Az adószám alkalmazásának felfüggesztését elrendelő határozat jogerőre emelkedését követő 45. napon az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal törli az adószámot. A felfüggesztő határozat ellen a hirdetmény levételének napjától számított 15 napon belül lehet fellebbezni, míg az adószám törlését elrendelő határozat esetén nyolc napunk van.
Pokolgép robbant egy esküvői konvoj mellett Pakisztán északnyugati részén - jelentette pénteken az AFP. A detonáció 13 embert ölt meg, köztük a menyasszonyt.
Gyurcsány Ferenc szerint sem a nemzet, sem egyetlenegy tagja nem egyenesítheti ki utólag történetének és egyéni életének kacskaringóit, és tiszteli azokat, akik a kacskaringók helyett az egyenes...
A Fidesz felszólítja fel a kormányt, hogy vizsgálja ki a Máv Cargo privatizációs folyamatát, és adjon választ arra, kinek állt érdekében a nyereséges állami vállalat eladása - mondta Fónagy János,...
A kormányzók szempontjából kevéssé zavaró, hogy nincs programalkotási aktivitás, (s annak megfelelően) nincs gazdasági és társadalmi kezdeményezés, ami a politikai stabilitás és a pénzügyi egyensúly veszélyeztetésével járna.
Pénteken újra több ezer szerb kezdett tüntetni az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában a volt szerbiai tartomány függetlenné válása ellen. Előzőleg több száz, Szerbiából autóbuszokkal tüntetni...
Dobó Krisztián távozásával megüresedett a Café Interactive ügyvezető igazgatói pozíciója, a cég azonban egy helyett két szakemberre bízta az ügynökség vezetését. Februártól külön ügyvezető igazgató felel az online marketingkommunikációs szakterületért, illetve a technológiai fejlesztésért.
Az Európai Bizottság szerint 2008 végéig 7% alá csökkenhet az EU-s munkanélküliségi ráta, ami az 1980-as évek közepe óta mért legalacsonyabb értéket jelenti. Az EUR-USD-ot 1,4850-en jegyzik. Mivel ma nem jelenik meg több adat, tovább emelkedhet az árfolyam. A jelek kedvezö amerikai nyitásra utalnak. Ellenállások 1,4873-nál és 1,4908-néál találhatók. In-GFX
"Baloldali polgárosodás" címmel írt a szombati Népszavába a miniszterelnök. Ebben tágabb politikai hátteret ad a hétfői évindító bészédében elhangzott - munka, tudás, tulajdon szavakkal jellemzett - indítványaihoz.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szombaton csökken a felhőzet, felhőátvonulások lesznek többórás napsütéssel, néhol futó záporral. Eleinte a délnyugati szél megélénkül,...
Dezodorok megsemmisítését, darálását végezték a munkások, a győr-bácsai szemétégetőben, ahol péntek reggel robbanás történt. Feltehetően a flakonokból kiszabaduló hajtógáz robbant be. A detonáció miatt az épület lemez fala több helyen szétnyílt és kisebb tűz is keletkezett. A helyszínről három munkást füstmérgezés gyanújával szállítottak kórházba, kettőt közülük már haza is engedtek.
Húszezer vizsgálat során 20 milliárd forintos adókülönbözetet tárt fel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága az elmúlt évben. A kirótt szankció összege elérte a 16 milliárd forintot - mondta Harsányi Istvánné, az igazgatóság ellenőrzési szakigazgatója.
Pokolgép robbant egy násznépet szállító gépkocsikaraván mellett pénteken Pakisztán északnyugati részén, s a merényletben legalább tizenhárom ember meghalt. A halottak között van a menyasszony...
Egy nagy volumenű kubai ingatlanügylet leplezéseként, még a nagykövet lányát is el kellett volna vennie feleségül Zuschlag János volt MSZP-s parlamenti képviselőnek - értesült a HavariaPress.
Megerősített biztonsági intézkedésekkel készül a péntek estére a belgrádi magyar nagykövetség - mondta az InfoRádiónak a Magyar Köztársaság Belgrádi Nagykövetségének sajtóattaséja. Boczka Károly hozzátette: jelenleg nyugodtak a szerb főváros utcái.
Tucatnyi helyszínen, tucatnyi embert hallgatott meg péntekre virradóra tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség az MSZP-s politikusok elleni Molotov-koktélos támadások ügyében, de senkit nem...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át a Parlamentben a Szabad Magyarországért Emléklap elnevezésű kitüntetéseket. Köszöntőjében a kormányfő kiemelte: a szabadságot egyetlen eszme sem korlátozhatja.
Az ígérgetések, hitegetések ideje lejárt: tegnap volt Budapesten a 35. nap, amelyen a légszennyezettség meghaladta az egészségügyi határértéket. A hatályos jogszabályok szerint ebben az esetben...
Gonzales-Paramo szerint az EKB ugyan szolid gazdasági növekedéssel számol, de bevallotta, hogy még akkor is fennállnak a növekedést érintö veszélyek, ha még mindig szolidak a növekedés feltételei. Az EUR-CHF-et 1,6109-en jegyzik. Fontos támogatások találhatók 1,6089-nél és 1,6050-nél. In-GFX
Vérengzésre készül a fővárosi vezetés Budapest tömegközlekedésében - mondta Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz-frakció szakpolitikusa a BKV tervezett menetrendi változtatásaival kapcsolatban. A politikus szerint az átalakítással egyetlen budapesti sem jár jól.
Két török katona meghalt, további nyolc megsebesült a török hadsereg észak-iraki offenzívája során - közölték pénteken a kurd szeparatisták az állásaik ellen indult hadműveletről. A...
A belga belügyminisztériumban már készülnek a tervek azon korlátozások enyhítésére, melyeket az ország az EU 2004-ben vagy azt követően taggá vált országainak munkavállalóival szemben foganatosított -...
A paksi atomerőműben tartott utóvizsgálaton minden vizsgált területen jelentős előrehaladást tapasztalt a WANO (Atomerőműveket Üzemeltetők Világszövetsége) vizsgáló csoportja - hangzott el az erőmű...
Régebbi ügyek gyanúsítottjait állította elő a rendőrség hajnalban a Molotov-koktélos támadásokkal kapcsolatban. Azt nem tudni, hogy az előállítottaknak köze van-e a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű szervezethez, akik korábban e-mailben vállalták az akciókat.
A MÁV Cargóval kapcsolatban pénteken nyilvánosságra került hírek alapján ismételten fel kell tenni a kérdést: miért kellett privatizálni a MÁV Cargót? - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Fónagy János fideszes képviselő.
A korábbi információkkal ellentétben nem vettek őrizetbe senkit a rendőrök a politikusok elleni Molotov-koktélos támadások ügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.
Bár még csak február van, már szombaton az év nehézsúlyú profi ökölvívó mérkőzését vívhatja egymással Vladimir Klicsko és Sultan Ibragimov. Az ukrán óriás IBF és IBO, míg az orosz szultán WBO világbajnoki övét teszi kockára a New York-i címegyesítő meccsen, a Madison Square Gardenben.
A tanulmányaikat szeptembertől alap-, mester- vagy osztatlan képzésen elkezdő, költségtérítést fizető hallgatók Magyarországon 10 ezer és csaknem másfél-millió forint közötti összegeket fizetnek ki majd az oktatásért félévente.
Ismét vegyes bizonyítványt állított ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az iráni atomprogram tisztázását célzó munkaterv végrehajtásának eredményességéről. A szakosított ENSZ-szerv...
Egységesen elhatárolódik a Hamász és a Fatah Jasszer Abed Rabu február 20-ai kijelentésétől, amely szerint ha sikertelenül záródnak a palesztin-izraeli tárgyalások, követik Koszovó példáját.
Ideiglenes kényszergyógykezelését rendelték el annak a 38 éves nőnek, aki január 26-án gázpisztollyal háromszor meglőtte az egyik győri gyermekintézmény vezetőjét, mivel nem vihette magával haza az...
Tavaly Oroszországban megduplázódtak a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) 2006-hoz képest, és ezzel elérték a 27,8 milliárd dollárt. A külföldi befektetések teljes értéke 120,9 milliárd dollár ...
Februárban meglepöen -0,8 pontról 0,2 pontra emelkedett a belga üzleti hangulat, miközben a szakemberek -1,8 pontos értékkel számoltak. A közgazdászok szerint az index javulásának hátterében föleg a kedvezö építöipari események valamint a feldolgozóipari helyzet javulása állnak. A belga üzleti hangulat indexe számít az EU-s index elöjelzöjeként, ezért figyelemmel kísérik. Az EUR-JPY árfolyama ma…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,20 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 23.789,82 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma alacsony volt, 12,66 milliárd forintot tett ki, a veze...
A rendőrség vizsgálja a MÁV Cargo privatizációs sikerdíját. A cég eladásáért a Gyurcsány Ferenc egykori érdekeltségi körébe tartozó Perfekt Tanácsadó Zrt. volt felügyelőbizottsági tagjának családi cége kapott 2 milliárd forintos sikerdíjat.
A németországi adócsalási botrány több fronton zajló összecsapásokra világított rá, amelyek részben külpolitikai, részben jogi természetűek. A legnagyobb tétje azonban társadalmi síkon van az adót csaló kisebbség és a tisztességes többség szembenállásának.
Lezuhant egy repülőgép a venezuelai Andokban. A fedélzeten 46 ember tartózkodott, s valószínűleg nincs túlélő - jelentették be a venezuelai hatóságok pénteken. A Santa Barbara venezuelai...
Várhatóan rövid időn belül házi őrizetbe kerülhetnek a boldogkőváraljai papgyilkosság gyanúsítottjai, miután az elsőrendű vádlott a pénteki tárgyalási napon visszavonta ügyvédje megbízását.