A Nyugdíj és Időskor Kerekasztal elnöke szerint a nyugdíjrendszer valamennyi eleméhez hozzá kellene nyúlni, és ennek a szándéknak már látja a jeleit. Holtzer Péter az Élet és Irodalomnak (ÉS) adott, a lap pénteki számában megjelenő interjúban ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy igazi nyugdíjreformot nem lehet máról holnapra csinálni.
A fiktív beszámolók és számlák gyártása 2003 őszén kezdődött el a pályázataik révén a Fiatal Baloldal (FIB) programjainak finanszírozásába bevont civil szervezeteknél - közölte Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon csütörtökön.
A vádlottak többsége nem tudott arról, hogy a Fiatal Baloldal programjainak finanszírozásába bevont civil szervezetek pályázataival kapcsolatban törvénytelenségek történtek - közölte Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon csütörtökön.
A budapestiek négyötöde, 82 százaléka egyetért azzal, hogy minél több P+R parkolót kellene építeni, így lehetne az autósokat a közösségi közlekedés használatára ösztönözni.
A szabad demokraták elnöke a Kopits Györgynek, Oblath Gábornak és Török Ádámnak címzett, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott levelében arról ír, hogy az elmúlt hónapok nehéz gazdaságpolitikai környezete is megmutatta, mekkora felelősség és feladat vár a tanács tagjaira.
A nyugdíjas szervezetek képviselői értik a kormány által javasolt, a nyugdíjakat érintő változtatásokat, azokat tudomásul veszik, de a részletekről még egyeztetni szeretnének - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután a nyugdíjreformról konzultált az idősügyi tanács tagjaival csütörtökön Budapesten. A Fidesz szerint reménytelenség és kilátástalanság jellemzi a nyugdíjasok helyzetét.
A korábbi tervekkel ellentétben mégsem szavaz a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökjelöltjéről hétfőn az Országgyűlés - közölte Szili Katalin a házbizottság ülése után csütörtökön.
Az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) támogatja Gyurcsány Ferenc kormányának erőfeszítéseit a válság leküzdésére - ismertette Poul Nyrup Rasmussen csütörtöki kijelentését az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának közleménye.
Nem segítenek az ország gazdasági talpraállításában a Gyurcsány Ferenc által hétfőn bejelentett intézkedések - ez derül ki a Népszava Online szavazásából.
Ismét pályázatot írt ki három kórház főigazgatói posztjára a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága, amely a csütörtöki ülésen az ellenzék támogatásával, az MSZP és az SZDSZ képviselőinek tartózkodása mellett hozta meg döntését.
A gazdasági válság közös közép-európai kezeléséről tárgyal a lengyel és a cseh miniszterelnökkel pénteken Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője csütörtökön.
Az MSZP debreceni önkormányzati képviselői szeretnék megtudni, milyen hitelfelvételre vállalt tízmilliárdos kezességet a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. - közölte Madarasi István, az önkormányzat pénzügyi bizottságának szocialista elnöke és Szathmári Károly, a bizottság szocialista tagja csütörtökön sajtótájékoztatón.
Harminchárom milliárd forinttal csökken az idén az agrárium működésének támogatása - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Nem született megállapodás a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) képviselői között a csütörtök délután Herczog László közvetítő részvételével megtartott kollektív munkaügyi vitán.
Szentkuti Károly emlékeztetett arra, hogy a 15 taggal - zömében megyei szabad demokrata elnökökből - létrehozott vidékpolitikai tagozat megalakításáról még február 7-én döntött az SZDSZ Országos Tanácsa.
Nyugdíjas hallgatóink levelükben azt írják, nem értik, hogy ha a lakásuk ugyanakkora, a nyugdíjuk ugyanannyi, az Államkincstár pedig mindkettejüket a "D" jelzésű kategóriába sorolta, akkor az egyikük miért kap jóval több támogatást az államtól a fűtésre. A válasz a melegvíz-fogyasztás különbségében rejlik.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök február végén és márciusban több vezető európai politikussal tárgyal, többek között az Európai Bizottság elnökével, és a V4-ek kormányfőivel - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel csütörtökön.
Magyarország továbbra is azon tagországok csoportjába tartozik, amelyek a legtöbb európai uniós jogszabályt már átültették hazájuk jogrendszer - derül ki az Európai Bizottság e témáról készített eredménytáblájából, amelyet csütörtökön tettek közzé Brüsszelben.
Valamennyi roma lap megszűnhet, ha nem kapják meg ez előző évek gyakorlatához hasonlóan az évi támogatásukat; az öt roma lap felelős kiadói és szerkesztői közös állásfoglalásban tiltakoznak a szerintük kisebbségi jogokat sértő kormányzati gyakorlat ellen, és Kiss Péter kancelláriaminisztertől kérnek segítséget. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős…
A Margitszigeten elsősorban a pihenőpark jelleget kell fejleszteni, ott csak olyan funkció megőrzése, telepítése támogatható, ami erősíti a közparki rekreációs szerepet - állapította meg csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi és sportbizottsága.
A csütörtöki bértárgyaláson sem sikerült megegyezniük a BKV vezetőinek és a szakszervezetek képviselőinek; a cég 2,3 százalékos béremelést ajánl, míg a szakszervezetek 8 százalékot szeretnének - közölték érdekképviseleti vezetők az MTI-vel.
Megalakult 97 fővel Győrött a Készenléti Rendőrség újabb bevetési osztálya; a csütörtöki ünnepélyes állománygyűlésen részt vett Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter és Bencze József országos rendőrfőkapitány.
Felmentette a rágalmazás vádja alól a Tolna megyei bíróság Bényi András faddi önkormányzati képviselőt abban a perben, amelyet Mohácsi Viktória SZDSZ-es európai parlamenti képviselő indított ellene - tájékoztatta az alperes ügyvédje az MTI-t. Az EP-képviselő a Legfelsőbb Bírósághoz fordul jogorvoslatért.
Céltalan agónia, tehetetlen vergődés, - ekként jellemzi a magyar kormány válságkezelését Szent-Iványi István, az SZDSZ országos tanácsának elnöke, EP képviselő, aki a hvg.hu-nak nyilatkozott. Szerinte Gyurcsány Ferenc alkalmatlan a nagy áldozatokkal járó válságkezelésre.
Nem lehet a felvázoltaknál drasztikusabb intézkedéseket hozni, mert arra rámehet az ország – mondta a kormányfő a Klubrádió Kontra című műsorában. Gyurcsány Ferenc közölte, a minimálbért azért nem lehet megadóztatni, mert azt nem csak a kockás papírnak, hanem a minimálbéren élőknek is el kell viselnie, vagyis nem lehet 70 ezer forintot keresőktől 14 ezer forintot elvenni.
Nem kell találgatni Cozma-ügyben, egyértelmű az elkövetői kör: "Raffael és bandája", amelynek a létezéséről a rendőrség régóta tudott - mondta Áldozó Tamás, a Veszprém megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője a testület csütörtöki ülésén.
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint két hónap múlva kiderül, mi lesz Magyarországon: államcsőd, vagy felemelkedés. Kovács Árpád egy győri konferencián azt mondta, a magyar gazdaság két százalékponttal gyengébb lesz, mint az európai átlag.
Törvényi szintű szabályozással kell gátat szabni a gyorskölcsönök túlzottan magas hiteldíjszintjének, ezen keresztül pedig az uzsorások tevékenységének – hívta fel a figyelmet Herczog Edit (MSZP) európai parlamenti képviselő, aki csütörtöki brüsszeli közleménye szerint azonnali kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, hogy megvédjék az európai fogyasztókat a túlzott eladósodottságtól és a…
Feljelentést tett a rendőrségen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Kiss Attila rajkai önkormányzati képviselő ellen, mert a helyi politikus arra buzdította képviselőtársait, hogy támadják meg a közeli zsinagógát - közölte a Mazsihisz csütörtökön az MTI-vel.
Nagyjából egy időben három lottózót raboltak ki csütörtökön koraeste a fővárosban - mondta az InfoRádióban a BRFK sajtóügyeletese. Papp Judit hozzátette: a rendőrség vizsgálja a rablások közötti összefüggéseket.
A gazdasági és a szociális problémák mellett a közbiztonság is romokban hever, ezért van itt az ideje az önálló Belügyminisztérium visszaállításának - mondta Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) parlamenti frakcióvezetője miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön.
A kormány által a nyugdíjrendszerben javasolt változásokat a nyugdíjas szervezetek képviselői értik, tudomásul veszik, de további egyeztetést tartanak szükségesnek, azonban egyes szakértők szerint a korhatáremelés nem nyújt megoldást a munkaerő-piac gondjaira, míg Nyugdíj és időskor kerekasztal elnöke szerint a korhatár emelése lehetne gyorsabb is.
A dolgozók fellépésének köszönhetően menekülni kényszerült az az ismeretlen, aki csütörtök este megpróbált kirabolni egy szolnoki gyógyszertárat - közölte a rendőrség.