Jelenleg Magyarországon nincs olyan hivatal, amelyik pontosan meg tudná mondani, hogy hányan dolgoznak minimálbéren az országban. A potyautasok elleni hajszában a kormány egy-másfél millió főről beszélt, miközben az Eurostatnak küldött hivatalos adataink szerint a dolgozók alig nyolc százaléka, vagyis csak 300-350 ezren tartoznak ebbe a körbe.
Szingapúrban elindult a világ legnagyobb óriáskereke. A London Eye-nál is nagyobb Singapore Flyer a hivatalos megnyitó előtti próbaüzemét hétfőn kezdte meg.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) Harmony nevű kikötőmoduljára szerelte az első európai gyártmányú űrlaboratóriumot az Atlantis amerikai űrrepülőgép legénységének két tagja
Szerdán tartja tizedik országértékelését a Fidesz elnöke, aki 1999 óta minden év elején beszédet mond az elmúlt időszak eseményeiről. A helyszín a budapesti Syma-csarnok lesz.
A tengerbe zuhant hétfő este Szicília partjai előtt az olasz légierő egyik F16-os vadászgépe - közölték helyi légügyi illetékesek. A parti őrség őrnaszádjai a helyszínre siettek, és egyikük...
A horribilis összegű távhőszámlákkal szembesülve egyre több épület szeretne leválni a távhőrendszerről, ám ez csak keveseknek sikerül. Bár a 2005-ös új távhőtörvény némileg enyhített a szigorú szabályozáson, és erősítette a fogyasztók jogait, több önkormányzat olyan rendeletet hozott, amely lehetetlenné teszi a függetlenedést.
A legújabb információk szerint akár 300 milliárdos is lehet a 2009-es adócsökkentés - legalább is ezt a számot mondta a Világgazdaság információja szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a két kormány...
A miniszterelnök ma bejelenti a kabinetet érintő változásokat - írta kedden megjelent számában a Népszabadság. A lap információi szerint Gyurcsány Ferenc a mindössze nyolc hónapig tárcavezető...
Szinte naponta derül fény a fejlesztési pénzek botrányos, pártpolitikai szempontok vezérelte elosztását bizonyító esetekre. A Magyar Nemzet újabb kormánypárti kötődésű szervezetről derítette ki, hogy milliókat kapott az Agrár- és vidékfejlesztési operatív program (AVOP) révén.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) Harmony nevű kikötőmoduljára szerelte az első európai gyártmányú űrlaboratóriumot hétfőn az Atlantis amerikai űrrepülőgép legénységének két tagja. Azzal, hogy a...
Megkezdték büntetésük letöltését azok a fiatalok, akik tavaly augusztusban agyonvertek egy háromgyerekes családapát - pusztán azért, mert az rájuk szólt, hogy ne rugdossák az autóját - a nagy-britanniai Cheshire-ben.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság határozata szerint a VDSZSZ Szolidaritás által február 1-jén tartott, valamint február 4-én ismét elindított sztrájk a 10 százalékos többlet személyi alapbér megfizetésére irányuló követelés tekintetében jogellenes - közölte a bíróság hétfőn az MTI-vel.
Szerdán tartja tizedik országértékelését Orbán Viktor, aki 1999 óta minden év elején beszédet mond az elmúlt időszak eseményeiről. Megtudjuk, 2007 minek az éve volt
Orosz nehézbombázó repülőgépek veszélyesen megközelítették a Nimitz amerikai repülőgép-hordozót, amelyről emiatt négy F/A-18-as vadászgép emelkedett a magasba, hogy az orosz gépeket távozásra...
Elismerte egy dél-koreai férfi, hogy ő gyújtotta fel hétfőre virradó éjjel Szöul fő nevezetességét, a Namdaemún-kaput. A több mint 600 éves, fából készült műemlék porig égett. A rendőrség szerint a gyújtogató már korábban is követett el hasonló támadást, de legutóbb kisebb büntetéssel megúszta.
A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 2007-ben az előző évihez képest konszolidáltan 33,8 százalékkal csökkent 34,04 milliárd forintra, a nem konszolidált adózott profitja pedig 27,7 százalékkal 35...
Ma bejelenti a miniszterelnök a kabinetet érintő változásokat - értesült a Népszabadság. A lap szerint Gyurcsány Ferenc a mindössze nyolc hónapig tárcavezető Takács Albert helyére új igazságügyi és rendészeti minisztert nevez ki Draskovics Tibor személyében.
Újabb előválasztások lesznek kedden az Egyesült Államokban: Virginia államban, valamint Marylandben és magában a fővárosban, Washingtonban tartanak voksolást az elnökjelöltekről. A demokraták...
37 embert menekített ki az ausztrál parti őrség egy jachtról az Ausztráliától északkeletre fekvő Nagy Korallzátonynál - közölte az AFP kedden. Ez már a második hasonló mentőakció volt bő egy nap alatt.
A Pro Natura St.Gotthard Civil Összefogás tagjai arra utaló nyomokat találtak, hogy Ausztriában kommuniális szennyvizet engednek a Rábába WC papírral, tamponnal, betéttel
Folytatódik az egyeztetés kedden a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között. A hétfői egyeztetés nem vezetett eredményre. A VDSZSZ azt követeli továbbra is, hogy a vasutasok...
Jövő heti ülésén dönt az MSZP frakció az egészségbiztosítási törvény hétfői zárószavazásától távol maradó Farkas Imre és a nemmel voksoló Karai József képviselő ügyéről.
Hat emeletet zuhant egy kutya az Egyesült Államokban, de túlélte. A 30 kilós labrador retriever a tampai légi kikötő parkolóházában zuhant több mint húsz métert, ám azonnal felkelt és a...
Szerdán tartja tizedik országértékelését Orbán Viktor, aki 1999 óta minden év elején beszédet mond az elmúlt időszak eseményeiről. A Fidesz elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület...
Draskovics Tibort nevezi ki az igazságügyi és rendészeti tárca élére Takács Albert helyére a miniszterelnök - értesült egy kormányközeli napilap. Információk szerint Gyurcsány Ferenc kedden jelenti be a kabinetet érintő változásokat.
A Napnál százezerszer fényesebb csillagot fedeztek fel kanadai kutatók. A csillag, amely néhány millió évvel idősebb Napunknál, és lényegesen forróbb - felületén a hőmérséklet eléri a 45 ezer Celsius fokot -, a Tejútrendszer mellett egy óriási csillagködöt "világít be".
Egyetértettek az MTI által megkérdezett rektorok abban, hogy az egyetemek költségvetésének néhány százalékát teheti ki a tandíjból származó összeg, abban azonban eltértek az álláspontok, hogy...
A jövőben egynél többször nem szerepelhet a 4-es számjegy a tajvani személyi igazolványokban, a helyi hiedelem szerint ugyanis a négyesek balszerencsét hoznak. A tajvani belügyminisztérium a...
Orosz nehézbombázó repülőgépek veszélyesen megközelítették a Nimitz amerikai repülőgép-hordozót, amelyről emiatt négy F/A-18-as vadászgép emelkedett a magasba, hogy az orosz gépeket távozásra kényszerítse - közölték washingtoni védelmi minisztériumi források. Az incidens szombaton a Csendes-óceán nyugati térségében történt. A Nimitz jelenleg ebben a térségben járőröz.
Kedden reggel mérsékelt veszteségen állt a kőolaj ára a szabadpiacon a hétfői 1,5 dollárt meghaladó drágulás után, amit a venezuelai és a nigériai olajellátás biztonságával kapcsolatos aggodalmak vált...
A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 2007-ben az előző évihez képest konszolidáltan 33,8 százalékkal csökkent, 34,04 milliárd forintra, a nem konszolidált adózott profitja pedig 27,7...
Az USD-JPY árfolyama ma reggel 20 pipes sávban mozgott, 106,83 és 107,03 között. Nem volt egyértelmü a mozgás iránya. Nem sikerült tartósan átlépni a 107,03-as értéket. Az érték átlépése esetén 107,83-ig nyílhat potenciál. Támogatás 106,29-nél található. A GBP-USD-nél az 1,95-ös érték áll a középpontban. A devizapár árfolyama 1,9492-röl 39 pippel 1,9531-re emelkedett. Nem sikerült átlépni az…
Folytatódik az egyeztetés kedden a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között. A hétfői egyeztetés a szakszervezet, a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. között nem vezetett eredményre. A VDSZSZ azt követeli továbbra is, hogy a vasutasok kapjanak fejenként nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többlet bérfejlesztést a megajánlott 6,9 százalék…
Lelőttek egy rendőrt Esztergomban. Borbély Zoltán zászlós 37 éves volt. Az eset kapcsán új intézkedéstaktikát vezet be a rendőrség, amely szigorúbb és hatásosabb lesz, így próbálják megóvni az intézkedő rendőrük életét és testi épségét - jelentette be az országos rendőrfőkapitány.
Dengue-lázban betegedtek meg mintegy harmincan az év eleje óta a Franciaországhoz tartozó, csendes-óceáni Új-Kaledónia szigeten, és a helyi hatóságok járványkitöréstől tartanak. "Járvány...
"Élj semmiért. Halj meg valamiért" - Sylvester Stallone negyedik Rambo-filmjének szlogenje a mianmari (Burma) katonai diktatúra ellen lázongók jelszavává vált. A filmsztár brutális...
Kormány közeli lapértesülések szerint a buszbotrányának elcsendesülése után néhány héttel távozik a vezérigazgatói székből Antal Attila, utódja pedig Balogh Zsolt, a vállalat műszaki vezérigazgató-helyettese lehet.
Magyarországon még mindig 750 ezer darab 15 évesnél öregebb autó közlekedik. Ez mind az új gépkocsik, mind a fiatalabb használt autók forgalmazói számára biztató, hiszen ezeket előbb-utóbb le kell cserélni. A legfrissebb értékesítési adatokat elemezve a kereskedők mégsem érezhetik sikeresnek a 2007-es évet. A lízingpiacon derűsebb a kép, az autókölcsönzés lendülete viszont megtorpant.