Madarászok vezetésével járhatják be szombaton a Fiumei úti sírkertet, hogy meghallgassák az ott fészkelő fülemülék esti koncertjét. A késő délután kezdődő rendezvényt a Magyar Madártani Egyesület szervezi.
Az elsők közt nyújtaná be a Fidesz azt a törvényjavaslatot, amely súlyosabban büntetné a tanárok elleni erőszakot. Az elmúlt néhány évben több tanárverés történt.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) panaszt nyújtott be a városi rendőrkapitánysághoz az intézményben tartott hétfői házkutatás és az irattári dokumentáció zárolása miatt - közölte az egyetem szerdán az MTI-vel.
Kolláth György alkotmányjogász szerint csak a Parlamenten kívül intézkedhet rendőr szabálysértési ügyben, ám az Országgyűlés épületén belül már senki sem vonhat felelősségre egy képviselőt például gárdaegyenruha viseléséért.
Nyomoz az ügyészség a Jobbik egyik országgyűlési képviselője ellen; az RTL Klub Híradója arról számolt be, hogy Samu Tamás Gergő ellen azért indult eljárás, mert a vád szerint több emberrel együtt rendőrökre támadt 2008. március 15-én. Az információk szerint csak képviselővé választása után derült ki, hogy nyomozás folyik ellene, és a Pesti Központi Kerületi Bíróság kérni fogja mentelmi jogának…
Százmillió forintnál is többre tehető az a kár, amelyet az elmúlt héten az özönvízszerű esőzés okozott a zempléni Komlóskán, az önkormányzati tárca soron kívüli elbírálást ígért a településnek - tájékoztatta a minisztérium szerdán az MTI-t.
Nyomoz az ügyészség Samu Tamás Gergő jobbikos képviselő, korjegyző ellen, mert a vád szerint több emberrel együtt rendőrökre támadt 2008. március 15-én - hangzott el az RTL Klub Híradójában szerda este.
Intézkedő rendőrökre támadtak kedden Dunaújvárosban és Székesfehérváron is, az egymástól független esetek során mindkét városban könnyebben megsérültek az intézkedő rendőrök - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Megérkezett a fővárosba Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és több Hajdú-Bihar megyei fideszes képviselőtársa, akik kerékpárral indultak Debrecenből a parlament pénteki alakuló ülésére.
A várt visszaesés helyett 0,1 százalékkal bővült a GDP az első negyedévben. Az új kormány megalakulása után lemondanak a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjai. Megszorító intézkedéseket vezet be Spanyolország, miközben Athén megkapta a nemzetközi hitel első részét.