világháborús bombát a XV. kerületből, a lakók visszaköltözhettek és már lezárás sincs a környéken szerda délután - közölte Kerekesné Benedek Mária, a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj megbízott kommunikációs tisztje
máj. 5
15:21
Képriport: mentő ütközött személygépkocsival - három sérült (Infostart)
Mentő ütközött személygépkocsival szerdán kora délután a fővárosban, a XIII. kerületi Váci út és Dagály utca kereszteződésében, a balesetnek három sérültje van.
máj. 5
15:30
Mikor és mit ültessünk? A természet jelzései sohasem tévesek! (Édenkert)
Honnan tudjuk, hogy melyik növényt, mikor ültessük el? A természet nagy biztonsággal jelzi, mikor kell veteményezni, palántákat kiültetni. A termelők ismerik ezeket a jelzéseket, melyek utalnak az időjárás és a klíma változására.
máj. 5
15:57
"Pozsony továbbra is jogtalanul használja a Tokaj elnevezést" (Infostart)
A Tokaj-Borvidék Hegyközségi Tanácsa szerint Pozsony továbbra is jogtalanul használja a Tokaj elnevezést, miután nem tartja be a 2004-ben vállalt kötelezettségeit. Marczinkó Ferenc az InfoRádióban azután beszélt erről, hogy a szlovák államfő tegnap aláírta a Tokaj márkanév használatáról szóló jogszabályt.
máj. 5
17:06
Kombijegyeket vezet be a BKV (Infostart)
Rendezvényekhez kapcsolódó, úgynevezett kombijegyeket vezet be a BKV. A közlekedési társaság értékesítési igazgatója az InfoRádióban elmondta: a jegyeket az adott rendezvény belépőjével együtt lehet használni.
máj. 5
17:24
Órákon belül heves zivatarokra, jégesőre kell számítani (Infostart)
Heves zivatarokra, jégesőre kell számítani a Dunántúl északi részén egy átvonuló ciklon miatt szerda éjfélig, amatőr megfigyelők tubát (földet nem érő tornádót) fényképeztek Lengyeltótinál. Másodfokú riasztás van érvényben a közép-dunántúli régióban.
máj. 5
17:26
Vulkánkitörés: vasárnapig nem éri el Magyarországot a hamufelhő (Infostart)
Vasárnapig biztosan nem éri el Magyarországot az izlandi vulkánból felszálló hamufelhő az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint.
máj. 5
19:48
Rossz hírünk van: nem lesz okosabb, ha Mozartot hallgat! (Infostart)
Leszámoltak a Bécsi Egyetem kutatói a pszichológia egyik mítoszával: bizonyossá vált, hogy nem létezik a "Mozart-hatás", amelynek alapján azt feltételezték, hogy Mozart zenéjének hallgatása növeli az intelligenciaszintet.
máj. 5
20:06
Elhízással fenyeget a dohányzás (Infostart)
A terhességük időszakában is cigarettázó asszonyok gyermekei között gyakori a káros, hasi elhízás. Emellett a dohányzó kismamák babái kisebb súllyal jönnek a világra, légzési gondokkal küszködhetnek, gyakoribb közöttük a hirtelen újszülöttkori szívhalál is.
máj. 5
20:42
Miben rejlik a hosszú élet titka? (Infostart)
Vége Szardínia egyeduralmának: majdnem duplájára ugrott a nyolcvanöt év felettiek száma az olaszországi Toscanában. A helyiek szerint a hosszú élet titka az olajfák kapálásában rejlik.

Keresés