A Fidesz határozottan felszólítja Gyurcsány Ferencet, vonja vissza Draskovics Tibor jelölését az igazságügyi miniszteri posztra - mondta a Fidesz alelnöke vasárnap Budapesten. A Fidesz szerint Draskovics Tibor nevéhez több kétes ügy is kapcsolódik, így ilyen előéletű ember nem kerülhet ebbe a pozícióba - közölte Varga Mihály sajtótájékoztatón.
A Fidesz határozottan felszólítja Gyurcsány Ferencet, vonja vissza Draskovics Tibor jelölését az igazságügyi miniszteri posztra - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke vasárnap Budapesten.
Az ellenzéki párt követeli, hogy a kormányfő vonja vissza Draskovics Tibor jelölését az igazságügyi miniszteri posztra, mert nevéhez több kétes ügy is kapcsolódik.
Az osztrákok világbajnoka, Mario Matt nyerte az alpesi sí Világkupa-sorozat férfi műlesikló versenyét Zágrábban. A második helyen a hazai kedvenc Ivica Kostelic, a harmadikon pedig a győztes honfitársa, Reinfried Herbst végzett.
Nyolc civil szervezet összefogásával tartottak biciklis felvonulást Budapesten a levegőszennyezés ellen; a szervezők petíciót adtak át Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek. Mezei Csaba, a...
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető apja Franciaország második világháborús hőse, Albert Preziosi korzikai vadászpilóta; a földközi-tengeri szigeten már harminc éve terjedő legendát a héten a bakchich.info nevű hírportál dobta be a francia köztudatba.
Fontos, hogy minél többen vegyenek részt a március 9-i népszavazáson azok közül, akik nemmel akarnak voksolni - közölte Gusztos Péter, a SZDSZ ügyvivője vasárnap Szegeden. "Érdemes elmenni azoknak is, akik nemmel voksolnak, mert szavazatuknak komoly súlya van" - mondta a liberális politikus sajtótájékoztatóján.
Szerbia elítélte Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását, röviddel azután, hogy a pristinai parlament vasárnapi rendkívüli ülésén közfelkiáltással kinyilvánította Koszovó függetlenségét...
Ha bebizonyosodik, hogy szervezett választási csalás történt a Szabad Demokraták Szövetségének tavalyi elnökválasztásán, új tisztújító küldöttgyűlést fognak összehívni - jelentette ki Gusztos Péter ügyvivő vasárnap Szegeden.
A már pekingi résztvevő Mészáros Anett osztrák ellenféllel száll szembe súlycsoportja bronzmérkőzésén a 43. OTP Bank női cselgáncs Hungária Kupán. Az Atomerőmű SE 70 kg-os kiválósága a harmadik helyért Silvia Schlagnitweitet kapta ellenfélül, aki - hozzá hasonlóan - ugyancsak nyert már bronzérmet Európa-bajnokságon.
Egy újabb énekest gyilkoltak meg Mexikóban, vélhetően drogcsempészek. Alfaro Pulido, az egyik helyi zenekar fejbelőtt énekesének holttestét Tijuana észak-mexikói határvárosban találták meg a napokban.
A Fidesz határozottan felszólítja Gyurcsány Ferencet, vonja vissza Draskovics Tibor jelölését az igazságügyi miniszteri posztra - mondta a Fidesz alelnöke vasárnap Budapesten. A Fidesz szerint...
Moszkva szerint az Egyesült Államok a Földre zuhanó műhold szétlövésének ürügyén műholdelhárító rakétát akar kipróbálni. Washington a múlt héten jelentette be, hogy a becsapódás elkerülése érdekében megsemmisíti a tönkrement és lezuhant kémműholdat.
Magyarország fontosnak tartja, hogy a függetlenségét kikiáltó Koszovó tartsa be az Ahtisaari-tervben foglaltakat, egyebek mellett biztosítsa a kisebbségi jogokat - hangsúlyozta Göncz Kinga külügyminiszter az MTI-nek vasárnap eljuttatott közleményében.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali összehívását kérte vasárnap Moszkva Koszovó ügyében. Az orosz külügyminisztérium közleményben utasította el a koszovói függetlenség kinyilvánítását, s a...
A kormány nem foglalkozik a népszavazási kérdésekkel, és nem biztatja az embereket arra, hogy szavazzanak nemmel március 9-én - közölte az MSZP szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint az MSZP retteg a népszavazástól.
Szávay Ágnest a 13. helyen emelték ki a hétfőn kezdődő, 2,5 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás női tenisztornán. A világranglistán 18. magyar kiválóság a viadal honlapja szerint a japán Szugijama Ai ellen kezd a 64-es főtáblán, riválisa jelenleg 42. a WTA-rangsorban.
A pristinai parlament vasárnapi rendkívüli ülésén közfelkiáltással kinyilvánította Koszovó függetlenségét Szerbiától. Fatmir Sejdiu elnök, Hashim Thaci miniszterelnök és Jakup Krasniqi házelnök ezután aláírták a "független és demokratikus állam" megalakulásáról szóló nyilatkozatot.
Valóban súlyosan mérgező brómciánt tartalmazott az a "Brómcián" feliratú doboz, amelyet február 14-én találtak az egri kórházban - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t. tartalmazott az a "Brómcián" feliratú doboz, amelyet február 14-én találtak az egri kórházban - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
A Fidesz határozottan felszólítja Gyurcsány Ferencet, vonja vissza Draskovics Tibor jelölését az igazságügyi miniszteri posztra - mondta a Fidesz alelnöke vasárnap Budapesten.
A szerb állam Koszovóban marad, hogy lehetővé tegye a normális életet a szerb és a Szerbiához lojális polgároknak - jelentette ki vasárnap a Kosovska Mitrovicában tartózkodó Slobodan Samardzic, a koszovói ügyekért felelős szerb miniszter.
Kútba zuhant és meghalt egy idős férfi a Szabolcs megyei Csengeren vasárnap - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A kiérkező tűzoltók már csak a szerencsétlenül járt férfi holttestét...
Fegyvert fogott egy taxisra és úgy vitette magát a rendőrségre egy 15 éves körözött lány Nyíregyházán. Az eset még pénteken történt, de csak vasárnap számolt be róla a rendőrség.
Az MDF abban érdekelt, hogy Magyarország a parlamenti pártok és a kormány közötti konszenzus alapján ismerje el a független Koszovót - hangsúlyozta Kerék-Bárczy Szabolcs, a Magyar Demokrata Fórum...
A Fidesz üdvözli a koszovói függetlenségi nyilatkozatot, a párt szerint Magyarországnak az Európai Unió meghatározó államaival együtt kell elismernie az új államot - mondta Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa.
Egy drága ausztrál magániskolába akarta beíratni a fiait, ezért adta el Heather Millsszel lefolytatott, maratoni szeretkezéseinek történetét a brit bulvársajtónak Tim Steel.
Nyakó István szerint az SZDSZ belügye, hogy történtek-e szabálytalanságok a tavalyi elnökválasztáson és tisztújításon. Az MSZP szóvivője erről egy kérdésére válaszolva beszélt budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap.
Tollaslabdában megszakítás nélkül 12., összesítésben 17. bajnoki címét szerezte meg a DEAC-Hajdú Gabona-DTC együttese, miután a csapatbajnokság fináléjában 5-4-re jobbnak bizonyult a fővárosi Honvéd Zrínyi SE-nél.
Már nemcsak az ország keleti felében, de a fejlettebb régiókban sem tudják pótolni a nyugdíjas korú orvosokat. Győr-Moson-Sopron megyében többen nyugdíjas korban is továbbviszik a praxisukat, mert az önkormányzatok nem tudják megoldani a helyettesítést.
Kemény Dénes a jövő hét pénteken induló Volvo Kupáról és a magyar csapat ellenfeleiről számolt be a Pont FM rádiónak. A vízilabdás fiúk számára külön tétet jelenthet majd a meccseken, hogy a szövetségi kapitány a tornán folytatja az olimpia keret kiválasztását.
Szlovákia egyelőre nem ismeri el Koszovó önállóságát - erősítette meg a korábbi szlovák álláspontot vasárnap az egyik kereskedelmi televízióban Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettes.