Magyarországon az európai uniós ügyek megítélése kezd függetlenedni a hazai ügyek megítélésétől, az emberek többsége szerint Magyarország véleménye számít az Európai Unióban. Mindezt az Eurobarometer legfrissebb felmérése tartalmazza, melynek adatait pénteken ismertették Budapesten.
Annak ellenére, hogy Magyarországon morális, politikai és gazdasági válság van, az értelmiség még mindig nem hajlandó szembenézni ennek az okaival, és nem folynak komoly diskurzusok az okok feltárására, a perspektívák keresésére.
A hétvégén, szombatról vasárnapra virradó éjszaka számolják össze a hajléktalan embereket a fővárosban és környékén, valamint több vidéki városban; a felméréshez számítanak önkéntesek jelentkezésére is.
A VDSZSZ péntek déltől felfüggesztette a sztrájkot, ugyanakkor folytatják a tárgyalásokat a MÁV vezetésével, és ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor legkésőbb hétfőn folytatják a határozatlan idejű munkabeszüntetést.
A holland belügyminiszter szeretné elérni, hogy a rendőrök ne drogozzanak munkaidőn kívül sem. Hollandiában engedélyezettek a könnyű kábítószerek, kisebb mennyiségben szabadon lehet vásárolni marihuánát az állami ellenőrzésű kávéházakban.
Áttekinthetetlenné válnak az árváltozások a liberalizált energiapiacon. Ennek hatását igazán majd a következő évben érzi meg a lakosság – mondta a Lánchíd Rádiónak Járosi Márton.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) péntek déltől felfüggesztette a sztrájkot. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a VDSZSZ folytatja az egyeztető tárgyalásokat a MÁV vezetésével, és ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor legkésőbb hétfőn folytatják a határozatlan idejű munkabeszüntetést.
Szükséges, hogy legyen olyan összefogás, ami garantálja az emberek biztonságát akár országon belül, akár Európában, akár a világban - mondta Szili Katalin házelnök a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyete...
A szabad demokraták Győr-Moson-Sopron megyei választmánya elítéli, hogy a mosonmagyaróvári önkormányzat fideszes és MDF-es képviselői megakadályozták a Magyar Gárda nemkívánatos szervezetté nyilvánítását a csütörtöki közgyűlésen.
Dugódíj bevezetését javasolja a belvárosi közlekedési káosz felszámolását célzó terv kidolgozásával megbízott tanácsadó testület a New York-i városvezetésnek.Az autósok munkanapokon reggeltől estig 8 dollárt fizetnének a behajtásért Manhattan legzsúfoltabb részébe, az úgynevezett dugózónába.
A kedvezö tegnapi Wall Street-i kezdésnek köszönhetöen a DAX 6.900 pont fölé, az EUR-JPY árfolyama pedig 158 fölé emelkedett. Mind a DAX, mind pedig a devizapár várakozó állásponton van a délutáni amerikai adatok elött. Chart-technikai szempontból lehetséges, hogy a DAX 7.000 pontra emelkedik az adatok hatására, és az EUR-JPY megközelítheti a 159-es értéket. A devizapárt 158,09-en jegyzik.…
Saját bevallása szerint 2007-ben sem Gyurcsány Ferenc, sem Lendvai Ildikó vagyona nem gyarapodott és nem csökkent, vagyonnyilatkozatuk szinte teljesen megegyezik az egy évvel korábbival.
Korózs Lajos szocialista parlamenti képviselő, a nagyobbik kormánypárt idősügyi ügyvivője számítása szerint az idei nyugdíjemelés összegének köszönhetően 1,8 százalékos reálnyugdíj-emelkedés várható.
A szócsere buta önkényességét Melocco elképesztő magyarázatai majd ezek sajtóbeli széljegyzetelése néhány nap alatt csinos kis szappanoperává dagasztották. És aztán – miért is ne - egy szemvillanás alatt átlibbentünk a bal és a jobb közötti vádaskodás jól ismert kulisszái közé.
A Magyarországi Evangélikus Egyház vezető testülete, az országos presbitérium kétségbe vonja az üzleti alapon nyugvó társadalombiztosítási rendszer bevezetésének szükségességét - mondta az MTI megkeresésére pénteken Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
Tavaly igen egyenetlenül alakult az osztrák repülőterek utasforgalma: míg a bécsi (schwechati) repülőtér 11,3 százalékos bővüléssel rekord mennyiségű, 18,8 millió utast szállított, a kisebb repülőte...
Ötödik alkalommal rendezik meg Miskolcon a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválját; a szeptember közepén kezdődő, egyhetes jubileumi CineFestre számos újdonsággal készülnek a szervezők - erről a fesztivál igazgatója beszélt pénteken az MTI-nek.
Szombaton küldöttgyűlést tart a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ), ahol új elnököt, alelnököket és elnökségi tagokat választanak – mondta el Schulek Ágoston a MASZ jelenlegi alelnöke. Mint ismeretes, december közepén a szövetség leváltotta az akkori elnököt valamint több alelnöktől és elnökségi tagtól is megvált a szervezet.
A Fidesz nem meri vállalni az elhatárolódást a szélsőjobboldaltól, ugyanis fél, hogy szavazatokat veszít - mondta Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője. Csapody Miklos kiemelte: az MDF ü...
Egy 9 éves autista fiúcska életmentő autóvezetést produkált, miután anyja elájult óránkénti 100 kilométeres sebességnél és az autó szalagkorlátnak ütközött.
2007 közepe óta a jen a kockázatos pozíciók megszüntetése miatt csupán 15%-ot nyert a dollárral szemben. A MACD ezzel szemben vételi jelet adott ki az USD-JPY-nál, ami átmenetileg ellenmozgáshoz vezethet a csökkenö trendcsatorna felsö oldalának irányába. A részvénypiacok és a mai amerikai adatok is erösíthetik mindezt. Az USD-JPY-t 106,38-on jegyzik. Ellenállás 106,58-nál és 106,91-nél található.…
Szükséges, hogy legyen olyan összefogás, ami garantálja az emberek biztonságát akár országon belül, akár Európában, akár a világban - mondta Szili Katalin házelnök a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem napján pénteken.
A Microsoft 44,6 milliárd dollárt (mintegy 7800 milliárd forint) kínált az internetes keresőt és tartalomszolgáltatót működtető Yahoo megvásárlásáért, hogy erősítse internetes üzletágának versenyképességét. A Yahoo egyelőre nem reagált az ajánlatra.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint az amerikai törvényhozás az év végéig megszüntetheti a vízumkényszert a magyarok számára. April Foley egy kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: az amerikai elnökválasztási kampányban nem a pénz, hanem a biztonság ígérete dönt majd.
Egy héttel az FA-Kupa találkozásuk után ismét egymásnak feszül a Tottenham Hotspur és a Manchester United, ezúttal az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában.
Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta az európai romastratégia kialakítását sürgető állásfoglalást. A parlament közösségi cselekvési tervet szeretne, és a romapolitika összehangolásáért felelős biztost jelölne ki, valamint a romák munkavállalását és kisvállalkozásait is támogatná.
A szabad demokraták Győr-Moson-Sopron megyei választmánya elítéli, hogy a mosonmagyaróvári önkormányzat fideszes és MDF-es képviselői megakadályozták a Magyar Gárda nemkívánatos szervezetté nyilvánítását a csütörtöki közgyűlésen.
A Fidesz nem meri vállalni az elhatárolódást a szélsőjobboldaltól, ugyanis fél, hogy szavazatokat veszít - mondta Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Csapody Miklos kiemelte: az MDF üdvözli, hogy a Fővárosi Közgyűlés nemkívánatos szervezetnek nyilvánította a Magyar Gárdát. Hozzátette: a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója "nem merte vállalni a…
Az indiai feldolgozóipar ABN AMRO kezelte beszerzőmenedzser-mutatója januárra 60,7 pontra fogyatkozott a decemberi 61,9 pontról, amely 33 havi csúcs, vagyis a 2005. áprilisban kezdett jegyzés legmag...
A Freud-emlékév után a 20. század talán egyik legvitatottabb orvosának, pszichoanalitikusának és szexuálkutatójának, Wilhelm Reich életének és munkásságának szentel kiállítást a Bécsi Zsidó Múzeum.
A szakértői vizsgálat szerint a Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet részéről szakmai mulasztás nem történt, amikor betegellátás során, műtét közben hunyt el egy asszony az intézményben -...
Vezérigazgató nélkül kezdte meg működését pénteken a MÁV-Start. Kákosy Csaba közlekedési miniszter két hete Kozák Tamást jelölte a posztra, azonban a vasúti hatóság máig sem adta hozzájárulását.
Gyerekeire, unokáira és dédunokáira a legbüszkébb magánéletében Tom Lantos, aki pénteken töltötte be 80. életévét. "Ők jelentik a fénysugarat az életemben, minden nap büszkeséggel töltenek el" - mondta a magyar származású amerikai kongresszusi képviselő az MTI-nek adott exkluzív interjúban.
Dr. Surján László az Európai Parlament néppárti képviselője, a KDNP alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a programot annak érdekében hozták létre, hogy segítséget nyújtson a március 9-i FIDESZ-KDNP közös népszavazási kezdeményezése sikerességének esélylatolgatásában.
A francia közvélemény elsősorban a Société Générale vezetőségét, és nem az alkuszt tartja felelősnek a válságért. Közben folytatódnak a felvásárlásról szóló találgatások.
Németország visszautasította Washingtonnak azt a követelését, hogy küldjön harcoló egységeket Afganisztán déli tartományaiba, ahol erősödik a tálib lázadók tevékenysége.
Dávid Ibolya 2008. február 6-7-én meghívásra részt vesz a Nemzeti Imareggeli washingtoni rendezvénysorozatán. Az 1953. óta évente megrendezett Imareggeli olyan ökumenikus esemény, amelynek célja, hogy a jelen lévők együtt elmélkedve hitet tegyenek a béke és az együvé tartozás érzése mellett.
Várhatóan még ebben az évben elkészül az a jogszabály-módosítás, amely bevezeti a szálló porra vonatkozó (PM10) küszöbértéket. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az egészségügyi tárca bevonásával már dolgozik a tervezeten. Az új szabályozás célja a légszennyezettség csökkentése.
A német labdarúgó Bundesligában szereplő Werder Bremen szerződtette Mesut Özilt, a rivális Schalke 04 fiatal játékosát. A mindössze 19 éves, utánpótlás-válogatott futballista három és fél évre szóló megállapodást írt alá a brémaiakhoz.
Miután közzétették a Microsoft Yahoo-val kapcsolatos átvételi terveit, jelentös emelkedés mutatkozott az amerikai és az európai részvényindexeknél. A DAX azonnal 7.000 pont fölé emelkedett, az EUR-JPY pedig megközelítette a 159-es értéket. A devizapárt 158,60-on jegyzik. Ellenállás 158,77-nél és 159,00-nél található. Fontos érték helyezkedik el 157,91-nél. In-GFX
A fővárosi szabad demokrata frakcióban is lesznek kötelező szavazások, de nem minden esetben várják el a képviselőktől, hogy "szavazógépként üzemeljenek" - mondta John Emese frakcióvezető az MTI-nek pénteken.
A 27 uniós tagország állampolgárai közül a románok, a bolgárok és a magyarok hangulata a legrosszabb - derült ki az Eurobarométer legfrissebb, ősszel készült felméréséből.