Olaszország aranyékszer-exportja tavaly mintegy 20 százalékkal csökkent értékben számolva az előző évhez képest - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat nem végleges adat alapján az olaszországi Fiera di Vicenza ékszerkiállítás hétvégi megnyitójához időzítve.
Tízezer éve a Föld légkörének oxigéntartalma még 38%-os volt, mára az arány 21%-ra csökkent. Vérünk kevesebb oxigént szállít, ezért szerveink, szöveteink állandó oxigénhiányban szenvednek, ez pedig sok betegség forrása lehet. Szerzőnk találmányával a megoldást kereste.
Mi minden kapcsolódik a kertek leggyakoribb virágához? Milyen színű rózsa jelenik meg először lelki szemeink előtt? Szeretjük a rózsát. Egy felmérés szerint például a legtöbb ember a rózsát választja a vágott virágok közül is. Mit tudunk a rózsáról?
A növekvő mértékű elhízásra tekintettel nagyobb adag antibiotikum szedését kellene elrendelniük az orvosoknak a betegek számára - írják amerikai és görög kutatók a The Lancet című tudományos hetilapban megjelent tanulmányukban.
Egy majom bizonyult a tavaly legsikeresebb tőzsdecápának Oroszországban - méghozzá toronymagasan. S ez nem lehet véletlen: egy majom az Egyesült Államokban is maga mögé utasította befektetési tehetségével emberi vetélytársai 70 százalékát.
Kabos Gyula örökzöld mondása hűen tükrözi a magyar ember kapcsolatát a hagymával. Valamilyen formában minden nap asztalunkra kerül, zöldségként vagy fűszerként, nyersen vagy szárítva, esetleg por formájában. Évente – állítólag - 7-8 kg-ot is megeszünk hagymából. Az általánosan használt vöröshagymán kívül, azonban még vannak számunkra kevésbé ismert hagymafélék, amelyekkel a modern receptekben…
Egy új generáció attitűdjeit azonosította a napokban közzétett, hat európai országra kiterjedő kutatásában a Disney. A szakértők által XD generációnak nevezett 8-14 évesek életét és jövőképét alapjaiban határozza meg, hogy ők már az internet világába születtek.
51 millió rubelért (320,6 millió forint) kelt el egy Dmitrij Medvegyev orosz államfő által készített fotó azon az immár hagyományos árverésen, amelyen Szentpéterváron évente egyszer kalapács alá kerülnek neves személyiségek kifejezetten a célra készült alkotásai.
Az új típusú influenza hatása inkább az 1957-es és az 1968-as járványéhoz lesz hasonló, mint az 1918-as pandémiához, bár a halálos áldozatok száma valószínűleg magasabb, mint amit eddig laboratóriumi vizsgálatokkal megerősítettek - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Valószínűleg sok csecsemő kapja majd az Avatar nevet az Egyesült Államokban. Amerikában természetes jelenségnek számít, hogy sokan a legsikeresebb mozifilmek szereplőiről nevezik el az újszüllötteket. James Cameron világszerte sikert arató új sci-fije nyomán az amerikai mozirajongók körében máris az Avatar az egyik a legnépszerűbb név.
Bár a legtöbben úgy tartják, hogy a szőkék az átlagosnál butábbak, egy vizsgálat szerint harciasabbak és magabiztosabbak is a barnáknál és a vörösöknél.
A chardonnay vagy a rizling egyaránt megfelelő lehet a borkedvelők számára, ha el akarják kerülni a daganatos megbetegedéseket. Ezeknek a nedűknek ugyanis a többi borhoz képest alacsonyabb az alkoholtartalmuk.
Újabb etikai kérdést vetett fel a mesterséges megtermékenyítés: hány éves korig alkalmazható a beavatkozás? Nemrég ugyanis egy 59 éves brit asszony esett át a beavatkozáson, így Nagy-Britanniában ő a legidősebb a lombikbébiprogramban résztvevő nők sorában.
A gyereknevelés ősz hajszálakat, álmatlan éjszakákat és folyamatos stresszt jelent - ez tény, ám amerikai kutatók szerint mindezek ellenére a szülők vérnyomása nem emelkedik, hanem csökken.
A CNN amerikai hírtelevízió egyik sztárújságíróját, Sanjay Gupta egészségügyi tudósítót hívták segítségül a földrengés sújtotta Haiti fővárosa előtt horgonyzó amerikai hadihajóra, hogy végezzen el egy kockázatos koponyaműtétet egy tizenkét éves haiti kislányon; a beavatkozást a csatorna kamerái rögzítették.
Nem tudom volt-e már a kedves olvasónak része abban, hogy amikor tél végén metszeni szerette volna fiatal fáit megdöbbenten tapasztalta, hogy valaki ebben már megelőzte! A mezei nyúl volt a ludas.
Másodpercekkel korábban megérezte a közelgő földrengést a Sophie nevű kutya, de nem menekülőre fogta, hanem a gazdáját próbálta meg riasztani - derül ki egy felvételből, amely azóta már felkerült az internetre is.
Három milliárd hatszáz millió forintnyi összeg keresi gazdáját Izraelben: lassan egy hónapja, hogy nem jelentkezik senki az ország eddigi legnagyobb lottónyereményéért.
A skótok 25 százalékkal több alkoholt fogyasztanak, mint az Anglia és Wales területén élők, a különbség pedig egyre nő - derül ki egy friss jelentésből.
A nyers tej hazai termelői átlagára kilogrammonként 64,05 forint volt novemberben, az előző hónaphoz képest 4 százalékkal emelkedett. A feldolgozók 12 százalékkal kevesebb nyers tejet vásároltak fel novemberben az előző évhez képest.
Ejtőernyővel próbált átjutni Új-Zélandnál egy 63 méter hosszú, természetes sziklaalagúton Csizmadia László, aki négy éve készült arra, hogy átsiklik a csendes időben kisebb hajókkal is járható tengeri üregen.
Válási ajándéklistát állított össze a Debenhams nevű brit áruházlánc, hogy megkönnyítse a házasságok felbontása alkalmából a feleknek ajándékozni akaró rokonok és barátok dolgát.
A gyomorfájás az egyik leggyakoribb panasz a magyar felnőttek körében, sok esetben azonban az alapos és minden részletre kiterjedő kivizsgálás sem hoz megoldást. A tüneteket ételintolerancia is okozhatja, ilyenkor a panaszok akár pár nappal az étel fogyasztását követően is felléphetnek és hetekig is tarthatnak.
Én mindent jól csinálok, de mások nem - nagyjából ez a gondolkodásmód jellemez sok amerikait, egy felmérésből ugyanis az derült ki, hogy a megkérdezettek 80 százaléka elégedett a saját evési szokásaival, miközben 73 százalékuk azt gondolja, mások evési szokásai nem egészségesek.
Komoly figyelmeztetés lehet a merevedési zavar. Ha ezzel küzd egy férfi, érdemes felkeresnie egy kardiológust, így ugyanis megelőzhet valamilyen szív- és érrendszeri betegséget.
Az érzékenyebb növényeinket nem szabad télen védelem nélkül hagynunk. Sokuk különösen érzékeny a nagy lehűlésekre, és az idei időjárás bizonyította, hogy a hőingadozás sem mindig a megszokott. Különösen veszélyeztetettek a még meg nem eredt, kellő gyökérzet nélküli, új telepítésű növények és egyes szőlőfajták. Lássuk, mit kell tennünk!
Az izraeli vad orchidea egy titokzatos és csodálatos virág. Már a róla készült film is mintegy 3 évig készült, és számos titkot rejtegetett a film készítői számára. Lássuk, miket...
A brit szülészek és a gazdasági szakemberek egyaránt a születésszám megugrására számítanak ősszel, méghozzá a szokatlan havazás miatt. Sok helyen ráadásul áramkimaradás volt.
Miért érdemes a kertben termett vagy a vásárolt gyümölcsöt, zöldséget bespájzolni a téli hónapokra? Mindenek előtt azért, mert a saját termény friss, zamatos...Készítsünk almabort, somlekvárt, és ha még van kedvünk, akkor jöhet a fűszeres tárkonyecet. Minden recept egyszerű és garantáltan nagyon finom!
Pálinka helyett lekvárfőzésre térhetnek át a gyümölcstermesztéssel foglalkozó horvátországi magyar gazdák, mert január elejétől jövedéki adó terheli a pálinkafőzést a déli szomszédban.
A fákhoz evolúciós kötelék fűz bennünket. Kutatások bizonyították, hogy a természet pozitív hatással van egészségünkre. De vajon milyen fákat szeretünk és miért?