2008. február 7. csütörtök

febr. 7
16:33
Filmszemle - több mint 37 ezer jegyet váltottak (Spa Trend Online)
A kedden zárult 39. Magyar Filmszemlén vetített alkotásokat 37 ezer 269 néző tekintette meg a szervezőbizottság összesítése szerint - tájékoztatta a rendezvény sajtóirodája az MTI-t csütörtökön. A tavalyi, 38. Magyar Filmszemlén 47 ezer látogatót jegyeztek, tízezerrel többet mint az idén.
febr. 7
16:34
Hiller: az EKF szerkezeti kérdéseit februárban le kell zárni (Gondola)
A Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt magas színvonalon megvalósulhat, ehhez azonban a beruházási tervek pontos ismeretére és a szervezeti-szerkezeti kérdések februári lezárására van...
febr. 7
16:39
Az idén bővül a foglalkoztatottak létszáma (Gondola)
A versenyszférában az idén a foglalkoztatottak létszáma körülbelül 28 ezerrel bővülhet a 7.200 vállalkozás körében készített reprezentatív felmérés alapján - közölte Parragh László, a Magyar...
febr. 7
16:40
Lomnici: Milliárdokra lenne szükség a bíróságok védelmére (HírTV)
Több milliárd forintra lenne szükség, hogy az összes bíróság megfeleljen a biztonsági követelményeknek, a pontos összeget hamarosan közlik Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterrel - mondta Lomnici Zoltán.
febr. 7
16:43
Megerősítjük határainkat (Piac és Profit)
A nem uniós állampolgárok nyilvántartására jegyzéket hoznának létre. Kiépítenék az Európai Határfelügyeleti Rendszert. Előre tekintene az EU.
febr. 7
16:46
Nagyot álmodik az Airbus (Privátbankár)
Az Airbus arra számít, hogy 2026-ig összesen 24 300 személy-és teherszállító repülőgépre kap megrendelést. Ezek értéke a jelenlegi számítások szerint 2,8 ezer milliárd euróra tehető. A vállalat gl...
febr. 7
16:46
EUR-USD Csalódást okozó várható ingatlan-eladások (HírTV)
Decemberben 1,5%-kal csökkent a várható ingatlan-eladások száma, miközben a szakemberek -1,0%-os értékkel számoltak a legutóbbi +0,9% után. Éves szinten -24,6%-os érték mutatkozott. A NAR egyik szóvívöje szerint a csökkenö jelzálog-kamatok ellenére is gyenge ingatlanpiaci helyzettel számolnak az év elsö felére nézve. Az adatok hatására nyereségekre tett szert az EUR-USD, és 1,4531-en jegyzik.…
febr. 7
16:49
"Egy hízott liba áráért adják el az embereket a biztosítóknak" (Infostart)
Tizenkétezer forintért, azaz egy hízott liba áráért adják el az embereket az új egészségbiztosítási rendszerben, ezért örökváltság jogcímen ennyi pénzt utaltak tucatnyian az egészségbiztosító számlájára annak érdekében, hogy az állami biztosítónál maradhassanak - mondta egyikük az InfoRádiónak. A többpénztáras rendszerben az ellátási területekért folyó versenyben a magánbefektetőknek legalább 12…
febr. 7
16:50
Szentségtörés! Külföldre megy a Premier League (Blikk)
Szentségtörés! Külföldi városokban játszanának le egy teljes bajnoki fordulót!
febr. 7
16:52
A Moody"s megerősítette az MFB besorolását (Privátbankár)
A Moody"s Investors Service nemzetközi hitelminősítő február 5-én ismét "Aa1"-re minősítette a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.(MFB) hosszú lejáratú, előresorolt, nem biztosított devizaadósságait, deviza-...
febr. 7
16:52
Egyiptom eltörné az illegálisan érkező palesztinok lábát (HírTV)
Lábuk eltörésével fenyegeti Egyiptom a határán illegálisan átkelő palesztinokat. Az afrikai ország arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy nem tűri tovább a palesztinok beszivárgását a Gázai-övezetből.
febr. 7
16:58
Rá sem lehet ismerni Jennifer Lopezre (Blikk)
A mindenórás Lopez az UNICEF javára szervezett jótékonysági gálán mutatta hatalmas pocakját
febr. 7
16:58
Geometria és számtan már az óvodában (Infostart)
Geometriaoktatás a hároméveseknek, számtan, olvasás az óvodában. Mindez nem az oktatás jövője, hanem a múltja. A 180 éve megnyílt első magyar óvodában ezt tanulták a gyermekek.
febr. 7
17:03
Két napja lángol a teherhajó Horvátország partjainál (HírTV)
Csütörtök délelőtt még mindig égett a tűz azon a teherhajón, ami egy nappal korábban gyulladt ki Horvátország partjainál, de már sikerült lokalizálni a lángokat - közölték a hatóságok. A horvátok szerdán még attól féltek, hogy a hajó a tűz miatt elsüllyedhet, természeti katasztrófát okozva a horvát partoknál.
febr. 7
17:08
Nem találnak egymásra a cégek és a munkavállalók (Privátbankár)
A versenyszférában az idén a foglalkoztatottak létszáma körülbelül 28 ezerrel bővülhet a 7200 vállalkozás körében készített reprezentatív felmérés alapján - közölte Parragh László.
febr. 7
17:08
Szekeres: a koszovói helyzetről is tárgyaltak a NATO-miniszterek (Gondola)
Az afganisztáni közös feladatvállalásról és a koszovói helyzetről tárgyaltak csütörtökön Vilniusban az észak-atlanti szövetség tagállamainak védelmi miniszterei - tájékoztatta telefonon az MTI-t a...
febr. 7
17:09
Nőttek az adóbevételek tavaly a Dél-Dunántúlon (Adózóna)
Az APEH tavaly mintegy 278 milliárd forint nettó bevételt ért el a kiemelt adó- és járuléknemekből a Dél-Dunántúlon, ez az összeg 12,9 százalékkal több az előző évinél és az ország adóbevételeinek 3,9 százalékát tette ki - mondta a hivatal régióigazgatója.
febr. 7
17:10
Tüntetők várták az SZDSZ politikusait Debrecenben (Gondola)
Mintegy húsz tüntető várta a háromnapos kihelyezett frakcióülésre érkező szabad demokrata politikusokat csütörtökön Debrecenben az Arany Bika Szálló előcsarnokában; a demonstrálók indulatos...
febr. 7
17:14
Deutsch Anita távozik a Barátok köztből (Blikk)
Hat év alatt másodszor távozik a sorozatból
febr. 7
17:14
BUX: -2,75 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 636,80 pontos csökkenéssel, 22.527,77 ponton zárt csütörtök. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,75 százalékos gyengülés. A...
febr. 7
17:14
USD-MXN A vártnál kisebb mértékben emelkedö mexikói fogyasztói árak (HírTV)
Januárban havi szinten 0,46%-kal, és ezzel a várt 0,53%-nál kisebb mértékben emelkedtek a mexikói fogyasztói árak. A magban a várt szerint 0,4%-os emelkedés mutatkozott. Éves szinten 3,70%-os drágulásról számoltak be a legutóbbi 3,76% után. Az adatok hatására csökkent az USD-MXN árfolyama, és visszaesett 10,80 alá. In-GFX
febr. 7
17:16
Filmfesztivál: saját nyaralásról szóló filmmel lehet pályázni (HírTV)
Filmfesztivált rendez nyáron a Velencei-tavi Kistérség Idegenforgalmi Egyesülete / VEKI /. A milliós nagyságrendű díjra csak amatőrök pályázhatnak egy 5 perces, saját nyaralásukról szóló filmmel.
febr. 7
17:17
"A tandíj eltörlésével az egyetemeknek lesz kevesebb pénze" (Infostart)
Az oktatási és kulturális miniszter szerint az egyetemi és főiskola ösztöndíjakat, valamint a felsőoktatási fejlesztéseket érintheti, amennyiben a március 9-ei népszavazás tandíjra vonatkozó része érvényes és eredményes lesz. A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón bejelentették azt is, hogy a márciusban a parlament elé kerülő fogyasztóvédelmi törvény új logikájú szankciórendszert vezethet be.
febr. 7
17:18
Kockázatosabb tini apa magzatának lenni (Blikk)
febr. 7
17:19
Többlettel zárt az államháztartás januárban (Privátbankár)
Az államháztartás januárban - önkormányzatok nélkül - 33,8 milliárd forint többlettel zárt - közölte a Pénzügyminisztérium. A szaktárca 27,5 milliárd forint pénzforgalmi hiányt várt. Az államháztar...
febr. 7
17:20
Kovács még ebben a félévben beterjesztené javaslatát a csökkentett áfakulcsokra (Adózóna)
Az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa, Kovács László, még ebben a félévben elő akarja terjeszteni a csökkentett áfakulcsok alkalmazásáról szóló javaslatot.
febr. 7
17:23
"Csírájában elfojtanák" az ex-kormányfő kampányát (Infostart)
Az interneten indítottak kampányt Tony Blair volt brit miniszterelnök EU-elnökségre történő jelölése ellen azok, akik ellenzik ennek még a gondolatát is. A www.stopblair.eu oldalon szereplő listát csütörtökig háromezren írták alá, azaz kedd óta megkétszereződött a számuk, noha a lisszaboni szerződésben előírt elnöki poszt betöltéséről csak az év végén döntenek a tagállamok - feltéve, hogy addig…
febr. 7
17:24
Jó nagy mínuszban zárt a tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 636,80 pontos csökkenéssel, 22.527,77 ponton zárt, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,75 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma me...
febr. 7
17:24
EUR-CHF Visszaesés 1,60 alá (HírTV)
Az EUR-CHF árfolyama ma visszaesett 1,60 alá, és új napi minimumot ért el 1,5967-nél, miután az EKB-elnök, Jean Claude Trichet a vártnál kevésbé kamat-optimista nyilatkozatot tett a kamatdöntést kísérö sajtókonferencián, bár nem utalt konkrétan a kamatcsökkentésekre. Az EUR-CHF-et 1,5997-en jegyzik. A következö cél az 1,5880-as érték. in-GFX
febr. 7
17:26
A volán mögött halt meg a buszsofőr – elszabadult a jármű (HírTV)
Infarktus következtében hirtelen meghalt a volán mögött egy autóbusz vezetője szerdán este Szlovákiában. A sofőr meghalt, az utasoknak szerencsére nem esett bajuk.
febr. 7
17:30
MÁV: fokozatosan áll helyre a forgalom (Alternatív Energia)
A vasutassztrájk csütörtök déli felfüggesztése után a vonatforgalom folyamatosan és fokozatosan áll helyre; a délutáni órákban az elővárosban, a távolsági IC és gyorsvonati, továbbá a regionális forgalomban már utazhatnak a vonatokkal - közölte a MÁVINFORM az MTI-vel.
febr. 7
17:32
Kákosy Csaba: a sztrájk értelmét veszítette (Alternatív Energia)
Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter szerint a vasutassztrájk értelmét vesztette, véleménye szerint a sztrájkot meghirdető szakszervezet vezetőjének, Gaskó Istvánnak nem maradt más választása, mint a munkabeszüntetés felfüggesztése.
febr. 7
17:33
"Mintha megőrült volna az emberiség" (Infostart)
Magyarországon 2007-ben 880 millió liter palackozott ásványvizet forgalmaztak az üzletek. Az egy évvel korábbihoz képest 12 százalékkal több ásványvíz fogyott, 43 milliárd forint értékben. A Humusz Munkacsoport munkatársa nem érti, miért kell a vizet ide-oda szállítani az országok között, olyan palackban csomagolva, amit még visszaváltani sem lehet, miközben a csapból is jó minőségű víz folyik.
febr. 7
17:34
Cefrébe fulladt egy férfi (Blikk)
febr. 7
17:35
McCain is az ISAF megerősítését kéri a NATO-tagországoktól (Gondola)
A NATO-tagországoknak fel kell oldaniuk a külföldi katonai missziókban való részvételre vonatkozó politikai korlátozásaikat, és sürgősen meg kell erősíteniük az afganisztáni nemzetközi biztonsági...
febr. 7
17:36
Előzetesben a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezetője (Alternatív Energia)
Megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését és előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetőjét csütörtökön. A Fővárosi Bíróság sajtótitkársága tudatta: a másodfokú bíróság szerdán megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság által első fokon hozott határozatot és "K. P. gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte, J. K.…
febr. 7
17:38
Többlettel zárt januárban az államháztartás (Infostart)
Az államháztartás januárban - önkormányzatok nélkül - 33,8 milliárd forint többlettel zárt - közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön. A szaktárca 27,5 milliárd forint pénzforgalmi hiányt várt.
febr. 7
17:41
Több mint négyszázmilliós áfacsalást leplezett le a VPOP (HírTV)
425 millió forintnyi adót nem fizetett be külföldről behozott és eladott autók után az a budapesti cég, melynek vezetőjével szemben adócsalás és közokirat-hamisítás miatt indított eljárást a pénzügyőrség.
febr. 7
17:41
Dávid Ibolya John McCainnel találkozott Washingtonban (Gondola)
Dávid Ibolya MDF-elnök a csütörtöki washingtoni nemzeti imareggelin találkozott John McCain republikánus szenátorral, aki arról biztosította, hogy elnökjelölti kampányában "figyel a Magyarország...
febr. 7
17:41
Sok kicsi sokra megy (Spa Trend Online)
Sok kicsi, sokra megy: egy kanadai filmes kockánként árulja tervezett filmjét az interneten, hogy így szedje össze a gyártáshoz szükséges költséget. Egy késő éjszakán olcsó skót whiskyt kortyolgatva ötlött az ontariói Casey Walker eszébe 2006 januárjában, hogy hogyan hozhatná végre tető alá kilenc éve befektetőre váró filmtervét - osztotta meg olvasóival a lassan happy endjéhez közeledő történetet…
febr. 7
17:41
Egyre több államban betiltják a robothívásokat (Kripto Akadémia)
Egyre több amerikai szövetségi államban tiltják be vagy korlátozzák a választási robothívásokat, amelyeket a lakosság mérhetetlenül zavarónak, sőt a magánszféra megsértésének tart.
febr. 7
17:43
Zöld adó válthatja az eddigieket (Piac és Profit)
Az EU zöld adóreform nélkül nem teljesítheti a megújuló energiák 20 százalékos használatára vonatkozó vállalását. Más adónemek sem csökkenhetnek.
febr. 7
17:47
Tüntetők várták az SZDSZ politikusait Debrecenben (Alternatív Energia)
Mintegy húsz tüntető várta a háromnapos kihelyezett frakcióülésre érkező szabad demokrata politikusokat csütörtökön Debrecenben az Arany Bika Szálló előcsarnokában; az elsősorban az idősebb korosztályhoz tartozó demonstrálók indulatos szavakat kiabáltak a liberális képviselők felé, egyikőjük szóváltásba keveredett Kovács László megyei alelnökkel.
febr. 7
17:49
Bakáts a Kultiplexről: Elfogyott a tér, elfogyott a hely (Infostart)
Ha sikerül alkalmas, megfizethető helyet találni a belvárosban az underground kultúrának, a Kultiplex lebontása ellen tiltakozók a február végi határidő leteltével átadják az épületet - mondta el az InfoRádiónak Bakács Tibor Settenkedő zenekritikus.
febr. 7
17:52
Az államháztartás januárban 33,8 milliárd forint többlettel zárt (Gondola)
Az államháztartás januárban - önkormányzatok nélkül - 33,8 milliárd forint többlettel zárt - közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön. A szaktárca 27,5 milliárd forint pénzforgalmi hiányt...
febr. 7
17:57
Gázgondok: az oroszok megint fenyegetőznek (Privátbankár)
Az orosz Gazprom megfenyegette Ukrajnát, hogy hétfőtől leállítja a földgázszállítás egy részét Ukrajnának, hacsak Ukrajna nem rendezi adósságát. Ezt a Gazprom szóvivője, Szergej Kuprianov közölte tévé...
febr. 7
17:57
Féláron Jáksónak is jobban esett a falat (Blikk)
A sztárok is kihasználták a Torkos csütörtököt
febr. 7
17:57
Záró kommentár (HírTV)
A mai nap csúcspontjának a BoE és az EKB kamatdöntése számított. Míg elöbbi a várt szerint 25 bázisponttal 5,25%-ra csökkentette alapkamatát, addig az EKB a várakozásoknak megfelelöen változatlanul 4,00%-on hagyta azt. Egy devizakereskedö szerint a következöképpen lehet értelmezni az EKB-elnök, Trichet a sajtókonferencián elmondott szavait: "Tudom, hogy elöbb-utóbb csökkentjük az alapkamatot, de…
febr. 7
18:00
Dávid Ibolya John McCainnel találkozott Washingtonban (Infostart)
Dávid Ibolya MDF-elnök a csütörtöki washingtoni nemzeti imareggelin találkozott John McCain republikánus szenátorral, aki arról biztosította, hogy elnökjelölti kampányában "figyel a Magyarország számára oly fontos délkelet-európai térség biztonságára, különösen Koszovó jövőjére".
febr. 7
18:02
Megelégelték – a békési képviselők vállalják a betegszállítást (HírTV)
Ha kell, a képviselők szállítják kórházba és szakrendelésre a betegeket a Békés megyei Csanádapácán. A faluban 40-50 olyan idős beteg él, akiknek hetente többször, hétvégenként is, kivizsgálásra, injekciózásra kell menniük a közeli kórházba.

Keresés