Megkezdődött az Európai Unió békefenntartó alakulatainak telepítése Csádban; az első katonai szállítógép kedden délután szállt le Abeche repülőterén. Ezzel ténylegesen beindult a hadművelet,...
A februári amerikai Super Bowl mérkőzés közvetítése rekordot döntött az értékesített reklámidő tekintetében – derül ki a TNS cégcsoport felméréséből. A kutatásban a futballmérkőzés közben megjelent hirdetéseket, a nézettség alakulását, a hirdetésekre adott nézői reakciókat és a közösségi médiában megjelent véleményeket mérték és elemezték. Idén a Budweiser, a Coca-Cola és a Bridgestone reklámjai…
13 férfi holttestét, köztük lefejezett tetemeket találtak egy tömegsírban Irak középső részén, Diyala tartományban – közölte a bakubai halottasház vezetője kedden. A holttesteket átadták az amerikai hatóságoknak, hogy azonosítsák és eltemessék őket.
Történész bizottság vizsgálja meg, hogy valóban csak hősök nyugszanak-e a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és 301-es parcellájában - mondta az InfoRádiónak a Szabadságharcosokért Közalapítvány és a Nemzeti Kegyeleti Bizottság által felkért testület vezetője. M. Kiss Sándor szerint várhatóan nyár végére fejezik be a munkát.
Az Antarktisz közelében élő óriáspingvinek - más néven királypingvinek - a globális felmelegedés miatt a kihalás felé araszolhatnak - állítja egy új kutatás.A nagytestű madarak populációi az indiai-óceáni Crozet-szigetvilág Possession-szigetén a tengeri hőmérséklet melegedésével hanyatlanak.
Eredménytelenül zárult a Magyar Televízió (MTV) elnöki tisztségére kiírt pályázat kedden. A kuratórium február 25-26-án új pályázatot ír ki – közölte Czeglédi László, a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumi elnöke.
Fegyveresek elrabolták egy német segélyszervezet munkatársát Szomália északi részén kedden – közölték helyi illetékesek az AFP hírügynökséggel. Az eddigi információk szerint a férfi sofőrje megsebesült, amikor autójukra támadtak Erigabo település közelében.
Szerdán feloldják a látogatási tilalmat a kaposvári kórházban - közölte az MTI-vel Kaposi Mór Oktató Kórház kedden. Jelentősen csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma a betegek és a dolgozók körében, ezért az intézmény igazgatósága úgy döntött, február 13-án feloldják a jelenleg érvényben lévő teljes körű látogatási tilalmat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint az ország nagyobb részén derült, napos idő várható, de emellett felhős területekre is lehet számítani. Éjszaka többfelé képződik zúzmarás...
Dr. Gáti József kancellár február 11-én 13.00 órakor nyitotta meg a BMF-en az e-Magyaroszág Klubot a főiskola Kiss Árpád Kollégiuma aulájában, a Doberdó úton.
Elképzelhető, hogy a győri vezetők Bogdanovic távozása és Bajzát hosszasnak ígérkező sérülése miatt Angliából, de "hazai anyagból" oldják meg a csapat csatárgondjait. A lehető legkomolyabb formában felmerült ugyanis annak a lehetősége, hogy a Watfordban mostanában csak cserepepados Priskin Tamás hazatér.
A GBP-JPY árfolyama ma 210,25-re emelkedett. A devizapárnak jól jött a nemzetközi részvénypiaci helyzet javulása is, így kereslet mutatkozik a magas kamatú devizákra. Lehetséges, hogy a következö BoJ-elnök változtat a kamatpolitikán. Valószínü, hogy Toshiro Muto-t választják meg Toshihiko Fukui utódjának. Ö valószínüleg csökkenti az alapkamatot. Chart-technikailag azonban kedvezötlenek maradnak a…
Koszovó helyzete bonyolult, nincsenek könnyű és gyors válaszok erre a problémára - mondta Ladislav Lipic, budapesti szlovén nagykövet kedden Budapesten.
Jóváhagyta az Országgyűlés külügyi bizottsága a kormány 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióját, amelyet Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára terjesztett a testület elé.
A legnagyobb amerikai autóipari cég, a General Motors (GM) 2007-ben közel 40 milliárd dolláros rekordveszteséget szenvedett el, és emiatt alkalmazottak tízezreinek további elbocsátására fog kényszerül...
Egy ember súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor tűz ütött ki egy panelházi lakásban Csepelen. A tűzoltókat kedden három óra körül riasztották a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc útra, ahol egy tízemeletes épület egyik hetedik emeleti lakásában csaptak fel a lángok.
A Richter-skála szerint 6,6-es erősségű fölrengés rázta meg kedden Mexikó déli részét, de károkról vagy áldozatokról egyelőre nincs hír - közölte az Egyesült Államok földtani megfigyelő intézete (USGS). A földmozgástól enyhén meginogtak az épületek Mexikóvárosban.
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter ünnepélyes keretek között átadta a Nemzet Sportolója címet dr. Sági Györgyné Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnoknak.
Új intézkedéstaktikát vezet be a rendőrség, amely szigorúbb és hatásosabb lesz, így próbálják megóvni az intézkedő rendőrük életét és testi épségét - jelentette be az országos rendőrfőkapitány a Rendőrség Igazgatási Központjában tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.
Remekül szerepeltek a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói Svájcban, a 2008-as lausanne-i balettversenyen: Felméry Lili második lett, Majoros Balázs is a döntőbe jutott. A 36. alkalommal megrendezett svájci Prix de Lausanne Nemzetközi Balettverseny a fiatal balettművészek talán legrangosabb nemzetközi találkozója.
Az export folyamatos, gyors növekedése, továbbá az általános költségek sikeres viszafogása tette lehetővé az Egis jó eredményeit az októberben indult üzleti évének első negyedévében a társaság vezérig...
Percenként 95 kalóriát veszítenek szépítkezés közben a nők – legalábbis ez derült ki egy kolumbiai kutatásból. Ezen felbuzdulva sokan félretehetik a fogyókúrás joghurtot, hiszen a hódításnál sokkal jobban ég a zsír.
Csak egy egymilliárdos büntetés kényszeríthetné hírműsor készítésére a Viasat3 csatornát – írja az Index. Ilyen nagy összegű bírságot az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azonban valószínűleg nem fog kiszabni, ráadásul legkorábban tavasszal, de legkésőbb szeptemberben úgyis megszűnik az a paragrafus, amire hivatkozva büntethetnek.
Életveszélyes az állapota annak a nőnek, akit egy lengyel kamion gázolt el Csepelen a Kinizsi utcában kedden - közölte a Mentőszolgálat az MTI-vel. Győrfi Pál, szóvivő elmondta: a nő állapota...
A magyarok átlagosan 4 kilogramm csokoládét vagy más édesipari terméket esznek meg egy év alatt. Ez több, mint tavaly volt, de sokkal kevesebb, mint amennyi édességet a nálunk gazdagabb országokban esznek.
Megállapodás született Vlagyimir Putyin orosz és Viktor Juscsenko ukrán elnök keddi moszkvai találkozóján a két ország gázvitájában, amely miatt orosz részről korábban az Ukrajnába irányuló gázszállítások leállításával fenyegetőztek.
Eredményes pályázat nyomán 9,3 millió forintos fejlesztés valósult meg a jászberényi Electrolux Lehel Kft. tanműhelyében; a svéd tulajdonú, háztartási gépeket gyártó cég a helyi Klapka György Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolával közösen tavaly a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészéből nyert 6 millió forintot, amihez 3,3 millió forint önerőt biztosított.
Mivel egyre inkább keskenyedett az EUR-AUD kereskedési sávja, egyre nagyobb a devizapár erösödésének esélye. A devizapárt 1,6073-on jegyzik. 1,6110 fölött 1,6200-ig nyílhat potenciál. Az emelkedés után tovább, 1,5900-ig folytatódhat a visszaesés. In-GFX
Két friss felmérés is Nicolas Sarkozy francia államfő óriási népszerűségvesztéséről tanúskodik. Az Ipsos közvélemény-kutató intézet által a csütörtökön megjelenő Le Point című hetilap számára készítet...
Bemutatkoztak az első Android mobilplatformot futtató mobiltelefonok; a tucatnyi új modell leleplezésére a barcelonai Mobile World Congress kiállításon került sor.
Több mint kétmillió belépőt igényeltek a német szurkolók a labdarúgó-válogatott három, Európa-bajnoki csoportmérkőzésére. A német drukkereknek azonban csak 21 ezer jegyet biztosítanak a szervezők, így február végén sorsolással döntik majd el a belépők sorsát. Egy szurkoló legfeljebb négy jegyet rendelhet, az előrendelés kedd éjfélkor zárul.
Az államreform program szimbolikus bukásának tartja Draskovics Tibor új pozícióba emelését a Századég Alapítvány elnöke. Stumpf István politológus az InfoRádiónak azt mondta: a kedden bejelentett változtatásokkal Gyurcsány Ferenc egy alaposabb kormányátalakítást készített elő, egyúttal politikai kompromisszumot kötött Kiss Péter kancelláriaminiszterrel.
Február 17-én délelőtt 11-kor és délután 3-kor a Téka Együttes lép a Fesztivál Színház pódiumára. Tarsolyában hozza a népzene, a néptánc, a népi kismesterségek együttes oktatásának három évtizedes hagyományait, a hangszeres magyar népzene számos dallamát, mívesen megmunkált instrumentumait.
Vlagyimir Putyin orosz elnök részt vesz a NATO bukaresti csúcsértekezletén - jelentette be kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Putyin személyében orosz vezető első ízben jelenik meg...
Megállapodás született Vlagyimir Putyin orosz és Viktor Juscsenko ukrán elnök keddi moszkvai találkozóján a két ország gázvitájában, amely miatt orosz részről korábban az Ukrajnába irányuló...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 719,34 pontos emelkedéssel, 24.064,20 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 3,08 százalékos erősödés. A részvénypiac f...
Az AUD-USD árfolyama 0,9074-en áll. 0,9084 fölött 0,9100-ig, illetve 0,9150-ig nyílhat potenciál. A dollár veszteségei mellett a kamatfantáziából is profitál az ausztrál dollár. A MACD továbbra is vételeket jelez. A napi chartban töretlennek mondható az emelkedö trend. A Stochastik és az RSI is emelkedik, és emelkedö jegyzésekre utal. In-GFX
Hét olyan újabb gént találtak brit kutatók, amelyek összefüggésbe hozhatók a prosztatarák kialakulásával. Ez segítheti a nagyobb kockázattal élő férfiak kiszűrését.
Majdnem teltház, több ezer néző előtt rendezték meg szombaton késő este a jelen legnépszerűbb küzdősportja, a K-1 európai selejtezőjét a budapesti Papp László Sportarénában, amelyen Karacs Attila sima mérkőzésen legyőzte a cseh Petr Vondraceket, így várhatja az amszterdami finálét. A sikeres selejtezőt követően a Pont FM kérdezte a kiváló bunyóst.