Polgárháborúhoz közeli helyzet kezd kialakulni az Európai Unióba igyekvő Albániában. A szocialista ellenzék gyakori tüntetéseket tart Sali Berisha kormánya ellen. A pénteki tiranai megmozduláson negyedmillióan vettek részt.
Robert Fico szerint Szlovákiában még a magyar parlament döntése előtt meg kellene változtatni a hatályos törvényeket olyan értelemben, hogy az, aki felveszi egy másik állam állampolgárságát, veszítse el a szlovákot.
Kemény megszorító intézkedések bevezetésére kényszerültek múlt héten az Ibériai-félsziget mindkét államában, hogy elkerüljék a görögországihoz hasonló összeomlást. Spanyolországot és Portugáliát jóideje az eurózóna gyenge láncszemei közé sorolták, de Madrid és Lisszabon halogatta a fájdalmas döntések meghozatalát.
Az eredeti tervekkel szemben mégsem rendelt el kijárási tilalmat a thaiföldi kormányzat a a fővárosban a hétvégi véres összecsapások után. A kabinet döntése után az ellenzék bejelentette: feltételekkel hajlandóak a tárgyalásra. A bangkoki kormány azonban elutasította az ajánlatot.
Hollandiában reggel 6 órától délután 2 óráig lezárják az amszterdami Schiphol és a rotterdami repülőteret, mert a megengedettnél ismét nagyobb koncentrációjú az izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő sűrűsége.
Ezer légi járat nem közlekedik hétfőn az európai légtérben az újabb vulkáni hamufelhő miatt, de a többi 28 ezer repülést a korlátozások nem érintik - jelezte déltájban a brüsszeli székhelyű légtérellenőrzési szervezet, az Eurocontrol.
Eddig legkevesebb 86 halálos áldozata van a hatalmas esőzéseknek és a hidegnek Dél-Kínában, ahol mintegy 8 millió embert érintenek közvetlenül az ilyenkor szokatlan időjárás következményei.
Elhunyt hétfőn a bangkoki vörösinges tüntetőkhöz átállt Kattija Szavaszdipol tábornok, akit csütörtökön a fején ért egy lövés - közölték thaiföldi tömegtájékoztatási eszközök.
Majdnem egymillió ember ül börtönben Oroszországban. Sok ez vagy kevés egy ilyen nagy népességű államban? S, ha sok, mi a teendő? A kérdésre adott választól függ, milyen gyakorlati lépésekre szánja el magát az orosz vezetés.
Szlovákia akkor adna európai választ a magyar kormánynak a kettős állampolgárságot érintő kezdeményezésére, ha például nyilatkozatot fogadna el a Benes-dekrétumok érvénytelenítéséről, vagy az alkotmány bevezetőjében a "mi, a szlovák nemzet" kifejezést "mi, Szlovákia állampolgárai" kifejezésre módosítaná - állítja Lubos Palata neves cseh publicista abban az írásában, amely a Sme című szlovák…
Vona Gáborról, a Jobbik vezetőjéről közölt portrét véleményoldalán hétfőn a Süddeutsche Zeitung. A liberális napilap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítója, Michael Frank a fényképpel ellátott portréban Vonát "magyar provokatőrnek" nevezte.
Kétezer embert telepítettek ki ideiglenesen az otthonából Dél-Lengyelországban a heves esőzések okozta árvizek miatt - jelentették hétfőn a helyi hatóságok.
Helyenként már több mint félméteres hó hullott a Magas-Tátrában, ahol az 1400 méter tengerszint feletti magasságban a kora reggeli órák óta folyamatosan havazik.
Nem oszlatja el a nemzetközi közösség minden aggodalmát az iráni-török-brazil megállapodás a nukleáris fűtőanyagcseréről - közölte hétfőn az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője.
Az elmúlt hét év alatt jelentősen megcsappant az olaszoknak a katolikus egyházba, valamint annak vezetőjébe, a pápába vetett hite. A folyamatot felgyorsították a papi pedofíliával kapcsolatban kirobbant botrányok - állítja egy, az olasz baloldali La Repubblica napilapban hétfőn megjelent felmérés.
Két amerikai űrhajós, Garrett Reisman és Stephen Bowen hétfőn kilépett a világűrbe, hogy megkezdje egy tartalék antenna felszerelését a Nemzetközi Űrállomásra.
A jövőben a lányokat is kimenthetik a tűzből Szaúd-Arábiában a tűzoltók - született döntés nyolc évvel azután, hogy Mekkában egy iskolatűzben 15 diáklány lelte halálát, mert nem menthették ki őket férfiak.
A nagy-britanniai választások legfőbb érdekessége, hogy 70 év óta nem kellett koalícióban gondolkodnia az angol politikának - vélte az InfoRádió Aréna című műsorában Pallai Péter újságíró, a BBC volt munkatársa.
Megnyíltak hétfőn délután az újabb vulkáni hamufelhő miatt korábban bezárt repülőterek Hollandiában és Belgiumban, de a nap folyamán törölt járatok ismét több tízezer utasnak okoztak kellemetlenséget.
A dél-koreai hatóságoknak "végső bizonyítékai" vannak arra, hogy egy észak-koreai torpedó süllyesztette el egyik a hadihajóját a Sárga-tengeren március végén - közölték katonai források Szöulban. Az incidensben 46 dél-koreai tengerész vesztette életét.
Robert Fico kormányfő kedd délelőttre összehívta a szlovák nemzetbiztonsági tanácsot, miután hétfőn a magyar Országgyűlés elé került az állampolgársági törvény módosítása - közölte a szlovák kormány sajtóosztálya hétfőn este.
Ma lenne kilencven éves II. János Pál, a XX. század egyik legkiemelkedőbb pápája. Meglepő módon még több mint öt évvel sem emelték a boldogok sorába, pedig azon egyházfők közé tartozott, akit már életében szentként tiszteltek. Egyes feltételezések szerint idén októberben kerülhet a boldogok közé.
A NATO fő feladata a jövőben is a tagállamok politikai függetlenségének és területi integritásának garantálása - szögezi le az észak-atlanti szövetség új stratégiai koncepciójáról tegnap közzétett jelentés.
Az izraeli belügyi szervek nagyon rossz bizonyítványt állítottak ki magukról, amikor megtagadták a beutazást Izraelbe Noam Chomskytól, az egyik legismertebb amerikai filozófustól.
Németország már javában készül az újraegyesítés őszi 20. évfordulójára. Az 1961-től megépített, összesen másfél száz kilométer hosszú, Nyugat-Berlint bekerítő egykori fal, szögesdrót, tankcsapda, aknazár jelentős része 1989-90 történelmi hónapjaiban eltűnt. Mementónak csupán néhány szakasz maradt meg a "Mauer"-ből.
Irán, Brazília és Törökország külügyminisztere megállapodást írt alá hétfőn Teheránban a gyengén dúsított iráni uránkészlet nukleáris fűtőanyagra cserélésének első lépéséről.
Éhségsztrájkba kezdett Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás, a Yukos egykori főrészvényese tiltakozásul az ellen, hogy hétfőn újra három hónappal meghosszabbították a vizsgálati fogságot számára és volt üzlettársa, Platon Lebegyev számára.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát kedden az afgán fővárosban, a támadás célpontja feltehetően egy NATO-járműoszlop volt; a támadásban tucatnyi afgán civil és legkevesebb öt külföldi katona vesztette életét. A sebesültek száma ötven körül van.
Narancssárga jelzésű árvízriadó van érvényben kedden Románia nyugati részén, a Bánságban, miután az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék esett.
Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról - jelentette be a szlovák nemzetbiztonsági tanács keddi ülése után Robert Fico. Orbán Viktor szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák választáson induló nemzeti pártok folyamatosan provokálják és provokálni is fogják Magyarországot, "mi…
Robert Fico szlovák miniszterelnök egyebek mellett azzal riogat, hogy azoktól a polgároktól, akik felveszik a magyar állampolgárságot, megvonják a szlovákot.
A thaiföldi ellenzék vezetői elfogadták kedden, hogy a parlament felsőházának közvetítésével kezdjenek ismét tárgyalásokat a kormánnyal. A kabinet ugyanakkor elutasította a vörösinges tüntetők tűzszüneti felhívását.
Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról - jelentette be a szlovák nemzetbiztonsági tanács keddi ülése után Robert Fico.
Lengyelországban eddig négy emberéletet követeltek az ország déli részét sújtó áradások, s az elmúlt 24 órában mintegy kétezer embert kellett kitelepíteni otthonából - közölte kedden délelőtt a belügyminisztérium.