Budai Bernadett szerint Kolber István fejlesztéspolitikai államtitkárnak törvényesen bérel lakást a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF), de a kancelláriaminiszter arra hívta fel az intézményt, hogy "odafigyeléssel és érzékenységgel" kezelje a jogszabályok által biztosított lehetőségeket. Erről kormányszóvivő a Magyar Hírlap pénteki cikke nyomán nyilatkozott az MTI-nek.
Az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordult a Nemzeti Jogvédő Alapítvány (NJA), annak megállapítását kérve, hogy a kormány kampánytevékenysége sérti a választási eljárásról szóló törvényben rögzített esélyegyenlőségi alapelvet.
Vérengzést rendezett egy Chicagótól száz kilométerre fekvő Northern Illinois Egyetemen egy fiatal férfi csütörtök kora délután. A 27 éves támadó 6 diáknak kioltotta az életét, 15-öt pedig megsebesített. Végül magával is végzett.
A régióban elsőként Magyarországon mutatják be a kortárs képzőművészet fenegyerekének tartott világhírű flamand Wim Delvoye munkáit - mondta el Simon Kati, az Ernst Múzeumban látható tárlat kurátora pénteken a sajtó képviselőinek szervezett bemutatón, amelyen a művész is jelen volt.
A forintra nem a globális hangulat, hanem "spekulatív természetű egyedi tényezők hatnak", áll az egyik vezető londoni befektetési ház ma kiadott elemzésében.
Az Empire State Index után a februári Michigan Sentiment Index is csalódást okozott. Az index 69,6 pontos értéket hozott, ami 16 éves minimumnak fele meg, és elmarad a 76,0 pontos elörjeelzéstöl a legutóbbi 78,4 pontos érték után. Az EUR-USD-ot 1,4704-en jegyzik, és folyamatosan emelkedik árfolyama. Chart-technikailag 1,4750-ig nyílik potenciál. Gyenge ellenállás található 1,4711-nél. In-GFX
Ördög Nóra, az RTL Klub műsorvezetője egy szegedi kábeltévénél kezdte, és szinte véletlenül került mostani állomáshelyére. Eleinte a háttérben dolgozott, de a szamárlétrát megjárva egyre feljebb jutott. Szépségével, kedvességével a legtöbb embert már az első pillanatban rabul ejti. Igazi nő. Az interjú előtt még szájfényt cserélt, mert mint mondta: „a rózsaszín nem passzol a ruhájához”.
George Bush amerikai elnök szerint növekszik az Egyesült Államok elleni terrortámadás veszélye, mert a washingtoni kongresszus halogatja a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló törvény hatályának meghosszabbítását.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 31 éves román férfit, aki kamionjával súlyos balesetet okozott péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr térségében; a szerencsétlenségben három ember meghalt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
A kormány csak imitálja a gazdaságfejlesztést, hiszen 2006-ról 2007-re 100 milliárd forinttal növekedtek a vállalkozók adóterhei - közölte a Fidesz alelnöke
Részben ellenzéki szavazatokkal elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a kerületek és a főváros közti forrásmegosztásról szóló rendeletet. A rendkívüli ülésen a kormánypártiak és az ellenzék közül többen is rossznak nevezték a jelenlegi törvényi szabályozást.
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egyik legdrágább kapusa lett Henrik Lundqvist, a New York Rangers svéd hálóőre. A 25 éves, olimpiai bajnok játékos új, hat évre szóló szerződést kötött az egyesülettel, a megállapodás értelmében 2014-ig 41,25 millió dollár üti a markát.
A Szegedi Szimfonikus Zenekar karnagyát, Gyüdi Sándort választotta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójává öt esztendőre a csongrádi megyeszékhely közgyűlése. A színházat jelenleg Székhelyi József színész-rendező irányítja.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Kerekasztal (NEK) arra kéri Sólyom Lászlót, hogy ne írja alá az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, amelyet a Parlament február 11-én másodszor fogadott el.
A liberális párt büszke Horváth Ágnes egészségügyi miniszter bátorságára és kitartására, ami magatartását jellemezte csütörtökön, Salgótarján főterén - jelentette ki Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes nyíregyházi sajtótájékoztatóján, pénteken.
Magyarország első műszívét pénteken egy súlyos állapotban lévő, szívátültetésre váró 58 éves férfibeteg kapta meg Budapesten, a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikai Tömbjében. A keringéstámogató eszköz (hétköznapi nevén műszív) egy sebészi úton beültetett mechanikus pumpából áll, ami képes átvenni a szív munkáját.
Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésére irányuló kísérlet gyanúja miatt Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) Központi Bűnüldözési Parancsnoksága őrizetbe vett két budapesti lakost, és indítványozta előzetes letartóztatásukat az illetékes ügyészségnél - közölte a VPOP.
Egy éjszakát magánzárkában töltött és testi sértésért kell felelnie egy floridai ügyvédnőnek, mert túl erősen rázott kezet a kollegájával. A kézfogás persze nem csak az erőszakos jellemről árulkodik, így nem árt megfigyelni, ki hogyan nyújtja a jobbját.
Azok, akik eddig még nem adtak be kérelmet gáz-, vagy távhő ártámogatáshoz, megtehetik, mert kedvező elbírálás esetén az igénylés benyújtását követő hónap első napjától már elszámolják a támogatási összeget
A Magyar Szív Egyesület (MASZÍV) tavaly januárban indította útjára az eddig példa nélkül álló, országos szűrő-megelőző- és oktató koleszterin kampányát. Az egy éven át tartó kampány elindulását a hazai riasztó egészségügyi statisztikák indokolták.
Magyarország támogatja, hogy a NATO az áprilisi bukaresti csúcstalálkozón meghívja a csatlakozásra Horvátországot - közölte zágrábi tárgyalásait követően a magyar honvédelmi miniszter.
A Gázai övezetben európai piacokra számára nevelt milliónyi rózsa az izraeli gazdasági blokád miatt idén nem a szerelmeseké, hanem a jószágok takarmányává lett.
Egy francia doppingellenes szervezet bejelentése szerint tiltott szerekkel készült, s az illegális segítségnek köszönhetően lett a nőknél Giro d'Italia-győztes és csapatban világbajnok az orosz Szvetlana Bubnyenkova.
A Fidesz szerint a vizitdíj és kórházi napidíj egy év alatt nem teljesítette a bevezetésekor kitűzött egészségpolitikai célokat. Ezt Pesti Imre, az ellenzéki párt képviselője mondta pénteken Budapesten.
Megállíthatatlan a Duna fölé tornyosuló löszfal omlása, már csaknem 500 méteres szakaszon fenyeget leszakadással - hangsúlyozta Hargitai János, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke pénteken a Dunaszekcsőn tartott sajtótájékoztatón.
Egy építőmunkás beismerte, hogy megölte Adrienne Shellyt, a Hihetetlen igazság című film sztárját - adta hírül a BBC brit közszolgálati tv internetes kiadása. Az ecuadori származású gyilkos azt mondta, hogy a színésznő rajtakapta, amikor betört manhattani otthonába.
A német nyomozóhatóságok "nagyon sok" olyan adócsalás ügyében vizsgálódnak, amely az ország "kulcsfontosságú személyiségeit" érinti - közölte ma a berlini pénzügyminisztérium. A német posta lemond...
Több száz résztvevő, köztük önkormányzati képviselők és ismert városi személyiségek előtt helyezték el Wass Albert író szobrának alapkövét pénteken a debreceni Nagyerdőben. Az életnagyságú alkotás elkészítéséhez és felállításához szükséges pénzt a debreceni Polgári Casino Egyesület adományokból gyűjtötte össze.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 393,0 pontos, 1,63 százalékos csökkenéssel, 23.766,78 ponton zárt ma. Az OTP részvények ára 4,1 százalékkal 7.370 forintra esett, a Mol 0,75 százalékk...
Tolna megyében rendkívül harmonikus és kiegyensúlyozott bűnügyi és közbiztonsági tevékenységet végzett a rendőrség, s jól hasznosította a helyi erőforrásokat - jelentette ki Dobozi József dandártábornok, a Köztársasági Őrezred parancsnoka tegnap Szekszárdon, a rendőrségi állományülést követő sajtótájékoztatón.
Februárban a várt szerint változatlanul 7,50%-on hagyták a mexikói alapkamatot. Az elmúlt 3 hétben elkönyvelt csaknem 3.000 pipes veszteségek miatt a mai gyenge amerikai adatok ellenére is erösödött a dollár a pesóval szemben. Az USD-MXN-t 10,7578-on jegyzik. Ellenállás 10,7678-nál és 10,7800-nál található. In-GFX
A szabadság, magántulajdon és a független bíróságok lennének elnöksége fő oszlopai - mondta Dmitrij Medvegyev, Oroszország minden valószínűség szerint következő elnöke. A kijelentések azért is meglepőek, mert Medvegyevet az ellenfelei által tekintélyelvűséggel vádolt Vlagyimir Putyin gyakorlatilag utódjául jelölte ki. Medvegyev hozzá képest békülékenyebb hangnemben beszél például az Egyesült…
Bali ősi ritmusai címmel gamelán zenés-táncos előadásra várják a Művészetek Palotájába február 23-án a közönséget, a több ezer éves kultúra Sebatu faluból érkező autentikus közvetítői most először lépnek fel Magyarországon - közölte Torma Szabolcs projektvezető pénteken az MTI-vel.
Könnyen előfordulhat, hogy Varga Dániel nem lehet ott a TEVA Vasas Plaket színeiben a vasárnapi, Domino Honvéd elleni magyar bajnoki összecsapáson, mivel kificamította a bokáját. A magyar válogatott játékos az angyalföldiek nagyváradi felkészülése során sérült meg.
Szerbia alacsonyabb szintre fogja leszállítani, de nem szakítja meg diplomáciai kapcsolatait a Koszovó függetlenségét elismerő országokkal - jelentette be ma Boris Tadic szerb elnök. Az önálló Kos...
A McLaren vezetőinek mégsem kell megjelenniük az olasz ügyészségen, hogy választ adjanak néhány eddig még tisztázatlan kérdésre a kémügyben, pedig korábban úgy volt, hogy hétfőn kerül sor a megbeszélésre.