A hírek szerint Britney Spears világkörüli turnéra készült. Az énekesnő, aki férjétől már elvált, gyermekeit pedig a bíróság elvette tőle, most egy hatalmas koncertsorozatot tervez, amelyen legújabb albumát, a Blackoutot mutatná be a rajongóknak.
Bár a lakosság 94 százaléka hallott arról, hogy a kormány az egészségbiztosítás átalakítását tervezi, bő egy héttel az államfői vétó miatt megismételt parlamenti szavazás előtt inkább a félelmek,...
Tom Lantos hétfőn elhunyt magyar származású amerikai képviselőt csütörtökön búcsúztatják a washingtoni kongresszusban - közölte Nancy Pelosi házelnök irodája. A kupolacsarnok melletti...
A csehek kétharmada szerint a népnek kellene köztársasági elnököt választani, nem a szenátusnak és a parlamentnek. Csaknem kétötödük pártonkívülit látna szívesen a prágai Hradzsinban. Ez a Cseh Tudományos Akadémia Közvélemény-kutató Intézetének január derekán végzett felméréséből derül ki.
A jelek szerint a Legfőbb Ügyészség egyik számítógépét használta az a fórumozó, aki antiszemita és rasszista hozzászólásokkal jelentkezett rendszeresen egy szélsőséges internetes naplóban. A Legfőbb Ügyészség vizsgálatot indított, amelynek eredményéig nem zárja ki az esetleges hamisítást.
Nagy-Britanniában az egyik kórház tévedésből összecserélte két anya gyermekét. Szerencsére a hibát néhány órán belül észlelték, az egyik anya azonban még mindig retteg.
Magyarázatot kért az indiai legfelső bíróság az egyik állami tulajdonú légitársaságtól arról, miért bocsátottak el egy utaskísérőt - azzal az indokkal, hogy túl nagy a bajusza.
Nem árulja el Bajnai Gordon, melyik pályázatíró cég akart elcsalni majdnem egymilliárd forint uniós pénzt. A miniszter mindössze annyit mondott: egy vidéki családi vállalkozásról van szó, amely 140 kisebb cég számítógép beszerzésére kért pénzt.
Több ezer ember hal meg évente a vérnyomás emelkedése miatt, amelyet az éjszakai repülőjáratok zaja okoz - állítja egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek vizsgálatát az Európai Bizottság finanszírozta.
A MÁV Zrt. visszautasítja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) állításait, amelyekkel megkérdőjelezte, hogy a vonatok szabályosan és biztonságosan közlekedtek a múlt heti sztrájk...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a Fidesz elnökének országértékelője "tág ölelés" volt, hiszen mindenkihez szólt - ezt a KDNP szóvivője mondta az MTI-nek Orbán Viktor szerda esti beszédét követően. "Tág ölelés" volt ez a beszéd, hiszen Orbán Viktor szavai pártállásra és társadalmi helyzettől függetlenül mindenkihez szóltak - mondta Halász Zsuzsa, aki azt emelte ki a beszédből, hogy…
Az éjszaka tapintása címmel ízekben, illatokban, érintésekben, hanghatásokban gazdag színdarabot mutat be szombaton délután a látássérült előadókból álló Vakrepülés Színjátszó Egyesület a szegedi Korzó Zeneházban - tájékoztatta az MTI-t szerdán a társulat művészeti vezetője.
Az adófizetők pénzéből fizette egy brit település önkormányzata a szelleműzést, hogy megtisztítsanak egy házat, ahol ötven éve meggyilkolta a feleségét egy férfi.
Közel százmillió forint uniós támogatást kapott még 2005-ben a miniszterelnök frissen kinevezett kabinetfőnöke, Ficsor Ádám szüleinek cége a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól (FVM).
Az elmúlt években most először nő az ételmérgezéses esetek száma Nagy-Britanniában. Bár a jelenséget egyelőre nem tudják megmagyarázni, elképzelhető, hogy a globális felmelegedés van a háttérben.
A labdarúgást körülvevő közegben is változásokat hozhat, ha a tisztességes üzleti szemlélet kerül be a magyar futballba - mondta az InfoRádió által megkérdezett szociológus a Ferencvárossal kapcsolatos pályázat sikerére utalva. Ligeti Görgy beszélt arról is, hogy a sport az egyetlen téma a magyar közéletben, amely nem osztja meg a társadalmat. A szociológus arról is beszélt: a Ferencvárossal…
Nyolc ember vesztette életét abban a tömeges közúti balesetben, amely szerda este történt Észak-Csehországban. Az R7-es gyorsforgalmi úton Panensky Tynec közelében egy mikrobusz, egy...
A román szenátorok módosítanák a házasságról szóló törvényen: a szerdai szavazáson a honatyák az eddigi megfogalmazás helyett, amely szerint a házasság a hitestársak szabad akaratából jöhet létre, a szövegbe a férfi és nő közti kapcsolatot rögzítenék.
A hírTV birtokába jutott jelenléti ív másolata igazolja a csalást az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán. Valószínűleg okirathamisításról van szó. Legitimizációs válság az SZDSZ-ben?
Tom Lantos hétfőn elhunyt magyar származású amerikai képviselőt csütörtökön búcsúztatják a washingtoni kongresszusban - tájékoztatta Nancy Pelosi házelnök irodája az MTI-t. A kupolacsarnok melletti szoborcsarnokban, a régi képviselőházi teremben tartandó szertartáson a magyar kormányt Somogyi Ferenc washingtoni nagykövet, Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke és Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc…
A MÁV Zrt. visszautasítja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) állításait, amelyekkel megkérdőjelezte, hogy a vonatok szabályosan és biztonságosan közlekedtek a múlt heti sztrájk idején. A MÁV ZRt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében emlékeztet: a vasúttársaság vizsgálata megállapította, hogy a munkabeszüntetés idején is szabályosan megtörténtek az…
A hetvenes éveikben járóknak vagy idősebbeknek nem kell tartaniuk a korai stádiumban lévő prosztataráktól, és kezelésre sincs feltétlenül szükségük, mert a statisztikák szerint ebben a korban a betegség az esetek több mint 90 százalékában nem halálos - mutatták ki amerikai kutatók.
Az MTI-nek nyilatkozó politológusok szerint nemcsak a jobboldali tábort, hanem a baloldali szavazókat is meg akarta szólítani "középre tartó" beszédével Orbán Viktor szerdai évértékelőjében....
Veszprémi győzelem született a férfi kézilabda-bajnokság rangadóján. 29-22-re győzött az MKB Veszprém hazai pályán a Pick Szeged ellen. Győzelmével a Veszprém megerősítette vezető helyét a bajnokságban, és mostmár szinte biztos, hogy megnyeri az alapszakaszt. hírTV
Halálos fenyegetéseket kapott Sylvester Stallone a legújabb Rambo film forgatása idején - erről maga a 61 éves sztár számolt be a nagy-britanniai premieren.
Az online kereskedelemmel foglalkozó cégek ellenőrzését teszi lehetővé az Európai Fogyasztói Központ új internetes szolgáltatása. A "Vásárlási tanácsadó" egy keresőprogram, amelynek segítségével már a megrendelés előtt kiszurhetők a tisztességtelen webes kereskedők - mondta az InfoRádiónak az Európai Fogyasztói Központ igazgatója.
Elfogadhatatlan az EU-nak az, ahogy az Egyesült Államok a légiutasok adatcseréjéről uniós államokkal tárgyal - közölte az Európai Bizottság szerdán. Az EB azt kifogásolja, hogy az USA kétoldalú megállapodások keretében akarja módosítani a tavaly Washington és Brüsszel között létrejött megállapodást.
Szomjazza a piac a csütörtökön várható inflációs és növekedési adatokat. A portfolio.hu elemzése szerint kifejezetten rossz a piaci hangulat, mert a romló külső környezet mellett a magyar gazdasági folyamatok sem a korábban felvázolt forgatókönyv szerint alakulnak.
George Lucas Star Wars-legendája újabb állomásához érkezett: az ősszel induló animációs tévésorozatot megelőzve, augusztusban a mozivásznon debütál a Star Wars: The Clone Wars című animációs film.
Tengeri szökőár veszélyére figyelmeztető riadót rendeltek el Indonéziában, miután erőteljes földrengés rázta meg a délkelet-ázsiai ország keleti részét. Az indonéz földtani intézet első...
A patikaliberalizáció egyelőre nem eredményezett számottevő változást a gyógyszervásárlási szokásokban, a patikán kívül eladott gyógyszerek aránya nem éri el a teljes gyógyszertári forgalom egy százalékát sem - derül ki egészségügyi és gyógyszerkutatásokért felelős szakértők felméréséből.
Az SZDSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke közölte: minősíthetetlen vádaskodásnak tartja Köteles Péternek az SZDSZ elnökválasztásáról szóló kijelentéseit, és ezzel egyetértett Fodor Gábor, a párt...
George Bush amerikai elnök szerdán aláírta a recesszió megelőzését célzó 168 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagot. "Ez védőoltás lesz a gazdaságnak" - fogalmazott az elnök. Az...
Konstatálták, hogy a plakáton felkelő ötágú vörös csillag valójában narancsvörös. Ez a Fidesz egyik azonosító színe. A felirattal együtt a következtetés: garantált állami egészségügyi ellátás=szocializmus. Szocializmus=Fidesz. Magyarán a Fidesz világa nem más, mint álcázott Kádár-rendszer, mint polgári bőrbe bújt államszocializmus.
A Budai Önkéntes Ezred magyar katonái a mi valóságunkért, a mi jövőnkért harcoltak - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az ezred bronzszobránál tartott megemlékezésen a Budai Vár alatt a Vérmezőn....
Idén júniusban a fogyasztói árak várhatóan 5,8 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a termelői árak pedig 4,5 százalékkal haladhatják meg a 2007. júniusi szintet - áll az...
Szerbia több diplomáciai lépésre is készül belgrádi lapjelentések szerint Koszovó miatt, de hadseregének parancsnoka szerint nem mozgósít, és nem tervez katonai akciót. Miután Belgrád kérte az...
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) pedagógus bérkoncepciót dolgozott ki és tett le a kormány asztalára, amelyet 2009-től vezetnének be - közölte Árok Antal, a PSZ elnöke szerdai budapesti...
A moszkvai látogatáson tartózkodó ukrán elnök szerdán kijelentette: Ukrajna hajlandó törvényben megtiltani a NATO-nak, hogy támaszpontot létesítsen az ország területén. "Ha az orosz fél aggódik...