Farkasházy Tivadar szerint a Magyar Nemzet ismételt támadása feltehetően annak következménye, hogy a polgári napilap nemrég egy pert veszített ellene; mindezt a humorista annak kapcsán közölte, hogy a közelmúltban a Magyar Nemzet azt írta: a Hócipő című lap hárommillió forintot kapott a munkaügyi tárcától egy nőnapi megemlékező cikkért.
Helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Bíróság nem jogerős ítéletében a Hírszerző hírportált, mert egy tavalyi cikkében valótlanul azt a látszatot keltette, hogy Kárpáti György vízilabdázó együttműködött az állambiztonsági szervekkel - tájékoztatta az MTI-t az elsőfokú ítéletről a sportoló ügyvédje pénteken.
Lassan tarthatatlanná válik a helyzet a gyermekorvosi ügyeleteken - értesült az InfoRádió. Varga Károly, a Budai Gyermekorvosi Ügyelet szakmai vezetője elmondta: sok szülő minimális egészségügyi ismeretekkel sem rendelkezik, mégis egyre gyakrabban agresszíven, perrel fenyegetőzve követel orvost akkor is, ha egyszerű lázcsillapításról vagy apró kiütésekről van szó. Az ügyelet azonban súlyos…
Fél év alatt felújítják 114 millió forintból az ötezer lakosú Örkény főbb középületeit és köztereit; az ünnepélyes átadást augusztus 20-ra tervezik - mondta el pénteken az MTI-nek Kovács István polgármester.
Javítani kell és lehet a rendőrség munkáját - közölte Gyurcsány Ferenc egy közbiztonságról szóló egyeztetés után. A miniszterelnök szerint a rendőrséget anyagilag lehet támogatni, ám ehhez máshonnan pénzt kell elvenni. Megoldást jelenthet még a belső átszervezés és az Út a munkához program. Az országos rendőrfőkapitány néhány napon belül javaslataival is előáll.
Világszerte tovább romlott a foglalkoztatási helyzet, és több országban is jelentősen visszaesett az ipari termelés, a New York-i határidős indexek azonban éppen a vártnál kedvezőtlenebb, amerikai foglalkoztatottsági adatok nyomán emelkedtek, mivel a befektetők úgy vélik, hogy immár elkerülhetetlen a kormányzati beavatkozás, a gazdaságélénkítés.
A szexuálisan zaklatott gyermekek társait is súlyos trauma éri - mondta az InfoRádiónak Vekerdy Tamás. A pszichológus szerint ilyenkor az a legfontosabb, hogy a gyerekek ne érezzék tabunak a témát. A zaklatás kései hatásai a kislányok édesanyává válásakor jelentkezhetnek - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc blogjában az ellenzék frakcióvezetőjéhez fordul azzal a kérdéssel, hogy vajon most hogy a forint erősödik ,akkor az a kormány jó teljesítményét jelzi-e
A nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra egyéb jogcímen sem jogosult belföldi magánszemélyeknek január 1-jétől havonta 4500 (napi 150) forintot kell fizetniük egészségügyi szolgáltatási járulékként, amit a tárgyhót követő hó 12-ig, vagy ha ez az időpont munkaszüneti vagy pihenőnapra esik, akkor az ezt követő első munkanapon kell megfizetni.
A Népszava hétvégenként megjelenő társadalmi-kulturális rovata a Szép Szó. A rovatban szombaton megjelenő cikkek közül Csepeli György: Cigányok és gádzsók II. című írásából nyújtunk ízelítőt, melyet holnap olvashatnak teljes terjedelmében.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint Magyarországon a pedagógusok túlterheltek, több pedagógusra lenne szükség - mondta Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke az oktatási tárca felkérésére készített felmérésről pénteken az MTI-nek.
"Az MSZP hülyét csinált Gyurcsányból, Gyurcsány Draskovicsból. aki ahelyett, hogy felállt volna, röhejessé tette önmagát, s így együtt mind a gyávák pártja - a miniszterelnök, a miniszter és minden egyes tanácsadója - , akik még ezt is lenyelték, ezek együtt mind: hisztérikus gyávaságukban viccet csináltak a jogállamból, az emberi jogokból, az antidiszkriminációs törvényekből, a regionális…
Újabb soronkívüli ülést tart vasárnap a kormány - értesült a Népszava. A kabinet napirendjén azok a kérdések szerepelnek, amelyek a miniszterelnök által a január 29-i parlamenti ülésen bejelentett ezermilliárd forintos adóátrendezési csomag kidolgozásához kellenek. (A reformcsomag közjogi részéről, a kisebb parlamentről múlt vasárnap tárgyalt a kabinet.) A holnapi ülésen várhatóan tárgyalnak az…
Persze, elöljáróban feltehető a kérdés, miért írt összefogásra szólító levelet Fodor Gábor a miniszterelnöknek és az ellenzék legnagyobb pártja elnökének. Aligha azért, mert úgy hitte, ennek a sürgetésnek foganatja is lehet; az SZDSZ elnöke pontosan tudja, hogy Orbán Viktornak esze ágában sincs együttműködni válságkezelésben a kormánnyal. Eddig is számos alkalommal kifejtette már, hogy kizárólag…
Tavaly 30-50 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a gazdaság kifehéredése - állapította meg a témát vizsgáló bizottság. Úgy vélték, ez elsősorban az elmúlt években hozott kormányzati intézkedéseknek köszönhető. Újabb közép- és hosszútávú intézkedéseket és szemléletváltást is szorgalmaztak, hogy folytatódjon a fekete gazdaság visszaszorítása.
Cigánynak lenni sosem volt kellemes Magyarországon. A 18. század végén Hont vármegyében 133 vádlottal koncepciós pert rendeztek. A vád alapja egy kimérikus cigányellenes előítélet volt, mely szerint a vádlottak „veszedelmes söpredékhez” tartoznak, akik rablásból élnek és gyermekeiket is emberhússal táplálják.” 41 halálos ítélet született.
A csángó kultúrát bemutató koncertekkel, táncházzal, kiállításokkal és könyvbemutatókkal várja az érdeklődőket a 13. Csángó Bál szombat este a Petőfi Csarnokban. Az esemény díszvendége Kallós Zoltán Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett néprajztudós.
Tavaly összességében 16,7 milliárd forintot oszthatott szét az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a mintegy 15 600 munkatársa között. Az adóhatóságnál a jutalom legkisebb összege általában 400 000 forint, a legkiválóbb dolgozóknak pedig akár 4 000 000 forinttal is honorálhatják teljesítményét.
Jelzőlámpákat és védőkorlátokat tarolt le egy autós a főváros Üllői úti villamosmegállójában. Az InfoRádió információi szerint a sofőr ittasan vezetett, járműven azonban más autóval nem ütközött.
Az E.ON csak az energiahivatal vizsgálata után bírálja el a január végi nyugat-dunántúli tartós áramkimaradás miatt beérkező kárigényeket. Erről fizetett újsághirdetésben tájékoztatta a helyi lakosságot az áramszolgáltató.
A legújabb felmérések alapján világszerte jelentősen nő a rendellenességgel született csecsemők száma. A Népszabadság szombati számában arról ír: Magyarországon csaknem kétóránként, Kínában minden félórában valamilyen rendellenességgel jön világra egy gyermek.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc nem érti a kisemberek mindennapi megélhetési gondjait, sőt újabb brutális megszorításokkal bünteti őket - mondta Kontur Pál, az ellenzéki párt munkás tagozatának elnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.
Nem tartaná jó megoldásnak a gyed szabályainak szigorítását Vukovich Gabriella statisztikus-demográfus. A Nézőpont Intézet tanácsadója az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy itthon egyelőre a nők és a férfiak is hasonló arányban szeretnének gyermeket vállalni.
Több kérdést is felvet Szijjártó Péter volt fideszes szóvivő, jelenlegi elnöki kabinetvezető vagyonosodása - mondta Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Zöld fordulatra van szükség Magyarországon a gazdaságban és a beruházások területén is - hangsúlyozta Olajos Péter, az MDF európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Elfogta a rendőrség azt a 20 éves gadnai férfit, aki épp a miskolci Szentpéteri kapuban lévő postahivatalt készült kirabolni - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Kelet-Bakony természetvédelmére 1,7 millió eurós támogatás fordítható az elkövetkező öt évben, a közvetlenül Brüsszelből finanszírozott LIFE + Közösségi Program keretéből. A nyertes konzorcium képviselői Veszprémben, a HM Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. központjában írták alá az együttműködési megállapodást szombaton.
Személyvonat és teherautó ütközött egy vasúti átjáróban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyékládháza és Tiszaújváros között, a baleset miatt a vonalon áll a vasúti közlekedés.
Zöld fordulatra van szükség Magyarországon a gazdaságban és a beruházások területén is - hangsúlyozta Olajos Péter, az MDF európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Puch Lászlót választotta az MSZP Baranya megyei elnökének a párt megyei küldöttértekezlete szombaton - közölte Fuchs Gábor, az MSZP megyei irodavezetője az MTI-vel.
Szent-Iványi István, az SZDSZ országos tanácsának elnöke vezeti a párt listáját az idei európai parlamenti választáson - jelentette be a szabad demokraták elnöke.
A legbátrabb falu, vagyis a Communitas Fortissima címet adományozta az Országgyűlés a Vas megyei Kercaszomor községnek, az erről szóló hivatalos dokumentumot Lezsák Sándor, a parlament alelnöke adta át ünnepélyes keretek között a 260 lakosú őrségi településen.
Szent-Iványi István, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) országos tanácsának (ot) elnöke vezeti a párt listáját az idei európai parlamenti (EP) választásokon - jelentette be Fodor Gábor, a liberálisok elnöke a testület szombati, budapesti ülését követően.
Szombaton még csak növekvő felhőzetre, vasárnap azonban már mindenhol borult égre lehet számítani. A hét utolsó napján késő délutántól kezdődik a havazás.
A legbátrabb falu, vagyis a Communitas Fortissima címet adományozta az Országgyűlés a Vas megyei Kercaszomor községnek, az erről szóló hivatalos dokumentumot szombaton Lezsák Sándor, a parlament alelnöke adta át ünnepélyes keretek között a 260 lakosú őrségi településen.
A Főpolgármesteri Kabinet elé kerül hétfőn Kocsis Istvánnak, a BKV Zrt. vezérigazgatójának terjedelmes javaslata 1000 új, korszerű busz idei beszerzéséről, bérléséről, amivel egyébként a cég igazgatósága csak két hét múlva foglalkozik
A Kelet-Bakony természetvédelmére 1,7 millió eurós támogatás fordítható az elkövetkező öt évben, a közvetlenül Brüsszelből finanszírozott LIFE + Közösségi Program keretéből. A nyertes konzorcium képviselői Veszprémben, a HM Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. központjában írták alá az együttműködési megállapodást szombaton.
E hónaptól még többe kerül a győri SEAT-LEON női kosárlabdaklubnak, hogy az Orbán Viktor elnöki kabinetvezetőjévé emelt Szijjártó Péter a klubot működtető kft. bérelte autóval jár. Február elsejétől ugyanis a cégautóadó a fideszes politikus által használt Audi A4-es gépkocsira is vonatkozik – tudtuk meg. Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke…
Visszahívta tisztségeiből Juhász Istvánt, a pécsi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét a városi közgyűlés szocialista frakciója szombaton - tájékoztatta a frakció az MTI-t.
Népszavazást tartanak április 25-én Ajkán - erről a város önkormányzata a legutóbbi ülésén döntött, miután a Fidesz helyi szervezete összegyűjtött kilencezer aláírást annak érdekében, hogy kizárólagosan önkormányzati tulajdonú cég végezze a városban a távhőszolgáltatást és a szemétszállítást.
Visszavonta a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz benyújtott fellebbezését a debreceni szennyvíztelep-korszerűsítés kapcsán a pályázaton vesztes OMS-Innoterv - adta hírül szombaton a Hajdú-bihari Napló.
Új amerikai külpolitikát ígért az Egyesült Államok alelnöke a 45. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. Az európai parlamenti választási lista első 5 helyén induló jelöltekről döntött az SZDSZ országos tanácsa. Kiadható Magyarországnak Jozef Rohác a budapesti Aranykéz utcai robbantásokkal is kapcsolatba hozható szlovák állampolgár. A nap hírei 2009. február 7-én, szombaton.
Adóalany-centrikus adatszolgáltatási modell kidolgozására írt ki tárgyalásos közbeszerzést a Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központja - a felhívás a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
Eddig harminc kórházban rendeltek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt - többségük az ország középső területén működik.
Egy veszprémi szórakozóhelyen szíven szúrták Marian Cozmát, a Veszprém férfi kézilabdacsapatának román válogatott játékosát, aki a kórházba szállítás után életét vesztette. Súlyos sérülésekkel került kórházba két másik kézilabdázó, Zarko Sesum és Ivan Pesic.