2013. február 6. szerda

febr. 6
15:21
Kiadványokkal segíti a tájékozódást az NMHH (Metropol)
A mostani témák: gyermekvédő zárak, a termékmegjelenítés, a roaming, a számhordozás, a kéretlen e-mailek és a digitális televíziózás.
febr. 6
15:21
Kósa: éles vita zajlik a rezsicsökkentésről (Alternatív Energia)
Nagyon éles vita zajlik a további rezsicsökkentés mikéntjéről a Fidesz-KDNP gyulai kihelyezett frakcióülésén a Fidesz ügyvezető alelnökének, Debrecen polgármesterének szavai szerint.
febr. 6
15:21
Székelyzászló-ügy: kiakadt Németh nyilatkozatán a román külügy (ATV)
Elfogadhatatlan Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár nyilatkozata, amely ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével - olvasható a román külügyminisztérium szerdai közleményében.
febr. 6
15:23
Párbeszéd Magyarországért: az LMP morálisan vállalhatatlan ajánlatokat tett (Infostart)
A Párbeszéd Magyarországért (PM) nevéből fakadóan továbbra is nyitott a párbeszédre és az együttműködésre - reagált az LMP szóvivőjének szerdai sajtótájékoztatójára Szabó Tímea, megerősítve: mandátumukat nem adják vissza. A PM egyik LMP-ből kivált alapítója azt mondta, kompromisszumokat is hajlandóak lennének vállalni, de a másik oldaltól eddig csak "elvtelen és morálisan elfogadhatatlan"…
febr. 6
15:23
Nem adja vissza a mandátumot a Párbeszéd Magyarországért (Alternatív Energia)
A Párbeszéd Magyarországért (PM) nevéből fakadóan továbbra is nyitott a párbeszédre és az együttműködésre - reagált az LMP szóvivőjének szerdai sajtótájékoztatójára Szabó Tímea, megerősítve: mandátumukat nem adják vissza. A PM egyik LMP-ből kivált alapítója azt mondta, kompromisszumokat is hajlandóak lennének vállalni, de a másik oldaltól eddig csak "elvtelen és morálisan elfogadhatatlan"…
febr. 6
15:23
Magas francia kitüntetésben részesül Tarr Béla (ATV)
Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával tünteti ki Tarr Béla filmrendezőt szerda este.
febr. 6
15:25
PM: az LMP morálisan vállalhatatlan ajánlatokat tett (ATV)
A Párbeszéd Magyarországért (PM) nevéből fakadóan továbbra is nyitott a párbeszédre és az együttműködésre - reagált az LMP szóvivőjének szerdai sajtótájékoztatójára Szabó Tímea, megerősítve: mandátumukat nem adják vissza. A PM egyik LMP-ből kivált alapítója azt mondta, kompromisszumokat is hajlandóak lennének vállalni, de a másik oldaltól eddig csak "elvtelen és morálisan elfogadhatatlan"…
febr. 6
15:39
Influenza: itt az országos járvány (Infostart)
Az elmúlt héten átlépte az országos járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma, így már országos járvány van.
febr. 6
15:39
Influenza: országos járvány van (Metropol)
Január 28. és február 3. között 19 százalékkal több beteget regisztráltak, mint az előző héten.
febr. 6
15:39
Csehország katonákat küld Maliba (ATV)
Csehország katonákat küld Maliba - erről a cseh kormány döntött szerdán. Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) közölte, hogy a cseh katonák bevetése elé a súlyos belső harcoktól szenvedő nyugat-afrikai országban nem fog akadályokat gördíteni.
febr. 6
15:41
Figyelem: országos járvány van Magyarországon (ATV)
Az elmúlt héten átlépte az országos járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma, így már országos járvány van.
febr. 6
15:58
Bolygót kapott Kabos, Márai és Gárdonyi (ATV)
Gárdonyi Géza nevét viseli annak a nyolc magyar felfedezésű kisbolygónak az egyike, amelynek elkeresztelését a múlt év végén hagyta jóvá a Nemzetközi Csillagászati Unió - adta hírül az Egerben megjelenő Egri Magazin legfrissebb száma.
febr. 6
16:00
Cáfol a Kreml: újabb részletek a Putyin-Orbán találkozóról (ATV)
Az LMP arra szólítja fel Orbán Viktor kormányfőt, hogy ismertesse moszkvai tárgyalásainak részleteit, és számoljon be róla, mit ígért "a baráti kölcsönért" cserébe Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. Vágó Gábor parlamenti képviselő az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra hivatkozik, hogy a miniszterelnök a sajtóértesülések szerint 4,6 milliárd dolláros "hitelt kért és kapott".
febr. 6
16:15
LMP: Orbán Viktor ismertesse moszkvai tárgyalásának részleteit! (Alternatív Energia)
Az LMP arra szólítja fel Orbán Viktor kormányfőt, hogy ismertesse moszkvai tárgyalásainak részleteit, és számoljon be róla, mit ígért "a baráti kölcsönért" cserébe Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. Vágó Gábor parlamenti képviselő az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra hivatkozik, hogy a miniszterelnök a sajtóértesülések szerint 4,6 milliárd dolláros "hitelt kért és kapott".
febr. 6
16:17
Influenza - Országos járvány van (Alternatív Energia)
Az elmúlt héten átlépte az országos járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma, így már országos járvány van.
febr. 6
16:33
Sztrájkkészültség a Dunaferrnél (Alternatív Energia)
A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség február 20-tól általános sztrájkot hirdetett, mert tárgyalásra alkalmatlannak tartja és elutasítja a munkáltató 2013. évi bér- és szociális javaslatát, valamint reménytelennek tartja, hogy február 15-ig aláírásra kerüljön a bérmegállapodás.
febr. 6
16:33
Gulyás: évek múlva derülhet ki, hogy bevált-e az Alstom (ATV)
Az Alstomnak legkésőbb az utolsó szerelvény Magyarországra érkezéséig kötelessége kijavítani a hibákat – ezt a Metró Közlekedési Dolgozók szakszervezetének elnöke mondta az ATV Start-ban. Gulyás Attila szerint nap mint nap előfordul, hogy egy-egy szerelvényt ki kell állítani a forgalomból a szoftver, vagy épp a visszapillantó kamerák meghibásodása miatt.
febr. 6
16:35
Giró-Szász: "hatalmas sajtópaca" az oroszok állampapír-vásárlásának híre (Alternatív Energia)
Hatalmas sajtópacának minősítette Giró-Szász András kormányszóvivő a HVG írását, amely szerint Oroszország magyar állampapírokat vásárolna.
febr. 6
16:51
MSZP: Seszták Miklós adjon hiteles magyarázatot vagy mondjon le! (Alternatív Energia)
Az MSZP felszólítja Seszták Miklóst, hogy vagy "adjon hitelt érdemlő" magyarázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pályázatai kapcsán felmerült kérdésekre, vagy mondjon le.
febr. 6
17:09
Szakszervezet: elbocsátásokat hozhat a rezsicsökkentés és a közműadó (Alternatív Energia)
Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke szerint elbocsátásokkal és fizetéscsökkenéssel járhat a rezsicsökkentés és a közműadó 2013-ban.
febr. 6
17:27
Uniós költségvetési keret: Andor szerint kompromisszumos megállapodás jöhet létre (ATV)
Andor László EU-biztos szerint minden jel arra mutat, hogy kompromisszumos megállapodás jöhet létre a csütörtök-pénteki brüsszeli rendkívüli EU-csúcstalálkozón a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós keretköltségvetés (MFF) ügyében.
febr. 6
17:45
Tüzérségi gránát a XI. kerületben (Metropol)
Feloldották a Naprózsa utcában talált gránát miatt elrendelt területlezárást.
febr. 6
17:45
Diagon-ügy - Jelentősen enyhítette a büntetéseket a Fővárosi Ítélőtábla (Alternatív Energia)
Jelentősen enyhítette a Diagon-ügy vádlottjainak büntetését szerdai, jogerős ítéletében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.
febr. 6
17:45
Pősze: a gárda már senkit nem érdekel (ATV)
Vona Gábor szerint Pősze Lajos azért változott meg, mert nem őt jelölték a nemzetbiztonsági bizottság élére. Pősze szerint a Jobbik Staudt Gábor jelölésével egy „gárdavezető” befolyását akarta megalapozni a bizottságban.
febr. 6
17:47
Diagon-ügy: jelentősen enyhítette a büntetéseket a Fővárosi Ítélőtábla (ATV)
Jelentősen enyhítette a Diagon-ügy vádlottjainak büntetését szerdai, jogerős ítéletében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.
febr. 6
18:04
Őrizetbe vették a volt miniszterelnököt a kijevi reptéren (ATV)
Őrizetbe vették a kijevi Borispil repülőtéren Abdumalik Abdullodzsonov volt tádzsik kormányfőt, aki ellen hazája terrorizmus vádjával adott ki nemzetközi körözést - adta hírül szerdán az ukrán sajtó.
febr. 6
18:06
Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelbe utazik (ATV)
A csütörtöki rendkívüli európai uniós csúcstalálkozóra Brüsszelbe utazik Orbán Viktor miniszterelnök - közölte a kormányfő sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.
febr. 6
18:21
Tömegtüntetések miatt figyelmeztetnek (Metropol)
Összecsapások lehetnek, azért azt kérik, hogy aki teheti, halassza el a Tunéziába tervezett utazását.
febr. 6
18:23
Éles vita a rezsicsökkentés módjáról (Metropol)
Kompenzációt szeretnének a megyei jogú városok vezetői a tervezett újabb rezsicsökkentés miatt.
febr. 6
18:39
Gyógyító Jószándék Alapítvány - idén is lesz jótékonysági gála (Infostart)
A Gyógyító Jószándék Alapítvány idén tizedik alkalommal tartja meg jótékonysági rendezvényét szombaton az Óbudai Társaskörben. A jótékonysági rendezvény bevételét az izombeteg gyermekek nyaralására költik.
febr. 6
18:39
Módosul a Balaton-törvény (Metropol)
A legfontosabb változás a tervezet szerint az lesz, hogy a part menti zöldterület egy részét el lehet cserélni.
febr. 6
18:39
Budakörnyéki földhivatal: régóta tudták, hogy azbeszt van a födémben (Alternatív Energia)
Régóta lehetett tudni, hogy a Lajos utca 160-162. szám alatti irodaház bizonyos épületrészeiben a födémből származó azbesztszemcsék találhatóak. Az ingatlanban működő valamennyi bérlő, így a Budakörnyéki Járási Földhivatal irodáiban is folyamatosan mérték a levegő azbesztszintjét, de az soha nem haladta meg a határértéket - közölte a földhivatal vezetője szerdán az MTI érdeklődésére.
febr. 6
18:39
Figyelem: barnamedve guberál Balassagyarmat környékén (ATV)
A hóban hagyott nyomok alapján bebizonyosodott, hogy Balassagyarmat környékén egy európai barnamedve (Ursus arctos arctos) tölti a telet – tájékoztatta Major Tamás, az 553010. számú Földtulajdonosi Közösség fővadásza az MTI-t.
febr. 6
18:41
Barnamedve kóborol Balassagyarmat környékén (Infostart)
A hóban hagyott nyomok alapján bebizonyosodott, hogy Balassagyarmat környékén egy európai barnamedve (Ursus arctos arctos) tölti a telet - tájékoztatta Major Tamás fővadász az MTI-t.
febr. 6
18:57
Megszűnt az LMP fővárosi frakciója (Infostart)
Az LMP szerint megszűnt a párt fővárosi frakciója azzal, hogy Somfai Ágnes, Hanzély Ákos és Kaltenbach Jenő kilépett a pártból, és megváltoztatta a frakció nevét.
febr. 6
19:15
Barnamedve kóborol az Ipoly-völgyben (Alternatív Energia)
A hóban hagyott nyomok alapján bebizonyosodott, hogy Balassagyarmat környékén egy európai barnamedve (Ursus arctos arctos) tölti a telet - tájékoztatta Major Tamás, az 553010. számú Földtulajdonosi Közösség fővadásza az MTI-t
febr. 6
19:15
Több embertől csalt ki pénzt egy férfi (Metropol)
A már előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított egy apróhirdetésekkel foglalkozó internetes oldalon kínált külföldi munkalehetőséget.
febr. 6
19:17
LMP: megszűnt a párt fővárosi frakciója (Alternatív Energia)
Az LMP szerint megszűnt a párt fővárosi frakciója azzal, hogy Somfai Ágnes, Hanzély Ákos és Kaltenbach Jenő kilépett a pártból, és megváltoztatta a frakció nevét.
febr. 6
19:33
NYT: Szaúd-Arábiában is volt drónbázisa a CIA-nek (ATV)
Egy szaúd-arábiai bázist használt a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a jemeni al-Kaida-vezetők elleni dróntámadásokhoz - közölte szerdán a The New York Times.
febr. 6
19:35
1-1-es döntetlen: nem tudtuk megverni a fehéroroszokat (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott idei első, felkészülési mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott szerdán a fehérorosz csapattal a törökországi Belekben.
febr. 6
19:51
Hét és fél év a lányával fajtalankodó férfinek (Metropol)
A férfi 2011 tavasza és októbere között többször közösült, illetve fajtalankodott nevelt lányával.
febr. 6
19:51
Hét és fél év fegyházat kapott a nevelt lányával fajtalankodó férfi (Alternatív Energia)
Első fokon hét év hat hónap fegyházra ítélt egy férfit folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette miatt szerdán a Budapest Környéki Törvényszék - közölte Koszta János, a törvényszék sajtótitkára az MTI-vel.
febr. 6
20:27
Nem jár egy szakaszon a 2-es metró (Infostart)
Egy utas rosszulléte miatt nem jár egy szakaszon a 2-es metró - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerda este Facebook-oldalán.
febr. 6
20:27
Visszautasítja az offshore-vádat az NFÜ pályázatán nyertes projektgazda (Alternatív Energia)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) napokban vitatott pályázatán nyertes vállalkozások egyike sem offshore cég, a tulajdonosi struktúra teljes egészében megfelel a pályázati követelményeknek - közölte a projektgazda EQNet Zrt. szerdán az MTI-vel.
febr. 6
20:45
Matolcsy: biztonsággal tartható a 2,7 százalékos hiánycél (Alternatív Energia)
A 2013. évi költségvetést jelentős tartalékokkal fogadta el a parlament, amelyek biztosítják az uniós módszertan szerinti GDP-arányos 2,7 százalékos hiánycél elérését. Az e-útdíj bevezetésének késlekedése sem növelné a hiányt, mert a bevételkiesést ellensúlyozná az alacsonyabb kiépítési költség - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
febr. 6
20:45
Matolcsy szerint biztonsággal tartható a 2,7 százalékos hiánycél (ATV)
A 2013. évi költségvetést jelentős tartalékokkal fogadta el a parlament, amelyek biztosítják az uniós módszertan szerinti GDP-arányos 2,7 százalékos hiánycél elérését. Az e-útdíj bevezetésének késlekedése sem növelné a hiányt, mert a bevételkiesést ellensúlyozná az alacsonyabb kiépítési költség - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
febr. 6
20:47
Gázolás a Kolosy térnél, nem jár a 17-es villamos (Alternatív Energia)
Egy személyautó elgázolt egy embert Budapesten, a III. kerületi Kolosy térnél szerda este. A baleset miatt nem jár a 17-es villamos - közölte Erős János, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel.
febr. 6
21:03
A Skandináv lottó nyerőszámai (Metropol)
A február 6-án megtartott 6. heti sorsoláson nem volt 7 találatos szelvény.
febr. 6
21:03
Egy rakétával hat műholdat állítottak Föld körüli pályára az oroszok (ATV)
A Globalstar mobil telekommunikációs rendszer hat távközlési műholdját juttatták Föld körüli pályára szerdán egy Szojuz hordozórakétával - közölte az orosz űrkutatási hivatal.
febr. 6
21:05
Hová tűnt a pesti vicc? (Metropol)
„A poénkodás él és virul: átment az egész a netre és a Facebookra. Mókás képek, montázsok, sztorik keringenek.”

Keresés