2008. február 18. hétfő

febr. 18
12:33
A közalkalmazottak is sztrájkolnának Németországban (HírTV)
Hétfőn figyelmeztető sztrájkot tartanak a németországi Hessen tartomány szemétszállítói. Noha a Közalkalmazotti Szakszervezet (Ver.di) illetékesei hétfőn is tárgyaló asztalhoz ültek a munkáltatók képviselőivel. A kórházakat, a tömegközlekedést, a vízszolgáltatást, a szemétszállítást és az ügyintézést érintő nagy kommunális bérsztrájk egyre valószínűbb az NSZK-ban.
febr. 18
12:35
Kaszával, kapával - Tömegverekedés a kultúrházban (HírTV)
Öten sérültek meg, miután tömegverekedés tört ki a helyi művelődési házban a Pest megyei Tápiószecsőn; a rendőrök egyelőre két embert vettek őrizetbe - értesült a HavariaPress. A több tucatnyi verekedőt a nagykátai kapitányság egynruhásai csak a Készenléti Rendőrségtől kihívott erősítés segítségével tudta szétválasztani.
febr. 18
12:36
Orbán javaslata a kormánynak: pótlás a költségvetésből (Infostart)
A vizitdíj is egy adófajta, így ha valaki adócsökkentésről beszél, akkor a vizitdíjat is el kell törölnie - mondta a Fidesz elnöke, miután tatabányai egészségügyi dolgozókkal találkozott. Orbán Viktor az InfoRádióban hozzátette: a vizitdíj eltörlése után a kormánynak kötelessége lesz az egészségügy kieső bevételét a költségvetésből pótolnia.
febr. 18
12:38
Betegszállító kisbusz karambolozott, heten megsérültek (Blikk)
febr. 18
12:44
Előzetesben a milliárdos uniós csalással vádolt férfiak (HírTV)
Előzetes letartóztatásba került a hétvégén az a két férfi, akiket milliárdos csalás miatt a múlt hét csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) feljelentése alapján fogtak el. Az NFÜ azért jelentette fel a két embert, mert felmerült a gyanú, hogy saját vállalkozásuk vezetőiként valótlan tartalmú árajánlatokat, illetve pályázatokat készítettek és nyújtottak be a Magyar Gazdaságfejlesztési…
febr. 18
12:46
Kínában gúnyolják Spielberget (HírTV)
A kínai médiában és az interneten is gúnyolják Steven Spielberg amerikai filmrendezőt, szerintük „sci-fi álomvilágban él” – közölte hétfőn az AFP francia hírügynökség.
febr. 18
12:50
Itt az ökológiai fogyasztóvédelem! (Piac és Profit)
A vásárlás egy olyan "impulzus" a gazdálkodó szervezetek felé, amely környezetbarát irányba terelheti a termékek előállítását, vélik a törvényalkotók.
febr. 18
12:50
Ismét drágult a platina (Privátbankár)
Miután ma reggel az ázsiai kereskedésben rekord szintre emelkedett a platina ára, Londonban tovább drágult, új csúcsot döntött továbbra is a dél-afrikai áramhiány nyomán fellépő ellátási aggodalmak mi...
febr. 18
12:53
Romániában Koszovót mondanak, de Erdélyre gondolnak? (Infostart)
Romániában az állami főméltóságok egyelőre kivárnak azzal, hogy Koszovó kikiáltott függetlenségéről véleményt mondjanak.
febr. 18
12:55
Sanoma - megújult az Üzlet & Siker (Kreatív Online)
Megújult külalakkal jelent meg februárban a Sanoma Budapest portfoliójába tartozó Üzlet & Siker. A Figyelő csoport kis- és középvállalatoknak szóló havilapjának új designja házon belül készült.
febr. 18
12:55
Államosítják az egyik legnagyobb brit pénzintézetet (HírTV)
Államosítja a tavaly óta válságban lévő Northern Rock bankot a brit kormány. A pénzügyminiszter vasárnap jelentette be a kormány döntését, a pénzintézet részvényeinek tőzsdei kereskedését hétfő reggel felfüggesztették. Szakértők szerint a döntés a globális hitelválság súlyosságát jelzi.
febr. 18
13:04
Nyomozócsoport vizsgálja az egri brómciánt (Infostart)
Megkezdte munkáját az a nyomozócsoport, amelyet azért hoztak létre, hogy felderítsék: hogyan kerülhetett az egri kórház gyógyszertári hűtőkamrájába egy doboz halálos méreg. A Heves megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője cáfolta, hogy keresnek két férfit, akiket a napokban vegyvédelmi ruhában láttak a környéken.
febr. 18
13:05
Kedves Olvasó! (Éva Magazin)
Micsoda szorongással jár az iskola! Azelőtt, amikor mindenkinek a körzetbe kellett íratnia a gyermekét, a szorongás csak akkor vette kezdetét, amikor már javában iskolába járt.
febr. 18
13:06
13 évet kapott az agyonvert barátnőért (Blikk)
febr. 18
13:06
Eladósodás – nőtt a devizaadósságunk is (HírTV)
A háztartások devizahitel-tartozásainak állománya több mint 37 milliárd forinttal növekedett tavaly év végén - derült ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből. Az emelkedést a forint kisebb mértékű gyengülése okozta. (Lánchíd Rádió)
febr. 18
13:08
EUR-USD Zuhanórepülés (HírTV)
Az EUR-USD-ot 1,4620-on jegyzik. Miután a fontos csütörtöki napi csúcs alá ment az árfolyam, zuhanórepülésbe kezdett a devizapár. Egyre kevesebb tényezö van, ami erösíthetné az árfolyamot Ha gyengén alakulnak a heti EU-s konjunktúrával kapcsolatos adatok, akkor egyesek már az EKB lehetséges, 2. negyedévi kamatcsökkentéseire utalhatnak. Támogatás 1,4579-nél található. In-GFX
febr. 18
13:10
Vasúti hidat loptak Csehországban (HírTV)
Ismeretlenek elloptak egy négytonnás vasúti hidat Csehországban. Az anyagi kár 20 ezer cseh korona, vagyis körülbelül 210 ezer forintnak megfelelő összeg.
febr. 18
13:12
Istenes Gyula Gecse új polgármestere (HírTV)
Istenes Gyula nyerte vasárnap a gecsei polgármester-választást. A Veszprém megyei település előző polgármestere tavaly ősszel családi okok miatt lemondott, ezért tartottak időközi választást.
febr. 18
13:14
Huszonhárom telefonoszlopot vágott ki egy férfi (Infostart)
Huszonhárom telefonoszlop kivágásával gyanúsítanak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy férfit, akit körözés alapján fogtak el a rendőrök - közölte a nyírségi főkapitányság sajtóügyeletese.
febr. 18
13:17
Felgyújtottak egy parkoló autót Nyíregyházán (Blikk)
febr. 18
13:17
EUR-SEK További csökkenö potenciál (HírTV)
Miután 9,3120 alá ment az árfolyam, további csökkenö potenciálra tett szert az EUR-SEK. A devizapárt 9,2900-on jegyzik, és 9,2826-ig csak gyenge támogatásokkal találja szembe magát. Lehetséges, hogy a MACD visszaesik -0,0324-röl -0,400-ra, mielött emelkedés következne. In-GFX
febr. 18
13:23
Úgy vágta a telefonoszlopot, mint más a nádat (Blikk)
febr. 18
13:23
Vízóraaknában fagyott meg a nyugdíjas (HírTV)
Saját házának vízóraaknájában fagyott meg egy idős ember a hétvégén Szamosbecsen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen vasárnap délután találtak holtan egy 71 éves férfit, a házának udvarán lévő vízóraaknában.
febr. 18
13:23
Gyurcsány belekezdett (Alternatív Energia)
A miniszterelnök évértékelő beszédével kezdődik a parlament heti munkája.
febr. 18
13:28
EUR-CHF Versenyképes német ipar (HírTV)
Az Ifo Intézet szerint 2000 óta jelentösen javult a német ipar versenyképessége. Az EUR-CHF-et 1,6145-ön jegyzik. Ellenállás 1,6181-nél található. A nyitás óta csaknem 150 pipes emelkedés mutatkozott. in-GFX
febr. 18
13:30
Újabb detonáció Afganisztánban: 35 halott (HírTV)
Egy öngyilkos merénylő hétfőn autóba rejtett pokolgépet robbantott kanadai katonák közelében Afganisztánban. A támadásban 35 civil életét vesztette, 27 civil és 3 kanadai katona pedig megsérült - mondta Kandahar tartomány kormányzója az AFP francia hírügynökségnek.
febr. 18
13:32
Szabolcsi betörőbandát fogott a rendőrség (HírTV)
Milliós kárt okozó, négytagú betörőbandát vett őrizetbe a rendőrség a hétvégén Baktalórántházán. A rendelkezésre álló adatok szerint a 19-32 éves baktalórántházi, encsencsi és nyírkátai lakosok legalább tucatnyi lopást és betörést követtek el a szabolcsi nagyközségben és környéken.
febr. 18
13:34
Hídfoglalás: májusra napolták el Budaházy tárgyalását (HírTV)
Újabb adatokat kérne az ügyészség a BKV-tól, ezért májusra halasztotta a bíróság hétfőn a 2002-es hídlezárás ügyének tárgyalását. A tüntetők egyik vezetője az azóta több megmozduláson szereplőként és szervezőként is résztvevő Budaházy György volt.
febr. 18
13:36
Nyomozócsoport vizsgálja az egri brómciánt (Infostart)
Megkezdte munkáját az a nyomozócsoport, amelyet azért hoztak létre, hogy felderítsék: hogyan kerülhetett az egri kórház gyógyszertári hűtőkamrájába egy doboz halálos méreg. A Heves megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője cáfolta, hogy keresnek két férfit, akiket a napokban vegyvédelmi ruhában láttak a környéken.
febr. 18
13:37
Öngyilkos merénylet kanadai katonák ellen Afganisztánban: 35 civil halott (Gondola)
Öngyilkos merényletet követtek el Afganisztánban a nemzetközi katonai erők egyik kanadai konvoja ellen hétfőn; a támadásban 35 civil vesztette életét - közölték a kandahári hatóságok. A...
febr. 18
13:38
Gyurcsány új tulajdonosi programja (Infostart)
A miniszterelnök szerint a tavalyi év nehéz volt, de amibe a kormány és a koalíció belekezdett, elkerülhetetlennek tűnt. A kormányfő évértékelő beszédében új tulajdonosi programot hirdetett, amely a magyar polgárság megteremtését hivatott támogatni. Gyurcsány Ferenc azt javasolja, kezdődjön társadalmi párbeszéd arról, hogy mely állami tulajdonban lévő cégek vonhatók be a programba.
febr. 18
13:39
Határsértőket fogtak az ország több részén is (Blikk)
febr. 18
13:40
Sztrájk: a bíróság elutasította a MÁV keresetét (HírTV)
Nem a megfelelő tartalommal nyújtotta be a MÁV a bírósághoz a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elleni keresetét, ezért a bíróság elutasította azt.
febr. 18
13:40
Gyurcsány: "sokan, akik hittek bennünk, hittek bennem, elfordultak tőlünk" (Alternatív Energia)
E percekben tartja országértékelő beszédét a parlamentben a miniszterelnök. Gyurcsány az eddigiekben egyfajta határvonalat vont.
febr. 18
13:41
Védetté nyilvánítanák a területet, de a helyiek tiltakoznak ez ellen (Blikk)
febr. 18
13:43
Bélapátfalva tiltakozik a Bélkő-hegy védetté nyilvánítása ellen (Gondola)
Bélapátfalva tiltakozik a korábban mészkőbányaként üzemelő Bélkő-hegy védetté nyilvánítása ellen - jelentette be a város polgármestere. A döntés ugyanis lehetetlenné teszi a mészkőbánya...
febr. 18
13:45
Trópusi hangzás, ritmikus mozdulatok (HírTV)
Első ízben látogat el Magyarországra Kuba egyik legkiemelkedőbb tradicionális és modern kubai-latin zenét vegyítő együttese, a Bamboleo. Az USA-ban leggyakrabban fellépő kubai csapat 1995-ben alakult, a tizennégy tagú banda - Párizst és Rómát követően - 2008-as európai turnéja hetedik állomásaként, február 23-án (szombaton), 21 órától lép fel a hazai közönség előtt Budapesten.
febr. 18
13:45
Orbán: rejtett adó a vizitdíj és a kórházi napidíj (Alternatív Energia)
Rejtett adónak nevezte Orbán Viktor a vizitdíjat és a kórházi napidíjat hétfőn Tatabányán, a Szent Borbála Kórház vizitdíj befizetésére szolgáló ablaka előtt tartott sajtótájékoztatóján és kijelentette, mivel az adócsökkentés ismét slágertéma, ha valaki adót szeretne csökkenteni, akkor kezdheti a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésével.
febr. 18
13:46
Felemás szállodai évkezdet (Piac és Profit)
A tavaly januári adatokhoz képest csökkent a szállodák szobakihasználtsága. Viszont nőtt az eltöltött vendégéjszakák száma, igaz csak egy százalékkal.
febr. 18
13:48
Oscar-jelöltek ebédre 2008 (FilmHu)
Hollywood optimizmussal tekint az Oscar gálára. A jelöltek hagyományos ebédjén több színész is hangot adott véleményének, a jelenlegi állás szerint ugyanis az írók sztrájkja február 24-éig várhatóan véget ér…
febr. 18
13:50
Síliftből kiesett társa után ugrott egy magyar kisfiú (Blikk)
febr. 18
13:51
Gyurcsány: sajnálom, hogy sokaknak csalódást okoztunk (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint nyugodtabb kormányzás, nyugodtabb élet következhet. A miniszterelnök országértékelő beszédében kijelentette: már nem készülnek további olyan nehéz, húsbavágó átalakító döntésekre, mint az elmúlt másfél évben. Napirend előtti felszólalásában a kormányfő hangsúlyozta: tudja, hogy ez a másfél év sok csalódást és bizonytalanságot hozott, mert gyorsabban növekedtek az árak és…
febr. 18
13:51
A bíróság elutasít: jogszerű volt a sztrájk (Privátbankár)
A Fővárosi Bíróság (FB) érdemi vizsgálat nélkül elutasította a MÁV VDSZSZ ellen beadott, rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítása iránti keresetét
febr. 18
13:56
Teherautóval ütközött egy betegszállító (HírTV)
Heten sérültek meg, amikor összeütközött egy betegszállító mentőautó és egy teherautó Debrecen közelében - értesült a HavariaPress.
febr. 18
13:56
Gyurcsány népi privatizációt hirdetett (Alternatív Energia)
Valemmenyi magyar számára teremetsünk lehetőséget, hogy néhány ezer forintos kezdő befizetéssel százezres, családonként esetleg milliós tulajdonrészre tegyenek szert a még meglevő állami cégekben - javasolta a miniszterelnök országértékelő beszédében.
febr. 18
13:58
Fellibben a fátyol Bondról (FilmHu)
A 22. Bond-film címe sem titok már egy ideje. Most az első posztert és színfalak mögött videót ajánljuk figyelmetekbe.
febr. 18
13:58
Állami cégekből vásárolhatnak tulajdont az állampolgárok (Alternatív Energia)
Az állami cégekből vásárolhatnak tulajdont az állampolgárok a kormány új tulajdonosi programjának keretében - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
febr. 18
13:58
A Fővárosi Bíróság elutasította a MÁV keresetét (Infostart)
A Fővárosi Bíróság (FB) eljárási okokból, érdemi vizsgálat nélkül elutasította a MÁV Zrt.-nek a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (VDSZSZ) ellen beadott, rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítása iránti keresetét.
febr. 18
14:01
Hagyó Miklós a tüntetőkkel találkozik (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
febr. 18
14:06
Könnyű, de tüzes (Éva Magazin)
Nem kell vegetáriánusnak lenni, hogy néha hústalan napokat tarts. Különösen tavasszal, amikor minden zsenge és friss, és amúgy sincs kedved hosszú időket tölteni a konyhában.

Keresés