2008. február 27. szerda

febr. 27
11:52
Sikeres misszió Észak-Koreában (HírTV)
Az észak-koreai állami sajtó dicsérte a New York-i Filharmonikusok phenjani koncertjét. A történelminek nevezett eseményt a kommunista államban, az Egyesült Államokban és a világ több országában is élőben közvetítették.
febr. 27
11:52
A kislakások hódítanak (Privátbankár)
Tavaly több mint 36 ezer befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt és több mint 44 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
febr. 27
11:53
Sarkozy vérig sértette a brit királynőt (BorsOnline)
Hatalmas vihart kavart Nicolas Sarkozy francia államfő bejelentése, miszerint egy éjszakánál többet nem kíván II. Erzsébet királynő windsori rezidenciáján tölteni. Tette mindezt azok után, hogy a királyi ház kifejezetten a francia államfő és felesége, Carla Bruni kedvéért szervezte a programot.
febr. 27
11:54
USD-ZAR Emelkedö dél-afrikai fogyasztói árak (HírTV)
Januárban 9,3%-kal emelkedtek a dél-afrikai fogyasztói árak, meghaladva ezzel a változatlan +9,0%-os elörejelzést. Az USD-ZAR-t 7,4827-en jegyzik. Az inflációs adatok mellett a dollár gyengeségéböl is profitál a rand. Támogatások 7,4574-nél és 7,4000-nél találhatók. 14.30 órakor teszik közzé az amerikai tartós fogyasztási javak januári megrendeléseit, ahol -4,0%-os értékkel számolnak a…
febr. 27
11:54
Nem lesz rendkívüli ülés a Déli Áramlatról (Privátbankár)
Nem hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését  a Déli Áramlat gázvezetékről szóló orosz-magyar megállapodás aláírása miatt. Ezt Mandur László, az Országgyűlés alelnöke jelentette be a Házbizottsá...
febr. 27
11:56
Tarlós: A főváros vezetése összeomlott (HírTV)
A fővárosi Fidesz azt követeli a főpolgármestertől, hogy vonja vissza a BKV teljesítményét szabályozó paraméterkönyv tervezett módosítását, kezdeményezzen szakmai egyeztetést az ügyben és biztosítsa a város működését - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Tarlós István.
febr. 27
11:57
Nem lesz rendkívüli ülés a Déli áramlat miatt (Blikk)
febr. 27
11:57
Fegyverkereskedőket fogtak el a Józsefvárosban (Gondola)
A rendőrség terrorelhárító szolgálata a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályával közösen kedden késő este őrizetbe vett egy józsefvárosi lakásban két személyt; mindkettőjüket lőfegyverrel és...
febr. 27
11:57
MR - új kuratóriumi elnök (Kreatív Online)
Rangos Katalint, az MTV A szólás szabadsága című műsorának főszerkesztőjét választotta meg az Országgyűlés a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökévé. Helyét a köztévénél megbízott vezetőként Kardos Ernő veszi át, aki új megbízása mellett az Este című műsort is tovább szerkeszti.
febr. 27
11:57
Nem lesz rendkívüli ülés a Déli áramlat miatt (Alternatív Energia)
Nem hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését a Déli áramlat gázvezetékről szóló orosz-magyar megállapodás aláírása miatt. Ezt Mandur László, az Országgyűlés alelnöke jelentette be szerdán a házbizottság rendkívüli ülése után. Elmondta: a testület ülésén nem volt egyetértés a kérdésben, ezért a külföldön tartózkodó házelnököt helyettesítve, nem hívja össze a rendkívüli plenáris ülést.…
febr. 27
12:03
Postarablási kísérlet Tatabányán (Gondola)
Két álarcos férfi próbált fegyverrel kirabolni egy postát Tatabányán; egyikük már átvette volna a pénzt az alkalmazottaktól, amikor a társa kimenekült az épületből és magával vitte a bankók...
febr. 27
12:03
Kincses: Wass Albertnek nincs köze a gyilkosságokhoz (HírTV)
Várhatóan március 10-én derül ki, elfogadja-e a Kolozs megyei ítélőtábla Kincses Előd ügyvéd Wass Albert rehabilitációját célzó per-újrafelvételi kérelmét. A táblabíróság hétfőn véglegesítette az erre vonatkozó iratcsomót – számolt be a marosvásárhelyi ügyvéd. Mint hangsúlyozta, dokumentumok bizonyítják, hogy a Wass családnak nincs köze az 1940-es vasasszentgotthárdi gyilkosságokhoz.
febr. 27
12:03
Piac és Profit - az Adaptive Mediával dolgozik (Kreatív Online)
A Piac és Profit Kiadó kiadta online reklámértékesítési feladatait. Az Adaptive Media február 25-től értékesíti a Piacesprofit.hu, valamint további négy site felületét az ügynökségeknek.
febr. 27
12:03
A Fidesz puccsszerű megállapodást emleget (Alternatív Energia)
A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy csütörtökön ne írja alá a Déli Áramlat megépítéséről szóló szerződést - mondta a külügyi bizottság fideszes elnöke a három érintett bizottság összevont ülését követően, a Parlament épületében. "Parlamenti jóváhagyás hiányában arra szólítjuk fel Gyurcsány Ferencet, hogy a holnapi napon semmiképpen ne írja alá a Déli Áramlatról szóló szerződést;…
febr. 27
12:07
Szerda este minden eldőlhet (Infostart)
Szerda este eldőlhet az olasz bajnokság: ha az Inter hazai pályán legyőzi első számú, mondhatni egyetlen riválisát, az AS Romát, 12 pontos, gyakorlatilag behozhatatlan előnyre tesz szert. Ám ne feledjük, éppen az AS Roma az egyetlen olasz csapat, amely ellen a bundabotrány óta negatív Roberto Mancini csapatának mérlege. A legutóbbi bajnoki vereségét az Inter, még tavaly, április 18-án, éppen a…
febr. 27
12:08
MNV - pr-partnert is keres (Kreatív Online)
A reklám-, média- és nyomdai feladatok meghirdetése után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) újabb kiírást jelentetett meg. A Közbeszerzési Értesítő szerint a társaság olyan ügynökséget keres, amelyet pr-tevékenységgel és rendezvényszervezéssel bíz meg nettó 83 millió forint értékben.
febr. 27
12:08
A banki csőd ártalmas az egészségre (Gondola)
Ha egy fejlett országban beüt a banki csőd, az infarktusok száma átlagosan 6,4 százalékkal emelkedik - mutatták ki a Cambridge-i Egyetem szakemberei, akik elsők között vizsgálták ezt a fajta...
febr. 27
12:08
USD-CAD Fisher figyelmeztet az inflációra (HírTV)
Richard Fisher ma ismét aggodalmát fejezte ki az amerikai infláció alakulását illetöen. Fisher volt az egyetlen Fed-tag, akik legutóbb a kamatcsökkentés ellen tette le voksát. A jóval 4% fölötti infláció a fogyasztók és a vállalkozások növekvö inflációs elvárásaihoz vezet. Ezáltal csökkennek a reálbérek, ami csökkenti a fogyasztást. Ezzel együtt csökkennek azon polgárok reáljövedelmei, aki…
febr. 27
12:08
"A Fidesznek Oroszország-fóbiája van" (Alternatív Energia)
A Fidesznek semmilyen szakmai érve nincs arra, miért nem támogatja a Déli Áramlat gázvezetékről megkötendő szerződést, inkább csak Oroszország-fóbiája van. Erről Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese beszélt szerdán Budapesten újságíróknak.
febr. 27
12:10
Szeméthegyek a Rimán (HírTV)
Háztartási hulladékból, műanyag palackokból álló szennyezés képez torlaszt a Heves megyei Rima folyón, Maklár és Szihalom között, a szakemberek 100 köbméternyire becsülik a szemét mennyiségét – mondta el Csont Csaba, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője.
febr. 27
12:13
Drámai változás az időjárásban: rettenetes szelek jönnek a hideggel (Infostart)
Több mint 100 kilométer/órás széllökésekre kell számítani a hétvégén. Elsősorban vasárnap lesz zivataros és rendkívül szeles az idő. Az ilyen erejű viharok kisebb fákat téphetnek ki.
febr. 27
12:14
Eredeti kompozíciók, különleges átiratok orgonán (HírTV)
Király Csaba orgonista és zongorista az emberi teljesítőképesség határát súroló manuális tudás, a különlegesen gyors tanulási képesség és a nagy zenei vállalkozások embere, aki március 3-i hangversenyét a Művészetek Palotájában Bach és Liszt oeuvre-jének szenteli.
febr. 27
12:14
Nem lesz rendkívüli ülés a Déli Áramlatról (Gondola)
Nem hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését a Déli Áramlat gázvezetékről szóló orosz-magyar megállapodás aláírása miatt - jelentette be Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a házbizottság...
febr. 27
12:19
Százezer tisztázatlan jogviszony az egészségügyben (HírTV)
Százezer embernek még mindig tisztázatlan a jogviszonya a közfinanszírozott egészségügyi ellátásban. A potyautasok eddig csak figyelmeztető levelet kaptak, de mától az APEH is jelentkezhet náluk.
febr. 27
12:25
197 jelölés érkezett a Nobel-békedíjra (Gondola)
Az idei Nobel-békedíjra 197 jelölés érkezett, ami a második legmagasabb szám a kitüntetés történetében - közölte szerdán az oslói Nobel-bizottság egyik tisztségviselője. A titokzatos testület...
febr. 27
12:25
Tarlós szerint összeomlott Budapest vezetése (Alternatív Energia)
Tarlós István követeli Demszky Gábor főpolgármestertől, hogy azonnal vonja vissza a BKV paraméterkönyvének tervezett módosítását; a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetségének vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, hogy véleménye szerint összeomlott Budapest vezetése.
febr. 27
12:25
Újabb bírság a Microsoftnak: most 899 millió euró (Privátbankár)
Az Európai Bizottság újabb rekord összegű bírságot szabott ki a világ legnagyobb számítógépprogram-gyártójára, az amerikai Microsoftra, azzal a váddal, hogy a cég továbbra is megsérti a bizottság 2004...
febr. 27
12:27
Emberi mulasztás miatt volt baj A Társulat SMS-szavazásával (BorsOnline)
Komoly riadalmat okozott A Társulat legutóbbi adásának néhány versenyzőjénél az SMS-szavazás során fellépő probléma. A műsor producere, Rosta Mária időközben kézhez vette a technikai malőrről készült jegyzőkönyvet, amelyből világosan kiderül: a február 25-i adás szavazásának kezdeti szakaszában, egyes versenyzőknél hibás válaszüzeneteket küldtek ki, ám ez a szavazás végeredményét nem befolyásolta.
febr. 27
12:30
Milliárdokat költ tanácsokra a BKV (Blikk)
febr. 27
12:30
Héja Domokos „bevezényelte” magát Milánóba (HírTV)
Milánóban három sikeres koncerten vezényelte Héja Domokos a Giuseppe Verdi Szimfonikus Zenekart. A fiatal karmester többször dirigált már olasz zenekarokat, de Milánóban most vezényelt először.
febr. 27
12:38
Halálért esdekel az eldeformálódott arcú asszony - sokkoló fotóval (BorsOnline)
Ritka tumorban szenved egy francia asszony és emiatt képtelen a normális életre. Teljesen eldeformálódott az arca és szinte már könyörög a francia elnöknek, hogy engedélyezze számára az eutanáziát.
febr. 27
12:40
Hugh Grant a halálos betegeket ápolók mögé állt (Blikk)
febr. 27
12:41
Hugh Grant a halálos betegeket ápolók mögé állt (Gondola)
Hugh Grant kormánytámogatást kért egy, a halálos betegeket otthonukban ápoló brit jótékonysági szervezet számára. A neves brit filmsztár a közelmúltban édesanyját vesztette el...
febr. 27
12:41
Egyre többen állítják, hogy biztosan részt vesznek a népszavazáson (Alternatív Energia)
Egyre többen állítják, hogy biztosan részt vesznek a március 9-i népszavazáson; február közepére 54 százalékra, mintegy négymillióra emelkedett a szavazni akarók száma - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz számára végzett közvélemény-kutatásából. A hetilap internetes oldalán szerdától olvasható, ezer fős minta alapján készült közvélemény-kutatás szerint a jelentős elmozdulás (januárban…
febr. 27
12:42
Hozta a számokat a Paksi Atomerőmű (Privátbankár)
A Paksi Atomerőmű Zrt. 2007-ben az előzetes adatok szerint 8,1 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, a villamosenergia-értékesítés árbevétele 130,4 milliárd forint volt - közölte Hamvas Istv...
febr. 27
12:42
Slota: Orbán "nagymagyar soviniszta, ultranacionalista" (Kripto Akadémia)
A magyarellenességéről ismert Ján Slota szlovák pártvezető kész Budapestre utazni, hogy valamelyik televízió esetleges felkérése nyomán az Orbán Viktor politikájában megtestesülő "veszélyekre" hívja fel a magyar választópolgárok figyelmét.
febr. 27
12:43
A tandíj a középosztály végét jelentheti (Gondola)
Nem csak a mostani árak, hanem a bevezetést követő emelések valóságos pánikot váltanak ki a több gyermeket nevelő tanárok körében.
febr. 27
12:47
Évértékelő beszédek (Gondola)
Mind Orbán Viktor, mind Gyurcsány Ferenc beszédeiben a „szigorú apás” modell által fémjelzett értékvilág köszön vissza (kivéve a 2007-es esztendőt, ahol a miniszterelnök a reform szó túlzott használatával tolta el a progresszív értékek felé a mérlegét).
febr. 27
12:47
Több cég is ellenzi a fővárosi behajtási rendeletet (HírTV)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint több fuvarozó és kereskedelmi érdekképviselet és szövetség is ellenzi a Fővárosi Közgyűlés behajtási rendeletét. Ezért módosítaná, vagy felfüggesztené azt.
febr. 27
12:49
Konyec a 25. Miami Nemzetközi Filmfesztiválon (HírTV)
Rohonyi Gábor első rendezését beválogatták a 25. Miami Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába. Az 54 ország részvételével megrendezett seregszemle, ahol 200 filmet mutatnak be, csütörtökön indul és március 9-ig tart. A pályakezdő rendezők munkái a 25 ezer dolláros fődíjért szállnak ringbe.
febr. 27
12:51
Ellenállni az APEH-nak... (Piac és Profit)
Egy számítástechnikai profilú cég üzletében végzett közös ellenőrzést informatikai szakértők bevonásával az APEH, és a Vám- és Pénzügyőrség.
febr. 27
12:52
Abortusztablettát kevert terhes barátnője italába (Blikk)
febr. 27
12:52
USD-JPY Az eladási stopok oldása (HírTV)
A dollár gyengesége miatt ma jelentösen csökkent az USD-JPY árfolyama. A 106,70-es támogatás átlépése után számos eladási stopot oldottak, ami miatt 106,25-re esett vissza az árfolyam. A következö cél a 106,00-os érték. in-GFX
febr. 27
12:54
Albinó kislány: Segített Elizának a titokzatos jótevő (BorsOnline)
200 ezer forintot postázott tegnap egy fővárosi hölgy, az albinó kislány, Eliza családjának. A kilencéves picur nem lát jól, ezért minden álma az volt, hogy egy olyan zonorája legyen amihez számitógép csatlakoztatható, így a kottát fel lehet nagyítani.
febr. 27
12:54
USD-PLN Izgalommal várják a kamatdöntést (HírTV)
A lengyel Jegybank délutáni kamatöntése elött erösnek mutatkozik a zloty. Azzal számolnak az elemzök, hogy a bank változatlanul 5,25%-on hagyja alapkamatát, azonban néhányak 25 bázispontos emelésre számítanak. A 31 megkérdezett elemzö szerint 16 számol változatlan alapkamattal, míg 15-en emelésböl indulnak ki. Az USD-PLN-t 2,3556-on jegyzik, és továbbra is minimummának közelében mozog. Támogatás…
febr. 27
12:58
Az egészségügyről vitázott Obama és Clinton (HírTV)
Éles szópárbajt vívtak egymással egészségügyi terveikről a demokrata elnökjelöltek, Barack Obama és Hillary Clinton. Egy friss közvélemény-kutatás szerint egyébként kettejük közül csak Obama tudná megverni a republikánusok valószínű jelöltjét, John McCain szenátort.
febr. 27
13:03
Tévékészüléket dobott a kislányra az ötödikről (HírTV)
Tévékészüléket hajított ki ötödik emeleti lakásából egy 26 éves férfi kedden a kelet-szlovákiai Kassán, és a nehéz tárgy éppen egy, az erkélye alatt játszó három és fél éves kislányra esett. Erről a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság tájékoztatta a Független Hírügynökséget szerdán.
febr. 27
13:05
Művészeti kavalkád a Soproni Tavaszi Napokon (HírTV)
Színházi előadásokat, klasszikus és könnyűzenei koncerteket kínál a március 14-én kezdődő Soproni Tavaszi Napok háromhetes eseménysorozata.
febr. 27
13:09
Egyre biztosabb a népszavazás sikere (Infostart)
Egyre többen állítják, hogy biztosan részt vesznek a március 9-ei népszavazáson; február közepére 54 százalékra, mintegy négymillióra emelkedett a szavazni akarók száma - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz számára végzett közvélemény-kutatásából.
febr. 27
13:09
Hajóútvonallal kötnék össze Nagyváradot Gyulával (HírTV)
Öt-hat éven belül,13 milliárd forintos költségvetéssel hajóutat alakítanak ki Nagyvárad és Gyula között - írja szerdai számában a Krónika. Amíg Bihar megyében továbbra is csak tervezési stádiumban van a Sebes-Körös hajózhatóvá tétele, Magyarországon már jelentős előrelépések történtek.

Keresés