A kanadai hatóságok kiadták Olaszországnak a bolzanói rémként ismertté vált egykori SS-börtönfoglárt. A 83 éves Michael Seifertet távollétében háborús bűncselekmények elkövetéséért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.
Eddig több mint 1,7 millióan igényeltek gázártámogatást erre az évre, és 32 ezer igénylő kivételével meg kapták a hozzájárulást - tájékoztatott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
Február 17-én lesz hatvanéves Cserhalmi György Kossuth-díjas színész, érdemes művész, nemzedékének egyik legjelentősebb és legkarizmatikusabb színészegyénisége.
Megvizsgálja az Európai Unió annak lehetőségét, hogy saját katonai szállító légiflottát hozzon létre - jelentette be az unióhoz tartozó Európai Védelmi Ügynökség (EDA) a pénteki igazgatótanácsi...
A portugál igazságügyi miniszter szerint hamarosan lezárul a tavaly az országban eltűnt angol kislány, Madeleine McCann ügyében folyó vizsgálat, annak kimeneteléről ugyanakkor nem nyilatkozott a tárcavezető.
Földrengés rázta meg Szerbiát pénteken, erőssége a Richter-skálán 4,5-es fokozatnak felelt meg. Áldozatokról és károkról nem érkeztek jelentések. A földmozgás, amelynek központja a...
A koszovói parlament vasárnap délután három és öt óra között tartja plenáris ülését, amelyen kikiáltja Koszovó függetlenségét, de a határozat csak márciustól lép hatályba - közölték pénteken brüsszeli diplomáciai források.
Egy Dél-Koreában elérhető mobiltelefonos szolgáltatás megállapítja, mennyire őszinte az ember beszélgetőtársa, így ellenőrizhető akár a kedves szerelmének valódisága is.
Már most, a népszavazás előtt zajlik a kormányalakítás – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke a hírTV-nek adott interjújában. A legnagyobb ellenzéki párt első embere elmondta azt is: a demokrácia nem állhat abból, hogy a politika kizárólag négyévenként tart igényt az emberekre.
A szófiai parlament jóváhagyta pénteken a súlyosan eladósodott bulgáriai kórházak egy részének a privatizációját azzal a feltétellel, hogy az új tulajdonosok legalább 15 évig egészségügyi vagy szociális intézményként működtetik tovább azokat.
Szomszédja talált rá egy idős asszony holttestére egy kigyulladt épületben Kisvárdán, pénteken délután. A tűzoltók eloltották a családi ház mellé épített kisebb helyiséget de azt még vizsgálják, hogy mitől gyulladt ki az építmény - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság.
Hét palesztin - közöttük az Iszlám Dzsihád mozgalom egyik vezető aktivistája - meghalt, legalább negyvenen megsebesültek péntek este az izraeli hadsereg légitámadásában a Gázai övezetben - közölték kórházi források.
Hét palesztin - közöttük az Iszlám Dzsihád mozgalom egyik vezető aktivistája - meghalt, legalább negyvenen pedig megsebesültek péntek este az izraeli hadsereg légitámadásában a Gázai övezetben -...
A március 9-re kiírt népszavazás eltér az eddigiektől: a korábbiaknak "a természete más volt", mert azok általában elvont, elméleti politikai kérdésekről szóltak - mondta Orbán Viktor, a Fidesz...
A Bajnokok Ligájára (is) figyelnek a hétvégén a legjobb csapatok. A királykategória tavaszi folytatása előtt könnyen elképzelhető, hogy több menedzser, illetve edző pihentet néhányat a kulcsjátékosai közül. A mérkőzések közül a Manchester United-Arsenal FA-kupa-találkozó és a Juve-AS Roma bajnoki emelkedik ki.
A nép vevő a demagógiára: győzött is Gyurcsány 2006-ban. A populista politikát meg igazán szereti. Hogyisne, hiszen direkte neki találták ki. Szerette 2004-ben is, de akkoriban mégsem volt meg a populizmusnak az a hatása, amely arra indította volna a népet, hogy kormánypárti képviselők kertjét égesse porig.
Lemondott hivataláról Klaus Zumwinkel, a német posta (Deutsche Post) adócsalással vádolt elnöke - jelentette be pénteken a pénzügyminiszter szóvivője. Zumwinkel - mint a szóvivő közölte - nem...
Václav Klaus volt az esélyese a megismételt cseh államfőválasztásnak, amely péntek délelőtt kezdődött Prágában. A cseh képviselők és a szenátorok a Hradzsinban zajló ülésen három jelölt...
A koszovói parlament olyan eljárási szabályt fogadott el pénteken, amely lehetővé teszi a függetlenség kikiáltásához kapcsolódó törvények jóváhagyását 24 órán belül. A képviselők azért...
Az egészségügyi rendszer átalakítása nem a vizitdíjról szól, az csak egy "pici szelete" annak - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és...
Magyarország és Horvátország stratégiai partnernek tekinti egymást, és Budapest támogatja, hogy a NATO áprilisi bukaresti csúcstalálkozóján meghívja a szervezethez való csatlakozásra mind...
A Hezbollah libanoni radikális iszlám szervezet kijelölte annak a katonai parancsnoknak az utódját, aki ellen a héten Damaszkuszban pokolgépes merényletet hajtottak végre, s aki a robbanásban életét vesztette.
Hashim Thaci koszovói miniszterelnök tegnapi pristinai sajtóértekezletén a várakozásokkal ellentétben nem nevezte meg azt a napot, amikor kikikiáltják az egykori jugoszláv tartomány függetleneségét. Szóvivője azonban állítólag elárulta az ANSA olasz hírügynökségnek, hogy az időpont vasárnap délután öt óra lesz. Ugyanilyen értesülést tett közzé a B-92 elnevezésű belgrádi rádió is.
Még folyik a nyomozás Kiss Ernő dandártábornok, volt XIII. kerületi kapitány szolgálati autójának balesete ügyében. Mint arról beszámoltunk, tavaly novemberben a XIII. kerületi Petneházy utcából jelentették a lakók, hogy egy autó három parkoló járművet tört össze. A járőrök lezárva találták a tábornok összetört szolgálati járművét, ám hogy ki vezette, még nem derült ki. Lapunk úgy tudja, a bűnügyi…
Tegnap volt ugyan egy éve, hogy a betegeknek először kellett vizitdíjat és kórházi napidíjat fizetniük Magyarországon, de nem biztos, hogy a két díj megéri a második "születésnapját". Az erről döntő népszavazás árnyékában értékelték a pártok is az intézkedéseket. Gyurcsány Ferenc szerint a kérdés az, hogy csak az adófizetők pénzéből fedezzék az ellátást, vagy a költségekhez azok is hozzájárulnak,…
Nem az elnökválasztás körülményeit vizsgálja az SZDSZ szabolcsi választmánya - mondta lapunknak a testület elnöke. Jüttner Csaba szerint ők csak arra kaptak megbízást az ügyvivői testülettől, hogy ellenőrizzék Köteles Péter nyilatkozatát, miszerint manipulálták az elnökválasztást, s T. Asztalos Ildikó utasítására néhány Borsod megyei küldött helyett mások szavaztak. Mint ismert, Köteles név nélkül…
Ha a Népszava annak idején nem robbantja ki a Lockheed-ügyet, elképzelhető, hogy megvalósul az Orbán-kormány több-biztosítós egészségügyi reformja. A botrány miatt lemondásra kényszerült Selmeczi Gabriella, aki az általa vezett reformbizottsággal dolgozta ki a több-biztosítós modell verzióit. Ő harcolt az egybiztosítós rendszer hívének tartott Gógl Árpád szakminiszterrel, s ennek kimenetelét…
A március 9-ei népszavazáson több új eljárási szabályt is alkalmazni kell; a legfontosabb változás az igazolással szavazókat érinti. A választási eljárásról szóló törvényt tavaly decemberben módosították. Az új szabályozás szerint minden olyan településen, ahol legalább két szavazókör van, ki kellett jelölni egy olyan szavazókört, ahol az igazolással szavazók leadhatják szavazatukat. Ezeket a…
Megtiltották a serdülőkorúakra veszélyes kép- és hangfelvételek előállítását és terjesztését Kínában, így a szellemek, démonok és más ijesztő lények is feketelistára kerültek a pekingi olimpiára készülő országban.
Újabb rejtélyes öngyilkossági eset történt Nagy-Britanniában: szobájában felakasztotta magát egy tízéves fiú, aki korábban azt mondta, hogy lány szeretne lenni.
Maoista milicisták hat rendőrőrsöt támadtak meg, és 12 rendőrt, valamint egy civil személyt megöltek India keleti részén. A helyi hatóságok közlése szerint a fegyveresek Orisza szövetségi állam fővárosától, Bhuvanesvartól száz kilométerre péntek éjszak hajtották végre összehangolt támadásaikat. A rendőrségi épületekből lőfegyvereket is zsákmányoltak. A támadók mintegy százan lehettek.
Az agyi érkatasztrófákat követően már három perc után súlyos agykárosodás léphet fel - állítják kanadai kutatók. Ez megkérdőjelezi azt a hagyományos orvosi vélekedést, miszerint a stroke-os betegek kezelését három órán belül kell megkezdeni.
A francia rendőrség letartóztatott két spanyolországi baszk szeparatistát, akik a feltételezések szerint részesei voltak a madridi repülőtér ellen 2006 decemberében elkövetett merényletnek - közölték pénteken spanyol tömegtájékoztatási eszközök. A hírt később francia igazságügyi források megerősítették. Beszámolójuk szerint a két férfit a délnyugat-franciaországi Saint-Jean-de-Luz településen…