Nagy-Britannia elismeri Koszovó függetlenségét - jelentette be hétfő este a londoni kormány pristinai képviselője, David Blunt egy sajtóértekezleten. Blunt közölte: átadta Fatmir Sejdiu...
Akár egy bűnözőt, úgy kísérték ki a pápai Tesco áruházból vakvezető kutyája miatt Orsós Sándort, mire a férfi az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult - írja a Magyar Nemzet
Csaba László közgazdász szerint megkésett a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által hétfőn bejelentett új tulajdonosi program. A szakértő nem látja okát, hogy miért kellene ma állami vagyont osztogatni. A kormányfő országértékelő beszédében hétfőn a parlamentben úgy fogalmazott: az új program keretében kedvezményesen vásárolhatnának állami cégektől tulajdont a magyar állampolgárok.
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény 2007. december 14-én lépett életbe, amely az Európai Unió azonos nevű irányelvének törvényi adaptációja. Követve az EU direktívát, valamint a 2001.9.11. utáni események eredményezte világpolitikai folyamatokat, újdonság az elnevezésben a terrorizmus-finanszírozás megakadályozása.
Vizsgálja az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hogy a MÁV megfelelően gazdálkodott-e a kezelésében levő állami vagyonnal. A vasúthatóság elnöke szerint 1993 és 2006 között a vasúttársaság 2000 milliárd forintos tőkevesztést szenvedett el, és ezek az adatok az ÁSZ-tól származnak.
Vakvezető kutyája miatt háromszor küldtek el a pápai Tesco áruházból egy vak férfit. A vak ember az első alkalom után szabadkozó levelet kapott, igaz, nem a saját, hanem a Vigyázó szemek érdekvédelmi szervezet nevére, akikhez először fordult ügye miatt. Később az ÁNTSZ-re hivatkozva utasították ki az üzletből.
Csütörtökön kísérli meg lelőni az amerikai haditengerészet a Föld felé zuhanó, meghibásodott kémműholdat a CNN amerikai hírtelevízió értesülése szerint. Az 1,3 tonnás szatellitet egy amerikai hadihajó...
Gyurcsány Ferenc szerint jogászként Orbán Viktor is tudja, hogy adót nem szedhetnek be háziorvosok, és az Alkotmánybíróság is azért engedte át a vizitdíjról szóló népszavazási kérdést, mert...
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai bankkártya-kibocsátók és elfogadói hálózatok üzemeltetői ellen - írta a keddi Napi Gazdaság. A lap értesülése szerint a vi...
Hárman súlyosan megsérültek, amikor egy autó oszlopnak rohant Budapest XVII. kerületében hétfő este - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. A baleset a Felső...
Júliustól változik a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, a módosítás főleg a vezetői fizetéseket érinti: ennek értelmében a vezetői megbízás mellett önálló vezetői munkakörben, sőt menedzsers...
Csütörtökön kísérli meg lelőni az amerikai haditengerészet a Föld felé zuhanó, meghibásodott kémműholdat a CNN amerikai hírtelevízió értesülése szerint. Az 1,3 tonnás szatellitet egy amerikai...
Az oktatási tárca elismerte, hogy léteznek a Magyar Nemzet által hétfőn közölt alternatív tandíjjavaslatok, amelyek a jelenleginél is kedvezőtlenebb rendszer bevezetését szorgalmazzák, ugyanakkor azt állítják, ezeket csak számba vették, nem gondolkodnak rajtuk.
Hajnali egy óra után a Maglódi úton egy autó lerohant az úttestről és egy vaskerítésnek csapódott. Ketten azonnal meghaltak, a harmadik utas a mentőben halt meg. Róla kiderült, hogy terhes volt, de mivel iratok nem voltak nála, egyelőre nem sikerült azonosítani.
Három halálos áldozattal járó közlekedési baleset történt keddre virradóra Budapesten a X. kerületben, a Maglódi úton - közölte az MTI munkatársa a helyszínről. A tájékoztatás szerint az Új...
Ön nyert: semmire. Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete sztrájkköveteléséről a szakszervezet és a MÁV között hétfőn, kedden pedig lejár a határidő
Hosszú évek óta először mérséklődött a magyarországi bankszektor nyeresége, írja az egyik gazdasági napilap a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének előzetes adatai alapján.
Folytatja ma délután az egyeztetést a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezet (VDSZSZ) Herczog László közvetítő részvételével, miután még mindig nem közeledtek az álláspontok a szakszervezeti...
A GBP-USD 37 pipes sávban mozgott, 1,9470 és 1,9507 között. Támogatás 1,9437-nél, míg ellenállás 1,9595-nél található. Az EUR-USD árfolyama 55 pipes sávban mozgott, némi csökkenö tendenciát mutatva. Az ázsiai kereskedésben 1,4650 alá ment az árfolyam. A napi csúcs 1,4703-on, a minimum pedig 1,4638-on áll. Támogatás 1,4631-nél, míg ellenállás 1,4709-nél van. Az NZD-USD árfolyama 0,7963 és 0,7985…
Vakvezető kutyája miatt nem engedtek be a pápai Tesco áruházba egy férfit – írta a Magyar Nemzet. A lap szerint Orsós Sándort „úgy kísérték ki az áruházból, mint egy bűnözőt”, ezért a sértett az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult.
Kínában a januári éves szintű infláció 7,1 százalékos volt, 12 éve a legmagasabb, miután az ország déli részét sújtó - évtizedek óta nem tapasztalt erősségű - hóviharok miatt egyes térségekben élelmis...
Tőketerebes polgármestere a szlovák kormányfőhöz, a parlamenthez és az érintett tárcákhoz címzett nyílt levélben tiltakozott a szénerőmű felépítése ellen.
Elhunyt személyek címére küldött ki fiktív számlákat egy erotikus csomagküldő szolgálat szerte Németországban - jelentette be hétfőn a német rendőrség. Az alsó-szászországi Delmonhorstban...
Komoly összegektől esett el mintegy ötven Kaba környéki cukorrépa-termelő, a földművelésügyi minisztérium félreérthető rendelete miatt. Így egyetlen szállítócég vágta zsebre a termelők járandóságát, a hibás határozatra hivatkozva.
Soha ennyi kiegészítőt, főleg bizsut nem vásároltak az emberek, mint ma és ez a láz nem csitul - derült ki a düsseldorfi Igedo divatvásár 2008-as kínálatából. Gyártásban a kínaiak itt is...
Európai kereskedőházak szerint jó lehetőségek vannak az uniós búzaexportra, miután Oroszország exportadót vezetett be hazai búzakészletei védelmére. A vezető német gabonakereskedő, a Toepfer International szerint máris gyorsan nő a malmi búza exportja az EU-n kívülre.
A szerb parlament egyhangúlag semmisnek nyilvánította hétfő este Koszovó függetlenségének előző napi egyoldalú kikiáltását. A törvényhozás rendkívüli ülésén megjelent mind a 225 képviselő támogatta...
Mehmet Károly a Szegedi Tudományegyetem gyermekpszichiátriájáról tíz napja - édesanyja hozzájárulásával - az édesapjához került. Az apa kezdeményezi, hogy fiát végleg nála helyezzék el. Erről néhány napon belül dönt is a bíróság.
A kormányfő kísérletet tesz egy fogalom visszavételére, vagy mondjuk így, visszahelyezésére eredeti értelmezési körébe - a polgárról van szó. Márványi Péter jegyzete
Akár egy bűnözőt, úgy kísérték ki a pápai Tesco áruházból vakvezető kutyája miatt Orsós Sándort, mire a férfi az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult. A férfi ügyében a Vigyázó Szemek érdekvédelmi...
Koszovó függetlenségének kikiáltása békét hoz a balkáni térségre - jelentette ki kedden George Bush. Az afrikai körúton járó, jelenleg a tanzániai fővárosban, Dar es Salaamban tartózkodó...
Júliustól változik a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, a módosítás főleg a vezetői fizetéseket érinti: ennek értelmében a vezetői megbízás mellett önálló vezetői munkakörben, sőt...
Fidel Castro kedden hivatalosan lemondott elnöki és hadvezéri posztjáról, a Granma pártlap internetes változatában közzétett üzenetben. A kubai vezér szerint a továbbiakban nem törekszik ezekre a posztokra és nem is fogadja el őket. Castro már csaknem 50 éve van hatalmon.
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai bankkártya-kibocsátók és elfogadói hálózatok üzemeltetői ellen - írta a keddi Napi Gazdaság. A lap értesülése...