2008. február 12. kedd

febr. 12
19:28
E-kormányzati megoldások - tematika (Piac és Profit)
Kormányzati szervezeteknek, önkormányzatoknak, közigazgatási intézményeknek, regionális szervezeteknek, kistérségeknek, nagy ellátórendszereknek.
febr. 12
19:32
Rejtő Ildikó átvette a Nemzet Sportolója címet (HírExtra)
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter ünnepélyes keretek között átadta a Nemzet Sportolója címet dr. Sági Györgyné Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnoknak. A díjat a Magyar Köztársaság kormánya adományozta az 1964-es ötkarikás játékokon egyéniben és csapatban is győztes tőrvívónőnek.
febr. 12
19:32
Új programját ismertette frakciójának Gyurcsány (HírTV)
A március 9-i népszavazásig terjedő időszak eseményeiről tájékoztatta kedden informális frakcióülésen a szocialista képviselőket Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A Független Hírügynökség információi szerint a kormányfő ismertette néhány elemét új programjának is, amelyet hivatalosan jövő hétfőn ismertet a Parlamentben.
febr. 12
19:34
Adatroaming 2 euróért (Privátbankár)
A T-Mobile az év közepétől felére csökkenti adatroaming tarifáit: előfizetői ezt követően Európában 1 Megabyte adatot 2 euróért tölthetnek le akkor, ha külföldön használják a mobil internetet.
febr. 12
19:34
Jó hír a lustáknak: itt az öntisztuló zokni! (Infostart)
A kutatók egy igazán jó hírrel szolgálnak azoknak, akik utálnak zoknit mosni: a nanotechnológia segítségével kifejlesztették az öntisztuló pamutot és selymet.
febr. 12
19:38
Megállapodás született a gázvitában (HírExtra)
Megállapodás született Vlagyimir Putyin orosz és Viktor Juscsenko ukrán elnök keddi moszkvai találkozóján a két ország gázvitájában, amely miatt orosz részről korábban az Ukrajnába irányuló gázszállítások leállításával fenyegetőztek.
febr. 12
19:38
Izrael katonai lépésekre készül a gázai rakétatámadások miatt (Gondola)
Izrael további katonai lépésekre készül, hogy megfelelő választ adjon a Hamász ellenőrzése alatt álló Gázai övezetből kiinduló támadásokra - mondta Ehud Barak izraeli védelmi miniszter kedden...
febr. 12
19:43
Gaskó: Legkésőbb pénteken folytatódik a sztrájk (+videó) (HírTV)
Péntekig újrakezdi a sztrájkot a VDSZSZ. Az érdekképviselet európai fórumokhoz fordul a sztrájk alatti vasútbiztonsági visszásságok miatt. Gaskó István nevetségesnek nevezte, hogy a miniszterelnök kérésére végzett vizsgálatra mindössze két nap állt rendelkezésre. A MÁV-Start szerint a vizsgálatok nem támasztják alá a szakszervezet aggodalmait.
febr. 12
19:45
Érték a digitális védelem (Piac és Profit)
Megjelentek a Deloitte immár hagyományos, évente készülő előrejelzései a telekommunikációs, média és technológia (TMT) szektorra, az idén hetedik alkalommal. A bemutatott tendenciák világszinten jelentkeznek ugyan, mégis számos trend érinti közvetlenül is a közép-európai és a magyar piacokat.
febr. 12
19:48
Egymilliós gyorssegélyt ad a polgármester (HírExtra)
Esztergom önkormányzata egymillió forintos gyorssegélyt ad a hétfőn este, intézkedés közben halálos lövést elszenvedő Borbély Zoltán rendőr zászlós családjának - tájékoztatta az MTI-t kedden a város sajtófelelőse.
febr. 12
19:50
Készítse a szúnyogirtót: rovarinvázió jöhet (Privátbankár)
Az amerikai kontinens északi részét több mint 50 millió évvel ezelőtt egy hirtelen felmelegedés során elárasztották a rovarok – állítja egy friss kutatás, amely fosszíliák tanulmányozására alapozza eredményeit. A tanulmány szerint ugyanez bekövetkezhet akár ma is, a felmelegedés jelenlegi időszakában
febr. 12
19:53
Néhány évtized, és kisebbségben lesznek a fehérek Amerikában (Infostart)
Egy friss előrejelzés szerint az Egyesült Államokban 2050-re kisebbségbe kerülhetnek a nem spanyolajkú fehérek. A tengerentúlon azonban nemcsak a bevándorlók áradatával kell szembenézni, hanem a társadalom elöregedésével is.
febr. 12
19:54
Gazdag programmal ünneplnek (HírExtra)
A Reneszánsz Év programja keretében Mátyás király halálának és temetésének az évfordulójáról is megemlékeznek Székesfehérváron, abban a városban, ahol az uralkodót a Szent Koronával 1464-ben megkoronázták, s 1490-ben eltemették.
febr. 12
19:58
Hiába az olajkincs, négymillió iraki éhezik (Infostart)
Négymillió iraki éhezik és a 27 millió lakos 40 százalékának nincs egészséges ivóvize az olajból eredő gazdagság és az erőteljesen fejlődő gazdaság ellenére - közölte az ENSZ kedden.
febr. 12
19:59
Beperelték a filmsztárt (HírExtra)
Benedict Fitzgerald beperelte Mel Gibsont, mivel úgy véli, hogy a hollywoodi sztár túl keveset fizetett neki a Passió című film forgatókönyvének alapját képező írásért. A kereset szerint a színész-rendező rábeszélte Fitzgeraldot, hogy a szokásosnál jelentősen kevesebb összegért dolgozzon neki.
febr. 12
20:01
A zuhanó forint kamatemelésre késztet? (Privátbankár)
Londoni elemzők már nem zárják ki, hogy a magyar jegybank ebben a hónapban agresszív, fél százalékpontos kamatemelést hajt végre, jóllehet a szélesebb citybeli konszenzus még nem ez.
febr. 12
20:04
Semmi sem szent: a müncheni tragédia emléksálait is eladták a drukkerek (Infostart)
A tiszteletlen drukkerek az interneten kínálták eladásra azokat az emléksálakat, amelyeket az 1958-as müncheni tragédia ötvenedik évfordulóján, a vasárnapi Manchester United-Manchester City mérkőzés előtt osztottak ki a szurkolóknak.
febr. 12
20:05
Szerkezeti változások a második Gyurcsány-kormányban (HírExtra)
Szerkezeti átalakítással is jár a kormányban az a miniszterváltás, ami Draskovics Tibort és Takács Albertet érinti; a kabinet strukturális átalakítására nem először kerül sor a második Gyurcsány-kormányban.
febr. 12
20:05
Az OVB nem foglal állást a Fidesz beadványáról (+videó) (HírTV)
Nem tartja indokoltnak állásfoglalás kiadását az Országos Választási Bizottság a Fidesz legújabb beadványáról. Az OVB testülete azonban egyhangúan döntött egy magánszemély kezdeményezéséről, amely a kedvezményes honosításról szól.
febr. 12
20:05
Erős földrengés rázta meg Mexikó déli részét (Gondola)
A Richter-skála szerint 6,6-es erősségű fölrengés rázta meg kedden Mexikó déli részét; a földmozgás pánikot keltett a lakosság körében, de jobbára csak kisebb anyagi károkat okozott néhány...
febr. 12
20:12
Az EU szerint elérjük a célokat, de csak szigorral (Privátbankár)
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei szerint is teljesíthetők a magyar konvergencia programban lefektetett hiánycsökkentési célok.
febr. 12
20:15
"Élj semmiért! Halj meg valamiért!" (Infostart)
Sylvester Stallone negyedik Rambo-filmjének szlogenje a mianmari (burmai) katonai diktatúra ellen lázongók jelszavává vált. Közben az amerikai színész már a sorozat ötödik darabjára készül.
febr. 12
20:16
Teljesíthetők a magyar hiánycélok (HírExtra)
Egyetértettek az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon az Európai Bizottságnak azzal az értékelésével, hogy a magyar konvergenciaprogramban lefektetett hiánycsökkentési célok teljesíthetők, és Magyarország deficitje jövőre a hazai össztermékhez képest 3 százalékos szint közelébe szorítható.
febr. 12
20:16
Elítélték a bébiszitterét megerőszakoló operaénekest (Blikk)
febr. 12
20:17
Az OEP visszautalja az "örökváltság" összegét (HírTV)
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár visszautalja az "örökváltság" címen az Egészségbiztosítási Alaphoz érkezett összegeket. A visszautalást az indokolja, hogy az OEP nem jogosult ezen jogcímen pénz kezelésére. Az eddig befizetett összegek visszautalása a feladók bankszámláira folyamatosan történik.
febr. 12
20:18
A választási bizottság tartózkodik (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) nem ad ki állásfoglalást a Fidesz kormánykampányt sérelmező beadványára; a testület kedd esti ülésén ugyanakkor többen úgy vélték, a kérelem kifogásként elbírálható lenne.
febr. 12
20:22
Kondoleáló könyv Tom Lantos emlékére (HírExtra)
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén kondoleáló könyvet írhatnak alá a Tom Lantosra emlékezők pénteken kora délután - tájékoztatta a külképviselet kedden az MTI-t.
febr. 12
20:22
Az ENSZ szerint négymillió iraki éhezik (Gondola)
Négymillió iraki éhezik és a 27 millió lakos 40 százalékának nincs egészséges ivóvize az olajból eredő gazdagság és az erőteljesen fejlődő gazdaság ellenére - közölte az ENSZ kedden. Az ENSZ...
febr. 12
20:26
Egyre hiszékenyebbek az oroszok (Infostart)
Egyre több orosz hisz az előjeleknek, a jósoknak, asztrológusoknak és az álomfejtőknek - derült ki a Levada Központ felméréséből. Minden harmadik orosz hisz például a földönkívüliekben.
febr. 12
20:27
OVB: nincs állásfoglalás a kormánykampányt sérelmező beadványra (Infostart)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) nem ad ki állásfoglalást a Fidesz kormánykampányt sérelmező beadványára; a testület kedd esti ülésén ugyanakkor többen úgy vélték, a kérelem kifogásként elbírálható lenne. A Fidesz szerint a testület döntése "borítékolható volt".
febr. 12
20:27
Fodor Gábor: Nem tervezek jogi lépéseket (HírExtra)
A Hír Tv-n megjelent állítással ellentétben nem tervezek jogi lépéseket a tavalyi küldöttgyűlés eredményével kapcsolatban.
febr. 12
20:33
Sárközy Tamás az InfoRádiótól tudta meg, hogy a kormányfő tanácsadója (Infostart)
Sárközy Tamás jogászprofesszor a miniszterelnök tanácsadója lett - jelentette be a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta, a korábbi kormánybiztos elfogadta Gyurcsány Ferenc felkérését, de a Corvinus Egyetem alkalmazásában marad hivatalosan. A jogászprofesszor ezzel szemben azt mondja, semmilyen felkérést nem kapott, eddig is adott tanácsokat, ez után is fog, de változás nincs.
febr. 12
20:33
Szerződést bont egy külső szakértői cég a MeH-el (HírTV)
Szerződésének a felbontását kezdeményezte a Kormányzati Kommunikációért Felelős Szakállamtitkársággal az egyik külső szakértői cég. A Digital Natives ezentúl nem vállal tanulmánykészítési feladatot a kormányzati szektorban, mert nem akarja a "politika oltárán feláldozni a jó hírnevét".
febr. 12
20:37
Önnek szerepel a "halál számjegye" a személyi igazolványában? (Infostart)
Érdekes döntést hoztak a tajvani hatóságok, miután közölték: a jövőben egynél többször nem szerepelhet a 4-es számjegy a tajvani személyi igazolványokban. A helyi hiedelem szerint ugyanis a négyesek balszerencsét hoznak.
febr. 12
20:38
Magyar gyökerű brit zeneszerző koncertje (HírExtra)
Nagy sikerű koncertet adott Bartók és Kodály inspirálta művekből Londonban, a Magyar Kulturális Központban hétfő este Laurence Roman, magyar szülőktől származó, de már Angliában született komponista.
febr. 12
20:38
Obama várhatóan folytatja győzelmi sorozatát az amerikai előválasztásokon (Gondola)
Barack Obama illinois-i demokrata szenátor az előzetes felmérések szerint folytatja győzelmi sorozatát az amerikai előválasztási versenyfutás keddi fordulójában, az úgynevezett Potomac-államokban....
febr. 12
20:43
Tippek 37500 forintos percdíjak ellen (Piac és Profit)
Jelentősen nőttek a mobil sávszélességek és nőttek a veszélyek is, hiszen adatroaming esetén nagy meglepetések várhatnak ránk itthon.
febr. 12
20:44
Lekapcsolják az illegális letöltőket (HírExtra)
Internetszolgáltatásuk kikapcsolásával számolhatnak a jövőben azok a britek, akik kalóztartalmakat töltenek le a világhálóról.
febr. 12
20:48
Súlyos beteg a világsztár énekes (Infostart)
Sürgősen kórházba szállították Lenny Kravitzot, miután súlyos hörghurutot állapítottak meg nála. Az amerikai gitáros-énekesnek nem ez az első légúti megbetegedése az elmúlt hetekben, állapota pedig aggasztóan romlott.
febr. 12
20:49
Közterületi használati engedélyek március 15-re (Gondola)
A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által szervezett több március 15-i programhoz szükséges közterület-használathoz is egyetértő támogatást adott kedden a Fővárosi Közgyűlés Kiemelt Fejlesztések...
febr. 12
20:54
A sztárrendező örül, hogy szupermodellel randizik a fia (Infostart)
Az Oscar-díjra jelölt rendező, Julian Schnabel a hírek szerint rendkívül boldog, hogy fia a pletykák szerint Elle Macpherson ausztrál szupermodellel randevúzgat. A rendezőt még az sem zavarja, hogy a modell 44 éves, míg fia csak 21.
febr. 12
20:54
Káromkodásmentes nap (HírExtra)
Havonta egy káromkodásmentes napot javasolnak tartani az egyik orosz város lakosainak.
febr. 12
20:54
A megújuló zsidó negyed egy részét 2009 decemberében átadják (Gondola)
A megújuló zsidó negyed egy részét, benne a Herzl passzázzsal, az újjáépülő budapesti zsidó negyed kapujával 2009 decemberében átadják a nagyközönségnek - mondta Tordai Péter, a beruházó cég egyik...
febr. 12
21:00
Nonprofit társaság lesz a Leader-közösség (HírExtra)
A 33 települést felölelő, 194 tagból álló Dél-balatoni Helyi Közösség úgy határozott, hogy nonprofit zártkörű részvénytársaságként pályáz a Leader-program forrásaira, sikeressége esetén mintegy másfél milliárd fejlesztési pénzhez juttatva a térséget - mondta a közösség képviselője, Kollmann Gergely kedden Buzsákon sajtótájékoztatóján.
febr. 12
21:05
Az Oscar-gálák legemlékezetesebb pillanatai - nézze meg Ön is! (Infostart)
Cuba Gooding Jr. 1997-ben emlékezetes előadással lepte meg a tévékészülékek előtt ülő százmilliókat. A Jerry Maguire - A nagy hátraarc című filmben nyújtott alakításáért A legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját elnyerő színész ugyanis gyakorlatilag képtelen volt abbahagyni az ünneplést.
febr. 12
21:05
Elhalasztott turné (HírExtra)
A túl súlyos keblei okozta hátpanaszok miatt elhalasztotta február 28-tól tervezett turnéját a nagy melleiről, nagy hangjáról és széles mosolyáról ismert Dolly Parton amerikai countryénekes, dalszerző és színésznő.
febr. 12
21:05
Az OVB nem ad ki állásfoglalást a Fidesz kormánykampányt sérelmező beadványára (Gondola)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) nem ad ki állásfoglalást a Fidesz kormánykampányt sérelmező beadványára; a testület kedd esti ülésén ugyanakkor többen úgy vélték, a kérelem kifogásként...
febr. 12
21:06
Letartóztattak két montreali hokist (Metropol)
Rövid időre őrizetbe vették Thomas Kostopoulost és Ryan OÍByrnet, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Montreal Canadiens két játékosát. A gyanú szerint utóbbi ellopta egy nő pénztárcáját egy tampai éjszakai szórakozóhelyen, míg társa nem volt hajlandó magát alávetni a rendőri intézkedésnek.
febr. 12
21:10
Kártérítést pert indít 160 Vértes Volán alkalmazott (+videó) (HírTV)
A Vértes Volán 160 buszvezetője kártérítési pert indít a társaság ellen jogszerűtlen bérelvonások és munkaidejük kedvezőtlen módosítása miatt. A cég vezérigazgatójához eljuttatott levelükben azt állítják, hogy túlfogyasztás aláírására kötelezték őket, menetleveleket kellett hamisítaniuk, s ellenőrök fenyegetik, zsarolják őket kirúgással, ha nem követik el a szabálytalanságokat.
febr. 12
21:15
A hat emeletet zuhanó kutya csodás megmenekülése (Infostart)
Hat emeletet zuhant egy kutya az Egyesült Államokban, de túlélte. Bár a tüdeje megsérült, a zuhanást követő napon már ismét boldogan szaladgált.

Keresés