2013. február 17. vasárnap

febr. 17
10:18
Új Ptk. - Székely: az utat ott kell kikövezni, ahol az emberek járnak (Alternatív Energia)
A napokban elfogadott új polgári törvénykönyv (Ptk.) készítésének alapelve volt, hogy nem lehet a társadalmi gyakorlattal szembe menni és nem szabad a bevált intézményeket öncélúan megváltoztatni - mondta az MTI-nek Székely László, aki ez év elejéig a magánjogi kódex kodifikációjáért felelős miniszteri biztos volt. "Az utat ott kell kikövezni, ahol az emberek járnak" - fogalmazott a szakember.
febr. 17
10:54
A bolíviai alelnök szerint Tóásóék fel akarták osztani országát (ATV)
Győri Enikő külügyminisztériumi államtitkár bolíviai tárgyalásai nyomán gyors igazságszolgáltatást és kemény büntetést kért a bolíviai alelnök a Tóásó Előd és társai ellen folyó perben.
febr. 17
11:12
Fidesz: elképzelhetetlen a nyugdíjak megadóztatása (Infostart)
Elképzelhetetlennek tartja a Fidesz, hogy Magyarországon megadóztassák a nyugdíjakat - közölte a kormánypárt szóvivője vasárnap Budapesten, Selmeczi Gabriella a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az idén infláció feletti nyugdíjemelés várható.
febr. 17
11:12
Merényletsorozat Bagdadban: 23 halott, 70 sebesült (ATV)
Autókba rejtett pokolgépek robbantak fel vasárnap Bagdad főként síiták lakta negyedeiben, legkevesebb 23 ember halálát és közel hetvennek a sebesülését okozva - közölték rendőrségi és kórházi források.
febr. 17
11:30
Autószervizeket ellenőrzött a NAV (Infostart)
Autószervizekben tartott szoftverellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az akció során hét számítógépet azért foglaltak le, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött, három szervizben pedig egyáltalán nem találtak legális szoftvereket - közölte a hivatal.
febr. 17
11:30
Illegális határátlépők a szerb-magyar határon (Alternatív Energia)
Pakisztáni, afgán, koszovói állampolgárokat, valamint indiai és nepáli kettős állampolgárt is elfogtak a határrendészek a szerb-magyar határon - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
febr. 17
11:30
„Nyírjátok ki" Kilövési engedély egy fideszes vezetőre? (ATV)
„Nyírjátok ki, megadtuk a kilövési engedélyt!” – állítólag ezekkel a szavakkal fakadt ki egy ellenzéki újságírónak a Fidesz egyik vezető politikusa azt követően, hogy kiderült: a párt ifjú képviselője, Zsiga Marcell negyvenmillió forintért vásárolt házat, ám vagyonnyilatkozatában csak 10,5 millió forint megtakarítás szerepel. Úgy tűnik, még párttársait sem győzte meg zavaros magyarázata, miszerint…
febr. 17
11:32
Selmeczi: külföldről támadják a nyugdíjrendszert (Alternatív Energia)
Elképzelhetetlennek tartja a Fidesz, hogy Magyarországon megadóztassák a nyugdíjakat - közölte a kormánypárt szóvivője vasárnap Budapesten, Selmeczi Gabriella a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az idén infláció feletti nyugdíjemelés várható.
febr. 17
11:48
Polt Péter: nincs személyi felelőse az eltűnt 120 milliárd forintnak (Alternatív Energia)
Az Európai Unió illetékes szerveihez fordul jogorvoslatért az MCF Roma Összefogás Párt, hogy kiderüljön: hova tűnt a roma felzárkóztatásra szánt 120 milliárd forint - áll a párt elnökhelyettesének szombati közleményében.
febr. 17
11:48
"Tönkretesszük a gazdaságot" Orbános plakátok jelentek meg (ATV)
Még januárban indította el az MSZP a Magyarország ma elnevezésű kampányt. Ahogy arról az atv.hu elsőként beszámolt: három fideszes politikusra koncentrál a kampány, Orbán Viktor miniszterelnökre, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterre és Hoffmann Rózsa (volt) oktatási államtitkárra. Az utcákon eddig jobbára csak Hoffmann és Matolcsy volt látható, most azonban elkezdték a kormányfőt is…
febr. 17
12:06
Feloldották az útzárat a budai alsó rakparton (Infostart)
Feloldották az útzárat a budai alsó rakparton, amelyet korábban egy baleset miatt zártak le a Bem József tér közelében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.
febr. 17
12:06
Nyomoz a rendőrség a Kubatov-videó miatt (Alternatív Energia)
A Jobbik feljelentése alapján a rendőrség nyomozást indított a Kubatov-videó ügyében - közölte az ellenzéki párt vasárnap az MTI-vel.
febr. 17
12:06
Frontális baleset Budapesten: lezárták a budai alsó rakpartot (ATV)
Baleset miatt lezárták a budai alsó rakpartot a Bem József tér közelében vasárnap délelőtt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.
febr. 17
12:08
Baleset miatt lezárták a budai alsó rakpartot (Alternatív Energia)
Baleset miatt lezárták a budai alsó rakpartot a Bem József tér közelében vasárnap délelőtt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.
febr. 17
12:24
Súlyos mérgezést okozott a szén-monoxid Pomázon (Alternatív Energia)
Két idős embert szenvedett szén-monoxid-mérgezést egy pomázi családi házban vasárnap délelőtt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
febr. 17
12:26
Párttagokat és képviselőjelölteket keres az Együtt 2014 (Alternatív Energia)
Csatlakozási kampányt indít a rövidesen párttá alakuló Együtt 2014 - közölte a választói mozgalom vasárnap az MTI-vel.
febr. 17
12:42
Nem is olyan egyszerű családdal külföldre költözni (Infostart)
Komoly eljáráson kell átmenniük azoknak a családoknak, amelyek külföldre szeretnének költözni. Több engedély és igazolás beszerzése szükséges ahhoz, hogy a kiskorú gyermekek is a családokkal tarthassanak.
febr. 17
13:18
Csatlakozási kampányt indít az Együtt 2014 (Infostart)
Csatlakozási kampányt indít a hamarosan párttá alakuló Együtt 2014, hogy országszerte megtalálják szimpatizánsaikat.
febr. 17
13:18
Csatlakozási kampányt indít az Együtt 2014 (ATV)
Csatlakozási kampányt indít a rövidesen párttá alakuló Együtt 2014 - közölte a választói mozgalom vasárnap az MTI-vel.
febr. 17
13:36
MSZP: a gazdák kevesebb támogatásra számíthatnak a következő években (Alternatív Energia)
A parlament mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke szerint a következő uniós támogatási ciklusban - a kormányfő nyilatkozatával ellentétben - a magyar gazdák nemhogy több, hanem kevesebb támogatást fognak kapni, de ezzel majd csak az adott években fognak szembesülni. Gőgös Zoltán vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége…
febr. 17
13:36
A katolikus egyház megújulásáért emelt szót XVI. Benedek (ATV)
Az egyház megújhodásáért és a hívek szeretetben éléséért emelt szót XVI. Benedek pápa vasárnap délben elmondott utolsó előtti úrangyala imádságában.
febr. 17
13:38
Feloldották az útzárat a budai alsó rakparton (Alternatív Energia)
Feloldották az útzárat a budai alsó rakparton, amelyet korábban egy baleset miatt zártak le a Bem József tér közelében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.
febr. 17
13:54
Hungária Kupa: hat magyar cselgáncsozó van még versenyben (ATV)
Hat magyar cselgáncsozó van még versenyben a budapesti Körcsarnokban zajló 50. Hungária Kupa vasárnapi zárónapján.
febr. 17
13:56
Letartóztatás egy nagykanizsai kosárlabda-mérkőzésen (ATV)
Garázdaság gyanúja miatt három ember ellen indult eljárás, a gyanúsítottak szombaton egy nagykanizsai kosárlabda-mérkőzésen a játéktéren dulakodtak, egyiküket őrizetbe vették - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a honlapján.
febr. 17
14:12
Netanjahu: nem történt törvénytelenség az "X fogoly" ügyében (ATV)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap, az úgynevezett X fogoly ügyével kapcsolatos első megszólalásában elutasította az izraeli sajtó vádjait az esetleges törvénytelenségekkel kapcsolatban, és megvédte az ügyben több évig fenntartott hírzárlatot.
febr. 17
14:48
Megkezdődött a volt külügyminiszter pere (ATV)
Vasárnap megkezdődött a csalással és hatalommal való visszaéléssel vádolt Avigdor Lieberman volt izraeli külügyminiszter pere.
febr. 17
15:06
Világháborús aknavető gránátot találtak egy fővárosi építkezésen (ATV)
Második világháborús aknavető gránátot találtak Budapest II. kerületében, egy Fillér utcai építkezésen – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje vasárnap az MTI-t.
febr. 17
15:24
Elszállítják a világháborús aknavető gránátot (Infostart)
Egy, a közelben kijelölt robbantási területre szállítják és ott semmisítik meg azt a második világháborús aknavető gránátot, amelyet vasárnap találtak Budapest II. kerületében, egy Fillér utcai építkezésen - közölte a Magyar Honvédség (MH) tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.
febr. 17
15:42
Jávor Benedek és Szabó Tímea vezeti a Párbeszéd Magyarországért tömörülést (Infostart)
Jávor Benedeket és Szabó Tímeát választotta társelnökké a Párbeszéd Magyarországért (PM) vasárnap Budapesten.
febr. 17
15:42
Jávor Benedek és Szabó Tímea vezeti a Párbeszéd Magyarországért tömörülést (Alternatív Energia)
Jávor Benedeket és Szabó Tímeát választotta társelnökké a Párbeszéd Magyarországért (PM) vasárnap Budapesten.
febr. 17
15:42
Köd lesz a Nyugat-Dunántúlon, éjjel majdnem országos fagy várható (ATV)
Hétfő estig a Kárpát-medence fölé egy anticiklon peremén az eddiginél pár fokkal hidegebb levegő áramlik.
febr. 17
15:44
Felfüggeszthetik Orbán Viktor mentelmi jogát (Alternatív Energia)
Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés tavaszi ülésszakának második hetében. A képviselők hétfőn szavazhatnak a hamarosan létrejövő nemzeti dohányboltok termékkörének szélesítéséről, s egy ismeretlen magánvádas ügy miatt dönteniük kell a kormányfő mentelmi jogának felfüggesztéséről is. Kedden az alaptörvény negyedik módosításáról kezdődhet meg a vita.
febr. 17
15:44
Jávor Benedek és Szabó Tímea lett a PM társelnöke (ATV)
Jávor Benedeket és Szabó Tímeát választotta társelnökké a Párbeszéd Magyarországért vasárnap Budapesten.
febr. 17
16:00
A KDNP a kilakoltatási moratórium meghosszabítását javasolja (Alternatív Energia)
A KDNP a kilakoltatási moratórium két hónapos meghosszabbítását javasolja, egyúttal felhívja a kormányt, hogy a családi csődvédelem kodifikációs munkálatait gyorsítsa fel - közölte a párt vasárnap az MTI-vel.
febr. 17
16:02
A jövő héten nagy hideg nem, de havazás többfelé várható (Alternatív Energia)
A jövő héten nagy hideg nem várható, de továbbra is inkább télies lesz az idő. Számítani lehet esőre, havas esőre, többfelé hószállingózás, havazás is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
febr. 17
16:18
Hétfőn felfüggeszthetik Orbán Viktor mentelmi jogát (ATV)
Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés tavaszi ülésszakának második hetében. A képviselők hétfőn szavazhatnak a hamarosan létrejövő nemzeti dohányboltok termékkörének szélesítéséről, s egy ismeretlen magánvádas ügy miatt dönteniük kell a kormányfő mentelmi jogának felfüggesztéséről is. Kedden az alaptörvény negyedik módosításáról kezdődhet meg a vita.
febr. 17
16:54
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
febr. 17
17:12
Tizenkét külföldit tartóztattak fel Sopronnál és Hegyeshalomnál (ATV)
Algériai, iráni, pakisztáni és afgán határsértőket tartóztattak fel Hegyeshalom térségében és Sopronban, a tizenkét külföldi illegálisan akart Ausztriába jutni – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t.
febr. 17
18:06
Női kézilabda BL: remekül küzdött és továbbra is hibátlan az FTC (ATV)
A több alapjátékosát sérülés miatt nélkülöző Ferencváros nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé a női kézilabda Bajnokok Ligájában, ugyanis a középdöntő harmadik fordulójában Dabason 30:26-ra legyőzte a vendég szlovén Krim Ljubljanát.
febr. 17
18:24
Meghosszabbítaná a kilakoltatási moratóriumot a KDNP (Infostart)
A kilakoltatási moratórium kéthónapos meghosszabbítását javasolja a kormánynak a KDNP.
febr. 17
18:26
Magyarország is csatalakozik a Szabadalmi Bírósághoz (Infostart)
Magyarország csatlakozik az Egységes Szabadalmi Bíróság létrehozásáról szóló megállapodáshoz - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
febr. 17
18:42
Kinek a feladata a beteg családjának értesítése? (Infostart)
Nem kérte az Országos Mentőszolgálat, hogy az emberek mobiltelefonjukban ICE, vagyis vész esetén név alatt mentsék el legközelebbi hozzátartozójuk számát. A szervezet szóvivője az InfoRádióban megismételte: korábban egy cég tette fel honlapjára ezt a hamis felhívást, amely azóta már közösségi portálokon is terjed. Győrfi Pál hangsúlyozta: már nem először cáfolják ezt a felhívást. Mint mondta: a…
febr. 17
18:42
A Der Spiegel szerint 1600 tonna készételbe került kevert hús (ATV)
Csaknem ezerhatszáz tonna, lóhússal kevert marhahúst tartalmazó mélyhűtött készétel került forgalomba az utóbbi hónapokban az Európai Unióban a lóhúsbotrány középpontjában álló francia cég révén – írta a Der Spiegel című német hetilap vasárnap egy brüsszeli kimutatásra hivatkozva. A Der Spiegel szerint az Európai Bizottság adatai alapján 2012 novemberétől 2013 januárjáig összesen 1596 tonna…
febr. 17
18:44
Az új Audi S3 Sportback (ATV)
Az új Audi S3 Sportback kétségkívül kategóriája legdinamikusabb menetteljesítményeivel szolgál. Mindemellett azonban gazdaságossága is példamutató, 2.0 TFSI erőforrása ugyanis átlagosan 6,9 liter üzemanyaggal is beéri 100 kilométerenként.
febr. 17
19:18
II. Erzsébet-Tony Blair 1:1 (ATV)
Alaposan visszavág Tony Blair volt brit miniszterelnöknek a brit uralkodó – legalábbis abban az új színdarabban, amely II. Erzsébet királynő és tizenkét eddigi miniszterelnöke kapcsolatát dolgozza fel.
febr. 17
20:30
Szívrohamot kapott és mélyaltatásban van a Republic énekese (ATV)
Szívproblémái miatt kórházba került a Republic énekese. Bódi Lászlót, azaz Cipőt mélyaltatásban tartják, felépülésének kilátásait csak néhány nap múlva lehet majd megállapítani – erősítette meg a hírt vasárnap délután Facebook-oldalán a zenekar.
febr. 17
21:24
Nem tartja elképzelhetőnek a nyugdíjak megadóztatását a Fidesz - a nap hírei (Infostart)
Nem tartja elképzelhetőnek a nyugdíjak megadóztatását a Fidesz. Jávor Benedeket és Szabó Tímeát választotta társelnökké első kongresszusán a Párbeszéd Magyarországért. Az egyház megújulásáért emelt szót úrangyala imádságában a pápa. A nap legfontosabb hírei február 17-én.
febr. 17
21:24
Csőtörés miatt félezren maradtak víz nélkül Budán (Alternatív Energia)
Csőtörés volt vasárnap este Budapesten, a XI. kerületben az Alsóhegy utca és a Somlói út találkozásánál, emiatt tíz utcában nem volt víz egy ideig - közölte a Fővárosi Vízművek szóvivője az MTI-vel.
febr. 17
21:26
Új polgármestert választott Kisrozvágy (Alternatív Energia)
Verbinyecz Andrásnét választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisrozvágy új polgármesterévé a vasárnap tartott időközi választáson - közölte Dékány Zsolt körjegyző az MTI-vel.
febr. 17
21:42
A rasszista sorozatgyilkosság áldozataira emlékeztek (Alternatív Energia)
Istentisztelet keretében emlékeztek meg a Tatárszentgyörgyön, Nagycsécsén, Alsózsolcán, Kislétán, Tiszalökön cigány származásuk miatt meggyilkolt áldozatokra a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Megbékélés Templomában. Iványi Gábor imádkozott az áldozatok mellett a kormányért is, azokért, akik az egyházak köréből száműzték ezt a gyülekezetet is.

Keresés