Lapértesülés szerint, precedens értékű ítéletet hozott a Legfelsőbb Bíróság szerdán azzal, hogy igazat adott a BAT Hungary Kft.-nek egy direktmarketing (DM)-ügyben. A per egy fogyasztóvédelmi eljárás miatt indult el, és a mostani ítélet szerint, ha a fogyasztó hozzájárul és kéri a közvetlen ajánlatot, az nem minősül közzétett reklámnak. Tehát alkalmazható a hirdetési technika a dohánygyártók…
A német gazdaság a múlt év negyedik negyedében a szakértői várakozásoknak megfelelően 0,3 százalékkal növekedett az előző negyedhez képest - közölte ma a wiesbadeni statisztikai hivatala a becsült ad...
"Humanitárius" segítségben részesítik a rászorulókat az ukrajnai Donyecki terület egyik járásában: a nélkülözők azonban nem pénzt vagy élelmiszert, hanem gumióvszert kapnak. A...
Fokozott riadókészültségbe helyezték az izraeli biztonsági szolgálatok csütörtöktől az ország nagykövetségeit és más zsidó intézményeket, attól tartva, hogy támadás érheti azokat bosszúból a libanoni Hezbollah katonai vezetője, Emád Mugnije ellen végrehajtott gyilkos merényletért - közölték jeruzsálemi illetékesek.
A hírTV információi szerint három vizsgálatot indít a BKV a busztender botrány miatt. A napokban kirobbant korrupciógyanús beszerzéssel kapcsolatban közbeszerzési, jogi és kommunikációs vizsgálatot rendeltek el. A többi között a pályázó Alfa Busz Kft. és a BKV vezérigazgatója közötti összeférhetetlenséget is vizsgálják.
A zenekar nemrég alakult, olyan aktív zenészekből akiknek nem ez az első formációjuk, és a szakmában (ha lehet ilyent mondani) elismert emberek. Szabó Tamás vezeti a tagságot, akik: Császári Gergely, Nemes Zoltán, Gazda Bence, Kárpáti Zoltán, Kövi Arthur Bálint.
Az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő iszlám szélsőségesek merényletet terveztek Gloria Arroyo Fülöp-szigeteki elnök ellen, de a hatóságok saját állításuk szerint ezt lefülelték. Az elnöki...
A 4. negyedévben a várt szerint éves szinten 1,8%-kal emelkedett a német GDP. Legutóbb még 2,5%-os pluszról adtak számot. Eközben tovább emelkedett az EUR-USD árfolyama. A devizapárt 1,4583-on jegyzik. Ellenállás 1,4592-nél, míg támogatás 1,4527-nél található. In-GFX
Tegnap szerényen tovább csökkent az arany ára a keddi 15,60 dolláros esést követően. A New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX) a legnagyobb forgalmú áprilisi lejáratú arany ára unciánként 90 cen...
Az amerikai szenátus elfogadta azt a törvényt, amely megtiltja, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) "kemény" eszközöket használjon a gyanúsítottak vallatásánál. Az egyik betiltott technika a szimulált vízbefojtás, amelynek alkalmazását a CIA a múlt héten ismerte el.
Szabadon engednek 1269 rabot Türkmenisztánban Gurbanguly Berdimukhammedov államfő amnesztiarendelete értelmében a február 19-én tartandó zászlóünnep alkalmából - jelentették be csütörtökön Asgabatban.
A bruttó hazai termék (GDP) 2007-ben 1,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Tavaly az utolsó negyedévben a gazdasági növekedés 0,8 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes adatok alapján.
A meteorológiai hőtérképhez hasonlóan ábrázolja a magyarországi lakásárakat a realio.hu internetes honlap. A leendő vevőket elsősorban az ingatlanok négyzetméterenkénti ára érdekli. A Google Maps ...
A farkas nem rossz és nem jó állat. Hasonlóan viselkedik a tőkéhez, élni akar, ezért nem lehet rá haragudni, csak tudni kell, hogy hova engedjük be. Tisztességes viszonyok között a pásztor, és kutyái, arra valók, hogy megvédjék a nyájat a farkastól. De az, hogy a pásztor és kutyái odahívják a farkasokat, hogy megosztozzanak a nyájon, ez enyhén szólva fölháborító és példátlan…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 357,45 pontos emelkedéssel, 24.902,96 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,46 százalékkal erősödött. Friss tőzsdei árfoly...
A fogyasztói árak 2008 januárjában 7,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2007 januárjában és 1 százalékkal nőttek 2007 decemberéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Öt álláskeresőből egy valótlanságot állít önéletrajzában és az állásinterjún. Főként a férfiak kozmetikázzák szakmai múltjukat - írja a Népszabadság egy személyzeti tanácsadó cég kutatására hivatkozva.
Cserepes vagy csokor legyen? Miből hány szál? Világos vagy árnyas helyre? Megtudhatjuk a választás legfontosabb szempontjait, az átadás fortélyait és a virágfélék és -színek jelentését.
Nem nehéz bekerülni és piacképes diploma szerezhető. Így összegezhető a műszaki, informatikai és természettudományos területen tanuló egyetemisták, főiskolások véleménye. A hallgatók 90 százaléka biztos abban, hogy egy-két évvel a végzés után szakmájában álláshoz jut - áll az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht kutatásában.
Semmilyen nyomásgyakorlás nem segített; az emeszpés képviselőket lakossági fórumaikon saját választóik sem tudták meggyőzni semmiről, de az még annál is meglepőbb, hogy a képviselőknek fogalmuk sem volt az elfogadásra ítélt törvényről. Csak szajkózták: megvannak a „garanciák”. Dehogy milyen garanciák, és hogy mire vonatkoznak?
Egyre nagyobb a cégek igénye a kölcsönzött munkavállalók iránt, erre utal az is, hogy míg 2002-ben 210 cég foglalkozott munkaerő-kölcsönzéssel, 2006-ban már 710
Fokozott riadókészültségbe helyezték Izrael nagykövetségeit és más zsidó intézmények biztonsági szolgálatait. A hatóságok attól tartanak, hogy a libanoni Hezbollah hívei vezetőjük halála miatt támadást indítanak az izraeli közintézmények ellen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 357,45 pontos emelkedéssel, 24.902,96 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,46 százalékkal erősödött.
Helyi idő szerint csütörtökön 10 órakor (közép-európai idő szerint délután 4 órakor) búcsúztatják Tom Lantost, a magyar származású demokrata szenátort, a kongresszus külügyi bizottságának vezetőjét a washingtoni Capitoliumban. A gyászszertartást a Statuary Hallban tartják.
Hiába hárult el egyelőre annak a veszélye, hogy a fizetési viták miatt a Gazprom elzárja az ukránoknak a gázcsapot, a magyar gázfogyasztóknak továbbra is van miért izgulniuk.
A bruttó hazai termék (GDP) 2007-ben 1,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, tavaly az utolsó negyedévben a gazdasági növekedés 0,8 százalék volt éves bázison - közölte a Központi...
A fogyasztói árak 2008 januárjában 7,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2007 januárjában és 1 százalékkal nőttek 2007 decemberéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön...
Az IKO Kábeltévé The Fishing & Hunting Channel néven új csatornát indított el. A nap 24 órájában jelentkező magyar nyelvű csatorna elsősorban a horgászat és vadászat iránt érdeklődők számára ajánl programokat.
A fogyasztói árak 2008 januárjában 7,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2007 januárjában és 1 százalékkal nőttek 2007 decemberéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az éves...
A patikaliberalizáció egyelőre nem eredményezett számottevő változást a gyógyszervásárlási szokásokban, hiszen a patikán kívüli költések nem érik el a teljes gyógyszertári forgalom egy százalékát sem - állítják a GfK LHS HealthCare egészségügyi és gyógyszerkutatásokért felelős szakértői.
Csütörtöktől feloldották a látogatási tilalmat a dunaújvárosi és a fehérvári kórházban, mert egy hét alatt a felére csökkent az influenzás megbetegedések száma. A móri és a csákvári intézményben azonban még marad a zárlat.
Sólyom László arra készül, hogy valamilyen formában kifejti véleményét a 2006. őszi rendőri túlkapások, illetve a tanúskodó rendőrök ügyében - értesült a Népszava.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly a bruttó hazai termék 2007-ben 1,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, míg az infláció januárban 7,1 százalékos volt az előző év hasonló időszakához képest. Madár István, a portfolio.hu elemzője szerint elsősorban előbbi "elég kiábrándító" adat.
A bruttó hazai termék (GDP) 2007-ben 1,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, tavaly az utolsó negyedévben a gazdasági növekedés 0,8 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hiva...
Csütörtökön délután a Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra Nagy Erzsébetet, az 1958-ban kivégzett miniszterelnök leányát. Nagy Erzsébet hosszú betegség után 80 éves korában, január 29-én hunyt el.
Elképzelhető, hogy a korábbi hírekkel ellentétben mégsem erőszakolták meg azt a brit diáklányt, akit tavaly novemberben öltek meg az olaszországi Perugiában.
A rekordszintre emelkedő gabonaárak jelentős terhet rónak a fejlődő országokra és a fogyasztás kis mértékű visszaesését is okozzák - figyelmeztet az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). ...
Orbán Viktor szerint nagyobb arányban mehetnek el az emberek a népszavazásra, mint korábban. A Fidesz elnöke a TV2 csütörtök reggeli műsorában arról is beszélt, hogy más lesz a referendum következménye, ha sokan, és más, ha kevesebben vesznek részt a szavazáson.
Gyerekkereskedelem vádjával három férfit ítéltek el a Csehország nyugati részén lévő Cheb városában szerdán - közölték helyi illetékesek. A férfiak egy kilencéves kislányt akartak külföldieknek eladni. Tettüket egy brit bulvárlap leplezte le.
A Dzsudzsák Balázst soraiban tudó PSV Eindhoven 2-0-ra nyert a Helsingborg ellen a labdarúgó UEFA-kupában. Juhász Roland szintén végig a pályán volt a Girondins Bordeaux-t 2-1-re legyőző Anderlechtben, míg Tőzsér Dániel nem lépett pályára az AEK Athén-Getafe összecsapáson.
Orbán Viktor szerint nagyobb arányban mehetnek el az emberek a népszavazásra, mint korábban; a Fidesz elnöke a TV2 csütörtök reggeli műsorában arról is beszélt, hogy más lesz a referendum...
Mel Gibson eddig rendesen betartotta az ittas vezetés miatt rá kiszabott próbaidő követelményeit - állapította meg szerdán egy kaliforniai bíróság. A színész-rendezőt 2006 nyarán ítélték el, s...