2013. február 15. péntek

febr. 15
16:00
Minden közút járható Vas megyében (ATV)
Minden közút járható Vas megyében, a közútkezelő pénteken délután három órára járhatóvá tette a hófúvás miatt lezárt az utolsó útszakaszt is – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-vel.
febr. 15
16:18
Csökkentették Tasnádi büntetését (ATV)
Hat év három hónapról három év nyolc hónapra mérsékelte Tasnádi Péter vállalkozó büntetését az elsőfokú döntéshez képest a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett másodfokú jogerős ítéletében - közölte Tuza Péter, a vádlott ügyvédje az MTI érdeklődésére.
febr. 15
16:36
Kétszer annyi pénz jut az Erasmus programra (ATV)
A 2014 és 2020 közötti időszakra szóló új uniós keretköltségvetésben a fiatalok mobilitását szolgáló Erasmus program kerete növekszik a legnagyobb mértékben, mintegy 40-50 százalékkal - mondta Andrulla Vasziliu, az oktatási, kulturális és ifjúsági ügyek EU-biztosa pénteken Brüsszelben.
febr. 15
16:54
Kocsis Máté: egyre jobban dolgoznak a rendőrök (ATV)
Egyre több és egyre jobban dolgozó rendőr vigyáz ma Magyarországon a közbiztonságra - mondta a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 15
16:56
Új pártot alapít Fodor Gábor: jön a Magyar Liberális Párt (ATV)
Magyar Liberális Párt (MLP) néven alapít pártot Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke. A párt bejegyzése heteken belül befejeződik.
febr. 15
17:12
Benyújtotta a kormány a médiatörvény módosításáról szóló indítványt (Infostart)
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a médiatörvény módosítására vonatkozó indítványát. Az Európai Unióval és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként beterjesztett javaslat szerint a médiahatóság vezetőjét a miniszterelnök helyett a köztársasági elnök nevezheti ki a kormányfő javaslatára. Az előterjesztés kizárja a médiahatóság és a médiatanács elnökének újbóli kinevezését.
febr. 15
17:12
Elszállították az Egerben talált világháborús robbanóeszközt (Metropol)
A világháború idején használt golyószóró fegyver dobtára, amelyben 70 darab éles lőszer volt, Egerben a belváros rehabilitációs munkálatai közben került a felszínre.
febr. 15
17:30
"Magyar vagyok, nem fasiszta" - ellentüntetők várták Veszprémben Gyöngyösit (ATV)
A listázásról elhíresült jobbikos képviselő előadást tartott Veszprémben, ahol a Világos Veszprémért Mozgalom felhívására tüntetők fogadták Gyöngyösit.
febr. 15
17:32
Montival akar szövetkezni az olasz balközép (ATV)
Utolsó esélyeiket mérlegelik az olasz pártok tíz nappal a parlamenti választások előtt: a jobbközép Szabadság Népe (PdL) legyőzése érdekében a balközép Demokrata Párt (PD) ismét szövetséget ajánlott a Mario Monti vezette centrumpárti koalíciónak.
febr. 15
17:48
Navracsics: a magyar közigazgatás tiszta (ATV)
A több korrupció kevesebb demokráciát jelent - mondta Schiffer András pénteken a Palamentben azon az antikorrupciós kerekasztal-beszélgetésen, amelyet az LMP rendezett kormányzati képviselők, parlamenti pártok és a civil szervezetek bevonásával. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a magyar közigazgatás ma tiszta.
febr. 15
18:06
Szerb háborús bűnösöket ítéltek el - húsz év után (ATV)
Négy volt rendőr közel 200 civil lemészárlásában vett részt. Összesen 79 évet kaptak. Több mint 20 év után.
febr. 15
18:24
Gyengült a forint pénteken (ATV)
Gyengült a forint pénteken: az eurót délután 292,30 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a csütörtök esti 291,56 forint után.
febr. 15
18:26
Csövön át lélegzik Chávez, ezért nem tud beszélni (ATV)
Még mindig légzési nehézségekkel küzd a daganatos betegségével két hónapja Kubában újraműtött Hugo Chávez venezuelai elnök, a légzését segítő cső viszont "átmenetileg akadályozza őt a beszédben" - közölte kormánya pénteken.
febr. 15
18:28
Tüntetnek a középsikolások: a Parlament felé tartanak (ATV)
Elindult a Középiskolai Hálózat (KiHa) Temetjük a közoktatást elnevezésű menete pénteken a budapesti Deák térről a Parlamenthez.
febr. 15
18:42
Felelősségre vonják a Milla aktivistáival szemben fellépő országgyűlési őrt (Infostart)
Az Országgyűlési Őrség parancsnoka belső vizsgálatot rendelt el, és az őrség egyik tagjának fegyelmi felelősségre vonását kezdeményezte, amiért a testülethez méltatlan stílusban szólította fel a Milla aktivistáit szerdai akciójuk befejezésére - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken.
febr. 15
18:42
Temetik a közoktatást (Alternatív Energia)
Hozzávetőleg kétszáz tüntetővel indult el péntek délután a közoktatási rendszer átalakítása ellen tiltakozó menet a Deák térről. A diákok gyertyával a kezükben vonultak a Parlamenthez, ahol szimbolikusan eltemették a közoktatást - írja a hvg.hu.
febr. 15
18:42
Felelősségre vonják a Millásokkal szemben fellépő őrt (ATV)
Az Országgyűlési Őrség parancsnoka belső vizsgálatot rendelt el, és az őrség egyik tagjának fegyelmi felelősségre vonását kezdeményezte, amiért a testülethez méltatlan stílusban szólította fel a Milla aktivistáit szerdai akciójuk befejezésére - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
febr. 15
18:44
Több pofon kellene a családon belüli erőszakhoz (Alternatív Energia)
Többször is meg kell pofozni ahhoz a nőt vagy a gyereket ahhoz, hogy a rendőr segítsen. Többek között ezt javasolta a kormány azon az egyeztetésen, amely a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállássá alakításáról szól. Pénteken találkozott ismét az erre létrehozott munkacsoport, amelyben civilek és a szaktárca képviselői feszültek egymásnak.
febr. 15
19:00
Az ellenzék visszaállítaná a négy éves szakiskolai képzést (ATV)
A négyéves szakiskolai képzés visszaállítását szorgalmazták pénteken az ellenzéki egyeztetésen.
febr. 15
19:36
Vizsgálat a Milla aktivistáival szemben eljáró őr ellen (Metropol)
Az országgyűlési őrség egyik tagja a testülethez méltatlan stílusban szólította fel a Milla aktivistáit szerdai akciójuk befejezésére.
febr. 15
19:54
Nem fizetett tavaly adót a Facebook (ATV)
A Facebook tavaly nem fizetett társasági adót, sőt 429 millió dollár adó-visszatérítés is jár neki - írja a Citizens for Tax Justice szervezet jelentése.
febr. 15
19:56
Bukarest: provokáció a székely zászló kitűzése (ATV)
A román külügyminisztérium pénteken újabb közleményt adott ki a székelyzászló-ügyben: a tárca sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy a magyar hatóságok - Bukarest megítélése szerint - továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
febr. 15
20:12
Sorozat: a Vatikán története (1. rész) (ATV)
XVI. Benedek lemondása miatt nemcsak a katolikus egyház, hanem a Pápai Állam élén is megüresedett a vezetõi poszt. A történelmi folytonosság ellenére a Vatikán a huszadik század szülöttje: 84 éve jött létre, és a 2005-ben megválasztott Benedek a miniállam hetedik államfõjeként töltötte be tisztjét. Meglehet, véletlen egybeesés, de a pápa lemondását éppen az 1929-es laterániszerzõdés aláírásának…
febr. 15
20:30
Lázár: világossá vált, hogy Schiffer hazudott (ATV)
Lázár János szerint bebizonyosodott, hogy Schiffer András hamisan vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt közérdekű adat eltitkolásával. A Fővárosi Törvényszék jogerősen is megszüntette a képviselő feljelentése nyomán indított pert - közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken az MTI-vel.
febr. 15
20:48
Világbank-elnök: a válság neheze mögöttünk van (ATV)
A válság legrosszabb része már mögöttünk van, ugyanakkor meg kell erősíteni a stabilitást, és a növekedést kell megcélozni - jelentette ki Jim Yong Kim, a Világbank elnöke pénteken Moszkvában, a G20-as csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei, valamint az orosz államfő találkozóján.
febr. 15
21:06
Obama kitüntette a lelőtt newtowni tanárokat (ATV)
Barack Obama amerikai elnök pénteken posztumusz kitüntette a newtowni iskola hat lelőtt alkalmazottját.
febr. 15
21:24
A kormányfő szerint Magyarország a Valutaalap nélkül is finanszírozni tudja magát - a nap hírei (Infostart)
Távozik posztjáról L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. Oroszországban több mint ezren sérültek meg egy meteoritrobbanás következtében.
febr. 15
21:24
NYT: 28 milliárd dollárnyi hadfelszerelést kell kihozni Afganisztánból (ATV)
Az Egyesült Államok 600 ezer egységnyi, 28 milliárd dollárnyi hadfelszerelést állomásoztat Afganisztánban, amelynek nem egészen két éven belüli elszállítása rendkívül nehéz feladat elé állítja az amerikai logisztikát - írta pénteki számában a The New York Times.
febr. 15
21:42
Pálinkával törne be hazánk Oroszországba (ATV)
A prémium kategóriájú magyar pálinkák készítői szeretnének termékeikkel betörni az orosz piacra, ezért 11 magyarországi manufaktúra és cég mutatta be készítményeit Moszkvában és Szentpéterváron az utóbbi két napban. Az orosz fővárosban - folytatva az eddigi oroszországi borbemutatók hagyományát - a Tokaji borklub szervezésében zajlott a bemutató.
febr. 15
22:00
Előrehozhatják a pápaválasztást (ATV)
Az eddig tervezettnél korábban ülhet össze a pápa utódát megválasztó konklávé - jelentette vatikáni forrásokra hivatkozva pénteken a Vatikán híreire specializálódott, francia nyelvű I.Media ügynökség.
febr. 15
22:18
Hétfőtől a 31 éves Serena Williams a világelső (ATV)
Serena Williams legyőzte Petra Kvitovát a 2,37 millió dollár összdíjazású katari női keménypályás tenisztornán, ezzel - amellett, hogy bejutott az elődöntőbe - eldőlt, hétfőtől ő vezeti a világranglistát.

2013. február 16. szombat

febr. 16
5:12
Papp: Nem szeretem az ácsorgó rendőröket (Alternatív Energia)
Két hete nevezték ki országos rendőrfőkapitánynak Papp Károlyt, aki, mint mondja, az egyetlen rendőrtábornok, aki mind a két, a 2006-os zavargások belső szakmai vizsgálatban részt vett. Papp a rendszerváltás óta a tizedik vezetője az ORFK-nak. A vezérőrnagy jelenleg a rendőrség épp általa megkezdett átszervezésén, korszerűsítésén dolgozik.
febr. 16
5:14
Retro-nyilas rendezvény Érpatakon (Alternatív Energia)
Vizsgálatot rendelt el a megyei rendőrfőkapitány a múlt szombaton az érpataki általános iskolában az 1945-ös budai "kitörési kísérletre" emlékezve tartott önkormányzati rendezvény ügyében - mondta lapunknak Tódor János. Az újságíró azért tett panaszt, mert a nyilvános eseményről Orosz Mihály Zoltán polgármester rendőrökkel vezettette ki őt és a TASZ civil jogvédő szervezet helyi aktivistáját,…
febr. 16
5:16
"Ránk kellene szavazni" (Alternatív Energia)
Egyelőre nem tudni, mikor és mivel, de folytatódik a határon túli magyarokkal nemrég kezdett nemzeti konzultáció. Noha újabb levelére Orbán Viktor egyelőre nem várt választ, egy erdélyi újságíró blogján reagált: szerinte a kormány nem él, hanem visszaél a kétharmaddal. Amúgy a levelezgetést már a 2014-es választás szavazatszerző kampányának tudja be.
febr. 16
5:30
Túlélte férje tombolását (Alternatív Energia)
Családi tragédia rázta meg csütörtök este a Vas megyei Csepreg városát: egy 36 éves férfi feltehetően megölte két kisfiát, és feleségére támadt, de végül, miután magukra gyújtotta a házat, végzett önmagával. Az asszony azonban túlélte a támadást, még kórházban ápolják. A háttérben szerelemféltés állhat, szemtanúk szerint a férj és felesége két hete összevesztek.
febr. 16
5:32
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Ön kit választott volna: L. Simon Lászlót vagy Fekete Györgyöt?
febr. 16
5:34
Vádjavaslat a Prisztás-gyilkosság ügyében (Alternatív Energia)
A Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte a P. József sérelmére 1996. november 1-jén elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást - olvasható a police.hu oldalon. Az NNI "vádemelési javaslatot tesz a 2012. július 14-én elfogott P. Tamással és társaival szemben nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt" a Fővárosi Főügyészségnek -…
febr. 16
5:36
Akár 2,5 milliárdot is visszaadhatnak (Alternatív Energia)
Akár 2,5 milliárd forintnyi, részben már felvett prémiumról és jutalomról is lemondhatnak az állami cégvezetők, ha a kormány ragaszkodik döntéséhez, mellyel befagyasztotta a tavalyi év után járó pluszpénzek kifizetését.
febr. 16
5:48
Kiderült: 67 évesen apa lett az ismert színész (ATV)
Steve Martin először lett apa 67 évesen, eddig pedig titkolták a kicsi világrajöttét is.
febr. 16
6:24
Agresszív beszéd és vizespalack - Obama évet értékelt (ATV)
Nem a kompromisszumkészség jellemezte Barack Obamát az Államok helyzetérõl mondott beszédében. Az amerikai elnök határozott, egyesek szerint agresszív hangvételű értékelésében a gazdaság élénkítésére összpontosított. A republikánusoktól Marco Rubio floridai szenátor reagált az elnök programjára, akinek „vizes” közjátéka egy kissé elvonta a figyelmet beszédérõl. A kubai származású fiatal politikust…
febr. 16
6:26
Mexikói drogbáró lett Chicago közellensége (ATV)
Chicago első számú közellenségévé nyilvánította Joaquin "El Chapo" Guzmán mexikói drogbárót a Chicagói Bűnügyi Bizottság - közölték pénteken amerikai médiaforrások.
febr. 16
6:28
L. Simon azt hitte, szabadon dönthet - szembe ment Orbánnal (ATV)
Leváltották a kulturális államtitkárt. L. Simon László távozásához az vezetett, hogy azt gondolta, azért államtitkár, hogy szabadon döntsön a rábízott terület kérdéseirõl. A problémát az jelentette, hogy így szembe ment a miniszterelnök és – a fõnökéhez végletekig hű – minisztere elképzeléseivel. Kérdés persze, vajon mire számított Orbán Viktor, amikor egy szabadgondolkozású költõt nevezett ki…
febr. 16
7:18
Adománypersely lesz a felesleges parkolóautomatákból (Alternatív Energia)
Adományperselyekké alakítják Dombóváron a használatból kivont parkolóautomatákat, a zöld parkolásnak nevezett rendszerrel a város civil szervezeteit, intézményeit lehet majd támogatni.
febr. 16
8:12
Az MSZP az új nemzeti egység megteremtésére törekszik (Alternatív Energia)
A Kárpát Medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteki budapesti plenáris ülésén Szabó Vilmos országgyűlési képviselő megerősítette a Magyar Szocialista Párt kolozsvári elnökségi ülésén tett vállalásait. Ezek értelmében a magyar belpolitika küzdelmeit az MSZP nem viszi határon túlra. A be nem avatkozás, a kölcsönös felelősségvállalás és az egyenlő közelségtartás elveire alapozza politikáját és…
febr. 16
8:12
Negyedszerre is módosítják az Alaptörvényt (ATV)
A kormánypártok képviselõi alig több mint egy évvel a „gránitszilárdságúnak” ígért Alaptörvény hatálybalépése után február 8-án benyújtották annak negyedik módosítását. A javaslat az Alaptörvényt 23 cikkel, 14 gépelt oldal terjedelemben javasolja módosítani, illetve kiegészíteni, miközben az eredeti szöveg 30 gépelt oldal terjedelmű volt. A Hetek cikke.
febr. 16
8:30
Új buszokat vehetnek a Volánok (Metropol)
A szolgáltatási színvonal emelése érdekében akár évi 300-400 új jármű beszerzését is szükséges lehet.
febr. 16
8:30
Fegyelmit kapott a millások molinója miatt fellépő országgyűlési őr (Alternatív Energia)
Az Országgyűlési Őrség parancsnoka belső vizsgálatot rendelt el, és az őrség egyik tagjának fegyelmi felelősségre vonását kezdeményezte, amiért a testülethez méltatlan stílusban szólította fel a Milla aktivistáit szerdai akciójuk befejezésére - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken.
febr. 16
8:48
ENSZ: a klímaváltozás nemzetközi fenyegetés (ATV)
Nemzetközi fenyegetésnek szeretnék minősíttetni az ENSZ-ben a klímaváltozást egyes, alacsony fekvésű szigetállamok, amelyeknek létét veszélyezteti a tenger szintjének emelkedése.
febr. 16
9:06
Emmi: meg lehet élni a nyugdíjból (Alternatív Energia)
Az átalakításokkal a jelenlegi nyugdíjrendszer kevesebbe kerül, mint két éve, a kormányzat nem tervezi annak további módosítását - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Magyar Hírlapnak.
febr. 16
9:06
Legmagasabb biztonsági készültség a Vatikánban (ATV)
Bár még nincs kitűzve a konklávé dátuma, de a Vatikán és Róma városa már az új pápa megválasztására készül. A Sixtus-kápolna XVI. Benedek távozásáig, február 28-ig lesz látogatható, ezt követően megkezdik a kápolna előkészítését a konklávéra.

Keresés