2008. február 19. kedd

febr. 19
18:30
Zuschlag csak politikai felelősségét ismeri el (HírTV)
Zuschlag János politikai felelősségét elismeri, de a büntetőjogi felelősségét nem. Ügyvédjén keresztül üzent a sajtónak a korábbi, ügyészségen tett vallomásáról Zuschlag, a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított szocialista politikus.
febr. 19
18:36
Nők kábítottak el és raboltak ki egy férfit Pécsett (Gondola)
Két nő gyógyszerrel elkábított, majd a gyanú szerint kirabolt egy férfit Pécsett. A 46 éves anya és 23 éves lánya a gyógyszert hétfőn egy kertvárosi kocsmában csempészte az áldozat italába. Ettől...
febr. 19
18:41
Már szállítják a kötelező kampányanyagot a rendelőkbe (HírTV)
A legtöbb szolgáltatóhoz ma és holnap szállíttatja ki az egészségügyi minisztérium azt a szóróanyagot, amelyben a vizitdíj és a kórházi napidíj melletti érveket sorolják. Külön levélben kérik a vezetőket arra, hogy a betegek számára jól látható helyre tegyék a füzeteket és a plakátokat.
febr. 19
18:44
Zuschlag János csak politikai felelősségét ismerte el (Infostart)
Zuschlag János a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen ellene és 13 társa ellen folyó bűnügyben vallomást tett, melyben politikai felelősséget vállalt az MSZP ifjúsági szervezete és a civil szervezetek esetleges finanszírozási szabálytalanságaiért.
febr. 19
18:45
Az ember aki szembe szállt Einsteinnel (Privátbankár)
Nikola Tesla minden idők egyik legnagyobb kaliberű feltalálója volt. Neki köszönhetjük többek között a többfázisú elektromos rendszer és a rádióhullámok használatát
febr. 19
18:47
Németország szerdán ismeri el Koszovót (Gondola)
A német kormány szerdán ismeri el Koszovót új független államként - erősítették meg Berlinben. Keddi hivatalos közlés szerint a szövetségi kormány ennek megfelelő határozatot hoz majd ülésén,...
febr. 19
18:47
Személyautóval ütközött a tehervonat (HírTV)
Senki sem sérült meg, de egy órára megbénult a forgalom, amikor személyautóval ütközött egy tehervonat Zala megyében - értesült a HavariaPress.
febr. 19
18:50
Újabb feketelista készül (Piac és Profit)
Az unió átláthatóságának növelésére az EP azt javasolja, 2009 végéig mindenki számára elérhető, kereshető adatbázisban tegyék közzé mindazok adatait, akik uniós támogatást kaptak. A parlament nyilvánosságra hozná a szakértők, lobbisták neveit, a csalókról pedig megszégyenítő feketelistát készítene.
febr. 19
18:52
Nincs megállapodás – szerdán még nem sztrájkolnak a vasutasok (HírTV)
A keddi tárgyaláson sem sikerült megállapodnia a MÁV-nak és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének. A VDSZSZ sztrájkbizottsága szerdán ül össze, hogy kiderüljön: folytatják-e a munkabeszüntetést és ha igen, akkor mikor. Szerdán mindenesetre biztosan nem lesz még sztrájk.
febr. 19
18:55
Uniós forrásból fejlesztenek Tokaj-Hegyalján (Infostart)
Kétmilliárd forintnál is többet költhetett a Tokaj-hegyaljai térség tucatnyi települése idegenforgalmi fejlesztésekre, munkahelyteremtésekre az "Összefogással Tokaj Világörökségért" című programban - közölte Májer József a projektet lebonyolító Tokaj Mikrorégióért Alapítvány elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
febr. 19
19:03
Gyűjtés a katolikus iskolák számára (HírTV)
Február 24-én országos gyűjtést szerveznek a magyarországi egyházmegyékben a katolikus iskolák javára. Szerkesztőségünk ennek kapcsán megkereste Pápai Lajos győri megyéspüspököt, az MKPK iskolabizottságának elnökét. Pápai Lajos elmondta: tavaly mintegy ötmillió forint folyt be a Győri Egyházmegye „Egyházi iskolák és templomok fenntartásáért” alapítványa számlájára, s idén is hasonló ös...
febr. 19
19:10
Elhunyt Natalja Besszmertnova (Blikk)
febr. 19
19:11
Semmi sem szent: a szökőár-előrejelző bójákat is lopják (Infostart)
Ausztrália arra kérte Indonézia haditengerészetét, segítsen megakadályozni, hogy tolvajok elvigyék a szökőár-előrejelző rendszer részét képező bójákat.
febr. 19
19:14
Orbán: Az egészségügy összefogást szül (HírTV)
Az összefogás igennel kezdődik - mondta Orbán Viktor kedd délután Veszprémben. A Fidesz elnöke a városban három korábbi egészségügyi miniszterrel találkozott. Orbán Viktor veszprémi programjának ugyanis Rácz Jenő, a helyi Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója, volt MSZP-és egészségügyi miniszter volt a házigazdája, és azon részt vett Gógl Árpád és Mikola István is, akik szintén voltak egészségügyi…
febr. 19
19:17
"Az MSZP nem váltja le Gyurcsány Ferencet" (Infostart)
A küszöbönálló népszavazás eredményétől függetlenül a kormányzó Magyar Szocialista Párt nem váltja le Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt - közölte az MSZP elnökhelyettese kedden a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban.
febr. 19
19:18
Látványos bővülést produkált a FreeSoft (Privátbankár)
A FreeSoft cégcsoport tavaly dinamikusan fejlődött, amit a társaság kedden közzétett gyorsjelentése is alátámaszt: a társaság üzleti eredménye tavaly az előző évhez képest 284 százalékkal növekedett. ...
febr. 19
19:20
Negyven Boeinget vásárol Irak (HírTV)
Az iraki kormány kedden bejelentette, hogy negyven új repülőgépet vásárolnak az amerikai Boeing repülőgépgyártótól, és hatot a kanadai Bombardiertől. A több milliárd dolláros beruházással a korábbi ENSZ-szankciók miatt géphiánnyal küszködő iraki légitársaság repülőgépparkját akarják felfrissíteni.
febr. 19
19:20
Látványos bővülést produkált a FreeSoft (Privátbankár)
A FreeSoft cégcsoport tavaly dinamikusan fejlődött, amit a társaság kedden közzétett gyorsjelentése is alátámaszt: a társaság üzleti eredménye tavaly az előző évhez képest 284 százalékkal növekedett. ...
febr. 19
19:23
Vasutassztrájk: holnap döntenek - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Holnap dönt a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete a sztrájk esetleges folytatásáról, miután ma is eredménytelenül zárult a MÁV-val folytatott újabb egyeztetés. A tárgyaláson ismét részt vett Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára, akit múlt csütörtökön kértek fel közvetítésre.
febr. 19
19:24
Nem várható a Kuba elleni amerikai embargó gyors feloldása (Gondola)
Az Egyesül Államok nem oldja fel egyhamar a Kubával szemben érvényben lévő embargót - közölte az amerikai külügyminiszter-helyettes kedden. Kérdésre válaszolva John Negroponte kijelentette:...
febr. 19
19:25
Magyar bíró dirigálja Dzsudzsákék UEFA-kupa mérkőzését (HírTV)
Szabó Zsolt vezeti a csütörtöki Helsingborg - PSV UEFA-kupa mérkőzést. Mint ismeretes, a holland csapatban játszik Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott szélsője.
febr. 19
19:29
Hosszú távon jól fialna Gyurcsány ajánlata? (Privátbankár)
Szalay-Berzeviczy Attila, a tőzsde elnöke szerint a miniszterelnök által bejelentett tulajdonosi programban fontos csatorna lehet a hosszútávú befektetési számla (htb).
febr. 19
19:32
Horváth Ágnes: a vizitdíj szemléletváltást indított el (Alternatív Energia)
A bevezetett jelképes vizit- és kórházi napidíj a többletbevétel mellett szemléletváltást is elindított az egészségügyben - mondta a tárca vezetője kedden Nyíregyházán, az SZDSZ népszavazási kampánya keretében tartott sajtótájékoztatón, Miskolcon pedig azt mondta: a népszavazás arról szól, hogy milyen egészségügyet akar az ország.
febr. 19
19:34
Frontálisan ütközött két autó Üllőn - képgaléria (Infostart)
Frontálisan ütközött egy személyautó és egy kisteherautó Üllőn. A balesetnek egy halálos áldozata van.
febr. 19
19:40
Máris meghibásodott a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe (Infostart)
Az egyik üzemanyag-szivattyú meghibásodása miatt a Singapore Airlines légitársaság törölte A380-as sydneyi járatát.
febr. 19
19:43
Szekeres: az MSZP nem váltja le Gyurcsányt (Gondola)
A küszöbönálló népszavazás eredményétől függetlenül a kormányzó Magyar Szocialista Párt nem váltja le Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt - közölte az MSZP elnökhelyettese a Reuters brit...
febr. 19
19:44
Gyurcsány Ferenc és Ilham Aliyev megbeszélése (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc és Ilham Aliyevv azeri elnök megbeszélésének napirendjén elsősorban gazdasági kérdések szerepeltek, különös tekintettel a szorosabb energetikai együttműködés lehetőségeire - tájékoztatta a kormányszóvivői iroda az MTI-t kedden.
febr. 19
19:45
Orbán Viktor: az egészségügy lett az összefogás mintapéldája (Infostart)
Az egészségügy lett Magyarországon az összefogás mintapéldája - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden Veszprémben, a megyei kórház főbejárata előtt tartott sajtótájékoztatón.
febr. 19
19:46
Uniós támogatás a kkv-k exportjára (Piac és Profit)
Az európai vállalkozások piacra jutásának elősegítésére vonatkozó európai uniós stratégiát szavazott meg az Európai Parlament.
febr. 19
19:49
Kezdeményezték Dávid Ibolya mentelmi jogának felfüggesztését (HírTV)
Dávid Ibolya mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezi az Országgyűlésnél a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
febr. 19
19:51
Solana Koszovóba látogat (HírTV)
Javier Solana, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja lesz az első vezető nemzetközi politikus, aki Koszovóba látogat, miután a volt szerb tartomány vasárnap egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét.
febr. 19
19:51
Most érdemes fizetni a bliccelőknek, hamarosan jöhetnek a behajtók (Infostart)
Hamarosan pályázatot ír ki behajtócégek számára a BKV, hogy három-négyéves pótdíjkövetelését értékesíteni tudja - mondta az InfoRádiónak Regőczi Miklós, a társaság kommunikációs vezérigazgató-helyettese. A BKV igazgatótanácsa keddi ülésén döntött a kórházban fekvő vezérigazgató helyettesítéséről is.
febr. 19
19:54
Orbán Viktor: az egészségügy lett az összefogás mintapéldája (Gondola)
Az egészségügy lett Magyarországon az összefogás mintapéldája - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Veszprémben, a megyei kórház főbejárata előtt tartott sajtótájékoztatón. Az orvosok félreteszik...
febr. 19
19:56
Hőség és aszály - semmi jóra nem számíthatunk az idén (Infostart)
Jó eséllyel idén is folytatódhat a tavalyi évre jellemző szélsőséges időjárás. Azaz hőségriadókra, aszályra, magas UV-sugárzásra és hosszú allergiaszezonra kell számítani.
febr. 19
20:00
Az észak-koszovói határátkelők nem működnek (Gondola)
A koszovói békefenntartó erő kedden délután lezárta az észak-koszovói Leposavic város minden bevezető útját, miután szerb szélsőségesek felgyújtottak két Koszovó és Szerbia közti határkelőt....
febr. 19
20:06
Négy év börtönre ítéltek egy brit DJ-t Dubaiban (HírTV)
Egy dubai bíróság kedden négy év börtönbüntetésre ítélte marihuánabirtoklás miatt a nagynevű angol DJ-t, Grooveridert. A BBC brit közszolgálati rádión sikeres műsort vezető negyven éves DJ-t a büntetés letöltése után azonnal kiutasítják az országból.
febr. 19
20:06
Pornófilmet készített kislányairól egy pedofil férfi (Blikk)
febr. 19
20:06
Bűnösnek találták Adamov volt atomenergia-ügyi minisztert Moszkvában (Kripto Akadémia)
Jevgenyij Adamov volt orosz atomenergia-ügyi miniszter kedden bűnösnek találta egy moszkvai bíróság nagy értékben elkövetett sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés bűntettében, de egyelőre nem derült ki, milyen ítéletet hoztak ellene.
febr. 19
20:06
Keanu Reeves újra akcióban (FilmHu)
Az Egyesült Államokban áprilisban mutatják be a Keanu Reeves főszereplésével készült, Street Kings című filmet.
febr. 19
20:08
A vállalatvezetők vagyonokat keresnek, a bérből élőket kirúgják (Infostart)
Az adócsalási botrány ismét ráirányította az óriáscégek menedzsereire irányította a német közvélemény figyelmét. A posta vezérigazgatóját már leváltották tisztségéből, de ügye még jobban megtépázta az ország gazdasági vezetőinek tekintélyét. A cégvezetés fortélyaira szakosodott Kienbaum tanácsadó társaság most közétett adatai tovább borzolják a múlt héten kirobbant botrány miatt amúgy is feszült…
febr. 19
20:11
Fodor szembemegy a frakcióval - Támogatja az ombudsmanjelöltet (HírTV)
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter támogatja Fülöp Sándort, az államfő jelöltjét a jövő nemzedékek ombudsmani posztjára. Pedig az SZDSZ hétfői frakcióülésén úgy döntött, hogy nem támogatják a köztársasági elnök egyik jelöltjét sem.
febr. 19
20:19
Meghalt a legöregebb "politikai fogoly" (Infostart)
A cellájában, 95 évesen halt meg Marokkó legöregebb elítélje, egy "politikai fogoly".
febr. 19
20:23
Al-Kaida-sejtet lepleztek le (Blikk)
febr. 19
20:31
Máglyán égetik el a hercegnőt (Infostart)
Várhatóan ősszel, egy hatalmas máglyán hamvasztják el a január 2-án, 85 éves korában elhunyt Galjani Vadhana thaiföldi hercegnőt. A búcsúztatáshoz kibontják a nemzeti múzeum egyik betonfalát, hogy kihozhassanak onnét egy ősi királyi hintót.
febr. 19
20:33
Tonnás heroinfogás Dél-Afrikában (HírTV)
A dél-afrikai rendőrség kedden majdnem százmillió dollár értékű heroin szállítmányt fogott el a zimbabwei határon. A több mint egytonnás fogás az eddigi legnagyobbnak számít Afrikában.
febr. 19
20:36
Rendőrök támadtak az énekesre? (Infostart)
Egyelőre nem tudni biztosan, mi is történt a hétvégén, amikor a New Orleans-i rendőrség letartóztatta a Tank művésznéven dolgozó Durrel Babbs-t. Az énekes egyik közeli barátja szerint a rendőrök indokolatlanul bántalmazták a férfit, a hatóság egyelőre hallgat.
febr. 19
20:47
A Lennon néven vesztek össze (Infostart)
Komoly feszültséget okoz John Lennon elsőszülött fia és második felesége között egy új zenekar, amely a legendás Beatles-tag nevét használná. Julian Lennon ugyanis támogatja, míg Yoko Ono ellenzi az elképzelést.
febr. 19
20:48
Újabb kedvezmények az üdülési csekkhez (Piac és Profit)
Mára már meghaladja a nyolcezret azoknak a szolgáltatóknak a száma, akik a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal kötött szerződés alapján elfogadják fizetőeszközként az üdülési csekket.
febr. 19
21:00
Titokzatos, bizarr élőlényeket találtak (Infostart)
Titokzatos teremtményeket találtak az Antarktisz jeges vizeinek élővilágát vizsgáló kutatók. A furcsa lények között hatalmas tengeri pókok és óriási férgek is vannak - jelentették be ausztrál szakértők.
febr. 19
21:09
Rózsaszín nyakkendőben nem lehet luxusautót árulni? (Infostart)
A bíróságon keresi igazát Nagy-Britanniában az a 26 éves meleg férfi, aki korábban egy autószalonban dolgozott eladóként, homofób munkatársai azonban kampányt indítottak ellene, elérve, hogy távozzon a munkahelyről.

Keresés