2008. február 25. hétfő

febr. 25
8:54
Elővezetés egy internetes név miatt (HírTV)
Hajnalban törtek rá otthonában a rendőrök a hatvani Zólyomi Viktorra és családjára, akit a hatóságok összefüggésbe hoztak egy korábbi barna poros levél feladásával. A fiatalember állítja, soha semmi köze nem volt a Magyarok Nyilaihoz és nem vall szélsőjobboldali nézeteket – írja a Magyar Nemzet.
febr. 25
9:01
Átmenetileg vége a sztrájknak (Alternatív Energia)
A VDSzSz Szolidaritás sztrájkbizottsága kilenc órától felfüggesztette a sztrájkot - olvasható a szervezet honlapján. Indoklásukban az áll, azért szüntették be a sztrájkot, mert bíznak az eredményes tárgyalásokban a munkáltatóval. Az egyeztetések három órakor folytatódnak.
febr. 25
9:05
Bajnaiék 260 tanulmányt írattak félmilliárdért (HírTV)
Az elmúlt két és fél évben több mint 260 tanulmányt készíttetett külsős cégekkel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 530 millió forintért. A megrendelt tanulmányok értéke ennél valószínűleg magasabb, az NFÜ ugyanis csak a már elkészült tanulmányok értékét hajlandó közölni – olvasható a Magyar Nemzetben.
febr. 25
9:11
Phenjanba érkeztek a New York-i Filharmonikusok (Gondola)
Phenjanba érkeztek hétfőn a New York-i Filharmonikusok. A világhírű zenekar minden idők legmagasabb szintű amerikai kulturális küldöttsége Észak-Koreában. A phenjani hatóságok részéről példa...
febr. 25
9:11
EUR-JPY Emelkedik a Nikkei (HírTV)
A Nikkei 225 3%-ot emelkedett. Az emelkedés hátterében a hír állt, miszerint a nemzetközi bankok egy koordinált akció keretén belül meg akarják menteni az Ambac-ot az inszolvenciától. csödtöl. Ahhoz, hogy további emelkedö potenciál nyíljon, a DAX-nak át kell lépnie a 6.900-as értéket. Az EUR-JPY-t 159,00-en jegyzik. 158,88 alatt 158,00-ig nyílik korrekciós potenciál. 159,37 fölött szabaddá válhat…
febr. 25
9:11
Asztalitenisz csapat-vb: ismét győztek a nők (Metropol)
A magyar női asztalitenisz-válogatott a második összecsapását is megnyerte a kantoni csapatvilágbajnokságon: bravúros teljesítménnyel 3-0-ra győzte le Románia együttesét.
febr. 25
9:11
Vasutassztrájk változó intenzitással (Metropol)
Országszerte változó intenzitással folytatódik a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés. Budapesten a Keleti és Nyugati pályaudvaron nincs vonatközlekedés, a déliből bizonyos szerelvények kifutottak. Reggel 6-kor a személyvonatok fele közlekedett. A vonatjegyeket a Volán-társaságok ismét elfogadják.
febr. 25
9:13
Sokkoló adatok: mi van az élelmiszerekben? (Infostart)
Egy brit jelentés szerint sok gyümölcs-ízesítésű italnak és rágcsálnivalók több mint fele minimális mértékben, vagy egyáltalán nem tartalmaz valódi gyümölcsöt. A szakemberek azt tanácsolják a vásárlóknak, hogy feltétlenül olvassák el a kisbetűs részeket is a csomagoláson.
febr. 25
9:13
Élet menstruáció nélkül (Vital)
tovább
febr. 25
9:15
9-kor felfüggesztették a sztrájkot! (Privátbankár)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn reggel 9 órakor felfüggesztette a vasutassztrájkot határozatlan időre - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. Részletek... Újra sztrájk: kis...
febr. 25
9:15
A virágnak megtiltani...? Szexualitás kamaszkorban (Vital)
A 21. század tinédzserei számára a szexualitás elvileg nem számít tabunak. A szexuális szabadosság azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a ma felnövő kamaszok számára problémamentes lenne a téma, vagy többet tudnának a szex veszélyeiről.tovább
febr. 25
9:16
Péterfalvi Attila lesz az ombudsmani hivatal új vezetője (Gondola)
Péterfalvi Attila, korábbi adatvédelmi biztos lesz az ombudsmani hivatal új vezetője - értesült az MTI hivatali forrásból. A távirati iroda információja szerint Péterfalvi Attila április...
febr. 25
9:16
Rendőrt ölt ez a huzal (Blikk)
Földút fölé kifeszített fémhuzal végzett egy 29 éves motorossal
febr. 25
9:20
A kamatdöntésig áll a piac (Privátbankár)
Az MNB délutáni kamatdöntése lesz a hétfői nap meghatározó eseménye, addig kivárás lehet a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán.   A jegybank hétfői kamatdöntését illetően nagyon nagy a bizonytalan...
febr. 25
9:21
Nyitó kommentár (HírTV)
09.30 órakor teszik közzé a januári svéd kereskedelmi mérleget, ahol legutóbb -9,2 milliárdos értékröl számoltak be. 10.00 órakor hozzák nyilvánosságra a januári lengyel munkanélküliségi rátát, (elörejelzés: 11,7%, elözö: 11,4%) valamint a kiskereskedelmi forgalmakat. Itt +15,4%-os értékkel számolnak a szakemberek a legutóbbi +12,4% után. Ugyanekkor várhatók a decemberi olasz kiskereskedelmi…
febr. 25
9:22
Oscar-aranyköpések (Spa Trend Online)
Az Oscar-gálák rendszerint alkalmat adnak a szereplőknek, hogy világra szóló bölcsességeket, jobb esetben szellemes, érzelmes mondatokat közöljenek a színpadon és azon kívül. Így volt ez most is a Los Angeles-i Kodak színházban. Ezekből válogatunk néhányat.
febr. 25
9:24
Kern: a Sztracsatella az én első szerelmem (BorsOnline)
Kern Andrást különleges kapcsolat fűzi a Sztracsatella című filmhez. Nem csoda, hisz a művész egy személyben volt az írója, rendezője és főszereplője az alkotásnak, amely óriási sikerrel futott a mozikban. Kern, 48 éves korában debütált elsőfilmes rendezőként ezzel a szenzációs magyar filmszatírával, amelyet azóta is első szerelmeként emleget.
febr. 25
9:27
Mára vége a sztrájknak (Blikk)
Felfüggesztette a szakszervezet hétfőn reggel kilenckor a vasutassztrájkot. A forgalom azonban így is csak estére áll helyre a MÁV szerint.
febr. 25
9:27
EUR-CHF Nyereségekkel számolnak (HírTV)
Az EUR-CHF-et 1,6127-en jegyzik. A következö ellenállás 1,6133-nál található. Fölötte 1,6150-ig, majd 1,6200-ig szabaddá válhat az út. A MACD 4 hete folyamatosan emelkedik, és vételeket jelez. Miután közzétették, hogy nemzetközi bankok közös akcióban meg akarják menteni az Ambac-ot az inszolvenciától, nyereségeket könyveltek el az ázsiai tözsdék, ami az európai tözsdéknek is jól jöhet. Az EUR-CHF…
febr. 25
9:27
Felfüggeszti a vasutassztrájkot hétfőn 9 órakor a VDSZSZ (Gondola)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn reggel 9 órakor felfüggeszti a vasutassztrájkot határozatlan időre - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-vel.
febr. 25
9:32
Új szerepben Péterfalvi Attila (Infostart)
A távirati iroda értesülése szerint Péterfalvi Attila, korábbi adatvédelmi biztos lesz az ombudsmani hivatal új vezetője.
febr. 25
9:32
Éhségsztrájkba kezdett a volt fehérorosz elnökjelölt (Infostart)
Fehéroroszországban éhségsztrájkba lépett börtönében Aljakszandr Kozulin volt ellenzéki elnökjelölt, azzal vádolva a hivatalban lévő államfőt, hogy nem engedi őt részt venni felesége temetésén.
febr. 25
9:32
Egyelőre vége a vasutassztrájknak (+videó) (HírTV)
A Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (VDSZSZ) hétfő reggel 9-kor felfüggeszti az éjfél óta tartó országos sztrájkot - közölte Gaskó István. Követeléseikről délután tárgyalnak ismét a MÁV-val.
febr. 25
9:32
Felfüggeszti a sztrájkot a VDSZSZ (Blikk)
febr. 25
9:32
Éjféltől 9-ig tartott a vasúti sztrájk (Gondola)
Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn reggel 9 órakor felfüggesztette a vasutassztrájkot határozatlan időre - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. A gyors felfüggesztést azzal indokolták, hogy egy 9 órás sztrájk elegendő jelenleg ahhoz, hogy a hétfő délután 3 órakor kezdődő tárgyalásokon nyomást tudjanak gyakorolni a munkáltatóra.
febr. 25
9:33
A „francia paradoxon” megoldása (Metropol)
A franciák étrendjében gyakori az egészségtelen, sok telített zsírt tartalmazó étel, ám mégis lényegesen ritkább a szívbetegségek okozta halál, mint Európa sok más országában. E paradoxon megoldására jöttek rá kutatók.
febr. 25
9:34
Szerdáig még kérhetjük (Infostart)
Szerdáig még kérhetik felvételüket a választói névjegyzékbe azok, akik péntekig nem kapták meg értesítőjüket a március 9-ei népszavazásra. Aki kimaradt a névjegyzékből, és február 27-én délután 4 óráig nem emel kifogást ez ellen, az nem szavazhat.
febr. 25
9:35
Heti Hetes exkluzív (Blikk)
Egyenesen a V.I.P. szobából üzentek olvasóinknak a Heti hetes sztárjai
febr. 25
9:38
Jelentkezési tendenciák az őszi felvételi eljárásról (HírTV)
2073-an jelentkeztek a 2008 februárjában induló képzésekre, melyekre a jelentkezési határidő november 15-e volt. A hagyományos időben benyújtott jelentkezésekhez hasonlóan a februárban induló képzésekre is több női felvételiző próbálkozott. Nem meglepő, hogy a jelentkezők többsége levelező munkarendben és költségtérítéses finanszírozási formában kívánta megkezdeni tanulmányait - derült ki az…
febr. 25
9:38
Nyomozás indult a dombóvári önkormányzat pénzügyei miatt (Gondola)
Elrendelték a nyomozást ismeretlen tettes ellen jogosulatlan gazdasági előnnyel való visszaélés címén annak a feljelentésnek alapján, amely a dombóvári polgármesteri hivatal ellen érkezett -...
febr. 25
9:42
Az első tavaszi teendők a kertben (Édenkert)
Február végén el kell gondolkoznunk az első tavaszi kerti munkákon. Bálint gazda az elmúlt év időjárása alapján tanácsot ad, mit mikor tegyünk.
febr. 25
9:43
Lesz mit vásárolni a polgároknak? (Blikk)
Bár a kormányfő parlamenti beszédében kifejezetten az állampolgárok számára hirdette meg az Új Tulajdonosi Programot (ÚTP), mára kiderült, bankok és befektetési alapok is vehetnének azokból a máris „Gyurcsány-részvényeknek” becézett értékpapírokból, amelyeket tőzsdére visz a kormány. Megválaszolatlan kérdés, marad-e a polgároknak mit venni, ha beszállnak a komoly tőkével rendelkező befektető…
febr. 25
9:43
Veres szerint nem történt csalás (HírTV)
Veres János kizártnak tartja, hogy 2006-ban szavazatvásárlás történt volna a választókerületében. A pénzügyminiszter a közszolgálati televízió reggeli műsorában közölte: sem ő, sem munkatársai nem tettek ilyet, sem korábban, sem most.
febr. 25
9:49
Fodor indul, ha Kóka lemond (Blikk)
Összezárt az SZDSZ, letiltották a nyilatkozatokat
febr. 25
9:50
Oscar-díj: A Coen-fivérek filmje aratott (Gondola)
A Nem vénnek való vidék nyerte a legjobb film díját Los Angeles-ben a 80. Oscar-gálán. Joel és Ethan Coen alkotását összesen négy szoborral díjazták. A Coen-fivérek alkotása a legjobb rendezés, a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb férfi mellékszereplő (Javier Bardem) díját is besöpörte.
febr. 25
9:51
CSR: jó gyakorlat kerestetik (Piac és Profit)
A Magyar PR Szövetség ismét meghirdette vállalati felelősségvállalás pályázatát, a CSR Best Practice 2007. kiadványba március 31-ig lehet benyújtani a pályázatokat.
febr. 25
9:55
BUX: +0,58 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,93 pontos emelkedéssel, 23.926,75 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,58 százalékkal erősödött.
febr. 25
9:56
Péterfalvi Attila lesz az ombudsmani hivatal új vezetője (Alternatív Energia)
Péterfalvi Attila, korábbi adatvédelmi biztos lesz az ombudsmani hivatal új vezetője - értesült az MTI hivatali forrásból hétfőn. A távirati iroda információja szerint Péterfalvi Attila április elsejétől tölti be az államtitkári beosztású pozíciót. Az Országgyűlési Biztos Hivatal eddigi vezetőjének, Wolf Erzsébetnek leváltását várhatóan a nap folyamán jeleni be Szabó Máté általános ombudsman.
febr. 25
9:59
EUR-USD Továbbra is 1,48 fölött az árfolyam (HírTV)
Az EUR-USD-ot ma tegnapi záró értékén jegyzik, 1,4807-en. Ezzel továbbra is sikerül 1,48 fölött maradni. 1,4788 alatt 1,4756-ig nyílik korrekciós potenciál. 1,4834 fölött szabaddá válhat az út 1,4861-ig. 10.00 órakor teszik közzé a decemberi olasz kiskereskedelmi forgalmakat, ahol -0,2%-os értékkel számolnak a szakemberek a legutóbbi +0,3% után. in-GFX
febr. 25
10:01
Csak elnapolták a gázáremelést - 1 köbméter 120 Ft lesz! (Gondola)
Nem április elseje, hanem tizenötödike lesz az árváltozás napja. A kormány valószínűleg azt akarta elkerülni, hogy az új tarifákat még a március kilencedikei népszavazás előtt ki kelljen hirdetni. A lakossági földgáz ára 13,5 százalékkal emelkedik majd - tudta meg a Magyar Nemzet.
febr. 25
10:05
Rátaláltak az örökletes kopaszság genetikai okára (HírTV)
Megtalálták az örökletes kopaszság két eltérő formájának genetikai okát – számolt be a Nature Genetics című tudományos lap. A Bonni Egyetem kutatói a nagyon ritka gyerekkori kopaszságnak, a Columbiai Egyetem tudósai pedig a haj gyapjasodásának genetikai hátterére derítettek fényt.
febr. 25
10:09
VDSZSZ: a reggeli sztrájk elegendő nyomás volt (Privátbankár)
A VDSZSZ hétfőn reggel 9 órakor felfüggesztette a vasutassztrájkot határozatlan időre. A szakszervezet úgy ítéli meg, hogy a nyomás elegendőnek látszik
febr. 25
10:10
Vezető politikust sodorhat el a dagadó botrány (Infostart)
Egyre nagyobb a nyomás a brit alsóház elnökén, akit azért akarnak lemondásra bírni, mert kiderült: parlamenti hivatala fedezte felesége taxiszámláit, amikor az asszony vásárolni ment. Az ügyet - mely miatt Michael Martin szóvivője már lemondott - a parlament illetékes bizottsága is vizsgálja.
febr. 25
10:12
A VEKE elemezte a járatritkítás részleteit - Újpest és Angyalföld, Köbánya és Kispest elvágva egymástól (Gondola)
A részletes elemzésből kikiderül, hogy a Hagyó Miklós javaslatcsomagja még a vártnál is rosszabb a budapestiek számára: járatritkítások, vonalmegszüntetések, járatcsonkítások váltják egymást, fejlesztéseknek jóformán nyoma sincs.
febr. 25
10:12
Délutánra helyreáll a vonatközlekedés (Metropol)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn reggel 9 órakor felfüggesztette a vasutassztrájkot. A menetrendi közlekedés délutánra állhat helyre. A MÁV bizonyos esetekben költségtérítést fizet vagy visszaadja a jegyárat.
febr. 25
10:16
MNV - milliárdos közbeszerzés (Kreatív Online)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) hirdetések készítéséhez és médiavásárláshoz kapcsolódóan írt ki két tendert, valamint egyet nyomdai és terjesztési feladatokra – olvasható a Tenders Electronic Daily (TED) honlapján. Az MNV a reklámügynökségi, médiaügynökségi és nyomdai szolgáltatásokra összesen nettó egymilliárd 167 millió forintot szán.
febr. 25
10:18
GKM - elkelt a játékfejlesztési-megbízás (Kreatív Online)
Értesüléseink szerint eredményt hirdetett a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) azon a tenderen, amelyet a biztonsági közlekedésre nevelő online játékok fejlesztésére írt ki tavaly decemberben. A szaktárca három multimédiás szoftver és három flash-játék fejlesztési feladataira várt ajánlatokat.
febr. 25
10:20
News to use (Privátbankár)
Business news in English from BBJ every weekday at 7:15am
febr. 25
10:21
Kispest - reklámgazdát keres (Kreatív Online)
A Közbeszerzési Értesítő szerint reklámgazdai feladatokra hirdetett nyílt eljárást Budapest XIX. kerülete, amely az ajánlatokat április 14-ig várja. Kispest önkormányzata 2013 júniusáig köt koncessziós szerződést a nyertessel.
febr. 25
10:21
Nyílt nap a mesterképzésekről a ZSKF-en (HírTV)
A tavaszi jelentkezési időszakban két alkalommal rendez nyílt napot a Zsigmond Király Főiskola (ZSKF), először február 27-én, hogy a mesterképzésre jelentkezők is személyes tapasztalataik alapján dönthessék el, a négy meghirdetett MA, MSc képzés valamelyikén kívánnak- e mesterszintű diplomát szerezni.

Keresés