Megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését, és előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetőjét. A Fővárosi Bíróság sajtótitkárs...
Bankkártyacsalót fogtak a nógrádi rendőrök Salgótarjánban. A férfi hamis bankkártyákkal több tízmillió forint értékben vásárolt, ebben a rendőrség szerint segítségére volt két helyi műszaki áruház vezetője is - közölte Némedi Gábor, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.
Két ember temetett maga alá lavina csütörtökön a Magas-Tátrában, az egyiket holtan ásták ki a hó alól, a másikat még keresik. Feltételezik, hogy mindketten cseh állampolgárok.
A vasutassztrájk csütörtök déli felfüggesztése után a vonatforgalom folyamatosan és fokozatosan áll helyre; a délutáni órákban az elővárosban, a távolsági IC és gyorsvonati, továbbá a regionális...
A Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékainak összege 16 milliárd 274 millió euró volt január végén, 111 millióval kevesebb a 2007. december végi 16,385 milliárd eurónál - áll a jegybank statisztikai...
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlésének tagjai közleményükben arra kérik az országgyűlési képviselőket, hogy február 11-én az Országgyűlésben az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvénytervezet elfogadását szavazataikkal ne támogassák.
A Nachatel Financial még nem döntött, hogy indul-e a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által a Ferencváros megvételére és Üllői úti ingatlanára hatodszor kiírt pályázaton. Legalábbis erről tájékoztatták a közvéleményt a cég vezetői. A Pont FM rádió Sallai Józsefet a Nachatel képviselőjét kérdezte a tervekről.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint pénteken az ország nagy részén több órára kisüt a nap, az időnként erősen megnövekvő felhőzetből helyenként alakul ki zápor. Az északnyugati,...
Az Eszterházy Károly Főiskola Politológia Tanszéke és a Századvég Politikai Iskola Egri Tagozata február 14-én, 14-18 óra között Fegyverkezés, fegyverzetellenőrzés címmel tart konferenciát a Lyceum Konferenciatermében.
Továbbra is lefelé mozog hosszú távú csökkenö trendjén belül az EUR-CZK árfolyama. Míg a cseh alapkamatot 3,75%-ra emelték az alapkamatot, egyre több jel utal arra, hogy az EKB az év folyamán csökkenti alapkamatát. Az EUR-CZK-t 25,587-en jegyzik. Támogatás 25,539-nél és 25,500-nál, míg ellenállás 25,648-nál és 25,784-nél található. A MACD továbbra is eladásokat jelez. In-GFX
Beszámolót kért a főpolgármester és városüzemeltetési helyettese is a BKV busztenderének hátteréről. Ellenzéki vélemények szerint a buszokat drágán venné a BKV, és egy olyan cég közvetítene, amely kapcsolatba hozható Antal Attila BKV-vezérigazgató fiával.
Megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését és előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetőjét. A Fővárosi Bíróság...
Két kockázati tőkealap, az Arx Equity Partners és a londoni tőzsdén bejegyzett 3i (a 3TS Capital Partners közreműködésével) együttesen 9 millió eurót fektetett az AXON Lízing és Pénzügyi Zrt.-be - mon...
Még csak 14 éves, de már a nagyokat is megelőzi Magyar Vivien, az országos motorcross versenyeken. A győri lány két éve rója a köröket, ugrat a motorral és akár 8-10 métert is repül a levegőben. Jelenleg az országos motorcross bajnokságra készül, amit idén márciusban először rendeznek meg lányoknak.
A vasutassztrájk csütörtök déli felfüggesztése után a vonatforgalom folyamatosan és fokozatosan áll helyre; a délutáni órákban az elővárosban, a távolsági IC és gyorsvonati, továbbá a regionális forgalomban már utazhatnak a vonatokkal - közölte a MÁVINFORM az MTI-vel.
Britney Spears szülei mélységesen aggódnak a kórházi kezelését váratlanul megszakító lányuk miatt és nem értik, hogy miért nem szereznek érvényt a hatóságok az énekesnő egészsége és biztonsága érdekében hozott bírósági döntéseknek.
Közel félmilliárd forint értékben nem fizetett adót egy budapesti autókereskedő, ezért eljárás indult ellene - tájékoztatta az MTI-t Sipos Jenő pénzügyőr ezredes csütörtökön.
Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter szerint a vasutassztrájk értelmét vesztette, véleménye szerint a sztrájkot meghirdető szakszervezet vezetőjének, Gaskó Istvánnak nem maradt más...
Az EKB kamatdöntését követően mélyebbre süllyedtek a vezető nyugat-európai tőzsdék részvényindexei. A frankfurti DAX-30 index 2 százalékra növelte veszteségét kora délután, a párizsi CAC-40 mutató ...
Pelczné Gáll Ildikó országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke szerint káosz, botrányos regionális fejlesztési tanácsi elnökök, 1650 milliárd forintos tanulópénz és alkalmatlan intézményrendszer jellemzi a magyarországi uniós fejlesztéseket.
Gyurcsány Ferenc internetes naplóbejegyzéseiben szakított eddigi hagyományával, az utóbbi hetekben kerüli a belpolitikai események tárgyalását, nem írt sem vasutassztrájkról, sem a szocialisták évnyitó frakcióüléséről, de még a népszavazási kampányról sem. Helyette miniszterelnöki dolgozószobájának átrendezéséről értekezett, melyben nem feledkezett meg arról sem, hogy a helyiség egykor a…
Majdnem hatmillió dollár folyt be a szuperkedd óta Barack Obama kampánykasszájába, szinte kizárólag internetes felajánlásoknak köszönhetően. Obama januárban több mint kétszer annyi pénzt gyűjtött, mint legfőbb pártbeli riválisa, Hillary Clinton, aki a saját vagyonából kényszerült ötmillió dollárt "kölcsön adni" a kampánykasszájának.
"K. P. gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte, J. K. gyanúsítottal szemben házi őrizetet rendelt el" - tudatta a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága
A Kelj fel Jancsi ma reggeli adásában Horváth Ágnes egészségügyi miniszter „rendelt”. A reggeli „ügyfélfogadást” Fiala János irányította. A hallgatók, a Pont FM rádió stúdiójában tartózkodó miniszter asszonytól kérdezhettek bármit, ami az egészségügyről az eszükbe jutott. Szó volt még a MÁV kontra Orange Ways ügyről és az autópálya információ új sms számáról is.
A Magyar Televízió (MTV) sugároz fizetett politikai hirdetést a március eleji referendum előtt, a Duna Televízió nem - közölték a két közmédium illetékesei szerdán az MTI érdeklődésére. Az MTV tájékoztatója szerint mindkét csatornán tesznek közzé fizetett politikai hirdetést, azzal a megkötéssel, hogy a Nap-keltére eső helyeket a produkciót készítő és szállító - reklámidő-átengedéssel fizetett -…
Vonzerő, vágy, csábítás - az új fehérnemű divat az érzelmekre hat és főleg a fiatal nőkre összpontosít - hangzott el az egyik piacvezető cég csütörtöki divatbemutatóján.
Két budapesti és egy vidéki moziban már az országos premier előtt látható a Vérző olaj (There Will Be Blood) című, nyolc Oscar-díjra jelölt amerikai film - tájékoztatta a magyarországi forgalmazó csütörtökön az MTI-t.
Hamisított bankkártyákkal folytatott vásárlásokkal mintegy tízmillió forintos kárt okoztak Nógrád megyei üzletekben magyar és szlovák állampolgárok, akik közül egy salgótarjáni férfit már őrizetbe is vett a rendőrség - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője csütörtöki, salgótarjáni sajtótájékoztatóján.
A kedden zárult 39. Magyar Filmszemlén vetített alkotásokat 37 ezer 269 néző tekintette meg a szervezőbizottság összesítése szerint - tájékoztatta a rendezvény sajtóirodája az MTI-t csütörtökön. A tavalyi, 38. Magyar Filmszemlén 47 ezer látogatót jegyeztek, tízezerrel többet mint az idén.
Jónak értékelte a 2007-es munkáját és gratulált a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének, Lukács Jánosnak az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója - közölték csütörtökön Szegeden.
A Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt magas színvonalon megvalósulhat, ehhez azonban a beruházási tervek pontos ismeretére és a szervezeti-szerkezeti kérdések februári lezárására van...