Drágulást okozhat a ruhapiacon a válság. Szociális robbanás jöhet, a feszültségek egyre gyakrabban torkollhatnak erőszakba. Megrohamozták a bankokat az év végén, de nem úgy, ahogy attól sokan tartottak. Gazdasági lapszemle.
Címek az újságokból: A Malév csak bérelőleget tud fizetni a dolgozóknak. A Gyurcsány-kormányzat továbbra is honorálja a propagandacikkeket. Vallomást tett a szemérem elleni erőszakkal vádolt mohácsi grafikus. Szemle a reggeli lapokból.
A korábban tervezett időponthoz képest két nappal később, február 20-án tartja szokásos országértékelő beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A rendezvényre 800 meghívott vendéget várnak a budai Millenáris Parkba.
Már befizette az Intrum Justitia Követeléskezelő Zrt. az Emberibb Parkolásért Mozgalom által hiányolt perköltséget - mondta a cég vezérigazgatója az InfoRádiónak. Úgy vélik, hogy az ügyben csalás történt, ezért feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, és szándékos hitelrontásért beperlik az Emberibb Parkolásért Mozgalmat. Ez utóbbi azért kezdeményezett felszámolási eljárást a parkolási díjakat…
Tölgyessy Péter politikai elemző szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő az árvízi hajós szerepében tetszeleg, a válság kezelőjeként viselkedik, a kis pártok pedig a parlamenti kieséstől tartva nem tesznek a helyzet ellen. A Fidesznek egyszer lehetett volna alkalma megbuktatni a Gyurcsány-kabinetet a koalíciós szakítás után, Surányi György korábbi jegybankelnök révén - emelte ki. A politikai elemző…
Gyurcsány Ferenc szerint az ügyészség ahelyett, hogy tisztességes elvi álláspontot képviselne, felmentő magyarázkodásokkal áll elő annak kapcsán, hogy megszüntette a nyomozást a Jud Süß című náci propagandafilm vetítői ellen. A miniszterelnök erről blogjában írt, felidézve, hogy az ügyészség mindezt akkor teszi, amikor Európa-szerte felháborodást váltott ki, hogy XVI. Benedek pápa az elmúlt…
Nem tárgyalt a kormány arról, hogy csökkentenék a gyes, a gyed időtartamát és a 2010 után nyugdíjba vonulóknak nem járna 13. havi nyugdíj; ne vegyenek rá mérget arra, amit olvastak – cáfolta tegnap a kormányfő a Magyar Nemzetben megjelent állításokat.
Kiadják az angol hatóságoknak azt az 59 éves magyar és új-zélandi kettős állampolgárságú férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 250 millió angol fonttal károsította meg az angol kincstárat - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, Bartha László.
Ha több pénzt akarnak adni a rendőröknek, akkor ahhoz máshonnan kell elvenni. Nincs titkos fiókban pénz - közölte Gyurcsány Ferenc, miután a közbiztonságról egyeztetett Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal, Draskovics Tibor rendészeti miniszterrel, valamint Kaposvári Bertalannal, a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettesével.
Hétfőtől sávszűkítés várható az Árpád fejedelem útján a Margit híd közelében a főgyűjtőcsatorna építése miatt. A korlátozás várhatóan 16 napig tart majd.
Ha több pénzt akarnak adni a rendőröknek, akkor ahhoz máshonnan kell elvenni. Nincs titkos fiókban pénz - közölte Gyurcsány Ferenc, miután a közbiztonságról egyeztetett Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal, Draskovics Tibor rendészeti miniszterrel, valamint Kaposvári Bertalannal, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesével.
Ha több pénzt akarnak adni a rendőröknek, akkor ahhoz máshonnan kell elvenni. Nincs titkos fiókban pénz - közölte Gyurcsány Ferenc, miután a közbiztonságról egyeztetett Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal, Draskovics Tibor rendészeti miniszterrel, valamint Kaposvári Bertalannal, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesével.
Megszüntette szolgálati vétség miatt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány ellen indított pótmagánvádas büntetőeljárást a Fővárosi Ítélőtábla, mert a nyugalmazott rendőrvezérőrnagy szolgálati viszonya már több mint egy éve megszűnt, és emiatt katonai vétség miatt nem büntethető.
Húsz évvel ezelőtt a Legfőbb Ügyészség vizsgálatot folytatott egyes értékes KISZ-ingatlanok tulajdonjogának átruházásával kapcsolatban. A közvélemény nyomására indított vizsgálat megállapította, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség (amelynek egyik vezetője volt Gyurcsány Ferenc KB-titkárként) nem megfelelő áron jutott az ingatlanok tulajdonjogához. Az épületenként kifizetett 100 (egyszáz) forint…
A Baranya megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője cáfolta, hogy beismerő vallomást tett az a mohácsi tanár, akit szemérem elleni erőszakkal gyanúsítanak. Zsobrák Péter azt is cáfolta, hogy a tanár erőszakos közösülésre vette rá a diákokat, de hogy pontosan mit tett a gyanúsított, arról a nyomozás érdekeire hivatkozva nem beszélhetett.
A Fidesz szerint a következő hónapokban még több cég mehet csődbe, mert a kormány semmit nem tesz a vállalkozások megsegítésére - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
Miskolcon tizedére csökkent a helyszínelést igénylő bűncselekmények száma az elmúlt napokban - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken Budapesten, miután részt vett a főkapitányi értekezleten.
Orbán Viktor Fidesz-elnöknek be kell fejeznie a kettős beszédet, azt, hogy mindenkinek azt mondja, amit az hallani akar - mondta Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Elkerülhetetlen a belügyminisztérium visszaállítása, mert a felügyelete alá tartozó két nagy terület, a közigazgatás és a rendőrség az ország rendjének biztosítéka - mondta Boross Péter volt belügyminiszter, MDF-es politikus pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Megszüntette a szolgálati vétség miatt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány ellen indított pótmagánvádas büntetőeljárást pénteken a Fővárosi Ítélőtábla, mert a nyugalmazott rendőrvezérőrnagy szolgálati viszonya már több mint egy éve megszűnt, és emiatt katonai vétség miatt nem büntethető.
Orbán Viktor Fidesz-elnöknek be kell fejeznie a kettős beszédet, azt, hogy mindenkinek azt mondja, amit az hallani akar - mondta Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint Orbán Viktor tavaly nyár óta többször is elmondta a véleményét a válságról, és szavait visszaigazolták az elmúlt időszak eseményei.
Családtagok, barátok, kollégák, valamint tisztelők százai kísérték utolsó útjára Tasnádi Pétert, Pécs polgármesterét, szocialista országgyűlési képviselőt a baranyai megyeszékhelyen pénteken.
A kormány számításai szerint Magyarországon eddig mintegy húszezren vesztették el állásukat a pénzügyi-gazdasági válság miatt, és a folyamatnak még nincs vége - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter azon a konferencián, amelyet a globális gazdasági válságról tartottak pénteken Budapesten.
A Belügyminisztérium újbóli felállítását tartja szükségesnek Boross Péter volt miniszterelnök, aki a '90-es évek elején maga is állt a belügyi tárca élén. Az MDF-es politikus, aki nemrég lemondott országgyűlési mandátumáról, az InfoRádióban azt mondta: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium elégtelenül látja el a rendészeti feladatokat.
A napokban egy, a Magyar Nemzet hasábjain megjelent cikk nem kevesebbet állított, minthogy bizonyos lapok - köztük a Hócipő - busás haszon fejében állami megrendelésre közölt írásokat. Erre a feltevésre reagált Farkasházy Tivadar - olvasható a ma.hu oldalán.
Az MSZP-s Szabó Zoltán szerint Orbán Viktornak Fidesz-elnöknek be kell fejeznie a kettős beszédet. A fideszes Cser-Palkovics András szerint a pártelnök tavaly nyár óta többször is elmondta a véleményét a válságról, és annak megoldási lehetőségeiről.
Ideiglenesen kormányzati segítséggel oldják meg az ivóvízellátást a Csongrád megyei Eperjesen, ahol a magas arzénkoncentráció miatt már nem fogyasztható a víz, végső megoldásként pedig hamarosan vezeték épül a község és a szomszédos Gádoros között - mondta a térség országgyűlési képviselője az ügyben összehívott pénteki tanácskozás után az MTI-nek.
Gémesi, aki tíz éven át volt a vívók hazai első embere, de november végén távozott posztjáról, az egyetlen jelölt volt a posztra, egyhangú nyílt szavazással választották meg.
Hatpontos javaslatcsomaggal állt elő az SZDSZ a válság kezelésére - mondta Kóka János frakcióvezető a párt Visegrádon tartott frakcióülésén, pénteken. Hozzátette: ezekkel a javaslatokkal készülnek az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésére, illetve a parlamenti szezonkezdetre.
Várhatóan áprilistól lehet újra átszállás nélkül Budapestről eljutni a Balaton északi és déli partjára - mondta az InfoRádiónak a MÁV-START Zrt. szóvivője. Balogh-Fazekas Anita hozzátette: a cég a kihasználatlan járatok miatt döntött úgy, hogy az idei menetrendben csak székesfehérvári átszállással lehet a tóhoz utazni.
Az idei év második félévére azzal lehet kalkulálni, hogy az autóhitelek piaca után a lakáshitelek piaca is bedől, a kormány ennek ellenére csak sajtótájékoztatók keretében foglalkozik az emberek problémáival - közölte Koszorús László, a Fidesz országgyűlési képviselője a pénteki kormányszóvivői tájékoztatóra reagálva.
Hatpontos javaslatcsomaggal állt elő az SZDSZ a válság kezelésére - mondta Kóka János frakcióvezető a párt Visegrádon tartott frakcióülésén, pénteken. Hozzátette: ezekkel a javaslatokkal készülnek az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésére, illetve a parlamenti szezonkezdetre.
Látogatási tilalmat rendeltek el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjában szombattól - közölte az intézmény főigazgató-főorvosa az MTI-vel pénteken.
Hatpontos javaslatcsomaggal állt elő az SZDSZ a válság kezelésére - mondta Kóka János frakcióvezető a párt Visegrádon tartott frakcióülése utáni sajtótájékoztatón, pénteken. Hozzátette: ezekkel a javaslatokkal készülnek az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésére, illetve a parlamenti szezonkezdetre.
Kolompár Endre, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökének a fia az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatában elismerte, hogy kábítószert fogyasztott és ezért eljárás folyik ellene, s egyúttal a nyilvánosság előtt is bocsánatot kért a családjától.
Kiadható Magyarországnak a Prágában letartóztatott szlovák Jozef Rohác, akit emberölési kísérlettel gyanúsítanak. Azt még vizsgálják, hogy a férfinak van-e köze az 1990-es években történt magyarországi robbantásokhoz. Azt sem tudni még, hogy mikor hallgathatják ki a nyomozók.
Az emberek biztonságérzetének javítása érdekében több rendőrre van szükség Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint, az MDF a Belügyminisztérium visszaállításában, a Fidesz pedig a rendőrség átszervezésében látja a közbiztonsággal kapcsolatos problémák megoldását.
Mivel a két ajánlattevő, az IBM és a HP magyar leányvállalata is érvénytelen ajánlatot adott a digitális táblák közbeszerzésére, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) eredménytelennek nyilvánította a tendert. Erről hétfőn döntött az NFÜ elnöke, az ajánlattevőket tegnap tájékoztatták róla - tudtuk Meg Horváth Ádámtól, az NFÜ háttérintézményének, a Promei Kht. szakértőjétől.
A Magyar Agrárkamara szerint az egységes agrártámogatási rendszer (SPS) mielőbbi bevezetése az egész ország érdeke, enélkül jelentősen leépülhet az állattenyésztés, és veszélybe kerülhet az élelmiszerellátás - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
A Fidesz szerint a következő hónapokban még több cég mehet csődbe, mert a kormány semmit nem tesz a vállalkozások megsegítésére - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Tukacs István kormánybiztos szerint a Fidesznek a mélyülő globális gazdasági válságról is csak az jut eszébe, hogy a kormányt támadja.
Késik a mezőgazdaságban a beruházási típusú támogatások eljuttatása a termelőkhöz, ezért a 2009-es év legnagyobb feladata, hogy az előirányzott 150 milliárd forintos pályázati forrást mihamarabb kifizessék a gazdálkodóknak - közölte Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára az MTI-vel egy pénteken megtartott szakmai fórumon, Nyíregyházán.
A jobboldali sajtó kéthangú síp: gyalázkodás és az önszeretet, a frivolitás és a pátosz dallamán szól - a többi között ez hangzott el a Magyar Demokratikus Charta "Közbeszéd és közlátvány a mai Magyarországon" című konferenciáján, melyet a Főpolgármesteri Hivatal dísztermében rendeztek.