A szlovák külügyminiszter azt állítja: Pozsonynak jelzései vannak arról, hogy a külföldi magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő budapesti kezdeményezés nemcsak Szlovákiában, de másutt is negatív visszhangot váltott ki.
Oroszországnak nem áll szándékában támadást indítani más országok ellen fekete-tengeri hadiflottájának az ukrajnai Szevasztopolban lévő haditengerészeti támaszpontjáról - közölte Dmitrij Medvegyev orosz elnök kedden Kijevben.
Nem jött létre a kedd délelőttre jelzett találkozó a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a szlovák kulturális minisztériumnak a nyelvtörvény betartását ellenőrző csoportja között az MKP magyar nyelvű óriásplakátjaival kapcsolatban.
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nem számít arra, hogy a kettős állampolgárság budapesti megszavazása a szlovákiaihoz hasonló "ultranacionalista" ellenkezést vált majd ki a román politikusokból.
Megerősítette Szlovákia elsőrendű befektetői adósbesorolásait kedden a Fitch Ratings, amely szerint az "elődjénél kevésbé piacbarát" Smer-kormány jó eséllyel hatalmon marad a júniusi választásokon.
Bejelentése ellenére nem vizsgálódott kedden a szlovák kulturális minisztérium ellenőrző csoportja a Magyar Koalíció Pártjánál - mondta el Dunajszky Éva, az MKP szóvivője az Inforádiónak. A szlovákiai magyarok által csak nyelvrendőrségnek nevezett szervezetnél feltehetőleg bepanaszolták a magyar pártot.
A hivatalos alakuló ülés ugyan szerdán lesz, amikor a május 6-án megválasztott alsóházi képviselők leteszik esküjüket, a törvényhozók azonban már kedden összeültek, hogy megválasszák a ház elnökét.
"Az államnyelv használata a magyar tannyelvű iskolákban abszolút nem kielégítő" - jelentette ki Ján Mikolaj keddi pozsonyi sajtóértekezletén, amelyen az idei érettségik színvonalát értékelte.
Külföldön modellnek tekintik a költségvetési deficit magyarországi csökkentését - közölte az MTI-vel telefonon a magyar külügyminiszter, aki felkérésre a gazdasági válság magyar tanulságairól tartott vitaindítót kedden a madridi EU-Latin-Amerika csúcstalálkozón.
Egy szlovák ellenzéki politikus szerint magyar-szlovák kerekasztalt rendez az Európai Néppárt (EPP) május végéig a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról.
A Slobodan Milosevic néhai szerb diktátor alapította, igaz, az egykori vezér halála óta jelentősen átalakult Szerbiai Szocialista Párttal (SPS) kötött szövetséget kedden a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ).
Már több mint ezer amerikai katona halt meg a 2001-ben kezdődött afganisztáni háborúban - állapította meg a The New York Times azután, hogy egy keddi kabuli öngyilkos merényletben öt amerikai is életét vesztette.
Tálib fegyveresek támadást indítottak a NATO-vezetésű nemzetközi erők Észak-Afganisztánban lévő bagrami támaszpontja ellen szerdára virradóra - közölte a NATO, hozzáfűzve, hogy öt katonája megsebesült.
A nemzetközi pénzügyi válság a német kormányra is hatással volt. Különösen a kancellár pozícióját rendítette meg a Görögország megsegítése kapcsán tanúsított következetlen magatartása, ami tovább gyengítette a keresztény-liberális koalíció belső vitái következtében amúgy is vitatott pozícióját.
Független vizsgálóbizottságot állít fel Barack Obama, hogy feltárják, mi vezetett a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófához, s kiket terhel a felelősség a súlyos környezetszennyezést okozó balesetért.
Bernard Kouchner francia külügyminiszter volt vasárnap délután a kalauza az Élysée-palotában a huszonnégy éves Clotilde Reissnek, akit alig néhány órával repülőgépének leszállása után Nicolas Sarkozy elnök fogadott. Ahhoz képest, hogy a párizsi diplomácia hónapokig fáradozott a leány kiszabadításán, az audiencia alig húsz percet tartott, és az államfő néhány banális mondaton túl nem is…
Legalább 19 személy meghalt és 52 megsebesült az idei év legsúlyosabb NATO-ellenes merényletében, Kabulban. Az öngyilkos akciót a parlament és más kormányzati épületek közelében hajtották végre.
Lángokban áll a bangkoki tőzsde épülete és a thaiföldi főváros több bevásárló központja is - közölte a tűzoltóság szerdán, nem sokkal azután, hogy a hadsereg visszafoglalta a vörösinges tüntetők által hat hete megszállva tartott belvárosi negyedet. A katonák páncélosok fedezetében hatoltak be a táborba, legalább öt ember, köztük egy olasz újságíró életét vesztette, többen megsebesültek. A tüntetők…
Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról - jelentette be a szlovák nemzetbiztonsági tanács keddi ülése után Robert Fico. Orbán Viktor leendő kormányfő erre azt közölte, a szlovák választáson induló nemzeti pártok folyamatosan provokálják és provokálni is fogják Magyarországot, "mi…
Az Egyesült Államok beterjesztette kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a többi állandó tag által támogatott határozattervezetet, amely új, a korábbiaknál keményebb szankciókat helyez kilátásba Irán ellen.
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ellenzi a magyar állampolgárság megadását a határon túli magyaroknak - írta szerdai számában a Gandul című napilap.
Tálib fegyveresek támadást indítottak a NATO-vezetésű nemzetközi erők (ISAF) Észak-Afganisztánban lévő bagrami támaszpontja ellen szerdára virradóra - közölte a NATO, hozzáfűzve, hogy öt katonája megsebesült.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megerősítette, hogy a hatok között egyetértés van az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) Iránnal kapcsolatos új határozat-tervezetének kérdésében - jelentette be az orosz külügyminisztérium közleményében szerdán.
Az Európai Néppárt (EPP) elnökének nincs közlendője azzal a hozzá intézett szlovák kereszténydemokrata kéréssel kapcsolatban, hogy szervezzen az EPP keretein belül kerekasztal-megbeszélést az állampolgárságról szóló magyar törvény tervezett módosításáról - utasította vissza az MTI tudósítójának érdeklődését szerdán Wilfried Martens EPP-elnök szóvivője.
A személyzethez nem tartozó idegenek is voltak a lengyel kormánygép pilótafülkéjében, mielőtt az a lengyel elnökkel, hitvesével és más magas rangú utasokkal a fedélzetén április 10-én lezuhant volna Szmolenszknél - közölte szerdán Moszkvában az Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK) elnöke.
Magyar-szlovák kormányfői találkozót kezdeményezett szerdán Szlovákia a magyarországi kettős állampolgársági törvénytervezet miatt - jelentette be Robert Fico, miniszterelnök a kormány ülése után szerdán Pozsonyban.
A román rendfenntartó erők adatai szerint mintegy 30 ezren tüntetnek Bukarestben szerda délelőtt a kormánypalota előtti téren, a román kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozva.
Iszlámábádban tárgyal a pakisztáni hatóságokkal Barack Obama amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója a New York-i Times Square-en elkövetett merényletkísérlet ügyében - közölte szerdán az Egyesült Államok iszlámábádi nagykövetsége.
Megszavazta szerdán a román képviselőház az átvilágítási törvényt, amely megtiltja a volt kommunista vezetőknek, hogy a következő öt évben állami tisztségeket töltsenek be.
Az Európai Unió katasztrófavédelmi gépezetének beindítását kérte Lengyelország szerdán az országot sújtó árvíz miatt, és több EU-tagállam máris a segítségére sietett - jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivőjen szerdán.
A székelyföldi Kézdivásárhelyen ismeretlen személyek hat marosvásárhelyi fiatalt - köztük három újságírót - bántalmaztak, akik azt állítják, hogy a támadók azért kezdtek ki velük, mert magyarul beszéltek.
A francia minisztertanács szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely betiltaná a muzulmán nők testét és arcát eltakaró öltözet viselését nyilvános helyeken.
A francia minisztertanács szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely betiltaná a muzulmán nők testét és arcát eltakaró öltözet viselését nyilvános helyeken.
Franciaországban elfogadta a minisztertanács azt a törvénytervezetet, amely betiltaná a muzulmán nők testét és arcát eltakaró öltözet viselését nyilvános helyeken. A tervezet júliusban kerül a parlament elé.
Orosz szakértők szerint Lech Kaczynski gépének katasztrófájakor a pilótafülkében tartózkodott Andrzej Blasik, a lengyel légierő főparancsnoka és Mariusz Kazana, a diplomáciai protokollszolgálat vezetője. Ráadásul a TU-154-es 15 méterrel a leszállópálya szintje alatt repült - közölték a csütörtöki moszkvai lapok, felhívva a figyelmet az orosz és a lengyel értékelés közötti eltérésekre.
Magyar-szlovák kormányfői találkozót kezdeményezett szerdán Szlovákia a magyarországi kettős állampolgársági törvénytervezet miatt - jelentette be Robert Fico miniszterelnök a kormány ülése után szerdán Pozsonyban.
Budapest kettős állampolgárságot kínál a magyaroknak címmel számolt be szerdán a Le Figaro című francia konzervatív napilap az Országgyűlés elé hétfőn beterjesztett törvényjavaslatról.
A legnagyobb szlovák ellenzéki párt készen áll arra, hogy amennyiben a júniusi parlamenti választások után döntési pozícióba kerül, a lakosság szankciókkal való ijesztgetése nélkül rendezze a magyarországi kettős állampolgársági törvénytervezetről kirobbant magyar-szlovák vitát.
Romániában anyanyelvükön tanulhatják az ország földrajzát és történelmét is a nemzeti kisebbségekhez tartozó gyermekek - döntött a bukaresti törvényhozás alsóháza.
Az Európai Unió katasztrófavédelmi gépezetének beindítását kérte Lengyelország szerdán az országot sújtó árvíz miatt, és több EU-tagállam máris a segítségére sietett - jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivőjen szerdán.
A hatalomgyakorlás "forradalmi" átalakítását, a hatalmi jogkörök decentralizálását ígérte szerdán a brit kormány, amely szerint a választóknak beleszólásuk lesz abba is, hogy a parlament mely felesleges törvényeket szüntesse meg.
Fordulópontként értékelte a bangkoki ellenzéki tüntetés szerdai erőszakos felszámolását Balogh András, Magyarország thaiföldi nagykövete az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.
Kirgizisztánban rendkívüli állapotot és éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el az ország déli részén fekvő Dzsalálábádban ó kiújult etnikai összecsapások miatt. A városban ketten meghaltak és hatvanan megsérültek a kirgizek és üzbégek összecsapásaiban.
Bangkokban és Thaiföld 23 tartományában estétől kijárási tilalmat rendeltek el, miután zavargások és gyújtogatások kezdődtek a fővárosban és az ország északi részén. A harcok azután újultak ki, hogy a biztonsági erők halálos áldozatokat is követelő összecsapásokban visszafoglalták Bangkok egyik központi negyedét az ellenzéki tüntetőktől. A tiltakozók négy vezetője megadta magát.