Egy év türelmi időt kap a BorsodChem a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumtól egy korábbi fejlesztési támogatással kapcsolatban, amelyhez létszámmegtartási kötelezettség is járult - mondta Garamhegyi Ábel külgazdaságért felelős szakállamtitkár pénteken az MTI-nek.
Tizenketten vették fel a Magyar Televízió elnöki posztjára kiírt pályázaton az induláshoz szükséges csomagot a ma délutáni határidőig. Czeglédi László, a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke további részleteket nem közölt az ötödik pályázatról.
A kullancscsípés által terjesztett agyvelőgyulladás elleni védőoltás fontosságára hívta fel a figyelmet Vészi Zsuzsanna gyermekorvos a Kullancsszövetség által szervezett sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Az SZDSZ és az MDF is elkészítette és be is nyújtotta a parlamentnek azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely a Reformszövetség programjának megvalósítására kéri fel a kormányt; a javaslatok házszabálytól eltérő tárgyalásáról várhatóan hétfőn dönt a házbizottság.
Több mint másfél évtizedig volt rendőr az a férfi, aki a gyanú szerint tavaly novemberben testvérével együtt követte el a két halálos áldozatot követelő pécsi kézigránátos támadást - erősítette meg az MTI információját péntek délután a Baranya megyei rendőrség.
Az MDF budapesti választmányának határozataival ellentétesen működik az MDF fővárosi frakciója - ezt közleményben tudatta a párt budapesti elnöke pénteken az MTI-vel. Hock Zoltán, a képviselőcsoport vezetője elmondta: az önkormányzati munkavégzés színvonalának javítása érdekében kezdeményezett minőségi személycseréket a fővárosi MDF-frakció néhány fővárosi közgyűlési bizottságban.
Forgalomlassító gazdademonstrációt kezdtek pénteken Tiszafüred közelében a környékbeli termelők, akik három héten át félpályás útlezárással fognak tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – tájékoztatta Márkus László, a demonstráció szervezője, a térségi gazdakör elnöke az MTI-t pénteken.
Tizenketten vették fel a péntek délutáni határidőig a Magyar Televízió (MTV) elnöki pályázatán való induláshoz szükséges pályázati csomagot - értesült a tévékuratórium elnökségének egyik név nélkül nyilatkozó tagjától a nap folyamán az MTI.
Több mint másfél évtizedig rendőr volt az a férfi, aki a gyanú szerint tavaly novemberben testvérével együtt, személyes okokból elkövette a két halálos áldozatot követelő pécsi kézigránátos támadást tavaly novemberben.
A válság kezelését illetően a kormány még mindig csak gondolkodó, tervezgető stádiumban van - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteken Pápán tartott sajtótájékoztatóján.
Nem etnikai indíttatású volt a tavaly novemberben Pécsett elkövetett kézigránátos támadás, amelyben két ember vesztette életét - mondta az InfoRádiónak a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Zsombrák Péter hozzátette: személyes bosszú történt.
Kommandós ruhába bújt csuklyások törtek be és támadtak rá a dorozsmai Nagyékra a napokban. A roma származású családfő fejéhez pisztolyt szorítottak, 6 éves fiát a hűtőszekrény elé térdeltették - adja hírül a delmagyar.hu internetes portál.
A Fidesz elnöke egyetért azzal a vélekedéssel, hogy Magyarországnak kevesebb időt kellene töltenie az euróövezethez való csatlakozás előszobájának számító ERM II-rendszerben. Orbán Viktor a kormány válságkezelésével kapcsolatban az InfoRádiónak úgy fogalmazott: nem szabad boncoláshoz értő szakemberekre bízni egy élő szervezetet.
Az Amnesty International (AI) felszólítja a magyar hatóságokat, hogy lépjenek fel alkalmazottaik romákat megbélyegző kijelentéseivel szemben, a rendőrség pedig hatékonyan vizsgálja ki és akadályozza meg a romákat érő támadásokat - közölte a jogvédő szervezet.
Természetes, hogy nem várható döntés a kelet-európai országok számára létrehozandó, Magyarország által javasolt uniós pénzalapról a vasárnapi európai uniós csúcstalálkozón, hiszen ez nem az a fórum, ahol döntéseket hoznak a tagállamok vezetői - nyilatkozta a kormányszóvivő pénteken az MTI-nek.
Téves információkon alapul és nagyon veszélyes Németh Zsoltnak, a Fidesz külügyi kabinetvezetőjének a nagykövetváltásokra vonatkozó felvetése, amely nemcsak a Külügyminisztérium köztisztviselőire, hanem az egész köztisztviselői karra jelent fenyegetést - nyilatkozta Göncz Kinga tárcavezető pénteken az MTI-nek.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök támogatja, hogy a parlamentben tárgyalják meg a Reformszövetség javaslatait. Ezt a kormányfő mondta az uniós konzultációs ülés után tartott sajtótájékoztatóján pénteken az MTI kérdésére.
Széleskörű környezettudatos társadalmi szemléletváltásra szólítottak fel a Magyarországi Klímacsúcs elnevezésű konferencia előadói, akik többségükben abban is egyetértettek, hogy le kell számolni a természeti körülményeket figyelmen kívül hagyó, jelenlegi fogyasztásközpontú szemlélettel.
Törvénysértés miatt megsemmisítette az Alkotmánybíróság a miskolci közgyűlés egyik távhővel összefüggő rendelkezését. A szabályozás megtiltotta, hogy egyes épületek leváljanak a távhő-szolgáltatási rendszerről és más, kis hőteljesítményű kazánokat szereljenek fel.
Gyorsítsuk fel az euróövezethez való csatlakozás lehetőségét - Magyarország egyebek mellett ezt kezdeményezi majd az Európai Tanács hétvégi ülésen. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta az uniós konzultációs ülés után pénteken a Parlamentben.
Az SZDSZ és az MDF is benyújtotta a parlamentnek azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely a Reformszövetség programjának megvalósítására kéri fel a kormányt. A javaslatok házszabálytól eltérő tárgyalásáról várhatóan hétfőn dönt a házbizottság. Mindkét ellenzéki párt azzal indokolja a javaslatokat, hogy a kormány által tervezett lépések nem elegendőek a gazdasági válság érdemi…
Széleskörű környezettudatos társadalmi szemléletváltásra szólítottak fel a Magyarországi Klímacsúcs elnevezésű konferencia előadói, akik többségükben abban is egyetértettek, hogy le kell számolni a természeti körülményeket figyelmen kívül hagyó, jelenlegi fogyasztásközpontú szemlélettel.
Az MSZP partner abban, hogy az Országgyűlés a kormány javaslatai mellett érdemben foglalkozzon a Reformszövetség álláspontjával; mivel a szocialista frakció valódi mérlegelést akar, szükségesnek tartja, hogy a szövetség javaslatait az illetékes parlamenti bizottságok a jövő héten vitassák meg - közölte Lendvai Ildikó frakcióvezető az MTI-vel pénteken.
Meghosszabbítanák a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának megőrzését célzó 600 milliárd forintos csomag tőkerészének felhasználási határidejét, így a garanciához hasonlóan a tőkeinjekcióról is 2009 végéig dönthetne a kormány. Az erre irányuló indítványt Szabó Lajos képviselő (MSZP) nyújtotta be a parlamentnek.
A kormányszóvivő a leghatározottabban cáfolja azokat a szárnyra kapott híreszteléseket, amelyek szerint "titkos háttéregyeztetések" lennének a miniszterelnök és a Fidesz elnöke között.
Aláírásgyűjtést kezdeményezett az előítélet-mentes Magyarországért a roma és nem roma civil szervezetekkel együtt a romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. Teleki László Nagykanizsán azt is közölte: Gémesi Ferenc szakállamtitkárral az ügy elősegítése érdekében találkozót kért a történelmi egyházak képviselőitől.
Az osztrák nagykövetség épülete előtt egy sajtótájékoztató keretében tiltakozott a szentgotthárdi polgármester és szentgotthárdi diákok, továbbá a Greenpeace képviselői a Rábakeresztúron tervezett hulladékégető megépítése ellen.
Országos sztrájk szervezését helyezte kilátásba a Vasutasok Szakszervezete; az érdekképviselet azt kifogásolja, hogy a MÁV jelentős létszámleépítést tervez a záhonyi térségben.
Szakmai mulasztásokat állapított meg az enyingi romáknak tulajdonított tavalyi nyári siófoki felvonulással összefüggésben elrendelt belső rendőrségi vizsgálat. Az ORFK bűnügyi főigazgatója hangsúlyozta: a tavaly nyári esettel összefüggésben az országos rendőrfőkapitány kért vizsgálatot és rövidesen fegyelmi intézkedéseket tesznek.
Minden korosztály számára védőoltást javasolnak a kullancscsípés által terjesztett agyvelőgyulladás ellen a Kullancsszövetség által szervezett konferencián résztvevő orvosok.
Feloldották az influenza-járvány miatt elrendelt látogatási tilalmat a közép-magyarországi régió kórházaiban. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvos Szolgálat honlapja szerint 48 intézményben továbbra is érvényben van a részleges vagy teljes korlátozás. Korábban több mint 80 kórházban volt látogatási tilalom.
"Magyarországon még jelentős többségben vannak azok, akik hisznek abban hogy az elmúlt 20 évnek volt értelme, hogy jó irányban indultunk el" - hangsúlyozta Orbán Viktor Berlinben.
Megtiltják a dohányzást Szeged közterületeinek egy részén, többek között a játszótereken június 1-jétől - döntött pénteki ülésén a csongrádi megyeszékhely közgyűlése.
Megtiltják a dohányzást Szeged közterületeinek egy részén, többek között a játszótereken június 1-jétől - döntött pénteki ülésén a csongrádi megyeszékhely közgyűlése.
"Magyarországon még jelentős többségben vannak azok, akik hisznek abban hogy az elmúlt 20 évnek volt értelme, hogy jó irányban indultunk el" - hangsúlyozta Orbán Viktor Berlinben.
Gyurcsány Ferenc abban bízik, hogy a forint árfolyama erősödni fog. Az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozó miniszterelnök elmondta: pontos számot nem tud említeni arra vonatkozóan, hogy mennyit hívtak el eddig az IMF-hitelkeretből, de hozzátette: szakaszokban történik a pénz lehívása, és az a valutatartalékok megnövelését szolgálja. Az MSZP márciusban sorra kerülő tisztújító kongresszusa…
Demszky Gábor jelenléte ellen tüntetett pénteken Nagyváradon az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezetének mintegy húsz fős csoportja - jelentette a Mediafax hírügynökség.
Vadászatban jártas, 2-3 fős csoportok követhették el az elmúlt időszak romák elleni támadásait. A Nemzeti Nyomozó Iroda által vizsgált esetek között olyan összefüggések fedezhetők fel, melyek sorozat-bűncselekmények gyanúját vetik fel – közölte a rendőrség. A romák ellen fegyverrel, illetve Molotov-koktéllal elkövetett – négy halálos és négy sebesült áldozatot követelő – hét bűncselekményt…
Összesen 3 millió 838 ezren dolgoztak, 351 ezren kerestek állást 2008 novembere és 2009 januárja között. Ez 8,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatokból kitűnik, hogy 35 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint egy éve ugyanebben az időszakban. A munkanélküliek 18,3 százaléka a munkaerőpiacon csak a kis létszámban jelenlévő 15–24 éves…
Korábban rendőr volt az a férfi, aki a gyanú szerint tavaly novemberben testvérével kézigránátot dobott egy romák lakta pécsi házba, s ezzel két ember halálát okozta. Ma elrendelhetik előzetes letartóztatásukat. Tettükért életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethetők.
Elnézést kért Kuncze Gábor és a Klubrádió, a Fidesz mégis kitart amellett, hogy az SZDSZ-es politikus-műsorvezető vitatott mondata miatt bojkottálja a rádiót. Répássy Róbert frakcióigazgató kijelentette: nem nyilatkoznak a Klubrádióban, amíg Kuncze Gábor műsort vezet, és amíg a médium bocsánatot nem kér a politikus „gyűlöletkeltő” szavaiért. Kuncze csütörtökön élő adásban azt mondta: sok embert…
A cigányság beilleszkedése az ország jövőjének egyik legfontosabb kérdése - közölte Sólyom László köztársasági elnök a Népszabadság szombati számának adott interjújában. Az államfő szerint a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság alapvető kérdése, hogy az ország felhasználja-e a válságot az önkritikus elemzésre. Ilyen önkritikus elemzésre a cigányság ügyében is szükség lenne, és azt is látni kell,…
Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz butít, míg a szocialisták bátorítanak. A miniszterelnök a Népszabadság szombati számának adott interjújában azt mondta, hogy az MSZP-nek két irányban kell egyszerre kompromisszumot teremtenie: egyrészt a szakmai, politikai többség eléréséhez nyitnia kell az MDF és az SZDSZ, illetve a Reformszövetség felé, például az állami kiadások további lefaragásával, másrészt…
Érdekeltté kell tenni a többségi társadalmat a roma gyerekek iskolai integrációjában - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatási szakpolitikusa a szombati Magyar Nemzetnek nyilatkozva.
A kormány évek óta tartó munkájával elzálogosítja a magyar társadalom jövőjét - írta Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere a szombati Népszabadságban.
Iszonyú csak belegondolni is abba, ami Tatárszentgyörgyön történt - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Népszabadságnak adott interjújában. Az államfő kiemelte, hogy a tények végzetesen hiányoznak a cigányságról folytatott diskurzusból, az emberek nem ismerik az ország legfiatalabb kisebbségének életét.