Garázdaság bűncselekményével gyanúsította meg a rendőrség Veres János pénzügyminiszter fiainak jó barátját, Tokai Tibort, aki a Veres fiúkhoz köthető Tér-Kapcsolat Alapítvány tavalyi és 2006-os nyári nyírbátori rockfesztiválján az egyik konkurens büfést megpróbálta „együttműködésre” bírni.
Svájci szakértők azt állítják, hogy néhány HIV-fertőzött, aki szigorúan ellenőrzött kezelés alatt áll, nyugodtan léphet szexuális kapcsolatba védekezés nélkül egészséges emberekkel, mert nem adja tovább a betegséget.
Összeütközött egy BKV autóbusz és egy személygépkocsi a Budapesten, a II. kerületi Ördögárok és Tompa Mihály utca kereszteződésében péntek reggel; az autó vezetője megsérült - közölte a közlekedési...
Péntek reggeltől megtekinthető az Országgyűlés honlapján a képviselők és a tisztségviselők vagyonnyilatkozata. Az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozat-tételi határideje csütörtökön járt le.
A kórházakban fekvő betegek védelme érdekében az ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Intézete péntektől látogatási tilalmat rendelt el Borsod-Abaúj-Zemplén-, Heves- és Nógrád megye valamennyi...
A fővárosi közgyűlésben a szocialisták dolgát is megnehezíti, hogy Demszky Gábor főpolgármester, illetve az SZDSZ-frakció vezetője nem képesek biztosítani a liberálisok egységét - jelentette ki a Népszava pénteki számában megjelent interjúban Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke.
A világ egyik legnagyobb légitársasága, a British Airways viszonylag jól átrepült a "nem elsőrendű válságon", pedig elemzők korábban tartottak attól, hogy a kevesebb üzleti utazás megárthat a társaság...
A kórházi betegnek több mint a felét veszélyezteti a trombózis, ám a páciensek közül sokan nem kapják meg azt az egyszerű kezelést, amely megelőzhetni a vérrögképződést az erekben - jelentették be csütörtökön brit kutatók.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,24 pontos emelkedéssel, 23.728,69 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 1,08 százalékkal erősödött.
Az idén 140 éves debreceni agrár felsőoktatás egyik kiemelkedő rendezvénye a Mezőgazdasági Könyvhónap megnyitása. Az ország egyik meghatározó agrár felsőoktatási intézménye, a debreceni, mindig gondot fordít a magas színvonalú szakkönyvek bemutatására és a hallgatók és szakemberekkel való megismertetésére. Erre ismételten jó alkalom lesz a könyvhónap rendezvény sorozata.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,24 pontos emelkedéssel, 23.728,69 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 1,08 százalékkal erősödött. Friss tőzsdei árfoly...
Ma a Parlament Környezetvédelmi Bizottság termében 13 órától Európai Parlamenti képviselők közreműködésével, dr. Orosz Sándor bizottsági alelnök vezetésével megrendezésre kerül allergia- parlagfű témában a második kerekasztal összejövetel.
Észak-Korea nyolc intézkedést már végrehajtott abból a tizenegyből, amelynek célja nukleáris programja gyanús elemeinek a felszámolása - közölte egy szöuli szemináriumon Dél-Korea főtárgyalója....
A nők legalább 50 százalékkal csökkenthetik a koraszülés kockázatát, ha B-vitamint szednek a teherbe esés előtt egy éven át, állítja egy pénteken közzétett amerikai tanulmány. Eszerint a folsavtól (a B-vitamin egyik fajtájától) 50 - 70 százalékkal kevesebb a koraszülés.
Egy-két millióra rúghat Irakban az erőszakcselekmények nyomán megözvegyült nők száma. Senki sem tudja pontosan, hányan maradtak özvegyen Szaddám Huszein korábbi elnök brutális diktatúrája következtében.
Február elejétől az EMFESZ Kft. új, lakossági szolgáltatási csomagot is kínál fogyasztóinak. A GAS.HU alternatívát jelent az ügyfelek számára a hagyományos és mindeddig monopol helyzetben lévő gázellátó cégek kínálatával szemben.
Oroszország és az Egyesült Államok gazdasági tárgyalásokat kezd elsősorban a kereskedelem és a beruházások kérdéseiről. A bejelentés szerint erről Moszkvában állapodott meg csütörtökön késő este Andrej Gyenyiszov orosz külügyminiszter-helyettes Reubern Jefferey-vel.
Az amerikai elnökjelöltségre pályázó két demokrata szenátor, Hillary Clinton és Barack Obama kerülte a személyeskedő támadásokat, és visszafogott hangnemben vitázott egymással a televíziós kamerák kereszttüzében csütörtök este Los Angelesben.
Óriáscsecsemő született Habarovszkban: a kisfiú 6,1 kilogrammos súllyal és 63 centiméteres testhosszal látta meg a napvilágot: a kicsinek nem nevezhető babát császármetszéssel segítették világra, ő is és mamája is jól van.
A pénteken hajnalban megkezdett vasúti sztrájk eddig a szokottnál kicsit nagyobb forgalmat jelent a Volánbusz Közlekedési Zrt.-nél. Minden pályaudvaron egy-egy tartalék busz áll rendelkezésre és a Vol...
A pénteken hajnalban megkezdett vasúti sztrájk eddig a szokottnál kicsit nagyobb forgalmat jelent a Volánbusz Közlekedési Zrt.-nél. Minden pályaudvaron egy-egy tartalék busz áll rendelkezésre és a...
Súlyos baleseteket okozó ítéletidő tört rá csütörtökön Nagy-Britanniára. A nyugat-angliai partok előtt helikopterekkel kellett kimenteni egy komp utasait. Az északnyugatról betörő atlanti front 100-110 kilométeres széllel érkezett, és főleg az északi országrészben okozott komoly károkat.
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat csütörtökön "hivatalos előzetes összefonódási bejelentést" tett az Európai Bizottságnak "a Mollal tervezett összefonódására vonatkozóan", közölték az OMV-nál ...
Évszázada még népbetegség volt Európa országaiban a tüdő-tuberkolózis, Magyarországon pedig oly sok áldozata volt, hogy el is nevezték morbus hungaricusnak (magyar halál). Napjainkra - hála a védőoltásnak és az antibiotikumoknak - ez a jelző már indokolatlan, de a tbc nem tűnt el.
Nemcsak az alvás és az álmatlanság, vagy az álmok keletkezése és jelentése, hanem maguk az alvási testhelyzetek is tudományos kutatások témái. Kétségtelen, hogy a különféle alvási pózok rejtett és kevésbé rejtett személyiségjegyeket is tükröznek.
Vesztegetéssel és okirat-hamisítással gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda azt a budapesti okmányirodai ügyintézőt és afrikai menekült társát, akik legkevesebb negyven külföldit juttattak jogosulatlanul magyar jogosítványhoz. Szakértők szerint ez nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthetett.
Talán meghökkentő a felhívás, de csak azoknak, akik nem tudják: sok melegszívű madárbarát, madártenyésztő kényszerül arra, hogy árván maradt otthoni kedvencét maga nevelje fel, noha a kismadár szülei élnek, s nem lenne akadálya annak, hogy a természet által rájuk szabott kötelességüket teljesítsék.
A súlyos vérmérgezéssel sújtott páciensek fele - németországi tapasztalatok alapján - belehal a fertőzés következményeibe. Egy kis részük azért, mert a vérmérgezés okozta vércukorszint-emelkedésüket túlságosan nagy adag inzulin beinjekciózásával igyekeznek mielőbb a normálisra mérsékelni.
A korrupt, hazaáruló politikusok „levadászását” célozza az a kampány, melynek hivatalos kezdetét pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Toroczkai László. Úgy gondolja, hogy Magyarországon példátlan módon elharapódzott a korrupció, a hatalommal való visszaélés, amelynek feltárásában a lakosság segítségét kérik. Emellett ha kell, feljelentést is tesznek, és élnek majd a nyilvánosság e...
A Pim Kommunikáció után új ügynökséggel dolgozik együtt a Mart Épületgépészeti nagykereskedő. A cég kétfordulós meghívásos pályázatán három ügynökség közül választotta ki partnerét.
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai katonai szállítógép Ferihegyen péntek reggel - tájékoztatta Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője az MTI-t. A kényszerleszállásra...
A ligaelső Boston Celtics hazai pályán nagy csatában legyőzte a Dallas Maverickset az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A hat pontos sikert arató Celticsben Paul Pierce és Ray Allen egyaránt 26-26 pontot szereztek.
Nem nőtt a forgalom a bevezető utakon a vasutassztrájk miatt - tájékoztatta a Fővinform ügyeletese pénteken reggel az MTI-t. Havasi Zsolt elmondta: nem érzékelhető sem a bevezető útvonalakon, sem a belváros útjain, hogy az ilyenkor megszokottnál erősebb lenne a forgalom.
Nagyobb afganisztáni katonai szerepvállalást követelt az Egyesült Államok Németországtól. Robert Gates amerikai védelmi miniszter levélben szólította fel berlini kollégáját, Franz Josef Jungot arra, hogy Németország Afganisztán ostromlott déli részébe is küldjön katonákat.
A Keleti-főcsoport első helyén álló Ottawa Senators kikapott a vendég Boston Bruinstól az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
Észak-Korea nyolc intézkedést már végrehajtott abból a tizenegyből, amelynek célja nukleáris programja gyanús elemeinek a felszámolása - közölte pénteken egy szöuli szemináriumon Dél-Korea főtárgyalója.
Egy szárazföldi ragadozó hüllő Brazíliában megtalált kövülete lehet az ősi és a ma élő krokodilok közötti "hiányzó láncszem". A jó állapotban megmaradt fosszília egy 1,7 méter hosszú, húsevő hidegvérű maradványa, amely nagyjából 80 millió évvel ezelőtt, a késői krétakorban élt a mai Brazíliában.