Ha van Önnek az árvízről szóló videója vagy fotója, küldje el a Népszava Online-nak, hogy megmutathassuk mindenkinek, milyen állapotok vannak az érintett területeken.
Jean-Claude Juncker, az EU közös pénzét használó országok pénzügyminiszteri tanácsának (Eurogroup) elnöke, luxemburgi miniszterelnök telefonon gratulált Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnöknek a magyar válságkezelés eredményeihez - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő hétfőn.
Navracsics Tibor szerint régi adósság a kisebb, kétszáz fős parlament. A kijelölt közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfői expozéjában a kormányalakítással összefüggő három javaslatukról azt mondta: ez az új korszak szimbolikus kezdete.
Hétfő délelőttig országszerte több mint kétezer embert kellett kitelepíteni, vagy kimenekíteni lakóhelyéről a hétvégi ítéletidő miatt; a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén vészhelyzet elrendelését kezdeményezte az árvízi védekezést irányító Országos Műszaki Irányító Törzs; a délutáni órákban Miskolcra érkezik Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök is.
Május 29-én, 4. alkalommal rendezik meg Móron a MÓRI KARIKA elnevezésű jótékonysági kerékpáros túrát, amelynek célja a Cortex - Agysérültekért Alapítvány (Alapítvány az Agysérültek Rehabilitációjáért) és a móri Városi Közművelődési Közalapítvány támogatása.
Veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány Borsod-Abaúj-Zemplén megye mindazon térségére, amelyet árvíz sújt - jelentette ki Bajnai Gordon Miskolcon hétfőn. Az ügyvezető miniszterelnök úgy fogalmazott: ilyen esetben gyorsabban jutnak anyagi segítséghez a védekezők. A megyében jelenleg több mint hatvan településen védekeznek az ár ellen.
Előzetes letartóztatásba helyezte a BKV-ügyben meggyanúsított Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt és főpolgármester-helyettest a Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn.
Benyújtotta a Fidesz-KDNP a családi pótlék kifizetésével kapcsolatos törvénymódosítási javaslatát hétfőn a parlamentnek. Az indítvány szerint az új tanévtől ha egy tanköteles korú gyermek egy tanévben ötven tanórát igazolatlanul hiányzik, akkor őt a jegyzőnek védelembe kell vennie, és el kell rendelnie, hogy a gyermek után járó családi pótlékot hat hónapig természetben nyújtsák.
A legszigorúbb kényszerintézkedést elrendelve előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest, akit a rendőrség a BKV-ügyekkel összefüggésben bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsít.
A törvényjavaslat indoklás szerint az indítvány célja az országgyűlési képviselők számának csökkentése, a választói akarat arányosabb és hatékonyabb megjelenítése, a közvetett demokrácia felesleges költségeinek megtakarítása, továbbá a vonatkozó jogalkotói mulasztások okozta alkotmányellenes helyzet megszüntetése.
Nem pusztult el a szokásosnál több hal a Balatonban az elmúlt napok viharaiban, csak az erős északi szél sodorja tömegével a déli partra a tetemeket, amelyek begyűjtésére támogatást kaphat a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. - mondta Varga László vezérigazgató.
Az MSZP szerint rendkívüli hatalomkoncentrációt mutat a kormányátalakításról szóló javaslatcsomag és nincs benne garancia arra, hogy hatékonyabbá válna a rendszer a jelenleginél.
A választásokon egyértelműen többséget kapott a kisebb parlamentről szóló elképzelés, tehát a választók támogatják azt, hogy a képviselők létszáma mintegy felére csökkenjen - mondta a kormányalakításhoz kapcsolódó javaslatokról a Fidesz vezérszónoka.
Három indítvány kivételével - a szokásjognak megfelelően - minden általa kezdeményezett törvényjavaslatot visszavon az ügyvezető kormány - közölte a kormányszóvivő az MTI érdeklődésére hétfőn.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője felszólalásában hangsúlyozta: pártja nem kívánja elvitatni a leendő kormánytöbbség lehetőségét a kormányzati struktúra kialakítására.
A Magyar Köztársaság polgáraiként tiltakozunk az ellen, hogy a kijelölt miniszterelnök parlamenti beszédében és országgyűlési nyilatkozat-tervezetében kirekeszti a magyar nemzetből azokat, akik nem az ő pártjára szavaztak - írja a Demokratikus Charta közleményében.
Nyolcszáz millió forint áll rendelkezésre az önkormányzati tárca vis maior keretében - mondta Varga Zoltán ügyvezető önkormányzati miniszter a Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB) hétfő délutáni rendkívüli ülése után Budapesten.
13 kisebbségi képviselővel kiegészített 198 fős parlamentet szeretne a Fidesz. A kormánypárt be is nyújtotta a választójogi törvény ez irányú módosítását, de jövő szeptemberig az ellenzékkel közösen szeretné azt átdolgozni. Mindettől függetlenül viszont csütörtökön már szavazhat a parlament az alkotmány módosításáról, amely 200 főben maximálná a képviselők létszámát.
A nemzeti együttműködési nyilatkozattal Orbán Viktor ki akarja használni, hogy a szavazók egy része nem azért szavazott a Fideszre, mert szimpatizál vele, hanem mert a pártban látta a kormányképes erőt - mondta Giró-Szász András politikai elemző. A Századvég Alapítvány igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy a nyilatkozat újabb csapdahelyzet a szocialistáknak.
Utólagos elszámolás mellett előleget kérhetnek a vis maior alap terhére az árvíz sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések. Ezt az ügyvezető miniszterelnök mondta Boldván, ahol a Bódva és az Ördög-patak áradása miatt mintegy 150 embert kellett kiköltöztetni otthonából.
Nyolc minisztériummal, közigazgatási államtitkárokkal, közigazgatási hivatalokkal és Alkotmányvédelmi Hivatallal kezdené meg a kormányzati munkát a Fidesz. A kabinet struktúráját megalapozó törvények általános vitájában az ellenzék a túlzott hatalomkoncentrációtól tartott.