Tíz illegális határátlépő külföldi állampolgárt fogtak el a határőrök alig fél nap alatt Kelebia és Hercegszántó közelében - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.
A világ 20 legnagyobb gazdaságát tömörítő országok vállalták, hogy gazdaságélénkítési politikájukban tartózkodnak az úgynevezett devizaháborútól, nem kelnek versenyre egymással a nemzeti fizetőeszközök leértékelésével - állapították meg szombaton elfogadott nyilatkozatukban a G20-as csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) akkor vesz részt a jövőben a felsőoktatási kerekasztal munkájában, ha annak fennállásáig nem változik a tárgyalt kérdésekben a jogszabályi környezet, kivéve a külön megegyezést. Erről a szervezet soproni közgyűlésén döntöttek szombaton.
A középső és keleti tájakon szombaton is, vasárnap is számíthatunk több-kevesebb napsütésre, nyugaton, délnyugaton ugyanakkor erősen felhős marad az ég. Szombaton eleinte még délen előfordulhat helyenként eső, majd számottevő csapadék nem várható: legfeljebb csak szitálás esetleg hószállingózás lehet. Szombaton az északnyugati szél több helyen, vasárnap az északkeleti szél északkeleten…
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) akkor vesz részt a jövőben a felsőoktatási kerekasztal munkájában, ha annak fennállásáig nem változik a tárgyalt kérdésekben a jogszabályi környezet, kivéve a külön megegyezést. Erről a szervezet soproni közgyűlésén döntöttek szombaton.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) akkor vesz részt a jövőben a felsőoktatási kerekasztal munkájában, ha annak fennállásáig nem változik a tárgyalt kérdésekben a jogszabályi környezet, kivéve a külön megegyezést. Erről a szervezet soproni közgyűlésén döntöttek szombaton.
A középső és keleti tájakon szombaton is, vasárnap is számíthatunk több-kevesebb napsütésre, nyugaton, délnyugaton ugyanakkor erősen felhős marad az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 4 és 8 fok között valószínű, de északnyugaton helyenként csak 2, 3 fok várható.
Négy embercsempészt fogtak el a rendőrök Békés és Hajdú Bihar megye területein, eljárást indítottak ellenük - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-t.
Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal - jelentette be a PDSZ elnöke.
A Fidesz "megérti és osztja mindazok haragját", akik szombaton a Kossuth térre vonultak, hogy elmondják, a devizahitel tönkretette az életüket. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szombati közleményében úgy fogalmaz: ha a Gyurcsány-Bajnai-kormányon múlt volna, akkor most családok ezrei lennének földönfutók, mert ők soha nem a magyar emberek érdekeit nézték, hanem a bankokét és…
Van olyan település, ahol a rászorulók fél köbmétert kaptak - mondta Vécsi István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a kormány által létrehozott szociális tűzifa-programról.
33 millió forintos kárt okozott egy bűnbanda egy kamionos tankolókártya tulajdonosának. A rendőrök hét személyt gyanúsítanak - köztük egy benzinkút dolgozóit - a csalással - értesült a HavariaPress.
A pénzügyi jogok biztosa azt kezdeményezi, hogy kilenc nap múlva kezdődjenek meg a háromoldalú tárgyalások a kilakoltatással fenyegetett 170 ezer devizahiteles család problémájának megoldásáról. Ezt Doubravszky György nyilatkozta az MTI Hírcentrumnak szombaton a Kossuth téren tartott tüntetésen.
A városi mobilitási megoldásokat kínáló smart és a BoConcept, a belső terek kialakításának dán specialistája közös bútor és kiegészítő kollekciót, valamint egyedi smart fortwo cabriót tervezett. A forma és a funkcionalitás szakértői e két világ legjavát kombinálva otthonaink kényelmét elegyítik a városi élet mozgalmasságával. A “smart fortwo BoConcept signature style” és a “smartville collection”…
Utolsó útjára kísérték Hegedűs Loránt nyugalmazott református püspököt szombaton Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Temetésén református lelkészek hirdettek igét, és tisztelői méltatták az elhunyt életútját.
A nemzeti légitársaság feltámasztása mellett érvelő MSZP ásta meg a Malév sírját - reagált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MSZP-s Józsa István szombati kijelentéseire.
Fokozott ellenőrzést rendelt el Dabas területén a Dabasi Rendőrkapitányság vezetője. Az ellenőrzés során a rendőrök személyeket igazoltathatnak, járművüket vizsgálhatnak át - értesült a HavariaPress.
A nemzeti légitársaság feltámasztása mellett érvelő MSZP ásta meg a Malév sírját - reagált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MSZP-s Józsa István szombati kijelentéseire.
A Richter-skála szerinti 3,5-es erősségű földrengés volt szombaton este negyed hét után a Heves megyei Füzesabony térségében - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
Sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem keletkezett annak a földrengésnek a során, amely a Heves megyei Füzesabony és Heves térségében volt észlelhető szombaton kora este - tájékoztatta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség sajtószóvivője az MTI-t.
Mielőbbi tárgyalásokat javasol a devizahitelesek problémájának megoldásáról a pénzügyi jogok biztosa. Országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Román film kapta az Arany Medvét a Berlinárén.
Kitüntették Jaksity Kata kolléganőnket tegnap este a Szóvivők bálján. A hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatásért járó díjat rajta kívül egyébként még Fehér Mariann, a Juventus Rádió munkatársa, az MTVA-tól Süveges Gergő és az RTL Klub Házon kívül című műsorának szerkesztősége vehette át.
A Cseljabinszknál felrobbant meteor darabjai után kutatnak a dél-uráli orosz város környékén. Egyelőre nem sok mindent találtak, egyesek azonban már interneten árulják az égitest állítólagos részeit. Pénteken egyébként Kaliforniában és Kubában is látni véltek egy-egy meteor-robbanást, és veszélyesen megközelítette bolygónkat egy aszteroida is. Az orosz internetezők közben humorral próbálták…
Az LMP volt és jelenlegi politikusai is elképzelhetõnek tartják, hogy Sólyom László volt államfõ idõvel a Lehet Más a Politika mellett teszi le a garast. Szerintük a Fidesz „elõcsapásként” kezdte el támadni az általa megválasztott Sólyom Lászlót, hogy amortizálja a jogtudós közéleti hitelét. Egyébként mindkét LMP-s csoport már-már rögeszmésen azt állítja, hogy a pártjuk szétválásával a Fidesz járt…
Az utóbbi időben több tudósítást is olvashattak a Népszavában Sonkádról, az ott élő emberekről. Ez az a kis falu, ahol megalakult a Közmunkás Szakszervezet. A szegénység, a kiszolgáltatottság szinte mindenkit gyötör azon a tájon, nem tesz különbséget.
Strandokon az egyik legkedveltebb időtöltésnek számít a frizbizés, de arra komoly sportágként senki sem szokott gondolni. Pedig a sport egyik szakága, az "ultimate" igen komoly felkészülést igényel. A gödöllői sportpályán most egy kétnapos nemzetközi tornával népszerűsítették ezt az igen látványos sportot.
Baleset történt vasárnap hajnalban az M5-ös autópálya Szeged felé tartó oldalán, a csengelei pihenőhelynél, a helyszínelés teljes pályazár mellett folyik - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Fele igaz csak a tündérmesének: a mese. Élénkülő növekedés, bővülő foglalkoztatás, emelkedő reálbérek, egyensúlyi költségvetés, csökkenő adósság - ezeket harsogja a kormány. Valójában egy szó sem igaz az egészből. A realitás ellenáll a kormányzati nagyotmondásnak - írja Mesterházy Attila legfrissebb blogbejegyzésében.
Sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem keletkezett annak a földrengésnek a során, amely a Heves megyei Füzesabony és Heves térségében volt észlelhető szombaton kora este - tájékoztatta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség sajtószóvivője az MTI-t.
Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében - jelentette ki szombaton Titus Corlatean román külügyminiszter, aki egy tévéműsorban beszélt a székely zászló ügyében kirobbant magyar-román vitáról.
Egyre kevesebb betegszabadságot vesznek ki az emberek. Ez önmagában jó hír, de ennek oka sajnos nem az, hogy csökken a megbetegedések száma. A legtöbben azért nem maradnak otthon, mert akkor kevesebb pénzt vihetnek haza hó végén, vagy attól tartanak, hogy ez idő alatt elküldik őket. A tavaly júliusban életbe lépett munka törvénykönyve ugyanis már erre is lehetőséget ad a munkáltatónak.
Baleset történt vasárnap hajnalban az M5-ös autópálya Szeged felé tartó oldalán, a csengelei pihenőhelynél, a helyszínelés teljes pályazár mellett folyik - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Továbbra is kitartanak az ELTE BTK egyetemfoglalói. A diákok naponta döntenek a követendő lépésekről. Azt mondják, addig maradnak, amíg a kormány nem teljesíti követeléseiket. Szombaton az újságírók már nem mehettek be az egyetem területére, a szabadegyetem előadásait is csak a youtube-on lehetett követni.
Zeolit és kalcium-klorid keveréket használ a járdák síkosságmentesítésére a Fővárosi-Közterület-fenntartó Zrt., a főutakon azonban továbbra is sót használnak - közölte Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője.
Autószervizekben tartott szoftverellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az akció során hét számítógépet azért foglaltak le, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött, három szervizben pedig egyáltalán nem találtak legális szoftvereket - közölte a hivatal vasárnap az MTI-vel.
A K&H Bank a Free Association kutatóügynökség közreműködésével létrehozta a K&H pályakezdők jóléti indexét, amely azt vizsgálja, mennyire elégedettek a mai 19-29 évesek; a bank a mutatót negyedéves rendszerességgel teszi közzé a jövőben.
Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket és Christoph Schönborn bécsi érseket nevezte meg az esélyes pápautódok között az olasz közszolgálati rádió vasárnapi műsora.