2009. január 7. szerda

jan. 7
19:12
Nem kell dolgozni szombaton! (Alternatív Energia)
Mégsem lesz munkanap január 10-e, szombat - így döntött a miniszterelnök kezdeményezésére az Országos Érdekegyeztető Tanács szerdán.
jan. 7
19:14
Gyurcsány ott lesz a pozsonyi V4-találkozón (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ott lesz csütörtökön a visegrádi négyek kormányfői találkozóján Pozsonyban, amelyen az orosz-ukrán gázválság nyomán kialakult helyzetet vitatják meg - erősítette meg szerdán a kormányszóvivő.
jan. 7
19:21
Sorban állnak le a gyárak a gázvita miatt (Infostart)
Sorban állnak le vagy csökkentik termelésüket a magyarországi gyárak a gázkorlátozás miatt. Az élelmiszer-feldolgozók felmentést kaptak, a többiek pedig kényszerszabadságra küldték a dolgozókat.
jan. 7
19:48
Veszélyes a bevásárlóközpontok kijáratainak lezárása (Alternatív Energia)
Veszélyes és szabályellenes az irodaházak, bevásárlóközpontok kijáratai számának csökkentése a fűtési kiadások visszafogására - közölte Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője. A szóvivő erről azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy tapasztalataik szerint így is próbálnak takarékoskodni egyes bevásárlóközpontok, irodaházak.
jan. 7
19:50
Temérdek pénzt pumpál széles a veszteséges Magyar Hírlapba (Alternatív Energia)
A veszteségek rendezése érdekében tulajdonosi pótbefizetésről döntött a Magyar Hírlap Kft. taggyűlése – értesült a HVG. A Széles Gábor cégcsoportjába tartozó egymilliárd forint törzstőkéjű társaság így mintegy 700 millió forinthoz jut, gyakorlatilag Széles családi cége, a több mint 99 százalékos tulajdonos SGH Kft. jóvoltából (töredék részesedése van Szélesnek, Vissi Máriának és a Magyar Hírlap…
jan. 7
20:06
A Magyar Gárda "a honvédelmi hagyományőrzés jegyében tartottak agyaggalamb-lövészetet" (Alternatív Energia)
A Magyar Gárda Wass Albert Zászlóalja volt az az alakulat, amely éles lőszerrel gyakorlatozott a közelmúltban - derítette ki az MTI szerdán annak nyomán, hogy előző nap Léderer András, az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági szervezet elnöke újságírók előtt szóvá tette ezt a tényt.
jan. 7
20:24
Magyarország nem ad kölcsönbe gázt Szerbiának (Alternatív Energia)
Magyarország saját ellátási gondjai miatt nem ad kölcsön gázt Szerbiának - nyilatkozta szerdán Újvidéken a szerb állami gázellátó vállalat vezetője, miután hazatért a magyar fővárosból. Dusan Bajatovic, a Srbijagas vezérigazgatója azért utazott Budapestre, hogy az országának nyújtandó segítségről tárgyaljon. Szerbia napi 10 millió köbméteres gázfogyasztásának mintegy 95 százalékát eddig az…
jan. 7
21:27
Lelőttek két embert egy csepeli iskolában - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Öt millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Budapest rendőrfőkapitánya a csepeli lövöldözés ügyében - közölte a BRFK sajtóügyeletese. A bűncselekménynek két halálos áldozata, és egy sérültje van.

2009. január 8. csütörtök

jan. 8
5:24
Egy év alatt 15 000-rel csökkent a foglalkoztatottak száma (Alternatív Energia)
Egy év alatt 15 000-rel csökkent a foglalkoztatottak száma, ez derül ki Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből. Aggasztó, hogy ez az adat még nem jelzi a gazdasági recesszió hatását. A krízis mérséklésére a munkaügyi minisztérium uniós és hazai források mozgósításával munkahely-megőrzési -és teremtési pályázatokat indít, a Fidesz viszont az adó- és kamatcsökkentésben látja a…
jan. 8
5:26
Mindenki visszaléptetne mindenkit – Politikai nyilatkozatháború a választás előtt (Alternatív Energia)
Miközben tegnap már megérkeztek a ferencvárosi időközi voksolás kinyomtatott szavazólapjai a választási irodára, rajtuk a hat, jogerősen induló jelölt nevével, élénk nyilatkozatháború dúl a pártok között arról, melyikük követhetett el csalást és kinek kellene emiatt visszalépnie. Tegnap az MSZP szólította fel erre a Fidesz–KDNP jelöltjét, de visszalépésre senki sem készül. Az ajánlószelvényekkel…
jan. 8
5:28
Budapesten a lakosságon kívül mindenkinél korlátozták a fogyasztást (Alternatív Energia)
A fővárosban tegnaptól szinte már minden nem lakossági fogyasztó gázkiszolgálását korlátozták. Az ellátási megszorítások miatt országszerte több nagyvállalat kényszerült felfüggeszteni a tevékenységét. Egyelőre a lakosság ellátása fenntartható, de hosszabb távon akár a háztartások is számolhatnak a fogyasztásuk csökkentésével. Mindez annak a következménye, hogy Ukrajnából továbbra sem érkezik…
jan. 8
5:51
Hogyan fejlődik tovább az emberiség? (Infostart)
Az elmúlt évtizedek növekvő testmagasságot és emelkedő átlagéletkort hoztak a civilizált országokban élő átlagember számára az egyre jobb, fehérjedúsabb táplálkozásnak és a gyermekbetegségek leküzdésének köszönhetően - mondta az InfoRádió kérdésére az MTA Régészeti Intézete archeogenetikai laborvezetője. Mende Balázs Gusztáv azonban hozzátette: az átlagéletkor további növekedése Európában és…
jan. 8
6:54
Fodor Gábor reagált Orbán szavaira (Alternatív Energia)
Energetikai reformot sürget Fodor Gábor, aki szerint az orosz-ukrán gázvita nyomán előállt helyzetet hosszú távon csak az alternatív energiaforrásokra való átállással lehet kezelni. Az SZDSZ elnöke az MTI-nek adott interjújában azt is elmondta, biztos abban, hogy pártja sikeresen szerepel az európai parlamenti választásokon.
jan. 8
6:56
Gyurcsány a gázválságról tárgyal (Alternatív Energia)
A visegrádi négyek kormányfői találkozót tartanak csütörtökön Pozsonyban, hogy megvitassák az orosz-ukrán gázválság nyomán kialakult helyzetet.
jan. 8
7:03
Kósa Lajos: Ha az MSZP nyer, akkor velünk bármit meg lehet csinálni (Infostart)
A Fidesz alelnöke szerint jelzésértékű lesz a vasárnapi ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választás. Kósa Lajos Bácskai János Fidesz-KDNP jelölt kampányrendezvényén úgy fogalmazott: ha az MSZP nyer, akkor az azt jelenti, hogy velünk mindent meg lehet csinálni. Az ellenzéki politikus egyébként lehetőséget lát radikális reformok végrehajtására is.
jan. 8
8:42
Az ORTT előtt a Sláger és a Danubius rádió (Alternatív Energia)
Várja meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), hogyan bírálja el az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök által normakontrollra beterjesztett médiatörvény-módosítást, és az eredmény ismeretében döntsön a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájának megpályáztatásáról - javasolta Szalai Annamária, az ORTT tagja.
jan. 8
8:51
Heteken belül eldől, kit bocsátanak el (Infostart)
A Magyar Nemzet írása szerint heteken belül eldől, kit bocsátanak el. A válság tavalyi előszele a munkanélküliség növekedését hozta magával. A Központi Statisztikai Hivatal tegnapi gyorsjelentéséből kiderül, hogy a 15 és 64 évesek körében a foglalkoztatási ráta 57,1 százalékos - vagyis 0,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
jan. 8
9:09
Húsz éve pecsételődött meg a bős-nagymarosi vízlépcső sorsa (Infostart)
Húsz évvel ezelőtt döntő fordulat következett be a a bős-nagymarosi vízlépcső amúgy is kacskaringós történetében. 1989. január elején a fővárosban aláírásgyűjtő akciót szervezhetett a Duna Kör, majd sor került még egy jelentős tiltakozó eseményre. Mindezek hatására végül a Németh-kormány néhány hónap múlva felfüggesztette az építkezést.
jan. 8
9:27
Elfogták a csepeli kettős gyilkosság elkövetőjét (Infostart)
Elfogták a csepeli kettős gyilkosság elkövetőjét - értesült az MTI csütörtök reggel.
jan. 8
9:36
A Jobbik szerint van párhuzam a palesztinok és a magyar nép sorsa között? (Alternatív Energia)
Demonstrációra készül a Jobbik Szegedi Szervezete. A mára tervezett megmozduláson szolidaritást vállalnak a palesztín néppel, és elítélik Izrael politikáját, valamint békére szólítanak fel a szegedi Jobbikosok - adja hírül a delmagyar.hu internetes portál.
jan. 8
10:03
Feloldották a második kategóriás gázkorlátozást (Infostart)
Feloldotta a második kategóriájú gázkorlátozást 9.30 órakor az FGSZ Zrt., amit Molnár Csaba energiaügyi miniszter a csütörtökön várhatóan javuló gázhelyzettel indokolt.
jan. 8
10:05
Több hónapig is kitarthat a halak emlékezete (Infostart)
Eddig úgy gondolták a tudósok, a halak memóriája legföljebb pár másodpercre terjed, most azonban kiderült, hogy akár hónapokkal később is emlékeznek például az etetés idejére, hangjára - meg egy-egy darab szalonnára.
jan. 8
10:21
A sérült őrt gyanúsítják a csepeli kettős gyilkossággal - képriport (Infostart)
A súlyos kézsérüléssel kórházba vitt biztonsági őrt gyanúsítják a tegnapi, csepeli kettős gyilkosság elkövetésével, és egy másik, az iskola vezetéséhez tartozó személyt is őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatban - értesült az InfoRádió. A BRFK sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy mindkét férfit egy nappal korábban rúgták ki az iskolából.
jan. 8
10:30
Tudják mi vagy ki lett a válság győztese? (Alternatív Energia)
dén összesen 11,3 milliárd forint jut állami forrásból a versenysportra olimpiai sportágakban, ez 4,2 milliárd többletet, 59 százalékos növekedést jelent a 2008-as 7,1 milliárdhoz képest - jelentette be Gyenesei István.
jan. 8
11:24
Érdektelenségbe fulladt a pécsi építési pályázat (Alternatív Energia)
Miután a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont 6 milliárdba kerülő kivitelezési közbeszerzési pályázatára egyetlen ajánlat sem érkezett, a városi önkormányzat érvénytelennek nyilvánította a pályázatot - a közlemény a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
jan. 8
11:33
Budapest gázellátása biztosított, takarékos felhasználást kér a városvezetés (Infostart)
A fővárosi önkormányzat intézményeinél, gazdasági társaságainál jelenleg nincs szükség semmilyen korlátozásra az Ukrajna felől érkező gázszállítás leállítása miatt; a mintegy 250 intézményétől és a több tucat cégétől ettől függetlenül takarékosabb gázfelhasználást kért csütörtökön Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes.
jan. 8
11:42
Önköntés korlátozást kért a főpolgármester-helyettes a Budapestiekől (Alternatív Energia)
A fővárosi önkormányzat intézményeinél, gazdasági társaságainál jelenleg nincs szükség semmilyen korlátozásra az Ukrajna felől érkező gázszállítás leállítása miatt; a mintegy 250 intézményétől és a több tucat cégétől ettől függetlenül takarékosabb gázfelhasználást kért csütörtökön Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes.
jan. 8
12:18
MSZP: módosítani kell a választási törvényt (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a ferencvárosi időközi parlamenti választás tapasztalatai alapján módosítani kell a választási törvényt - jelentette ki Burány Sándor, az MSZP fővárosi szervezetének elnöke és Bánsághi Tamás, a párt országgyűlési képviselőjelöltje csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 8
12:20
A KDNP "ingatlanbiznisz" miatt fordul ügyészséghez (Alternatív Energia)
A Fővárosi Főügyészséghez fordul Wertán Zsolt Zoltán (KDNP), VI. kerületi önkormányzati képviselő egyes terézvárosi ingatlaneladások miatt.
jan. 8
12:22
Az MDF elégedetlen a kozpenzpalyazat.gov.hu-val (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum felszólítja a kormányt, hogy tegye működőképessé azt a honlapot, amelynek célja a közpénzekből pályázati úton nyújtott támogatások összegzése - jelentette ki Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 8
12:27
Akik számíthatnak az APEH kiemelt figyelmére (Infostart)
Az adóminimalizálók, a feketén foglalkoztatók és a számítógép-alkatrész kereskedők az idén is az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) kiemelt figyelmére számíthatnak, s fokozottan ellenőrzik majd a transzferárakat is - nyilatkozta az MTI-nek az APEH elnöke.
jan. 8
12:36
A kormány nem teszi átláthatóvá a közpénzekből nyújtott támogatásokat? (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum felszólítja a kormányt, hogy tegye működőképessé azt a honlapot, amelynek célja a közpénzekből pályázati úton nyújtott támogatások összegzése - jelentette ki Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 8
12:54
Kivezettek az ülésteremből egy jobbikos képviselőt (Alternatív Energia)
Garázdaság szabálysértése miatt feljelentést tett az egri rendőrkapitányság az illetékes bíróságon Sneider Tamás, a Jobbik egri elnöke, helyi önkormányzati képviselő ellen.
jan. 8
13:03
A gáz után szénhiány várható Magyarországon (Infostart)
Ötödével növekedett a szén és a tűzifa iránti kereslet az elmúlt napokban - nyilatkozta az InfoRádiónak Neuwelt Tibor, a tüzelőanyag kereskedéssel foglalkozó Neuwelt 2001 Kft. vezetője. A szakember szerint nem voltak felkészülve a gázválságra, ezért szénhiány várható Magyarországon.
jan. 8
13:05
Gyerekkel együtt kötötték el az autót (Infostart)
Két skót autótolvajnak a tulajdonos kisfiával együtt sikerült ellopnia egy értékes kocsit, amelyről így a rablók inkább lemondtak.
jan. 8
13:30
"Elfogadhatatlan a jelenleg zajló kormányzati arrogancia" (Alternatív Energia)
Tömeges elbocsátásokhoz vezethet a kórházak gazdasági társasággá alakulása, ami nem más, mint kényszerprivatizáció - mondta Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, a KDNP szakpolitikusa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 8
13:32
Magyarország gázsegélyt ad Szerbiának (Alternatív Energia)
Magyarország egyszeri, egy millió köbméter gázzal kisegíti Szerbiát - ezt jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő a döntést azt követően hozta meg, hogy mintegy egyórás konzultációt folytatott a hazai gázellátás biztonságáról a kormány több illetékes miniszterével és szakemberekkel. A szerb kérés alapján történő segítségnyújtást az teszi lehetővé, hogy a hazai fogyasztás tegnap…
jan. 8
14:06
"Bosszúhadjáratot indított a kormány Ferencváros ellen" (Alternatív Energia)
A kormány bosszúhadjáratot indított Ferencváros ellen - közölte Fónagy János, a Fidesz budapesti elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
jan. 8
14:24
Ismét drasztikus sztrájk lesz Ferihegyen? (Alternatív Energia)
Megegyezés továbbra sincs Ferihegyen, a szakszervezetek szerint közelebb került a sztrájk folytatásának lehetősége, miután a munkaadó "hátba szúrta" a munkavállalókat azzal, hogy újabb sztrájktörők alkalmazására készül.
jan. 8
14:33
Gyurcsány a hazafias gázfogyasztást dicséri (Infostart)
A miniszterelnök szerint a következő két hétben Magyarország nagyobb gond nélkül fent tudja tartani a gázellátás mostani mennyiségét. Gyurcsány Ferenc dicsérte a lakosság takarékos magatartását.
jan. 8
14:42
Gyurcsány: "Mi nem tudjuk eldönteni, hogy kinek van igaza" (Alternatív Energia)
Magyarország azt szeretné, hogy az Európai Unió a leghatározottabban lépjen fel Kijevben és Moszkvában, és tegye egyértelművé: elfogadhatatlan, hogy szerződések be nem tartásának árát részben az európai fogyasztókkal fizettetik meg - mondta a miniszterelnök csütörtökön, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. Közölte: ezt az álláspontot fogja képviselni a V4 csütörtöki pozsonyi találkozóján.
jan. 8
14:44
Gyurcsány: "a takarékosság hazafias magatartás" (Alternatív Energia)
Jól vizsgázott Magyarország szerdán, a gázkrízis eddigi legnehezebb napján - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
jan. 8
14:46
"Nem szól az országos választmány Almássy Kornélról" (Alternatív Energia)
Kétnapos kihelyezett ülést tart az MDF Országos Választmánya Velencén a hétvégén - tájékoztatta Makay Zsolt, az MDF Országos Választmányának elnöke csütörtökön az MTI-t.
jan. 8
14:48
A Fidesz közmeghallgatást kezdeményez (Alternatív Energia)
Közmeghallgatást kezdeményez a Fidesz a szegedi Mars tér, az ott működő piac jövőjével és a területen található önkormányzati ingatlan értékesítésével kapcsolatban - közölte Hüvös László, a párt önkormányzati frakciójának vezetője csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.
jan. 8
14:50
Munkaértekezletet tart az MDF (Alternatív Energia)
Kétnapos kihelyezett ülést tart az MDF Országos Választmánya Velencén a hétvégén - tudatta Makay Zsolt, az MDF Országos Választmányának elnöke csütörtökön. A politikus elmondta: az országos választmány ülése elsősorban munkaértekezletnek nevezhető, mivel napirendjén elsősorban a 2009-es európai parlamenti választás és a 2010-es országgyűlési választások szerepelnek. Mint mondta, a választmány már…
jan. 8
15:00
Gyurcsány: nem jár kártérítés a cégeknek (Alternatív Energia)
Nem jár kártérítés azoknak a cégeknek, amelyeknek le kellett állítaniuk a termelést a gázkorlátozás miatt - jelentette ki a kormányfő budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön. Gyurcsány Ferenc hozzátette: a következő két hétben Magyarország nagyobb gond nélkül fent tudja tartani a gázellátás mai mennyiségét, de a kabinet felkészül a krízis elhúzódására is.
jan. 8
15:18
A kormány továbbra is fenntartja a szigorú kríziskontrollt (Alternatív Energia)
A következő két hétben Magyarország nagyobb gond nélkül fenn tudja tartani a gázellátás mai mennyiségét - közölte a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kormányfő ezt megelőzően egyeztetett Molnár Csaba közlekedés, hírközlési és energiaügyi miniszterrel, Kiss Péter kancelláriaminiszterrel, Garamhegyi Ábel külgazdaságért felelős kormánybiztossal, Zsuga Jánossal, a FGSZ…
jan. 8
15:36
Rendkívüli tanítási szünet az iskolákban (Alternatív Energia)
Hétfőtől háromnapos szünetet rendelnek el 18 megyében az önkormányzatok által fenntartott középiskolákban a gázkrízis miatt - jelentette be Ódor Ferenc (Fidesz), a Megyei Önkormányzatok Szövetségének elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
jan. 8
15:38
Tanítási szünet Fejérben (Alternatív Energia)
Háromnapos tanítási szünetet rendelt el hétfőtől a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott 13 oktatási intézményben Balogh Ibolya (FIDESZ), a megyei közgyűlés elnöke és Varjú Mihály főjegyző a gázzal való takarékosság érdekében - közölte csütörtökön az önkormányzat kommunikációs referense. Azon diákok részére, akikre szüleik napközben nem tudnak felügyelni, a tanítási szünet idejére ügyeletet…
jan. 8
15:54
Szombaton kampánycsend (Alternatív Energia)
A ferencvárosi időközi választásnak várhatóan a szavazás napján, azaz vasárnap éjfélkor lehet előzetes eredménye - mondta a helyi választási iroda helyettes vezetője csütörtökön. Mindez függ a részvételi aránytól, ami a jelenlegi becslések, közvélemény-kutatások szerint nem éri majd el az 50 százalékot, és akkor érvénytelen lesz a választás első fordulója. Ebben az esetben a második fordulóban…

Keresés