2008. február 6. szerda

febr. 6
7:42
McCain és Clinton vezet a szuperkedden (Blikk)
febr. 6
7:45
Nem elég a gáz (Piac és Profit)
A brit Matra Petroleum szerint a magyarországi Horvátkút-1 nevű kútnál, ahol korábban földgázt találtak, a nyersanyag gazdaságos kitermelése nem látszik valószínűnek. A Matra tavaly nyáron jelezte, hogy a Marcali térségében lévő Inke elnevezésű koncessziós területen gázlelőhelyet fedezett fel. A kútnál fúrásokat végzett, ezeket most fejezte be.
febr. 6
7:45
Nem lesz ott az olimpián a kajakkirálynő! (HírExtra)
Nem indul az augusztusi pekingi játékok kajakversenyében a 45 éves Birgit Fischer, aki nyolc elsőségével abszolút sportági csúcstartó az olimpiai aranyérmek számát tekintve. "Sokáig gondolkoztam a dolgon, de úgy döntöttem, hogy nem vállalom" - nyilatkozta a német klasszis.
febr. 6
7:45
Mundruczó Kornél Deltája nyert (Blikk)
febr. 6
7:45
Körözik az MSZP-közeli polgármestert (HírTV)
Nemzetközi körözés van érvényben Szarvas Attila, Mezőkovácsháza volt MSZP-támogatású, független polgármestere ellen, akit tavaly nyáron hiába ítélt jogerősen egy év letöltendő börtönbüntetésre a Békés Megyei Bíróság, a volt településvezető nem vonult be a börtönbe.
febr. 6
7:47
Drog a mobiltelefonban (HírExtra)
A mobiltelefonjába rejtve próbált kábítószert átcsempészni a határon az a horvát férfi, akit azért állítottak meg Röszkénél, mert rablás miatt körözte az Interpol. A HavariaPress úgy tudja, hogy a horvát állampolgárságú férfi hétfőn este érkezett hazánkba a röszkei határátkelőhelyen osztrák rendszámú autójával.
febr. 6
7:48
A 2009-es adóreform adócsomaggá szelídült (Alternatív Energia)
Az eredetileg ígért januárhoz képest másfél hónappal késik a 2009-es adóreformnak indult, majd jelentősebb adócsomaggá szelídült tervek ismertetése. Az ehhez megrendelt szakértői anyagokból inkább szemezget majd a kormány és a két kormánypárt - írta szerdán a Népszabadság.
febr. 6
7:50
Újból lesz politikai államtitkári tisztség a minisztériumokban (Alternatív Energia)
Újból lesz politikai államtitkári tisztség a minisztériumokban a Magyar Hírlap információi szerint.
febr. 6
7:51
A Hamász vállalta a merényletet (HírExtra)
A Hamász vállalta az izraeli Dimonában hétfőn elkövetett öngyilkos merénylet végrehajtását, amelyet korábban három kisebb palesztin szervezet is a magáénak vallott. "Az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok (a Hamász fegyveres szárnya) vállalja a teljes felelősséget a dimónai mártírakcióért".
febr. 6
7:51
Tusk: Nincs végleges döntés a lengyelországi rakétapajzs ügyében (Gondola)
Lengyelország nem hozott még végleges döntést a tervezett amerikai rakétavédelmi rendszernek a területére telepítendő elemeit illetően - közölte Donald Tusk lengyel kormányfő kedden. Tusk, aki...
febr. 6
7:52
Kiváltotta az igazságszolgáltatás haragját a meztelen fenék (Infostart)
Gyermekpornográfiának találta a lett Állami Operaház egyik plakátját a balti ország igazságszolgáltatása.
febr. 6
7:53
Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja - Körkép (Alternatív Energia)
Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, miután kedden sem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között. Szerda reggel kilenc órakor folytatják a tárgyalást a MÁV Zrt-nél és MÁV Startnál - mondta el Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke. Tájékoztatása szerint az éjszakai szolgálatban a MÁV Zrt. forgalomirányítói - összesen 1979 vasutas - közül…
febr. 6
7:56
Vissza akart menni a börtönbe (HírExtra)
Őrizetbe vettek egy 49 éves férfit Kemerovo közelében, aki később bevallotta: csak azért rabolt, hogy visszakerüljön a börtönbe, ahol eddig már közel 20 évet töltött el.
febr. 6
7:56
Gazdasági helyzetkép, 2008, 5.hét – gondola-jelentés (Gondola)
A magyar makrogazdasági egyensúlytalanságok és az árfolyamkockázat miatt rontották az ország besorolását. Ezzel kikerültünk a Portugáliát, Csehországot és Észtországot is tartalmazó rövid távú vevőkockázati besorolási körből.
febr. 6
8:01
Fiatalít Elle MacPherson (Blikk)
febr. 6
8:01
Életveszélyes sérülés a vonat alatt (HírExtra)
A vonat elé lépett egy férfi kedden Dunavarsány közelében, és életveszélyes sérülést szenvedett - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
febr. 6
8:03
Gubik Ágnes: a bizalom szárnyakat ad (Infostart)
A 39. Magyar Filmszemle legjobb női alakításának díját Gubik Ágnes kapta Till Attila: Pánik című filmjében játszott szerepéért. A színésznő, aki Szlovákiában már több filmet forgatott, Magyarországon most lép először a mozinézők elé.
febr. 6
8:06
Vasúti bérlettel is szállít a Volán (HírExtra)
Újabb Volán társaságok állapodtak meg a MÁV-val kedden arról, hogy járataikon elfogadják a vasúti bérleteket. A most csatlakozókkal együtt 8 társaság - a Bakony, a Somló, a Tisza, a Balaton, a Borsod, a Kunság, a Zala, és a Kapos Volán -fogadja el a bérleteket a teljes vonalán.
febr. 6
8:06
Magyar Hírlap : Újból lesz politikai államtitkári tisztség (Gondola)
Újból lesz politikai államtitkári tisztség a minisztériumokban a Magyar Hírlap információi szerint. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a korábbi - politikai és közigazgatási - államtitkári...
febr. 6
8:08
Aki magassarkút hord, jobban élvezi a szexet? (Privátbankár)
A legalább ötcentis magassarkú cipő viselése erősíti a gátizomzatot, s ezáltal a szeretkezés is jobb lehet tőle - olvasható a BBC News honlapján.
febr. 6
8:10
A káosz harmadik napja - előkerültek az ötezresek? (Privátbankár)
Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, a vonatközlekedésben így továbbra is fennakadásokra kell számítani. A MÁV ötezer forintot ad annak, aki felveszi a munkát
febr. 6
8:12
100 éves az első hazai olimpiai birkózóarany (HírExtra)
"Arany 100" elnevezéssel megemlékezés-sorozatot szervez a Magyar Birkózó Szövetség a sportág első honi olimpiai aranyérmének 100. évfordulója tiszteletére.
febr. 6
8:12
Ikreket vár Jennifer Lopez (Gondola)
Jennifer Lopez ikreket vár - közölte az amerikai énekesnő-színésznő édesapja kedden az Escandalo TV spanyol nyelvű amerikai televízióval. David Lopez elmondta, hogy ez náluk családi dolog, a...
febr. 6
8:14
Mosógépbe szorult egy kisfiú (Infostart)
Tűzoltók szabadítottak ki a mosógépből egy belepottyant és beleszorult négyéves kisfiút az egyesült államokbeli Doverben.
febr. 6
8:17
Az al-Kaida fokozza a csapásmérést (HírExtra)
Az Egyesült Államok elleni terrortámadás veszélyére figyelmeztetnek az amerikai hírszerző szolgálatok éves jelentésükben, mert értesüléseik szerint az al-Kaida terrorhálózat - amely az országot érő legnagyobb fenyegetés mind bel-, mind külföldön - növeli csapásmérő képességét.
febr. 6
8:17
Könyvek Carla Bruniról (Gondola)
Mindössze néhány nappal Nicolas Sarkozy és Carla Bruni házassága után máris három könyv jelenik meg a héten Franciaországban az új Premiere Dame magánéletéről. Csütörtökön kerül a könyvesboltok...
febr. 6
8:17
Vasutassztrájk: hétvégéig kitartanak (+képriport és videók) (HírTV)
A szerdai tárgyalás is eredménytelen volt a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV között. Pénteken ülnek le újra egymással, így addig biztosan folytatódik a munkabeszüntetés. Sem az érdekképviselet, sem a vasúttársaság nem engedett álláspontjából.
febr. 6
8:19
36 milliós adomány (HírExtra)
Több mint 36 millió forintos kompakt kardiológiai ultrahang készüléket adományozott a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának a Gyermekélet Alapítvány.
febr. 6
8:22
100 millió forintos támogatás (HírExtra)
Intézményeik fenntartására csaknem 100 millió forintos támogatást nyújt egymásnak a kaposvári és a Somogy megyei önkormányzat. Erről Szita Károly (Fidesz) polgármester és Gelencsér Attila (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke számolt be kedden, a megye-város egyeztető bizottság ülését követően.
febr. 6
8:22
Biztosítási törvény: az SZDSZ nem nyújtott be módosítást (HírTV)
Tizenkét módosító indítvány született az egészségbiztosítás reformjáról szóló törvénnyel kapcsolatban, szocialista–liberális egyetértésben – legalábbis ezt mondja az SZDSZ. Tukacs István (MSZP) azonban a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: nem köthető az SZDSZ nevéhez külön módosító javaslat.
febr. 6
8:28
Gumiszobában őrzik Britneyt (Blikk)
A legsúlyosabb elmebetegségben szenvedőknek kijáró kezelésben részesül
febr. 6
8:28
Elhunyt a Beatles guruja (HírExtra)
Maharisi Mahes jógi, a Beatlesek hajdani guruja, aki Európában bevezette a transzcendentális meditációt, a hollandiai Vlodropban lévő otthonában elhunyt - közölte kedden szóvivője.
febr. 6
8:28
Hamvazószerda és nagyböjt (HírTV)
Szerdán van hamvazószerda és elkezdődik a 40 napos nagyböjt. A keresztények számára ez a bűnbánati időszak, amely alkalmat ad arra, hogy méltóképpen felkészülhessenek a húsvét megünneplésére.
febr. 6
8:30
Ikreket vár a sztár (HírExtra)
Jennifer Lopez ikreket vár - közölte az amerikai énekesnő-színésznő édesapja kedden az Escandalo TV spanyol nyelvű amerikai televízióval.
febr. 6
8:33
Dávid Ibolya a magyar népszavazásról beszélt Washingtonban (Gondola)
Dávid Ibolya MDF-elnök kedden arról beszélt helyi magyaroknak Washingtonban, hogy az MDF nem kíván a népszavazási cirkusz részese lenni, nem kíván asszisztálni ahhoz, hogy a népszavazást...
febr. 6
8:34
Sóoldatos orröblítéssel gyorsabban gyógyul a nátha (Vital)
tovább
febr. 6
8:36
Hideg borogatás és forró tea narkolepszia ellen? (Vital)
tovább
febr. 6
8:38
Vasutassztrájk - a harmadik napon (HírExtra)
Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, miután kedden sem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között.
febr. 6
8:38
Népszabadság: Késésben az adócsomag (Gondola)
Az eredetileg ígért januárhoz képest másfél hónappal késik a 2009-es adóreformnak indult, majd jelentősebb adócsomaggá szelídült tervek ismertetése. Az ehhez megrendelt szakértői anyagokból inkább...
febr. 6
8:40
Obama: demokrata a demokraták közt (Privátbankár)
Annak ellenére, hogy jelenleg ő az egyetlen fekete szenátor, szó sincs arról, hogy Obama csak az elesettek, vagy csak az afro-amerikaiak és a latinok választottja lenne. Márványi Péter jegyzete
febr. 6
8:40
A Delta és A nyomozó aratott (HírExtra)
A fődíjjal együtt összesen három elismerést kapott Mundruczó Kornél alkotása, a Delta kedden este a 39. Magyar Filmszemlén, ugyanennyit vitt el Fliegauf Benedek Tejút című munkája, míg Gigor Attila filmje, A nyomozó öt díjat nyert.
febr. 6
8:42
Ellenséges ajánlat: gigantikus házasság készül (Privátbankár)
A világ legnagyobb bányatársasága, a brit-ausztráliai BHP Billiton szerdán 147,4 milliárd dollár értékű ellenséges ajánlatot tett versenytársára, a szintén brit-ausztráliai Rio Tintóra. Ha az ügylet s...
febr. 6
8:44
Jelzáloghitel vagy a lízing? (Piac és Profit)
Magyarországon az emberek a lakhatást szinte kizárólag saját tulajdonú otthonban képzelik el. De ha az állam valamilyen formában támogatná a bérlakások építését, illetve anyagilag hozzájárulna a munkahelyváltás miatt bérlakásba költözők költségeihez, az változtathatna a helyzeten. A lakáslízingnek is vannak előnyei.
febr. 6
8:44
Verseny a kultúrák közti párbeszéd jegyében (HírExtra)
Az egymás mellett élés megtanulása: kultúrák közti párbeszéd Európában mottóval hirdetett versenyt az Academy of Central European Schools, a szervezet magyarországi iskolák jelentkezését is várja - közölték a szervezők az MTI-vel.
febr. 6
8:44
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR-USD 20 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,4626 és 1,4646 között, majd a zárás közeledtével megállapodott 1,4640-nél. Az USD-JPY árfolyama 106,71 és 106,39 között alakult. Ellenállás 107,41-nél, míg támogatás 105,99-nél található. Az USD-CHF árfolyama 35 pipes sávban mozgott, 1,1004 és 1,0969 között, némi csökkenö tendenciával. A kereskedök szerint hamarosan 1,10 fölé…
febr. 6
8:49
Hideg miatt kapott megrovást az időjós (HírExtra)
Szigorú megrovásban részesítette Gurbanguly Berdimukhammedov türkmén államfő Kakamirat Jazijevet, a Nemzeti Hidrometeorológiai Bizottság vezetőjét, mivel a hazai időjósok nem kellő pontossággal jelezték előre az országot sújtó hideget.
febr. 6
8:49
Kidobták szülei a kisbabát az ablakon (Blikk)
A szülők a biztos haláltól mentették meg gyermeküket
febr. 6
8:49
Lecsukhatják Uma Thurman zaklatóját (Blikk)
febr. 6
8:49
Szoros a verseny a demokrata elnökjelöltek között (HírTV)
Hillary Clinton nyerte az elnökjelölő versengést a két legnépesebb amerikai államban, Barack Obama viszont több államban kerekedett felül - közölte a CNN és az AFP szerdán. A szuperkedd elnökjelölő gyűlésein Hillary Clinton nyert a két legnépesebb amerikai államban Kaliforniában és New Yorkban.
febr. 6
8:49
Hideg miatti megrovás a türkmén főidőjósnak (Gondola)
Szigorú megrovásban részesítette a türkmén államfő a Nemzeti Hidrometeorológiai Bizottság vezetőjét, mivel a hazai időjósok nem kellő pontossággal jelezték előre az országot sújtó hideget....

Keresés