Több ember megsérült, amikor délelőtt két autó ütközött össze a 7-es főúton, Galambok közelében - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A kilencéves dunaújvárosi kislány albínónak született, de Eliza nem bánkódik. Nagy tervei vannak és színpadra vágyik. Ő így különleges, de sajnos betegsége miatt nagyon rosszul lát. Még télen is napszemüveget kell viselnie.
Igen! Igent mondunk az esélyteremtésre. De, hol van a magyar társadalom 98 százalékának esélyegyenlősége a szocialista nagykapitalistákkal szemben? Igen! A tulajdonhoz juttatás helyes gondolat. De hol van már az állami tulajdon nagy része? Nem tudom elhessegetni: miután eltüntették a 90 százalékát, most 1 százalékot ígérnek az embereknek, hogy ne feszegessék: hova tűnt a 90 százalék…
A házelnök szerint még idén jó lenne lezárni az Európai Unióban a Lisszaboni Szerződés ratifikációját, hogy az, a 2009-es európai parlamenti választások előtt hatályba léphessen.
Gyurcsány Ferenc beszédével elkezdődött az MSZP választmányának zárt ülése szombaton Budapesten. A miniszterelnök várhatóan a kormány és a szocialista párt előtt álló feladatokról ad tájékoztatót. Az évértékelő után korreferátumot tart Veres János pénzügyminiszter, Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter, Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Juhász Ferenc, az MSZP…
Egy orosz teherszállító hajót fogott el az észak-koreai parti őrség szombaton a Japán-tengeren. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy miért. Moszkvai jelentések szerint a hajót a koreaiak átvizsgálták, majd pedig egy közeli kikötőbe kísérték. A fedélzeten 25 fős legénység tartózkodik.
Régóta ismert tudományos tény, hogy a zöldség(lé)- és gyümölcs(lé)fogyasztás fordított összefüggést mutat számos krónikus megbetegedés, többek között a szív- és érrendszeri betegségek, valamint egyes daganatok kialakulásának kockázatával.
Nyomozást rendelt el a népszavazással kapcsolatos, Nyírbátor környéki voksvásárlásra utaló telefonok ügyében a rendőrség - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.
Meztelenre vetkőzött modell blokkolta le a forgalmat csütörtök reggel, Londonban. A Selfridges áruház kirakatában ülő pőre szépség 16 autóbalesetet okozott alig egy óra alatt.
Negyvenöt ember megsérült egy személy- és egy tehervonat ütközésében szombaton Törökországban. A baleset a török fővárostól, Ankarától 400 kilométerre keletre történt az Ankara-Malatya vonalon. A két vonat lassan haladt az ütközés előtt ennek köszönhető, hogy az esetnek nincs életveszélyes sérültje. A sebesülteket három térségbeli kórházban ápolják.
Nem változik április elsejétől a lakossági gáz ára - erősítette meg a Népszabadság információját Ábrahám Gergely, a gazdasági tárca szóvivője. Ábrahám Gergely ismertette: a Magyar Energia Hivatal m...
A Fidesz szerint 2013 és 2020 között több mint 300 ezer idős ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem lesz, vagy nagyon kevés lesz a nyugdíja - közölte az ellenzéki párt szakpolitikusa.
A jövőről szólva szívet-lelket melengetett. Ismerhette a hölgy, ki szent áhítattal csettintett a karzaton: „Feri, te csodás! Oly szépen beszélsz, hogy még a virágok is kinyílnak a csillárokon!”.
Működésképtelenné válhat a Pécsi Nemzeti Színház, mert a szocialista városvezetés a tavalyinál is kevesebb pénzt ad az intézménynek idén. A színház 2007-ben is csak úgy tudta megtartani operatagozatát, hogy 10 százalékos létszámleépítést hajtott végre. Az újabb megszorítást azonban már nem tudják kigazdálkodni.
A nagy sebességű internetes adatátvitel kiszolgálására Japán kísérleti távközlési műholdat bocsátott fel szombaton. A H2A típusú hordozórakéta a Tokiótól 1200 kilométerre délre kiépített Tanegasima űrközpontról indult fedélzetén a 2,7 tonnás Kizuna (Szelek) nevű műholddal. A szputnyik - azt követően, hogy Föld körüli pályára állt - három antennával veszi célba majd Japánt, a délkelet-ázsiai és a…
A Fővárosi Önkormányzatnak nem csak a szmogriadó határértékeit meghaladó légszennyezés esetén kell intézkedéseket hoznia, hanem akkor is, ha a porszennyezés egy évben 35 napon túl meghaladja az egészségügyi határértéket. Ez Budapesten ebben az évben már megtörtént.
113 éves korában meghalt a legidősebb japán - közölte az asszonyt ápoló idősek otthonának egyik illetékese szombaton Nangokuban. Tsunejo Tojogana tavaly augusztusban lett a legidősebb japán ember: az asszonyt a héten kellett egy nangokui kórházba vinni, miután alig evett valamit.
Orbán Viktor országjárásának ötödik napján Nyíregyházára utazott. A Fidesz elnöke a Jósa András kórházba látogatott. "Az orvosok álláspontja meglehetősen egyértelmű volt Nyíregyházán: társadalmi megállapodás nélkül nem lehet kijutni a jelenlegi helyzetből" - tolmácsolta a Fidesz elnöke a megbeszélés eredményét.
Megerősítő pártszavazást kér az MSZP tagságától új programjához Gyurcsány Ferenc, és ezt be is jelentette az országos választmány szombati ülésén. A pártelnök-miniszterelnök most tartja évértékelő beszédét.
Legkevesebb 32 ember halálát okozták az árvizek és földcsuszamlások a Fülöp-szigeteken, s a manilai kormány katasztrófavédelmi hivatalának szombati közlése szerint további tízen eltűntek, illetve...
Házi őrizetbe helyezte a bíróság szombaton az Il Ferro egyik korábbi tulajdonosát, akit csütörtökön fogtak el a Vám- és Pénzügyőrség nyomozói - mondta el Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.
A Symbol Budapest megnyitása alkalmából rendezett farsangi bálon az orvosnak öltözött Sebeők János arról beszélt a Velvetnek, hogy a rapkorszaka után most új műfajjal próbálkozik.
Feldúlták egy roma család házát és gyalázkodó, fenyegető feliratokat festettek a ház falára a Borsod megyei Putnokon - mondta a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa....
A Professzorok Batthyány Köre arra hív fel mindenkit, hogy menjen el a március 9-i népszavazásra és három igennel szavazzon - mondta Náray-Szabó Gábor, a kör vezetője a témában Budapesten tartott konferenciát követően szombaton.
Gyurcsány Ferenc szerint a történelmileg helyes útra a Fidesz előbb talált rá, mint a baloldal, de miközben a Fidesz egyre inkább távolodik, és mára lényegében teljesen letért erről az útról, addig - cikkcakkokkal és viták, belső konfliktusok árán - a baloldal egyre inkább rátalál erre a közelítésre. A miniszterelnök erről szóló, Baloldali polgárosodás című írása a Népszava szombati számában…
Megrázó ereje lehet a kormány számára a március 9-i igeneknek – közölte szombati sajtótájékoztatóján Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa. Hozzátette, ha az igenek győznek, a kormányzatnak meg kell változtatnia az egészségügyben folytatott „romboló stratégiáját”.
A jó megjelenés első velejárója az öltözék.A jó ízlésű ember idegenkedik a hivalkodástól, és a kirívótól. Gyakran látni lányokat, asszonyokat lehetetlenebbnél-lehetetlenebb kreációkban járni. Legjobb ruhadarabjaikat hordják, de nem a megfelelő összhangban. A csinos öltözet a művészien megkomponált képet juttatja eszünkbe, ahol minden a helyén van.
Az Európai Parlament magyar néppárti delegációjának vezetője szerint Magyarország kevesebb forráshoz jutna, ha az unió költségvetésében csökkentenék a mezőgazdasági támogatásokat a kutatás-fejlesztés javára.
Az ellenzéki vezetésű megyéket bünteti a kormány - mondta el a Hír Televíziónak Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke. A nemrég megjelent Agóra pályázat az első jelentősebb uniós forrás, amelyből művelődési intézményeket újíthatnának fel, illetve továbbépíthetnék kulturális központjaikat az önkormányzatok.
Koszovó függetlenségének nemzetközi elismerése és a NATO ellen tüntetett mintegy ezer ember az orosz főváros, Moszkva központjában szombaton. A megmozduláson Gennagyij Zjuganov, az...
Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke szerint a több-pénztáras rendszer bevezetése után várhatóan egyre többet kell fizetni az ellátásért.
A hatóságok felkutatják azokat, akik részt vettek az amerikai nagykövetség és más külföldi képviseletek, illetve érdekeltségek elleni belgrádi támadásokban - jelentette be szombaton a szerb legfőbb ügyész. Slobodan Radovanovic közleményében tudatta, hogy bizonyítékokat gyűjtenek és azonosítják a tetteseket. A rendőrség korábban közölte, hogy 200 személyt állított elő a csütörtök esti belgrádi…
Az előrejelzések szerint körülbelül 300-500 ezer nyugdíjasnak egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés nyugdíja lesz a 2013-tól 2020-ig terjedő időszakban - erről a fideszes Iván László beszélt.
Ha a választók a népszavazáson nem törlik el a vizitdíjat, akkor a kormánynak nincs is más lehetősége, mint annak felemelése, mert az új biztosítási rendszer jóval drágábban fog működni, mint a korábbi. Ezt a pénzt pedig az egészségbiztosítási kasszából kell előteremteni - mondta szombati fővárosi sajtótájékoztatóján Mikola István, fideszes országgyűlési képviselő.
Az alábbi kisfilm a Greenpeace harcát mutatja be földön, vízen, levegőben. A cél egyértelmű: gyermekeink is ugyanazt lássák a Földből mikor felnőnek, mint mi.