Megállapodtak a betegszállítás idei évi finanszírozásáról az érintett szervezetek pénteken az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP); erre a célra 2008-ban 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségbiztosítási alapban.
Már csak néhány óráig használhatjuk az 1 és 2 forintosokat. Mit csináljon, aki ezután talál néhány bevont érmét, és hogyan kerekítik ezután az árakat? Megmondunk mindent, ami fontos.
Pártja utasításának ellentmondva az igenre bíztat a vizitdíjjal kapcsolatos népszavazáson Drávapiski szabad demokrata polgármestere. Mali Zoltán azt mondja: a vizitdíjat egészen másként látják a politikusok a fővárosban és másképpen a falvakban. A politikus azon gondolkodik, hogy Kóka János kihívója lesz az SZDSZ tisztújító kongresszusán.
Az amerikai közvélemény nem találja túl idősnek a 71 éves John McCaint az elnökségre, és a 46 éves Barack Obamáról sem hiszik, hogy túl fiatal az Egyesült Államok vezető posztjára - a Gallup...
Februárban 0,6%-kal emelkedtek a német kiskereskedelmi forgalmak, miközben a szakemberek -2,1%-os értékkel számoltak a legutóbbi -7,0% után. 4. negyedévben a várt 2,5% helyett 2,8%-kal emelkedett a svéd GDP. Januárban a várt 5,4% helyett csupán 3,6%-kal emelkedtek a norvég kiskereskedelmi forgalmak a legutóbbi +5,6% után. Februárban 101,7 pontról 100,1 pontra csökkent az EU-s gazdaságba vetett…
Gyurcsány Ferencet ábrázoló álarcban tiltakoztak a Fidelitas tagjai a miniszterelnök hazugságai ellen. A több tucatnyi tüntető a budapesti Deák Ferenc téren transzparensekre írta a miniszterelnök korábbi kijelentéseit. Így próbálták felhívni a figyelmet a valóság és a kormányfő szavai közötti különbségre.
Megállapodtak a betegszállítás idei évi finanszírozásáról az érintett szervezetek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral; erre a célra 2008-ban 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre az...
A Gazprom orosz gázipari cég pénteken bejelentette, hogy március 3-tól (közép-európai idő szerint 8 órától) 25 százalékkal csökkenti gázszállításait Ukrajnának, miután eredménytelenül értek véget a megbeszélések a Gazprom és a Naftogaz ukrán állami energiaipari cég között.
Szlovákia tizenkét darab, a NATO követelményeinek megfelelően modernizált MiG-29-es típusú vadászrepülőgépet kapott pénteken Oroszországtól - jelentette be a védelmi minisztérium Pozsonyban.
Szakmailag indokolhatatlan, hogy a kormány titkosította, mekkora a magyar készlet a világjárványban bevethető antivirális szerekből - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Pandémiás Bizottság vezetője.
Egy tűzoltó és négy civil könnyebben megsérült, amikor autóbusz és tűzoltóautó ütközött össze Székesfehérváron; a sérülteket a megyei kórház ambulanciáján ellátták, egyikük sem szorult kórházi ápolásra - közölte a Fejér Megyei Szent György Kórház szóvivője.
Hatóság félrevezetése miatt nem indulhat eljárás Kármán Irén újságíró ellen, mert a Legfőbb Ügyészség határozata szerint az ügyében folytatott nyomozást nem bűncselekmény, hanem bizonyíték...
Ultimátumot szabott a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a Csorna-Hegyeshalom vasútvonalon lévő települések vezetőinek: győzzenek meg nagy cégeket, hogy a vasúti teherszállítást válasszák, cserébe talán megmaradhat a személyszállításuk is.
A Gazprom orosz gázipari cég pénteken bejelentette, hogy március 3-tól (közép-európai idő szerint 8 órától) 25 százalékkal csökkenti gázszállításait Ukrajnának, miután eredménytelenül értek véget a...
Ultimátumot szabott a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a Csorna-Hegyeshalom vasútvonalon lévő települések vezetőinek: győzzenek meg nagy cégeket, hogy a vasúti teherszállítást válasszák, cserébe talán megmaradhat a személyszállításuk is.
Kivonultak a török egységek Irakból, miután a hadsereg közleménye szerint sikeresen lezárult a kurd gerillák elleni, több mint egy hete tartó hadművelet. Az ankarai kormány szerint 240 gerillával végeztek és 27 török katona halt meg a harcokban.
A Gazprom orosz gázipari cég pénteken bejelentette, hogy március 3-tól (közép-európai idő szerint 8 órától) 25 százalékkal csökkenti gázszállításait Ukrajnának, miután eredménytelenül értek véget a megbeszélések a Gazprom és a Naftogaz ukrán állami energiaipari cég között.
A fuvarozók megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a főváros vezetése behajtási díjrendeletről további egyeztetést nem téve, március elsejével hatályba léptette. A szervezetek nem értik, hogyan lehetne nyolc nap alatt megszerezni a szükséges engedélyeket. A hatályba lépés előtt egy nappal pedig olyan egyeztetésre hívták őket, ahol felelős vezető nem képviseltete magát. Alábbiakban közöljük a…
A szőke örökösnő ellen múlt héten indítottak vizsgálatot a Los Angeles-i állatvédelmi hatóságok, mert Beverly Hills-i villájában tartott kutyák száma túllépte az egy főre jutó engedélyezett mennyiséget.
A párizsi rendőrök megtalálták az egy hónapja eltűnt ex-szupermodell Katoucha Niane holttestét pénteken a Szajnában. A hatóság szerint a nő halálát fulladás okozta. A boncolás szerint az idegenkezűség kizárható, nagy valószínűséggel baleset történt.
Új rendőrségi épület felépítését tervezi az Országos Rendőr-főkapitányság, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata kapna helyet. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs vezetője elmondta, az épület 6,7 milliárd forintba kerülne.
Egy felmérés szerint Szerbia polgárainak túlnyomó többsége továbbra is úgy gondolja, hogy az ország helye az Európai Unióban van, ugyanakkor elutasítaná az integrációs folyamat felgyorsítását, ha ennek Koszovó függetlenségének elismerése lenne a feltétele.
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) hétfőre befejezi a Heves megyei Rima-patak hulladékmentesítését - mondta Fodor Gábor Egerben. Az elmúlt három napban...
Michael Hutchence - az INXS egykori tagja, és Kylie Minogue korábbi pasija - tizenegy éves lánya, Tiger Lily Hutchence meg akarja hódítani Hollywoodot, számol be róla a Femalefirst.
Legkevesebb tizenöten életüket vesztették egy öngyilkos pokolgépes merényletben pénteken Pakisztán északnyugati részén - közölték a helyi hatóságok. A detonációban további ötvenen...
Holnaptól 36 gyógyszer termelői ára csökken; 11 esetben a térítési díj több mint 10 százalékkal lesz kevesebb. Az Egészségügyi Minisztérium közlése szerint a patikaszerek között vérnyomáscsökkentők és antibiotikumok is vannak.
Az életben nemcsak a gazdagság, a briliáns csillogás a fontos - mondta Korda György, aki világkörüli útján mélyen elmerült az önismeret medencéjében. Élménybeszámoló a Korda Villa pókerterméből.
A pécsi közgyűlés ellenzéki Fidesz-KDNP frakció támogatását kérte a képviselőcsoport vezetőjétől a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program művészeti tanácsának munkájához Hiller István, aki erről pénteken, Páva Zsolttal folytatott megbeszélését követően beszélt újságíróknak.
Továbbra is Robert Fico kormányfő pártja a legnépszerűbb Szlovákiában. Második a kétszeres volt miniszterelnök, MikulásDzurinda vezette legerősebb konzervatív ellenzéki párt, a harmadik pedig, a kormánykoalíció-tag Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja. Ez abból a reprezentatív felmérésből derül ki, amelyet január és február fordulóján végzett a pozsonyi Focus közvélemény-kutató ügynökség több mint…
A Malév Zrt. a légitársaság reprezentatív szakszervezeteivel folytatott eredménytelen tárgyalás után - megegyezés hiányában - felmondta a 2000-ben megkötött kollektív szerződést, ami a...