Ideiglenesen nem járt a 3-as metró Budapesten a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között, mivel gyerekek ugrottak a sínek közé, ezért áramtalanítani kellett a metrószakaszt. A gyerekek nem sérültek meg, a metró már közlekedik.
Egy éles helyzetben nem jól működő, a kormányzati portál teljesítményét növelni hivatott szoftver okozta az ügyfélkapu zavarát, nem külső támadás - mondta Dedinszky Ferenc, a kormányzat informatikai biztonsági felügyelője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Jelentős hátrányt jelenthet az állampolgároknak, hogy a hétvégén leállt a központi kormányzati ügyfélkapu - mondta Nyitrai Zsolt (Fidesz) keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint súlyos eset történt a hétvégén, amikor gyakorlatilag senki nem tudott hozzáférni az ügyfélkapu által kínált szolgáltatásokhoz.
Helyreállt az áramszolgáltatás az Észak-Dunántúlon, ahol a vasárnap éjszakai és hétfő hajnali viharos idő miatt 23 ezer háztartás maradt áram nélkül. Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. ügyvezető igazgatója szerint a január végi többnapos áramkimaradást a rendkívüli időjárással indokolta. Ha valóban ez okozta a hiányt, a cégnek nem kell kötbért fizetnie.
Páva Zsoltot, a városi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetőjét kérte fel a baranyai megyeszékhely polgármester-jelöltjének a Fidesz városi elnöksége. A végleges döntést február 24-én a párt pécsi csoportja hozza meg. Páva Zsolt az InfoRádiónak elmondta: még kért néhány nap gondolkodási időt. Azt tagadta, hogy pártja háttéralkut kötött volna Juhász István MSZP-s városi képviselővel az időközi…
Hatvan új rendőrőrs létrehozását követeli a Fidesz. A párt elnöksége közleményében sürgette azt is, hogy a kormány tegyen intézkedéseket a törvény szerint hiányzó háromezer rendőr munkába állításáért. A Fidesz követeli, hogy a kormány "a bűnelkövetők származás alapján való mentegetése helyett kerítse kézre az elkövetőket, és biztosítsa az áldozatok jog- és érdekvédelmét".
2002 óta folyamatosan növekszik az érték- és bizalomvesztés a magyar társadalomban, amelyben nagy szerepe van a politikának - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgató-helyettese. Kopp Mária szerint az utóbbi napok, utóbbi hetek történéseinek és az ezekre adott reakcióknak azok a romák lehetnek a vesztesei, akik a legbecsületesebb módon próbálnak együtt…
A turizmusnak új utakat kell keresnie 2009-ben a gazdasági válság miatt - mondta az InfoRádióban Gyenesei István önkormányzati miniszter. A szállodáknak és más szállásadóknak 10 százalékos visszaesésre kell felkészülniük.
Lemondott az Ügyfélkaput üzemeltető állami cég vezérigazgatója, miután a kormányzati weboldalon a hétvégén emberi mulasztás miatt bizalmas személyes adatok váltak egy időre nyilvánossá. Az üggyel összefüggésben felelősségre vonták az infokommunikációs államtitkárság érintett főosztályvezető-helyettesét is, aki tudott a hétvégi meghibásodásról.
A miniszterelnök azt kéri, hogy az állami tulajdonú vállalatok, az állami intézmények mondják le előfizetéseiket, és ne hirdessenek, reklámozzanak a Magyar Hírlapban, a napilapban hétfőn megjelent Betelt a pohár című publicisztika miatt - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő. A napilap főszerkesztője mindezt ellehetetlenítési kísérletnek nevezte.
A veszprémi sportolók nem tették jól, hogy rászóltak másokra a szórakozóhelyen, és egy konfliktushelyzetben az a legjobb, ha a biztonsági személyzetet, vagy legvégső esetben a rendőrséget hívják segítségül - mondta az InfoRádió által megkérdezett kriminológus. Erről a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgató-helyettese, Kopp Mária úgy vélekedett: a sportolók egészséges…
Enyingen nyugalom van - jelentette ki annak a mezőföldi kisvárosnak független polgármestere, ahol a veszprémi gyilkosság egyik gyanúsítottja és családja él, illetve lakott vasárnapig. A településen élő romák egy része bosszútól, esetleges támadástól tartva, arra az időre, amíg a nemzetközileg körözött Sztojka Ivánt elfogják, családostól elköltözött, vagy gyermekeit és feleségét költöztette el…
Magyarország, más tagállamokkal együtt, nem fogadja el, hogy az Európai Unió tagállamai pótbefizetéssel biztosítsák annak az ötmilliárd eurós gazdaságélénkítő tervnek a forrását, amelyre az Európai Bizottság tett javaslatot - jelentette be a pénzügyminiszter Brüsszelben.
Veszprém város posztumusz tiszteletbeli polgári címet adományozott Marian Cozma kézilabdázónak, akit vasárnap hajnalban szúrtak halálra. A sportolótól - akit a város saját halottjának tekint - kedden búcsúztak sporttársai, majd koporsóját édesapja és Románia budapesti nagykövete kíséretében Bukarestbe szállították.
Sólyom László köztársasági elnök szerdán fogadja Orbán Viktort, a Fidesz elnökét a Sándor-palotában - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t kedden.
A rendszerváltás óta – az Állami Számvevőszék összesítése szerint – mintegy 14 milliárd forintot fordított az állam célzottan roma programokra, és további 106 milliárd forintot közvetett támogatásra. Az ÁSZ szerint szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy a kormányok nem vizsgálják: eljutott-e a pénz a romákhoz vagy sem. A Roma Sajtóközpont lapunknak készített összeállításából kiderül, hogy a…
A szociális partnerek fontosnak tartják a rendszeres párbeszédet, de még nem biztosak benne, hogy megszülethet a nemzeti megállapodás. Ezt nemrég javasolta Gyurcsány Ferenc, aki elképzeléseiről tegnap a Gazdasági és Szociális Tanács tagjait, valamint asz MSZP elnökségét tájékoztatta. A pártelnök-kormányfő konzultációk sorozatával készül hétfői parlamenti beszédére és bejelentéseire.
Egy-két hónapon belül érzékelhető javulást vár Gyurcsány Ferenc az olyan térségekben, ahol állandó jelleggel sérül a mindennapi nyugalom, a közbiztonság. A miniszterelnök a veszprémi eset után ma az országos főkapitánnyal konzultál. Közben egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki a még szökésben lévő harmadik gyanúsítottról, Sztojka Ivánról érdemi információt ad.
Kéthónapos "téli szünet" után ma folytatódik Zuschlag János és tizenöt társa ellen indított büntetőper; az MTI kedden több forrásból úgy értesült, hogy ma vallomást tesz Zuschlag János.
Herényi Károly közszolgálati televízióban tett nyilatkozata szerint a közbiztonság helyreállításához három intézkedés szükséges: Több rend?r, több rend?rörs és egy er?s belügyminisztérium
A Népszabadság annak próbál utánajárni, hogy miből éltek a veszprémi kézilabdásokra támadó csoport vezetői, mindenekelőtt Sztojka Iván. Ennek kiderítésére a hatóságok vagyonosodási vizsgálatot indítottak.
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással gyanúsítja Hunvald György Budapest VII. kerületi polgármestert a Központi Nyomozó Főügyészség. Az MSZP-s politikust – aki a 2006-os önkormányzati választás előtt lemondott parlamenti mandátumáról, így mentelmi jog nem védi – tegnap vették őrizetbe. Kihallgatása órákon át tartott: tagadta bűnösségét, és panasszal…
Köznapi nyelven is népszerűsíteni kell a kutatás-fejlesztés eredményeit - hangsúlyozta az InfoRádióban a területért felelős tárca nélküli miniszter. Molnár Károly az Aréna című műsorban a kutatóhiányt nevezte az egyik legnagyobb problémának.
A cigányság beilleszkedési gondjai hosszú idő óta problémát jelentenek. A vitában minden és mindennek az ellentéte megtörténhet: a baloldali Horn Gyulát például ostobának titulálta egy tekintélyes szociológus, amiért kijelentette egyszer, hogy a cigányok is határolják el magukat a bűnöző cigányoktól. Csalog Zsolt tanulmánya pedig arra is rávilágított, hogy a szocializmusban ajándékként kapott…
Egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek abban a közlekedési balesetben, amely szerda reggel hét óra után történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Mezőkövesd és Egerlövő között, ahol felborult egy Volán autóbusz - közölte a rendőrség az InfoRádióval. A műszaki mentés kora délelőtt befejeződött, ismét lehet közlekedni a két település közötti úton.
Hiba lenne, ha az APEH nem vizsgálna olyan látványos vagyongyarapodást, mint a Marian Cozma meggyilkolása miatt körözött Sztojka Iváné - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Enying polgármestere - és lőn: a rendőrség felkérte az adóhivatalt a vizsgálatra. Lapértesülések szerint egyébként Sztojka és társasága nem csupán Veszprémet, hanem Siófokot is rettegésben tartotta. Enyingen, ahonnan a veszprémi…
Sem a Fidesz, sem az MDF indítványát nem támogatták reggel Erzsébetvárosban a képviselőtestület feloszlatásáról. A tegnap őrizetbe vett Hunvald György polgármester nélkül rendezett ülésen kellene tárgyalni a kerület belső vizsgálatát az ingatlanpanamák ügyében. A dokumentum az ügyleteket rendben találta, a csatolt szakértői elemzés szerint az ügyészség által gyanúsnak talált szerződésekben…
Nem vette napirendre a szerdai rendkívüli ülésen a helyi KDNP elnöke által kezdeményezett önfeloszlatást a VII. kerületi képviselő-testület, mert nem gyűlt össze az ehhez szükséges hét aláírás.
Míg a világ legnagyobb bulvár-és társasági lapjai megszenvedik a gazdasági recessziót, a hazai újságok népszerűsége szinte töretlen. Kérdés azonban, hogy meddig tudnak versenyezni a hasonló témájú, ám ingyenes és gyorsabb online felületekkel.
A tárgyalás megkezdése után félórás szünetet rendelt el a bíró a Zuschlag János és tizenöt társa ellen indított büntetőperben a "várakozást háromszorosan meghaladó sajtóérdeklődés" miatt szerdán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Kampánysorozatot indít a Lánglovagok Egyesület, amelynek keretében kisfilmekkel és röplapokkal hívják fel a figyelmet arra, milyen fontos megadni az elsőbbséget a tűzoltóautóknak.
Nem állt politikai indíték annak a bűncselekménynek a hátterében, amelyet január közepén követtek el a Fidesz kőszegi irodájával szemben; egy diák dobta be kővel a párt helyi irodájának ablakait - írta szerdai számában a Vas Népe.
Hankiss Elemér szociológus szerint a Kádár-rendszer süllyesztette segédmunkássá a korábban több mesterségben és a kereskedelemben is jeleskedő cigányságot. A romák azért szorulnak segélyre, mert ma már nincs szükség a korábbi méretekben a segédmunkás tömegekre - hangsúlyozta az InfoRádiónak.
Elutasította a további szervezetek és a parlamenti pártok vezetőinek bizonyítási eljárásba való bevonására tett indítványt a bíró a Zuschlag János és tizenöt társa ellen indított büntetőper szerdai tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Megkezdte a vallomástételt Zuschlag János az ellene és 15 társa ellen, 75 millió forintos állami támogatás jogosulatlan megszerzése miatt indított perben.
Elutasította a további szervezetek és a parlamenti pártok vezetőinek bizonyítási eljárásba való bevonására tett indítványt a bíró a Zuschlag János és tizenöt társa ellen indított büntetőper szerdai tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Kivonultak a VII. kerületi Fidesz-frakció tagjai az ülésteremből szerdán reggel, mert nem hajlandóak megtárgyalni az önkormányzati ingatlanok elidegenítésével kapcsolatos napirendi pontot.
Egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy napirendre tűzze az erzsébetvárosi képviselő-testület az önfeloszlatást a szerdai rendkívüli ülésén, ahonnan később kivonultak a fideszes önkormányzati képviselők.
Bevallotta Zuschlag János, hogy a vádiratban szereplő számlák bekerültek azokba az alapítványi elszámolásokba, amelyek az ügyészség szerint alátámasztják: jogosulatlan szereztek meg és használtak fel többmilliós állami támogatást a Zuschlagékhoz köthető civil szervezetek.
Teljes mértékben ártatlannak tartja Hunvald Györgyöt, a VII. kerület többrendbeli csalással gyanúsított polgármesterét Gergely József, a VII. kerület gazdasági ügyekkel foglalkozó szocialista alpolgármestere.
A lakosság visszajelzéseiből határozottan arra lehet következtetni, hogy egy szervezett enyingi bűnözőcsapat ténykedése keseríti meg a környéken élők életét. Ez a banda ugyan megpróbálta, de nem tudta átvenni a hatalmat a siófoki éjszakai élet felett - nyilatkozta Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere szerdán az MTI-nek.
- A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési határozati javaslatot terjeszt a parlament elé, hogy a kormány dolgozza ki a pénzügyi alapismeretek oktatásának feltételeit a közoktatásban - jelentette be Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, a KDNP országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A magyar társadalom cigányellenessége olyan irracionális méreteket ölt, hogy polgárháború veszélye fenyeget, ha nem állítjuk meg a többségi társadalom és a romák szembefordulásának folyamatát - mondta Ladányi János. A szociológus szerint az olaszliszkai és a veszprémi esetekből nem szabad általánosító következtetéseket levonni.
Közös uniós pályázat beadását tervezi a magyar és a szerb fél az Ásotthalom és Királyhalom között kialakítandó határátkelőhely megépítésére - közölte Kozma József (MSZP), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán Szegeden.