A Hamász pénteken bejelentette: tájékoztatta az egyiptomi illetékeseket, hogy megfontolja a tűzszünetet Izraellel, ha az feloldja a Gázai övezet zárlatát és beszünteti a hadműveleteket minden...
Ismét Václav Klaust választották meg államfőnek Csehországban pénteken - legalábbis az első nem hivatalos eredmények szerint. A politikus csak a harmadik fordulóban kapta meg a szükséges számú támogatói szavazatot.
Beperelt Matti Vanhanen finn kormányfő egy kiadóvállalatot, amely publikálta volt barátnőjének kettőjük szerelmi életét bemutató, pikáns szaunai jelenetektől sem mentes könyvét; a miniszterelnök szerint az iromány károkat okozott mind neki, mind a családjának.
Kolompolással, füttyszóval, bekiabálásokkal fogadták pénteken Egerben a Dobó téren Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét, aki a liberálisok népszavazási kampánysátrának megnyitására érkezett a hevesi megyeszékhelyre. A tömeg vele tartott a sajtótájékoztatóra is.
A társadalmi párbeszéd élénkítése, az adóváltoztatási elképzelések szerepeltek egyebek között azon a tegnapi megbeszélésén, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kiss Péter kancelláriaminiszter - a kormány társadalompolitikai kabinetjének vezetője - folytatott a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnökségének tagjaival.
A jövő héten folytatódik Sir Paul McCartney és neje, Heather Mills válópere, miután a hétfőn kezdődött, eredetileg ötnaposra tervezett eljárás péntek estig nem hozott eredményt. A feszült...
Az Országos Választási Bizottság formai okokra hivatkozva elutasította a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak a népszavazási kormánykampánnyal kapcsolatos beadványát.
A köztársasági elnöknek legkésőbb hétfőig kell aláírnia az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt - közölte hivatalának főosztályvezetője. Kumin Ferenc szerint Sólyom László úgy látja, az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvénnyel összefüggő kifogásainak többségét a parlament által elfogadott módosítások nem érintették.
Négy nap után véget ért a légiirányítók részleges sztrájkja a párizsi repülőtereken, s az átlagos félórás késések pénteken már nem a tiltakozó megmozdulással, hanem a francia fővárost beborító sűrű...
A HP most bemutatott stratégiája az otthoni felhasználóktól a nagyvállalatokig, minden ügyfélszegmens számára lehetővé teszi az eddig nem publikált multimédia tartalmak hasznosítását.
Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek egy német állampolgárt a péntek hajnali tüttlingeni lakástűz miatt. A többségében törökök lakta épületben senki sem sérült meg.
Szokatlanul éles formában bírálta Angela Merkel kancellár pénteken Klaus Zumwinkelt, a német posta (Deutsche Post) nem sokkal korábban adócsalás gyanúja miatt lemondott elnökét.
Beperli Prince és a Village People azt a svéd internetes zeneletöltő-oldalt, amelyről a látogatók ellenszolgáltatás nélkül szerezhetik meg a dalokat, ám ehhez a művészek nem járultak hozzá. Erről a csapat és az énekes ügyvédje számolt be. Az egyetlen gond, hogy még nem tudják, kit is kell beperelni.
Ilyen pózt eddig csak az emberekről és a bonobo csimpánzokról feltételeztek: először sikerült lefényképezni, ahogy a gorillapár egymással szembefordulva párzik
A kubai hatóságok szabadon engednek hetet abból az 59 politikai fogolyból, akiket azóta tartanak fogva, hogy Fidel Castro 2003 márciusában ellenzékiek tömeges letartóztatását rendelte el -...
Az eritreai hatóságok pénteken elvágták az eritreai-etióp határon állomásozó ENSZ-békefenntartók egyik élelmiszer-utánpótlását, és csak féltucatnyi jármű visszatérését engedélyezték Etiópiába.
A vizitdíjból és a kórházi napidíjból - azok tavaly februári bevezetése óta - megközelítőleg 20-21 milliárd forint bevétele származott a szolgáltatóknak - közölte az Egészségügyi Minisztérium...
A 2008. évi gáz- és távhőtámogatási rendszer részletszabályait a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) Korm. rendelet tartalmazza.
Csaknem 60 éves beton lőállások, bunkerek kerültek elő tíz baranyai település mellett. Ezeket 1951 és 55 között, szigorúan titkosan építtette az ország akkori vezetése. Féltek ugyanis, hogy kitör a harmadik világháború, és az ellenség a délvidéki határ felől megtámadja az országot.
Simor András, az MNB elnöke, valamint Farkas István, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának elnöke közös ajánlást adott ki a devizaalapú hitelek kockázatainak kezelésére, különös tekintettel a japán jen...
Péntekre tervezték a válóper lezárását Paul McCartney és felesége Heather Mills között, ám a bíró jövő hétfőre újabb meghallgatást tűzött ki. A pár még 2006-ban adta be a válókeresetet, 4 év házasság után. Azóta nem tudnak megegyezni a vagyon fölosztásáról.
A németországi adócsalási botrány egyik főszereplőjének számító liechtensteini bank, az LGT pénteken bejelentette, hogy egyik volt alkalmazottja még 2002-ben az ügyfelekkel kapcsolatos adatokat lopott el a pénzintézettől.
A svéd kormány Raoul Wallenberg eltűnésével kapcsolatos több mint 1000 dokumentumot tett fel az internetre. A kutatható adatbázis, amelyben megtalálhatóak a korábban nyomtatásban megjelent írások, megkönnyíti a mind a kormány, mind magánintézmények kutatói számára a munkát, akik a II. világháború idején több ezer zsidó életét megmentő svéd diplomata ügyét kívánják tanulmányozni - közölte a…
Az APEH januárban 10,492 milliárd forint illetéket szedett be, mintegy 25 százalékkal többet, mint tavaly januárban - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett számsorokból. A növekedés...
Kiadták hétfőn a kanadai hatóságok Olaszországnak a "bolzanói rémként" ismertté vált egykori SS-börtönfoglárt, akit kegyetlenkedései miatt háborús bűncselekmények elkövetése címén ítéltek életfogytig tartó börtönbüntetésre.
Lassuló gazdasági környezetben is növelte piaci részesedését a Budapest Bank (GE Money Bank) vállalati üzletága. A bank kifejezetten kis- és közepes vállalatokra (kkv) szakosodott üzletágának piaci részesedése 2007. év végére meghaladta a 12 százalékot. A bank kkv ügyfelei által felvett hitelek nagysága a piacon kiemelkedő, 24 százalékos bővüléssel elérte a 342,7 milliárd forintot.
A Föld valaha volt legnagyobb ragadozóinak őse lehetett az a 110 millió évvel ezelőtt élt húsevő dinoszaurusz, amelynek leleteit Nigerben találták meg az őslénykutatók.
A svéd kormány Raoul Wallenberg eltűnésével kapcsolatos több mint 1000 dokumentumot tett fel az internetre. A kutatható adatbázis, amelyben megtalálhatóak a korábban nyomtatásban megjelent...
India a világ legolcsóbb autója, a Tata Nano után a világ legolcsóbb mobiltelefonját is kifejlesztette. A "nép telefonját" a Spice nevű indiai telekommunikációs társaság gyártja.
Klaus Zumwinkel, a német posta (Deutsche Post) adócsalással vádolt elnöke lemond a Deutsche Telekom (DT) felügyelő bizottságában betöltött elnöki posztjáról - közölte pénteken a német távközlési...
Egy német vállalat segítséget ígért Olaszországnak, hogy a Nápoly környéki szeméthegyeket fölszámolják. Összesen 200 ezer tonna hulladék elégetését vállalja a cég. Ezt a mennyiséget körülbelül hat hónap alatt tudják megsemmisíteni. A tervek szerint a hulladékot hajókkal vinnék Németországba.
Az Alitalia olasz légitársaság pénteki közlése szerint a milánói Malpensa és Linate repülőtereken jövő héten keddre tervezett sztrájk megbéníthatja a két légikikötő munkáját.
Évente mintegy 330 kilogramm szemetet termelnek a bécsiek fejenként, ennek hatoda eredeti csomagolású, még fogyasztható élelmiszer. Ausztriában háztartásonként 387 euró (mintegy százezer forint) értékű élelmiszer végzi a kukákban.
Kiadták hétfőn a kanadai hatóságok Olaszországnak a "bolzanói rémként" ismertté vált egykori SS-börtönfoglárt, akit kegyetlenkedései miatt háborús bűncselekmények elkövetése címén ítéltek...
Megvizsgálja az Európai Unió annak lehetőségét, hogy saját katonai szállító légiflottát hozzon létre - jelentette be az unióhoz tartozó Európai Védelmi Ügynökség (EDA) a pénteki igazgatótanácsi ülést követően Brüsszelben.
Rekordot döntött pénteken egy kerékpáros: 195 nap alatt kerülte meg a Földet két keréken. Ez a korábbi csúcsnál 60 nappal kevesebb. A 25 éves Mark Beaumont csaknem 29 ezer kilométer tett meg. Naponta átlagosan 60 kilométer tekert a sportoló, összesen 20 országon haladt át.
Pert fontolgat az egyik legnagyobb brit fogadóiroda, a William Hill ellen egy megszállott szerencsejátékos, aki azt állítja: nem akadályozták meg, hogy több millió fontot veszítsen.
Súlyos szívbeteg volt Badri Patarkacisvili, a grúz milliárdos, aki kedden, nagy-britanniai otthonában hunyt el. A férfi halálának ügyében a rendőrség is vizsgálódik.
Számos olyan daganatos betegség kialakulásának esélyét növeli az elhízás, amelyről korábban ezt nem feltételezték a szakemberek - derült ki egy brit kutatásból.
Brüsszeli diplomáciai források szerint a koszovói parlament vasárnap délután kikiáltja Koszovó függetlenségét, de a határozat csak márciustól lép hatályba.
Még az idén eltűnik a színtérről az RMDSZ – állította pénteken Gheorghe Funar Nagyváradon. Párttársa, Paul Magheru szerint addig azért Biharban is együttműködhet a Nagy-Románia Párt (PRM) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).