2010. január 18. hétfő

jan. 18
12:21
A "rettenetre" emlékeztek Budapesten (Infostart)
Az utánunk jövő nemzedékek emlékezzenek a holokauszt rettenetére, de tanulják meg mindazt a szépet és jót, amelyet a zsidó lét jelent - mondta Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi a fővárosi gettó felszabadulásának 65. évfordulóján hétfőn Budapesten a Dohány utcai zsinagógában.
jan. 18
12:33
Dávid Ibolya levegőnek nézi Mesterházyt (ATV)
Az MSZP-miniszterelnök jelöltje szerint tény, hogy nem egy pályán fociznak, és az MDF az egyedül eladható Bokros Lajosba kapaszkodik.
jan. 18
12:35
Robbanás egy ukrán kórházban (ATV)
Több emelet is összeomlott, legalább öt ember meghalt.
jan. 18
12:39
"Árnyékra vetődött" a Fidesz (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum szerint "árnyékra vetődött" a Fidesz, a párt programjában nem szerepel a panelházak elbontása - mondta Pusztai Erzsébet, a párt népjóléti kabinetjének vezetője kérdésre válaszolva hétfőn Budapesten.
jan. 18
13:33
A BKV vacillál a bérletesek kártérítésén (Infostart)
A BKV vezetése várhatóan a hét közepére dönt arról, hogyan kártalanítják azokat az utasokat, akiknek bérletük van - mondta az InfoRádiónak a közlekedési vállalat kommunikációs igazgatója.
jan. 18
13:33
Még nem döntöttek, meghosszabbítják-e a BKV-bérletek érvényességét (Alternatív Energia)
A BKV vezetése hétfő délig nem döntött arról, meghosszabbítják-e a bérletek érvényességét a hatnapos sztrájk miatt; a cég sajtóirodáján az MTI megkeresésére egyelőre nem tudtak tájékoztatást adni.
jan. 18
13:35
A Fidesz-MDF-modell lényege: "dolgozz tovább, kevesebbért" (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a svéd nyugdíjmodell magyarországi bevezetése nyugdíjkatasztrófát okozna, és a modell tulajdonképpen "egy Orbán-Bokros-csomag a nyugdíjasoknak".
jan. 18
13:45
Meglepetésbulit szervezett feleségének Obama (ATV)
Az amerikai elnök egy bio étterembe szervezte a partit.
jan. 18
13:47
Kegyetlen kivégzés Oroszlányban: gyerekek is gyilkoltak (ATV)
A gyilkosság a hétvégén történt.
jan. 18
13:51
Az MSZP nyitott a párbeszédre, de a véleménynyilvánításnak ezt a formáját elutasítja (Alternatív Energia)
Az erőszak és a rombolás nem lehet válasz semmire sem; az MSZP nyitott a párbeszédre, de a véleménynyilvánításnak ezt a formáját elutasítja - közölte a zalaegerszegi pártirodákra festett feliratokkal kapcsolatban Baracskai József, megyei pártelnök hétfőn sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.
jan. 18
14:03
Vizsgálatot indít a Gazdasági Versenyhivatal PPO-ügyben (ATV)
A rendőrség már január 13-a óta nyomoz.
jan. 18
14:21
Bombagólokkal nyert a Milan (ATV)
.A Juventus után a Siena sem állhatott a Milan útjába. Ronaldinho mesterhármast rúgott, és évek óta nem játszott olyan jó formában, mint az elmúlt hetekben. Mivel a Juventus ismét kikapott, és visszacsúszott az ötödik helyre (az Inter is botlott: 2-2 a Bari ellen), nagyon úgy fest, hogy a két milánói klub dönt idén a bajnoki címről. A következő fordulóban épp egymással csap össze a két…
jan. 18
14:23
Dráma a Chicago Bearsnél: meghalt a 26 éves védő (ATV)
Gaines Adams vasárnap kapott szívrohamot.
jan. 18
14:39
SMS-t írt a romok alól: kiszabadították a szállodatulajdonost (ATV)
Száz órát töltött egy üreges térben.
jan. 18
14:41
Botrány a budapesti koncerten: több ezer embert vertek át + videó (ATV)
A közönség csak egy harmadosztályú imitátort kapott.
jan. 18
14:57
Felpörgetik az otthoni ápolók munkavállalását (ATV)
A rokonaikat otthon gondozók eddig 40-50 ezer forintot kaptak havonta, és gyakran soha nem találtak új munkát.
jan. 18
15:03
MSZP: a Fidesz el akarja terelni a figyelmet a sikerekről (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz el akarja terelni a figyelmet az elmúlt napokban megjelent magyar gazdasági sikerekről szóló hírekről.
jan. 18
15:21
"A Fideszt abban az esetben lehetne komolyan venni, ha a folyamatos hőbörgés helyett ismertetné a programját" (Alternatív Energia)
Az MDF örül, hogy a Fidesz komolyan veszi Bokros Lajost, "hiszen egyedül az MDF miniszterelnök-jelöltje rendelkezik olyan programmal és szaktudással, amivel bővíteni lehet a foglakoztatást és fejlődési pályára lehet állítani Magyarországot".
jan. 18
15:33
Miben segített volna a volt rendőrkapitány Zuschlagnak? (ATV)
Ezt egyelőre nem tudta meg a bíróság, mert az érintett nem tehetett vallomást.
jan. 18
15:39
Ipsos: Alig mennének el szavazni az emberek, ezzel az MSZP bukhat nagyot (Infostart)
Továbbra is jelentős a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben a Szonda Ipsos felmérése szerint. A januári adatok alapján a legnagyobb ellenzéki pártra a biztos pártválasztók 63, a szocialistákra pedig 21 százaléka szavazna - mondta Závecz Tibor, a cég kutatási igazgatója. Szerinte a Fidesz számára azt kell eldönteni, igényt tart-e a radikális szavazókra, és megszólítja-e őket, vagy lemond róluk a…
jan. 18
16:15
Húszmillióra perli Gyöngyöst a Heves megyei vízmű (Alternatív Energia)
Húszmillió forintra perli a gyöngyösi önkormányzatot a Heves Megyei Vízmű Zrt. - tájékoztatta a társaság gazdasági vezérigazgatója hétfőn az MTI-t.
jan. 18
16:27
Milyen idő lesz holnap? Itt megtudhatja (ATV)
A következő napokban nem lesz nagyobb mennyiségű csapadék.
jan. 18
16:29
Első napján lealázta a konkurenciát a magyar műsorvezető (ATV)
Szeretné, ha végre erős versenytársuk lenne.
jan. 18
16:33
A tájékoztatási kampányról is elszámoltat majd a Fidesz (Infostart)
A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója szerint pártja kormányra kerülése esetén elszámoltatja az illetékeseket a hétfőn indult kormányzati lakossági tájékoztató kampányról is, amelyet jogellenes kampányfinanszírozásnak és hazugságpropagandának tartanak. A kormányszóvivő azt mondta: a 94 millió forintba kerülő kampánnyal a válságkezelő kormány intézkedéseit szeretnék megismertetni.
jan. 18
16:45
Súlyos merényletekkel „üdvözölték” a tálibok az új afgán kormányt (ATV)
Az afgán elnök egyes források szerint még januárban bejelenti, hogyan kívánja a terroristákat fegyverletételre késztetni.
jan. 18
17:27
Egy gyerek és egy nő a H1N1 vírus újabb két magyar áldozata (Infostart)
Meghalt egy H1N1 vírussal fertőzött nő és egy gyerek Szegeden, mindketten súlyos alapbetegséggel is küzdöttek - közölte a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). Az elhunytakról az egyetem nem adott további felvilágosítást.
jan. 18
17:39
„Obama meg volt átkozva” (ATV)
Meredeken zuhan az amerikai elnök népszerűsége.
jan. 18
17:57
Gyurcsány: „Lesz itt kérem nagy pofára esés!” (ATV)
A volt miniszterelnök szerint hamar eljön az igazság pillanata a Fidesz ígéreteivel kapcsolatban.
jan. 18
18:15
Baleset, betegség, csőd: összeomlott a Heti Hetes sztárja (ATV)
Olyan gyenge, hogy egy papírlapot sem tud felemelni.
jan. 18
18:17
Az oroszbarát Janukovics a befutó Ukrajnában (ATV)
A szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága mellett Julija Timosenko a második, Juscsenko 5,5 a harmadik helyre fut be.
jan. 18
19:45
Nem egyeznek a szakszervezetek, folytatódhat a BKV-sztrájk + videó (ATV)
Most, az eddig nem sztrájkoló szakszervezetek találtak kifogásolnivalót.
jan. 18
19:51
Tíz kilométeres sor az M0-ás autópályán (Infostart)
Mintegy 10 kilométeres összefüggő gépkocsisor alakult ki az M0-ás autópályán hétfőn este, miután hat-hét koccanásos baleset is történt az 50-es kilométerszelvénynél - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
jan. 18
20:03
Chile: jobboldali fordulat (ATV)
A dél-amerikai országnak Pinochet bukását követően 20 éven keresztül baloldali kormánya volt.
jan. 18
20:09
Tarlós: A Budapestért felelős kormánybiztosi poszt egy vicc (Infostart)
A főváros vezetését most is azok az emberek alkotják, akik nem kifogásolták, hogy olyanok vittek ki a BKV-tól sok tízmilliós végkielégítéseket, akik "átszállójeggyel", egy-másfél évig voltak a cégnél, és akik eltűrték, hogy a társaság három-négy milliárd forintot fizetett ki megkérdőjelezhető tanácsadói szerződésekre - mondta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője az InfoRádió Aréna…
jan. 18
20:21
Csoda! Öt nap után szabadították ki a férfit romok alól Haitin (ATV)
A mentőcsapatok versenyt futnak az idővel.
jan. 18
20:45
"A segélyben részesülők egy része napközben pihen, este pedig elmegy lopni" (Alternatív Energia)
Szimpátiatüntetést tartott az Összefogás Párt Szoboszlai Barna mellett hétfő este a Borsod megyei bíróság épülete előtt Miskolcon; az idős kesznyéteni férfi kertjét árammal védte a lopások miatt, s ennek következtében egy tolvajt 2008 július elsejére virradóra halálos áramütés ért.
jan. 18
21:21
Év végére elkészülhet a magyar-horvát gázvezeték -a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Az év végére elkészülhet, a jövő év közepétől pedig már teljes kapacitással üzemelhet a Magyarországot és Horvátországot összekötő gázvezeték. Ezt Zágrábban mondta a magyar kormányfő, miután tárgyalt Jadranka Kosor horvát miniszterelnökkel. Bajnai Gordon közölte: a vezeték éves szinten 6-6,5 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas.
jan. 18
21:57
Demonstrációt terveznek az eredetiségvizsgálók (Alternatív Energia)
Demonstrációt terveznek péntekre a gépjármű eredetiségvizsgálattal foglalkozó szervezetek, mivel szerintük a kormány jogszerűtlenül bontotta fel 2011. január végéig szóló szerződésüket.

Keresés